Magyar Nemzet, 1906. szeptember (25. évfolyam, 206-230. szám)

1906-09-01 / 206. szám

A MAGYAR NEMZET. 1906. szeptember­­i grammot adni, s abba kell hagyni az örökös általánosságot, a szavakkal való dobálódzást. S ha az a nép a részletes, tervszerű pro­­grammból biztatást meríthet, akkor nem lesz szükség semmilyen rendeletekre a csábítók, kivándorlásra izgatók ellen. Mert a mi szegényeinket nem is kell most olyan nagyon csábítani. ........................ - Magyar-cseh barátság. Csak reális alapon! Kellenek a tótok? Azt a véleményünket, melyet lapunk múltkori számában a magyar-cseh közeledés dolgában mondottunk s azok az aggodalmak, melyekre a barátság ellenében kötelességünk­nek tartottuk rámutatni, most az ifjú-cseh pártvezetőség legutóbbi nyilatkozata teljesen megerősíti. E nyilatkozat következő szöveggel jelent meg egyik cseh napilapban: 1867 óta a magyar politika támogatta Ausz­triában a német kormányokat. A Hohenwart-féle kiegyezést magyar befolyások megdöntötték és bármikor szó volt arról, hogy a csehekkel szem­ben igazságosan járjanak el, a magyarok a néme­tek segítségére siettek. Ez a politika egoista volt, mert a cseh nép kielégítése Ausztria megerősö­dését jelentette volna és feltartóztatta volna a magyarokat politikai és gazdasági törekvéseikben. Ez volt az oka annak is, hogy eddig nem jöhe­tett létre a szövetség a csehek és magyarok közt, bár az történelmileg indokolt és etnográfiailag szükséges és természetes volna. A másik ok a magyar­­országi nemzetiségi viszonyokban rejlik, nevezete­sen a tótok helyzetében, a­kik kétségtelenül a cseh nép részét alkotják és a­kiknek a magyarok ré­széről való hallatlan elnyomatása keserűséget keéll hogy keltsen nálunk is. Bizonyára nem va­gyunk ellenségei a magyarokkal való megegye­zésnek, de eleve rá kell mutatnunk arra, hogy­­az ilyen megegyezésnek a reális politika keres­­tében kell mozognia és hogy pontosan formu­­lázott és a jelenre nézve szükséges kötelezett­ségeket és jogokat kell tartalmazni mind a két félre nézve és hogy ez a megegyezés nem szorít­­kozhatik puszta szentimentális szerelmi nyilat­kozatokra. Általában el kell hagynunk a roman­tikus érzelmi politikát és ha a cseh-magyar meg­egyezés propagandája bármily eredményre akar számítani, szükséges, hogy a megegyezést a két nemzetnek kifejezetten erre hivatott képviselői hozzák létre, hogy prec­íze megállapíthatók legye­nek a kölcsönös támogatás határai és feladatai és nevezetesen a két fél álláspontjai az aktuális po­litikai kérdésekkel szemben. Ezért szükséges, hogy mielőtt a cseh közvélemény ebben az ügyben íté­letet mond, a hivatott politikai körök gondosan megfontolják a kérdést és eldöntsék, vájjon már ma nyílik-e lehetőség arra, hogy ezen eszme meg­valósításán működjünk. Azokat, a­miket nekünk szemünkre hány, mi is valljuk s igazunk is van, ha magunkévá teszszük azokat a vádakat. A csehek megerő­södése tényleg Ausztria megerősödését jelen­tené, de a magyar érdekek rovására. S ezt nekünk eszünkben sincs letagadni. S még egygyel több okunk van, hogy a cseh barátságot távol tartsuk, a­mit viszont ők ismernek el: hogy­­ tudnillik a totókat, a magyar nemzet kebelében élő ezt az úgyis lázadásra hajlandó népfajt első dolguk lenne a cseheknek, hogy ellenünk lazítsák. S azt is mi mondottuk meg legelőször, hogy ha valami közeledésről akarunk beszélni, nem lehetünk eléggé óvatosak a két nép érdekeinek, ezen érdekek pontos és részletes körvonalai