Magyar Nemzet, 1905. augusztus (24. évfolyam, 184-210. szám)

1905-08-01 / 184. szám

lal ugyan állást a 67-es alap mellett, s azt hirdeti, hogy annak alapján gondos mérséklet mellett kiépülhet a magyar állam, de ő szerinte a koalícziónak egy része a 67-es alap mellett harc­ol, következéskép­pen éppen az ő felfogása szerint a 67-es pártok sorakozását a koalíczió keretén be­lül ez a szempont nem parancsolja. Egy­általán minő szempont indikálja? Le­hető-e, hogy a szabadelvű párt, a­mely mind e mai napig azt hirdeti, hogy a kom­mandó-nyelv magyarosítását helyesli ugyan, de korona és nemzet­közi konfliktus fel­idézésére elég fontosnak nem tartja, most azokhoz álljon, a­kik e kérdés körül a kérlelhetlen harczot hirdetik? A mi nézetünk ez: a­míg a kibonta­kozást attól teszik függővé, hogy azon egyetlen részletkérdés, a vezényleti nyelv megmagyarosítása keresztülvitessék, addig a kibonyolítás semmivel sem halad előre, akárminő új alakulások jönnek is létre. Ha akad egy majoritás, melynek lesz bátor­sága nyíltan hirdetni, hogy az országot egy ilyen aránylag csekély jelentőségű kérdés miatt pusztulni hagyni nem sza­bad, akkor a kibontakozás műve bizto­sítva lesz, álljon bár ez a többség a koalí­c­ió alapján vagy létesüljön a 67-es pártok koalícziója következtében. Addig azonban képtelenek vagyunk belátni bárminő új alakulás praktikus hasznát és értékét. A hírlapok utczai árusítása, úgy a fővárosban, mint a vidéki nagyobb városokban általános a panasz, hogy a hírlapok és egyéb nyomtatványok utczán vagy házalás útján való elárusításának szabályozása tárgyá­ban a belügyi kormány által régebben kiadott rendeleteknek az elárusítás mikénti foganatosí­­tására vonatkozó rendelkezéseit egyrészt a lap­kiadók és elárusítók nem tartják be, másrészt a hatóság az elárusítás feltételeit kellőleg nem ellenőrzi. E körülmény és a Budapest Fő­városi Ujsdi­­elárusítók Önképző­ és Önsegély­ző­ Egyesületének elnöksége által e téren napirenden lévő visszaélé­sek orvoslása iránt a belügyminiszterhez benyúj­tott folyamodvány folytán a belügyminiszter — a­mint értesülünk — körrendeletet intézett a tör­vényhatóságok első tisztviselőihez, melyben felhívja őket hogy az említett rendelkezések azon intéz­kedéseinek, melyek szerint a hírlapok utczai el­árusításával testileg nyomorékok vagy másképp ■megbotránkoztató külsejű egyének, valamint iskola­­köteles korban álló gyermekek meg nem bízhatók, szigorúan érvényt szerezni igyekezzenek. Intézked­jenek tehát, hogy oly egyének részére, a­kik a hírlapelárusítástól nyomorék voltak vagy általá­ban megbotránkoztató külső megjelenésük folytán eltiltandók lennének, hirlap elárusító engedély ne adassák, vagy a­mennyiben a lapkiadók ilyet kiszolgáltatnának, az az illetőtől vonassák el. E rendelkezés betartásának szigorú ellenőrzése azért szükséges, mert mindinkább tapasztalható, hogy a hirlapelárusítás a koldidás elpalástolására, illetőleg felhasználására és ebből folyó visszaélések elkövetésére is szolgál és olyanoknak is megenged­tetik a lapelárusítás, a­kik tulajdonképpen koldu­sok s így a koldulási, illetőleg könyöradománygyűj­­tési engedély szerzésére lennének utasítandók. Úgyszintén a legszigorúbban betartandó a lap­­elárusítási engedélyek kiadásának ama másik kor­látozása is, hogy iskolaköteles korban álló gyerme­kek hírlapoknak utczai dárusításával nem foglal­kozhatnak. Minthogy pedig tanköteles korban levők alatt a törvény szerint a 6 —15 évesig bezárólag terjedő életkorban lévő gyermekek értendők, ez intézkedés olyképp magyarázható, hogy a 15 éven aluli gyer­mekek hírlapelárusításra erkölcsi és tanügyi okok­ból a tanidő alatt egyáltalában nem használha­tók fel. Az ismétlő iskolákba járni köteles (12 —15 éves) gyermekeknél az úrban, tekintettel arra, hogy ezek az iskolai­ nagy szünidőben az oktatástól nem vonalnak el, kivételesen megengedhető, hogy július és augusztus hónapokban, ha