Magyar Nemzet, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-02 / 99. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRA 1 ÉVRE 36 P, FÉLÉVRE 18 P, NEGYEDÉVRE 9 P, 1 HÓNAPRA 3 P, EGYES SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL., VASÁRNAP 20 FILL. Főszerkesztő PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADI­ U. 10. TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR­ ÚT 65. TELEFON: 126-726* Anglia hatalmi és szentimen­tális külpolitikát folytat London, április vége (A „Magyar Nemzet“ kikül­dött munkatársától.) Politikus­nak nehéz olyan lépést tenni, amiről előre tudja, hogy nép­szerűtlen lesz s az újságíró is alaposan meggondolja, mielőtt olyat ír, amiről bizonyosan tudja, hogy kevesen fogják el­hinni. Ilyen feladat előtt állunk most, amikor be kell szá­molnunk az angol külpolitiká­ban bekövetkezett hirtelen és éles fordulatról és ennek okairól. A kontinensen a közönség egy része azt sem igen akarja el­hinni, hogy ez a kanyarodás megtörtént, azt hiszik, Anglia csak fenyegetődzik, de ha sor kerülne rá, az angol kormány az utolsó pillanatban mégsem üzenne hadat semilyen kelet­európai állam kedvéért. Pedig Anglia nem blöfföl. De ha ezt sem akarják elhinni,­ mennyi­­vel nehezebb rámutatni ennek a fordulatnak tulajdonképpeni okára, arra, hogy az angol nagyközönség nem azért kény­szerítette bele Chamberlaint a fegyveres garanciákba, mert Anglia érdekeit látja veszélyben, hanem, mert el van keseredve. Tisztában vagyunk azzal, hogy sokan milyen hahotával fogad­ják majd ezt az állítást. Mégis le kell írnunk, mert Londonban ezt tapasztaltuk. Ne érttessünk félre: nem azt mondjuk, hogy Anglia önzetlenül, a mások ér­dekeiért, pusztán erkölcsi vagy ideológiai okokból hajlandó vál­lalni az esetleges háború szenve­déseit, hiszen kétségtelen, hogy az angol politikusok voltaképpen nem is a németek és még ke­­vésbbé az olaszok ellen, hanem az ellen küzdenek, hogy bárki hegemóniát gyakoroljon az euró­pai kontinensen. Az angol kül­politikai szakértők attól tarta­nak, hogyha valamely nép vég­leg meg tudná szilárdítani a maga hatalmát akár csak Kö­­zép-Európában is, akkor ebből a biztos fedezékből kiutat talál­hatna a tengerek felé és így fenyegethetné az angol biro­dalmi hálózatot. Az angol kül­politikai szakértők kétségkívül ebből a nagyon is önző okból követelik az angol katonai szö­vetségek további kiterjesztését. Az angol külpolitikai szak­értők azonban nem a kormány, sőt még nem is a politikai élet. Világosan mutatja ezt az a tény, hogy amíg a külpolitikai szakértők túlnyomó többsége már évek óta kívánja a szembe­szállást Németországgal, addig az angol politikai körök túl­nyomó része, a kormánynak pe­dig csaknem teljes egésze a leg­utóbbi időkig hallani sem akart a külpolitikai szakértők vélemé­nyéről. Még néhány hónappal ezelőtt az volt az angol kor­mánypolitika, hogy Németor­szágnak szabad kezet kell adni Kelet-Európában. S ha Cham­berlain márciusban ezen az úton megtorpant, ha az engedmények külpolitikáját hirtelen átváltotta a garanciák külpolitikájára, en­nek nemcsak az volt az oka, hogy egyszeriben meggyőzték őt a szakértők külpolitikai érvei. Hanem az történt, hogy a köz­vélemény meglepő felágaskodása belpolitikai nyomással kénysze­rítette rá Chamberlaint erre az éles átkanyarodásra. Azt mond­ják, Chamberlain most már maga is úgy látja, hogy régi, engedékeny külpolitikája ered­ménytelen volt s hogy