Magyar Nemzet, 1905. szeptember (24. évfolyam, 211-236. szám)
1905-09-01 / 211. szám
Budapest, 1905. XXIV. évfolyam, 211. szám. Péntek, szeptember I. Szerkesztőség: VII., Miksa-utcza 8. szám II. em. Telefon : 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben é3 vidéken 8 fillér. Kiadóhivatal: VII. kér., Kerepesi-ut 54. szám. Telefon száma: 64—01—02—03. A nemzet akarata? Budapest, augusztus 31, A koaliczió, a mely következetesen tagadta a többség jogait, sőt az obstrukczió rendszerével kisebbségi diktatúrát gyakorolt a parlamentben, most az unalomig hirdeti a többség mindenhatóságát. S miért hirdeti ? Mert a magyar közvélemény pillanatnyi eltévelyedése megszerezte neki a majoritást. Nem követjük a koaliczióban össze- fogódzott pártok hagyományos eljárását, s többségre jutásuk eszközeit (izgatást, nép- bolonditást, erőszakot) górcsövi vizsgálat alá ezúttal nem veszszük. Azt azonban kereken állítjuk, bogy a választási hadjárat nem a kommandó, sőt még csak nem is a 67-es vagy 48-as politika jegyében folyt le. Az általános szavazati jog hirdetése folytán például több ellenzéki képviselő jutott mandátumhoz, mint a katonai kérdések hirdetése állal. Ha jól vagyunk tájékozva, a koaliczió emberei közül közel százan tettek Ígéretet a népnek, hogy az általános szavazati jogért élni-halni készek. (Értjük tehát, ha a függetlenségi pártban mozgalom indult meg, a mely minden junktim nélkül is a nép millióinak tett ünnepélyes ígéret feltétlen beváltását sürgeti.) Igaz, a koaliczió nagyzási hóbortjában folyton és rendszeresen összetéveszti önmagát a nemzettel. Holott az igazság az, hogy sem a kommandó, sem a 67-es politikával való szakítás kérdésében a nemzetet meg nem kérdezték. A miből világost A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Augusztus 31. — Mikó Imre gróf, • Irta: Ürmössy Iinjos, I. A sepsziszeutgyörgyi cv. ref. székely Mikó- kollégium, a magyar társadalom részvételével most e hónap 4-én, hídvégi Mikó Imre gróf szülőházát, hol ma Mikes Armin gróf kastélya van, születése napjának századik évfordulóján Zubola községben emléktáblával ünnepélyesen meg fogja jelölni. Ez ünnepélyre, melylyel a kollégium alapításával szemben érzett háláját le akarja róni, az érdeklődőket is meghívja a rendezőség. És e meghívás visszhangot kelt Erdélyben, s a ki ott nem lesz, gondolatban vesz részt az emlékünnepen. Mikó százéves születésének évfordulatakor én nem életiratot akarok adni, hanem maradandó alkotásáról emlékszem meg, mint a mely feledhetetlenné tévé nevét az erdélyi részeken. Értem ezalatt az »Erdélyi Muzeum« megteremtését. Mikó az volt Erdélynek, a mi Széchenyi Magyarországnak; nem volt úgynevezett politikus, hál* ebben- is volt része, mikor az alkotmányos elet rövid időre 1861-ben helyreállott, de a vezérszerepet Erdélyben a hatvanas evek első felében, a mig az anyaországgali egyesülés meg nem történt, a politika terén Kemény Eerencz báró, Haynald Lajos katolikus hogy a nemzet megkérdezésének útja még nyitva áll. Mikor a Fej ér vary-kormány helyét elfoglalta, a koaliczió férfiai hirdették az egész földkerekségen: a kormány parlamentárissá válik nyomban, ha a képviselőház bizalmatlansági szavazata elöl a nemzet itélőszékc elé menekül. Még nem is oly régen, a soproni beszédben is olvastunk erre nézve önérzettől duzzadó felhívást: ha a korona nem fogadja el nemzeti akarat gyanánt a koaliczió makacs akaratát, ám kérdezze meg ujra az országot. Ily előzmények után igazán érthetetlen, hogy a kormánynak parlamenti kor- mánynyá való átváltozása ellen miért dühöngenek éppen azok, a kik a nemzetre való appellálást az egyetlen alkotmányos útnak ítélték?. S a koronát — Sopronban — némi gúnyaival erre a térre invitálták? Vagy tán tartanak ettől a népitéleltöl, mely az említett kérdésekről megkérdez- tetvén, ezek felé hajlana és cserbenhagyná a koaliczió terméketlen, doktriner makacs- kodását? Vagy Bácsbodrogmegve határozatától riadtak meg? Van is rá okuk, mert az a határozat kijózanítja a meg- tévesztetteket abból az álhitből, hogy a koaliczió a nemzet, hogy minden az ő táborában van. Es megmutatja, hogy vannak az országban még higgadt cs megfontolt eleinek igen nagy számmal, a kik unják és elitélik a nemzet életbevágó érdekeivel űzött könnyelmű és koczkázátos játékot. Még Kossuth Ferencz nyugodt elméje püspök, Jósika Lajos báró, Zeyk Károly vitték s nem Mikó. Miniszterséget is prcsszióval vállalt az Andrássy-kabinetben, dokumentálni akarván