Magyar Nemzet, 1906. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1906-02-01 / 27. szám

Budapest, 1906. XXV. évfolyam, 27. szám. Csütörtök, február I. Szerkesztőség: VII., Miksa-utcza 8. szám II. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Égisz ént 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre fl kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kiadóhivatal: Vil. kér., Kerepesi-ut 54. szám. Telefon száma: 64—01—02—03. Reménységek. Budapest, január 31, A szövetkezett pártok vezérlő-bizott­sága határozott. Megszövegezte válaszát a király üzenetére. Andrássy Gyula gróf leg­közelebb ismét a felség elé járul, hogy a koaliczió vezérkarának álláspontját a koro­nának clöterjeszsze. Meghozza-e a békét a legközelebbi jö­vendő ? íme, a döntő kérdés, a mely jelen­tőségben minden egyebet megelőz. A béke­fáradozások matériáléját e pillanatban még teljes homály fedi. ügy a korona üzenete, mint a vezérlő-bizottság válasza féltéke­nyen őrzött titok. Helyén is van igy. Mert a ki őszintén óhajtja a király és a nem­zet megegyezésén alapuló békés és alkot­mányos kibontakozást, annak helyeselnie kell, ha elvágják az időelőtti közlésekben rejlő zavaró momentumok lehetőségét. A békefáradozások anyagának isme­rete liijjában viszont a vélemény nyilvá­nítása vajmi nehéz. Bizonyossággal csak annyi állapítható meg, hogy a miképpen szombaton Becsben az Andrássy Gyula gróf második audiencziájával a koaliczió és a korona közölt a tárgyalás fonala el nem szakadt, úgy' a koaliczió sem helyez­kedik ez alkalommal a teljességgel intra«- zigens álláspontra. Azt azonban, vájjon a koaliczió válaszában a felség törvényes álláspontjának olyan határozott honorálása rejlik-e, a mely bizonyossággal a békére vezet, a tények ismerete nélkül konstatálni nincs módunkban. A helyzet megbirálására ilyenképpen a kizárólagos alap egyedül azoknak fel­fogása, a kik a békefáradozások anyagát, úgy a koronának, mint a koaliczió vezérlő­bizottságának álláspontját ismerik. És ha ezek a higgadt férfiak egyértelemmel azt vallják, hogy a béke ügye kedvezően áll, hogy a megegyezés lehetősége ma már nem ábrándozás, akkor mi szíves-örömest adunk hitelt a szavuknak. A nemzet tellát most már vérmes re­ménységgel tekint a legközelebbi politikai jövendő elé. Mindenekelőtt is várja azt, hogy a tények legelső sorban igazolják azok felfogását, a kik a korona és a par­lamenti többség eltérő felfogásának áthi­dalását biztosítva látják. Az ország várja azt, bogy ha a vezérek a béke valószínű­ségét hirdetik, úgy annak természetes, a korona törvényes álláspontjának hono­rálását magában foglaló előfeltételeit meg is teremtették. De az ország azt is joggal elvárhatja, hogy maguk a pártok vezéreiknek állás- foglalását szankcionálják. Hogyan is volna az elképzelhető, hogy Kossuthot, Apponyit és a többi vezető politikust végezetül cser­benhagyják azok, a kiknek bizodalmából egy esztendő óta a többség politikáját in­tézik. Ezeknek a férfiaknak presztízsével a harczot legkevésbé fogják felvehetni az ország azon rétegei előtt, a mely rétegek az elvek közössége alapján éppen az illető politikai párthoz tartoznak. Mert ezek a tömegek a kipróbált vezérek után fognak indulni ezután is, a mint eddig sem a vezérek megszabta politika mellett nyil- vánuló inellékáramlatok irányították. Konkludálunk. Mi nem tudhatjuk azt, vájjon a koaliczió vezérlő-bizottsága hono­rálja-e a korona álláspontját s igy meg- teremtette-e a béke és a kibontakozás természetes előfeltételeit ? Ha igen, akkor a szövetkezett pártok plénuma a békének ezt a bázisát fel nem döntheti. Ez reá nézve erkölcsi lehetetlenség. Szemben fogná találni magát a saját vezéreivel, a kiknek értelmi és jellembeli kiválóságát ők ma­guk hirdették. De szemben fogná találni magát az egész országgal, a melyben az elkeseredés akkor nyilvánulna meg igazá­ban, ha reménységét, a törvényes rend helyreállításába, a produktiv munka lehe­tőségébe vetett reménységét most már a vezérekkel szemben is meghiúsítanák. Budapest, január 31. = A miniszterelnök Becsben. Fejérváry Géza báró miniszterelnök, mint értesülünk, hol­nap, csütörtökön délután Bécsbe utazik, hogy jelen legyen pénteken a külügyminiszter elnök­lete alatt tartandó közös miniszteri értekez­leten. A „MAGYAR NEMZET“ TÄRCZÄJA. — Január 31. — Baccarat. — Bemutató a Vígszínházban. —■ A baccarat tudvalevőleg kártyajáték, még pedig veszedelmes és hazárd kártyajáték, és mint ilyen, nagyon is alkalmas ‘arra, hogy kel­lemetlen, sőt tragikus helyzetbe sodorja hí­veit. Az évezi’edek óta megirt drámák főszerep­lőit nagyon