biztosításának megjelölésében. Igenis nem elég, hogy a barátságról szép és mézédes elmélkedéseket szőljünk, nem elég, hogy a teljes magyar függetlenség ábrándját honfiúi érzésektől dagadó szólamokban hozzá­kapcsoljuk a cseh nép barátságához, hanem nézzünk körül nagyon jól, nagyon éles szem­mel s mérsékeljük az eshetőségeket nagyon jó­zan fejjel, a­melyet nem zavarnak meg a fiatal hazafiak lelkesedéstől duzzadó szólamai. Ne szerelmeskedjünk, hanem legyünk inkább józan, mérlegelő kereskedők, mint éneklő trubadúrok. íme, az ifjú­ csehek álláspontja is arra tanít minket, hogy ne siessünk olyan nagyon azzal az elhamarkodott te­tű ivással.­­ Török-franczia konfliktus. Konstantiná­polyból táviratozzék. A nagyvezér arra a franczia konzulátusi hírre, a­mely szerint egy török katonai csapat a Bilma-oázis felé indult, kérdést intézett a tripoliszi vál­hoz, a­ki azt válaszolta, hogy a hír teljesen alaptalan.­­ Ausztrália emeli a vámjait. Melbourne­­ből jelentik: Beakin, a minisztertanács elnöke a képviselőház mai ülésén javaslatot nyújtott be, a­mely szerint a külföldről érkező árukra kivetett vám tíz százalékkal emeltessék fel, míg az angol­országi áruk, melyek angol hajókon érkeznek Ausztráliába, ugyanilyen nagyságú kedvezmény­ben részesüljenek, első­sorban lőszerről, dinamit­­ról, gyújtózsinórról, faárukról, kerékpárokról, órákról, lábbeliről, bútorról, motorokról, turbinák­ról, festékekről, savanyított gyümölcsökről, aczél­­műszerekről és lakkozott árukról van szó. Alkoholizmus. írta: Károlyi Gyula. Nem tudom, mi van velem, de olyan furcsa érzések bántanak, mintha valami villamos csengő berregne az agyamban. Azt hiszem, le fogom inni magamat. Be fogok rúgni megint, erősen, hatal­masan. Az éjjel semmit sem aludtam. Tegnap sem, tegnapelőtt sem és azelőtt, meg azelőtt sem. A reggeli szürkület már oszladozott, a házak ormai fölött hószínben fehérlett az égboltozat, a kapukat nyitogatták és az aszfaltot söpörték, a­mikor hazatámolyogtam. Ruhástul dőltem otthon az ágyra, de nem tudtam elszunnyadni. Narko­­tikus érzéketlenség zsibbasztotta egész testemet. Gondolkodásom gépezete megállt, de oly jól esett ez az öntudatlan állapot, hogy azt ki nem mond­hatom. Megszoktam már. Csak a fejem tetejét nyomja ilyenkor valami súlyosan, borzasztóan . . . Érzem, hogy megint nem csillapodnak addig lázadó idegeim, a­míg el nem érkezem ebbe az állapotba. Úgy vágyakozom ide, mint a rajongó budhista az örök Nirvánába. Úgy kívánom az italt, mint az elbutult kínai az ópiumot. A ré­szegség az a nyugalmas oázis életem sivatagján, a­melyen elernyedt testrészeimet megpihentethe­tem . . . Jövel te drága, te részegítő, édes nagy mámor percze, jövel! . . . Innom kell ... De nem sört és nem bort. ■ Az előbbi buta álomba merít, az utóbbi még job­ban idegesít. Nekem pedig ébrenálmodás és má­moros nyugalom kell. A nyolczvan fokos alkohol .. . Ah! . . . — Pinczér! Hozzon egy abszinthez! . . . Imahol öblös poharamban a csillogó, nektáros ital. Smaragdzöld habjai, hol parányi ezüstös pik­kelyek fényjátékával kápráztatják szemeimet, hol halvány, kellemes rózsaszín árnyalatokban vibrál­nak . . . Ebben a csepp folyadékban egész világ szunnyad . . . Benne rejlik a nagy tengerek vihart idéző ereje, féktelensége; benne az agy dús fantáziája és teremtő energiája; benne az izmok a szélos szilárdsága, az idegek élénk szívóssága, a vérsejttömegek pezsgő, forró melege, láza, benne a rezgő szívhurok minden melódiája, az