az uniót azzal is, hogy egy erdélyi ember is foglaljon helyet a kabinetben, és igylett Mikoból kényszerült miniszter, kitűnő vezetőt kapva tározójához a Hollán Ernő államtitkár személyében. Mint közlekedésügyi miniszter, ő hozta Erdélyt a világ forgatóba azzal, hogy elkezdőié a vasút építtetést. Sürgetésére, négy évi szolgálata után megválhatott a tározójától. De ha Mikó Imre gróf úgynevezett politikus nem is volt, és e folytán nem ékesité fel magát az »államféríiui« czimmel, annál-tevékenyebb volt egyéb réven úgy, hogy Erdély Széchenyijét látta benne. Az ötvenes éveket a Mikó Imre gróf korszakának lehetne Erdélyben elnevezni, mert minden valamire való hazai ügy az ő közvetítésével oldatott meg. A gondviselés úgy akarta, hogy Erdély éppen azon időben Mikó Imre grófban egy oly ha legyen, ki állása, készültsége s magas szelleménél fogva a cselekvés terén fellépésre volt hivatva. Nem volt oly nemzeti intézmény, mi azon időben ne az ő nevéhez tapadt volna!... Ma megalapítja az erdélyi kölcsönös jég- és tüz- kánnentő-egyletet, holnap már a gazdasági egylet érdekében agitál, a nélkül, hogy azért ne szakitna időt a színházra való felügyeletre is, hogy még az egyéb számtalan közszükségleti dolgok véghezvitele mellett az irodalom terén is búzáitokig léphessen fel, hogy mindezen páratlan munkálkodását megkoronázhassa a múzeum létrehozásával. Oly férfiút, mint Mikó, a ki annyit tegyen is egyensúlyát vesziti, ha a népitélet kérdésének eshetőségeit tárgyalja. Legutóbbi czikkében is haragosan tárgyalja, hogy a kormány a székely-kérdés felvetésével s az általános szavazati jog csillogtatásával a magyar népiélekre kíván hatni. Kérdezzük, a nemzeti ítélet újabb kikérésének már a puszta gondolataim is miért kél »méla sóhaj Milford öble« felől? Miért bélyegzik előre is gonosz, sőt ördögi szándéknak, ha ő felsége kormánya nagyszabású szocziális és gazdasági problémák felvetését tervezné ? Miért akarják — egy igen előkelő 67-es koalicziós-vezér hírlapi tanácsára — vád alá helyezéssel néni it tini el a kormányt ? Elnémítani talán abban a pillanatban, mikor a népmilliók anyagi és szellemi érdekeit, jogait, az ország demokratikus irányú haladását és kiépítését ki- 'vánjá szolgálni üdvös javaslatok egész sorával ? Csak korteskedni és izgatni szabad reformok és jogok ígérgetésével a népet ? Az üres.és csalfa Ígéreteket niegvalósiUmi — hazaárulás ? s Bizony ezek a tanok és ezek a koali- czionális fejtegetések kissé gyermekesek. A mig bíztak a félrevezetett nép szenvedélyében, lázasan buzdították a koronát, ap- pclláljon a nemzetre újólag. De mikor attól tartanak, hogy a hosszú és keserves vajúdások kínja kezdi elűzni a mámort, s mikor úgy sejtik, hogy a népbolonditás művészetében oly nagy rekordot elért szövetkezetük ellen a kormány nem üres kézzel, hanem éles, hatásos, csontig ható fegyverekkel kíván síkra szállani: félre nemzete érdekében egyet sem tud az elmúlt század Erdélyben felmutatni! Erdély sohasem volt oly férfiak szűkében, a kik népük 'és hazájuk nagy kérdéseit értő és érző lélekkel bírtak; de férfiút, a ki Mikóhoz lutsonlólag annyira össze lett volna olvadva Erdély minden egyes kulturális stb. korkérdéseivel, tudtomra nem mutathatunk az elmúlt századból fel előtte. O Titus római császárként, minden napot elveszettnek látszék tartani, a melyen hazája javáért, előmeneteléért nem volt tevékeny, honszerelmé- nek nem hozott áldozatot. S hogy mennyire meghajlottak Mikó érdemei előtt még a nemzetiségbehek is, mi seiu bizonyítja jobban, mint egy akkori szász lap 1858 április havában kelt egyik vezérczikkéaek a következő sorai : »Vannak dolgok, a mikro: nem szólhatni az ismétlés hibájába esés nélkül. Ezek közé tartozik a Mikó Imre gróf hazafias áldozatkészsége is. Nem létezik honunkban h?.szcn- árasztó emberi tevékenységnek mezeje, a melyet e nagy hazafi nem miveit, a melynek temékenyi'á- séliez dús adománynyal nem járult' volna. A honi folyóiratok majdnem mindenik száma min i újabb adományairól szól a nemes grófnak, minden felekezet és nemzetbeli egyházak s’ iskolák számára jótékonysága megható vonásairól.« E néhány sor közlése is fényesen illusztrálja Mikó tapintatos modorát, ki a legnagyobb magyar létére a nemzetiségek rokonszenvét ■ is meg tudta nyerni az őket illető humánus czélokra való adakozásai által. Hogy az elnyomatás korszakában a ínagvpj.'- székelység fenn tudá tartani faji jellegét, ezt az akkori irói gárdának köszönhető, a kik lelkesen