sokféle szenvedélyük szokta bajba és romlásba vinni: Szerelem, féltékenység, szü­lői szeretet; Henry Bernstein drámájában egy uj rugó működik, a kártyaszenvedély. A drámai szokások azt Írják elő, bogy a dráma főhősének nemes, rokonszenves szeretetre­méltó embernek kell lennie. Ha a hős nem szimpatikus a közönség szemében, vergődése, szenvedése senkit sem- érdekel és sorsa nem fog szánakozást kelteni. A hősnek kell tehát valami szenvedélyének lennie, a melyiknek va­kon engedelmeskedik és a melyik letéríti arról az útról, a melyet a hős helyesnek tart. Egy­szóval a hős vétkezik, de vétkét meg tudjuk érteni, és — a megértés magában hordván a bo­csánatot — meg is bocsátani. Éppen ezért a hős szenvedélyének is rokonszenvesnek kell len­nie, vagy legalább is olyan körülmények között kell letéritenie a hőst a helyes útról, hogy ez a letérés ne tegye őt ellenszenvessé. Ha valakinek a kártya a szenvedélye, úgy nem állíthatjuk éppen, hogy a passzióival tudna rokonszenvet kelteni. Azonkívül pedig kártya közben rendesen anyagi kérdések szoktak elő­térbe nyomulni: az anyagi téren való vétkezés pedig rendesen ha nem is súlyosabb, de meg­becstelenitöbb a többi véteknél. Ez a társada­lom felfogása, még pedig teljesen megokolható felfogása, mert hiszen a kapzsiság és nyereség- vágy sokkal csúnyább tulajdonság, mint mind- amaz egyéb rugók, melyek egy embert a vétek útjára tudnak vinni. Henry Bernsteinnek tehát igen nehéz fel­adatot kell megoldania, A bőse kártyás és eme szenvedélyéből kifolyólag olyan bűnt kell elkö­vetnie, melyet meg tudunk bocsátani, de a mely elég nagy bűn arra, hogy megértsük és elfogad­hassuk a hős bünliödését, a bukást. Bernstein nagyon szépen oldotta meg feladatát. Hőse egy pillanatra sem lesz ellen­szenvessé, holott bűnös, még pedig nagy bűnös, mert sikkasztott: elkártyázta a más pénzét, a mit a kezére bíztak. Köbért Ckaeéroy, mert jjy hívják a hőst, még se lesz ellenszenvessé. 0 maga adja elő a színpadon ama végzetes kártyaparti történetét és látjuk, hogy nem gonoszság, kapzsiság, pénzvágy vakította el, ha­nem egy szenvedély, mely ott a kártyateremben, a zajongó társaságban elkábitotta idegeit, ha­talmába kerítette akaratát és bűnössé tette, pedig a lelke tiszta és a gondolkodása nemes. — Miután sokat vesztettem, •*— de még mindig a magam pénzét, — mondja Róbert —- egy pillanatban valami érthetetlen elkeseredés vett rajtam erőt. Felkaptam a kezemben lévő kártyacsomagot és darabokra téptem, én, a kit még eddig senki sem látott idegesen, azt a kár­tyacsomagot, a melyről azt beszélték, hogy esz­köz, kezelhető eszköz lett a kezemben. — Ki­mentem a szabadba és elszívtam egy czigaret- tát, — szégyellem magam. Valami legyőzhetet­len vágy fogott el, hogy ismét visszatérjek a játékterembe és ott játszszam, nyugodtan, szenve* délytelemil, hidegen, hogy senki se higyje el, hogy az elébb elvesztettem az önuralmamat. Visszamentem, de a tárczám már üres volt. Hozzányúltam ahhoz a pénzhez, a mely nem volt az enyém . . . Ugy-e bár, igy Róbert mégsem látszik tel­jesen gonosztevőnek, ilyenformán meg tudjuk érteni. Annál is inkább, mert Róbert minden­képpen nemes és büszke gondolkozásu ember. A pénzt, a melyet elsikkasztott, még vissza is tudná téríteni. A kedvese előkelő, gazdag, úri asszony, felajánlja neki a kérdéses összeget. Róbert nem fogadja el. Kedvesének az apja, ki csak az imént tudta meg, hogy leányának ked­vese van, szintén rendelkezésére bocsátaná az összeget. Mindössze egy feltételt köt ki, hogy Róbert szakit az asszonynyal. Róbert ezt is visszautasítja. Hiszen a feltételt úgy sem bírnák megtartani. Előbb-utóbb megint csak újra kez­denék a régi viszonyt. Egyszóval a kártyás a végletekig becsüle­tes. Mikor az utolsó felvonás végén eldördül a pisztolylövés, a mely a halálát jelenti, szánako­zunk fölötte; pedig vétkezett és — megérdemelte a büntetést. Henry Bernstein tehát igen szép drámát irt. A cselekmény érdekesen, izgatóan van föl­építve, az egyes jelenetek művészi leleményes­séggel megalkotva. Legföljebb a párbeszédekben találhatunk itt-ott némi kifogásolni valót, a mennyiben néha hosszadalmasak és nem min­denütt elég foglalkoztatók. "*l Robert Chacéroy egy igen szép asszonynak a kedvese. Helene a legelőkelőbb arisztokrata társaságban él. Férje gróf, atyja pedig báró, dúsgazdag, milliomos báró. A hiba mindössze az, hogy a Heléne atyja nem a régi bárók közül való. Valami börzespekuláczión nyert ötven-hatvan milliónyi vagyont és eme vagyon utján jutott a hétágu korona tulajdonába. Lebourg báró azonban — igy hívják Heléne

Next

/
Thumbnails
Contents