asszonyi test bűvös illata, a leánycsók zsibbasztó mámora, egyszóval a külső és belső érzékek minden kéje a legfokozottabb mértékben. Ezek egyenként édesek, jók, de hiányosan, részletekben elégítik ki csupán a mohó vágya­kat ... Az alkohol egy csöppjében, a­mely a nyelvünk hegyét éri, minden benne van, a­mi boldogít, részegít, a­mi nagy Mohammed hetedik paradicsomának álomországába ringat. A­hol az ezeregy éjszaka mesés képsora vonul el szemeink előtt sokszorozott, hatványozott szépségben. S a rikító, pazar szinek nem izgatják föl idegeinket. Egy harmonikus, szép perspektíva nyílik meg előttünk s ha meríteni tudnánk ebből az életből, ha nem szögezné le a merevség erőnket, a­melyet érzünk, de használni képtelenek vagyunk ebben az állapotban, akkor teremtő atyaúristenek gya­nánt alkothatnánk a művészet káoszából .. . .— Pinczér! Hozzon még egyet! . . . * ... Ez a hetedik pohár . . . . . . Még nem állt be a kellő hatás. A szer­vezet egyre veszíti felfogóképességét és napról­­napra többet kíván. Tegnap már az ötödikre reagált. Régente kettő is sok volt egymásután... Nem ezt akarom. Most egy nagy krízis állt be éppen egész lényemben, a­mely a legkétségbe­­ejtőbb érzéseket támasztja föl testem és agyam minden atomjában ... Reszketek. Ha ez három perczig így tart, akkor kiül a hideg verej­ték halántékomra . . . Láttam így szenvedé­lyes kártyásokat, a­mikor az utolsó ütéstől függött teljes anyagi és erkölcsi létezésük. Az az utolsó ütés, a döntő, az élet és halál fölött hatal­maskodó, még nem következett be. S a játékos, a­kinek utolsó tétje forgott koc­kán, reszketett és Becsempészett szerzetesek. 0^0 —■■■' ■ Az elorzott magyar nyelv. Láng György nyilatkozik. Hasztalan szerecsenmosdatás. Nem n­agyjuk annyiban! A reggeli lapok egy részében elrejtve, más részében hangos kommentárok kíséreté­ben egy kis híradás jelent meg arról, hogy a fővárosba belopott franczia szerzeteseknek, a­kiket Francziaországból kergettek hozzánk, sikerült mégis csak kieszközölniük, hogy ne kelljen magyarul tanítaniuk abban a fölös­leges iskolájukban, a­melyet a főváros egye­bekre való pénzén építenek. A híradás így szólt: A közgyűlés százezer koronát szavazott meg az Erzsébet örökimádás-templomának az építésére. A megszavazott összeget évi húszezer koronás részletekben fizeti a főváros. A szerződés meg­állapításakor a főváros kikötötte, hogy a templom­ban és a mellette lévő iskolában csak a magyar nyelvet használhatják. Két részletet már kifizetett a főváros. Most az építés vezetősége arra kérte a fővárost, hogy a magyar nyelvre vonatkozó kikö­tést törölje, mert a 60.000 koronára szükség van , a Pesti Hazai Első Takarékpénztár csak akkor hajlandó eszkorlálni a főváros adományát, ha a főváros a magyar nyelvre vonatkozó korlátozást törli. A tanács tegnap tartott ülésén teljesítette az építő­bizottság kérelmét és a korlátozást tö­rölte. Világos, hogy ez az ügy nincsen renden s ezért megadtuk az alkalmat arra, hogy a főváros vezetősége ez ügyben nyilatkozzék. Tudósítónk felkereste Láng György tanácsost, a­ki a főváros tanügyeit intézi s tőle a kö­vetkező felvilágosítást kapta: — A lapok tévesen közölték a dolgot, mert arról egyáltalán szó sem lehet, hogy a főváros elállott volna attól a feltételtől hogy a felépítendő templomban magyar nyelvű­ szónoklatok tartassanak. A­mikor a főváros a 100.000 koronás segélyt megszavazta, a magyar nyelv kö­telező voltát szabta meg főfeltételnek. A

Next