csak más iskolába nem járnak vagy tanfolyamban nem vesznek részt, a hírlapokat utczán árusíthassák. Végül miután általános panasz tárgyát ké­pezi az is, hogy a hirlapok utczai elárusítói azt az intézkedést, a­mely szerint »Az elárusítóknak a hirlap czimén és árán kivül egyebet, például az abban foglalt egyes czikkek felirását vagy tartal­mát kikiáltani s azokat tolakodó módon kínálni nem szabad«, nemcsak hogy be nem tartják, de sőt lapjaikat durva és közbotrányt okozó kiabálás­sal kínálják, felhívja a miniszter a törvényhatóságok első tisztviselőit hogy ezen visszaélések meggát­­lása iránt, saját hatáskörükben haladéktalanul és szigorúan intézkedjenek, megalakítása alkalmából nyilatkozott a politikai válság jelenlegi állásáról s kifejtette felfogását a megoldás módozatairól. A beszéd, melynek érdemével vez­érczik­künkben foglalkozunk, bizo­nyára sokáig foglalkoztatja majd az elméket. A vasárnapi politikai eseményekről tudó­sításunk itt következik, hogy hagyjam őket békében a lencscsel. Ők egyedül a kilátásra éhesek. Meghajoltam Anglia és társországai előtt és a kilátáshoz vezettem vendégeimet. Már előre repesett a szívem, hogy az ang­­liusoknak milyen mesebeli elragadtatását fogom zsebrevágh­atni. Büszkén, dagadt kebellel hú­zódtam vissza és lestem a hatást. Szünet, melyet ismét szünet követ. Végre megszólal az egyik: — Very beautiful! — Yes! — hagyja helybe a másik. Némi gondolkozás után lelkesen megrázzák kezemet. Köszönetet mondanak. Az arczom ragyog az örömtől. A világ első nemzete elismerést adó­zott nekünk, magyaroknak. Boldog vagyok, túl­­boldog, úgy érzem, hogy e pillanatban egész Magyarországnak központi szíve dobban meg bennem. Boldogságom zenitjéről azonban csakhamar leszédülök. Az egyik vendégem (a fiatalabb) minden különösebb átmenet nélkül egy kérdést intéz hozzám, egy kérdést, a­mely megfagyasztja a vert ereimben. Stoikus nyugalommal adja fel a szót: 1—' Dosen­t Asia begin already after this splendid view? (E gyönyörű kilátáson túl már Ázsia kezdődik?) Alig ocsúdok fel e hideg zuhany dermesztő hatása alól, a­mikor távozóban újabb sebet üt rajtam egy kopott külsejű, elzüllött űr megjele­nése. Ez a szánalomra méltó ember, még nem régen duzzadó egészségnek, kiváló szellemi erők­m­n!- Irn ír««-» iyí ó nevn/lon vamnalmníto­tt» Svábhegynek. Úgy esett a szomorú dolog, hogy ez a szerencsétlen idényjegyet váltott a fogas­kerekűre, s hogy jegyét kellően kihasználja, borura-derüre hol egészen a Széchényi-hegyig, hol meg le a Kerek-utczába utazott. A tulsűra utazás közben sehogy se szabadulhatott a fogas­kerekű kocsik kiáltó reklámtáblái elől. Akarva, nem akarva, olvasnia kellett azokat, és ez olvas­mány nem jelentéktelen módon meghibbantotta az elméjét. Most reggeltől öreg estig váltig azt hajtogatja, hogy a Mautner-féle magvak 3 nap alatt fehérre varázsolják a legfehértelenebb ke­zeket, míg a világnak legjobb vetőmagja kizáró­lag csakis a Kerpel-féle kézfinomító . . . Szerencsémre változik a kép, mely álta­lános közderültséget fakaszt bennem. Alig ha­gyom el a szerencsétlen melanchólistát és már­is szemben találom magamat egy csoport boroszlói turistával. Ciceronéjük a 458. sz. targonczás, a Gelbgiesser Aron, a ki a Svábhegy szépségeit a kultúra és a borravaló magasabb szempontjai­ból — a leghamisitatlanabb és legkülsőbb dob­­otczai targonban — tolmácsolja. (A németek el vannak ragadtatva osztrák-magyar szövetséges társuktól.) A­mint láthatják, t. fővárosi otthon ülő urak és hölgyek, a Svábhegy — különösen a nemzetközi vonatkozásban — nem áll utolsó helyen. És önök mégis haboznak a feljövetellel ? Pedig mindjárt megszólal a térzene is. És ez nem utolsó dolog a Svábhegyen. A villatulajdonosok — a­kik impertinens módon felszaporodott földi javaik révén bátran jogot formálhatnak az Union-klubbeli tagságra MA­ vJAR KEMAEt 2 l'rrtra.' augusztus x, A politikai helyzet. A vasárnap politikai eseményei között leg­kiemelkedőbb Bánffy Dezső báró beszéde. Az uj párt vezére az elmúlt vasárnapon Deésen hol az uj párt szintén zászlót bontott, a párt­i Bánffy báró a válságról. Deésen az uj­ párt végrehajtó­ bizottsága vasárnap délelőttre tűzte ki a szolnok-doboka­­vármegyei- uj-párt szervezkedő gyűlését, a­melyre Bánffy Dezső báró országgyűlési képviselő is eljött a budapesti II. kerületi és a központi új­­párt több tagjával, valamint több képviselővel. Bánffyhoz Kolozsvárott is számosan csatlakoztak. A megye határán, Iklódon, nagy küldöttség fo­gadta Bánffyt, a­mely Deésről jött elébe. A kül­döttség vezetőjének üdvözlésére Bánffy megkö­szönte a szíves meghívást és abbeli reményének adott kifejezést, hogy erős és állandó szervezkedés, főleg pedig a szövetkezeti pártok együttes működése mellett sikerülni fog megoldást létrehozni, és reméli, hogy a nagy küzdelem daczára is létre­jön a megegyezés a képviselőháznak ő­felségéhez intézett felirata szellemében, a­mi ha megtörté­nik, az új­ párt programmja érvényesül. A deési állomás Bánffy fogadására ünnepi­­liszt öltött. Mikor a Bánffyt és kíséretét szállító vonat beér­kezett az állomásra, a daloskor a Himnuszt énekelte. Azután Farkas János dr. üdvözölte Bánffyt. Az üdvözlés után hosszú kocsisorban vonult be a menet a városba, a­hol a Bánffy- és Kossuth Lajos-utcza sarkán emelt díszkapu­nál Szabó Lajos tolmácsolta Bánffy előtt a polgárság érzelmeit. Délelőtt flórakor a megy­e­­ház termében tartották meg az alakuló­ gyűlést. A megyei pártelnöki állásra Torma Miklós királyi tanácsost választották meg és Torma elnöklete alatt megválasztották az alelnököket és a százas végrehajtó­ bizottságot. Minthogy a megyeháza terme a megjelentek befogadására szűknek bizonyult, a polgárság a főtérre vonult. Itt hallgatta meg Bánffy Dezső bárót, a­ki a városházának erkélyéről beszélt. Mikor Bánffy az erkélyen megjelent, a közönség élénk éljen­zésben tört ki. Beszédét a hallgatóság nagy figyelemmel kisérte és ismételten élénk helyes­léssel és éljenzéssel szakította azt meg. Bánffy Dezső báró a következőkben fej­tette ki az új­ párt programmját: Tisztelt urak! Hat éve múlt, hogy miniszter­elnöki állásomról lemondva a politikai élet közte­rétől visszavonultam. Visszavonulásom első idejé­ben, szinte mondhatnám, minden érdeklődés nélkül néztem a parlamenti élet körében lefolyó alakulá­sukat ; idő kellett ahhoz, hogy a közélet iránti érdeklődésemet ismét visszanyerjem. Megelégedtem­­ azzal, hogy tapasztalataimmal foglalkozzam és mér­i most sorra a szálló kertjébe gyülekeznek Külön-külön mindegyik egy-egy svábhegyi kis­király. És mégis mily demokrata módon tudnak családjaikkal elvegyülni az isteni nép közé. (Talán mert most a nagy királyokra is rossz idők járnak ?) Ezek a benszülött villatulajdonosok, a­kik hozzá vannak szokva a mindenképpen fényes és kifogástalan szervirozáshoz, most a jó borra­valón kívül még hálás tekintettel is honorálják a pinezért, ha szerény kívánságaikat a nagy sokadalomban érvényre segíti. . Mohón habzsolják a kávét, szívják a ke­gyetlenül nedves szivarokat és az utolsó zene­­számig feltartózhatatlanul folyik a terefere, móka, vigasság. Az óra már tizenkettőt üt és a sváb­hegyi szoczietás szája egyre jár. Csak az utolsó ütemnél kerekedik föl apraja-nagyja, hogy a hazainduló katonai zenekart a fogaskerekűhöz kisérje. A derék zenészek gyorsan bevagyoniroz­­zák rézfúvókat, egy ugrással utánuk küldik ön­magukat és a zsúfolásig tele vonat a közönség éljenzése és tapsa közben indul a völgybe a Rákóczi hangja mellett. (Ez az igazi magyar hang is — sajna — cseh tüdőből fakad). S a­mint a robogó vonat mindjobban el­haló­an adja vissza a lelkesítő induló hangjait, képzeletemben egy analógia bontogatja szár­nyait. A »Peleskei nótárius« Géczi boszorkánya mondja igen találóan a régi Pestre, hogy »be­szélnék ott mindenféle nyelven, — még ma­gyarul is!«

Next