mostani külpolitikája, az együttes bizton­ság módszere a helyes. Nem tudjuk, mennyire változott meg magának Chamberlainnek fel­fogása, de azt tudjuk, hogy a közvélemény orkán olyan elemi erővel csapott le a kormány­­bárkára, hogy ha Chamberlain nem engedi el azon nyomban a vitorlakötelet és nem enged az új szélnek, akkor a kormány bárkája felborult volna. Ebből az alkalomból nem szólunk hozzá, hogy az-e az igazi és he­lyes parlamentarizmus, hogy egy miniszterelnök saját régi politi­káját elejtve tökéletesen meg­­lapuljon a változó közvélemény előtt. De aki látta Chamberlaint a Downing­ Streeten beszállni a kocsijába és aki látta, hogy mi­lyen mosollyal fogadja egy ki­csiny csoportnak is az éljenzé­sét, az biztosra veszi, hogy Chamberlain a­ lemondás és ma­radás alternatívája előtt még akkor is az utóbbit választotta volna, ha nem a közvélemény­nyel együtt alakul át az ő saját felfogása is. A helyzet tehát az volt, hogy Chamberlaint és az angol kül­politikát nem a szakértők, ha­nem a nagyközönség vitte rá az új útra. Ez a nagyközönség azonban nem Anglia hatalmi ér­dekeit akarja megvédelmezni, hanem egyszerűen arra gondol, hogy esetleg több európai or­szágra is kiterjesztik a tekinté­­lyi kormányzást. Az angol em­ber azt olvassa az újságban, hogy a tekintélyi államokban nincsenek szabad munkásszer­vezetek, hogy a munkás állás­vállalási és költözködési szabad­ságát, a tőkés vállalkozási lehe­tőségeit megszorítják s hogy az egyént egészen alárendelik a kormány akaratának, az angol ember mindennek olvastára azt gondolja, hogy ő ilyen körülmé­nyek között nem tudna, nem is akarna élni. Az angol emberek többsége tájékozatlan, a nemzet­közi politikai összefüggéseket nem látja, a Földközi-tengerről se nagyon tudja, hogy arra ve­zet az egyik út India felé és nem tudván, hogy India az angol (Folytatása a második oldalon) Hitler a háborús uszítók ellen beszélt május 1-én Anglia lépéseket tesz a bolgár revízió érdekében Bukarestben és Athénben?­­ A nemzetközi válság miatt teljes az üzlettelenség a Wall­ Streeten Először ülte ez évben ősi május elsejei ünnepét a világtörténelem legnagyobb és legegységesebb né­met birodalma. Káprázatos fénnyel és szédületes arányú tömegünnep­ségekkel ünnepelték Berlinben és a birodalom minden részében a munka napját. Hitler vezér és kancellár két ízben is beszédet mondott; egyik beszédét a német ifjúsághoz, mint a jövendő Né­metország hordozójához, a mási­kat a német néphez intézte. Ebben az utóbbi beszédében ismét béke­készségéről szólt a kancelár, aki rendkívül heves támadást intézett azok ellen, akik a nemzetközi sajtóban háborúra uszítanak. Ér­dekes része volt a beszédnek az, amelyben Hitler hangoztatta, hogy nem csupán az azonos, közös vér jelenti valamely népcsoporthoz való tartozást. Hangoztatta, hogy a németség első alaptörvénye: az élettér törvénye, amely megköve­teli, hogy az élettér és határai egybeessenek a nép életkeretével. A nemzetközi helyzet meglehető­sen nyomott és bizonytalan. Vis­­szatükrözi ezt a helyzetet a nemzet­közi pénzvilág centruma, a new­­yorki Wall­ Street, ahol öt év óta nem volt tapasztalható olyan pan­gás, mint most. A diplomácia had­mozdulatai most már nem a nagy nyilvánosság szeme láttára bonyo­lódnak le, mint az utóbbi hetekben, hanem úgy látszik a nyugati hatal­mak részéről ismét a titkos diplo­mácia fejt ki láthatatlan, de annál élénkebb tevékenységet. Ezt a látszólagos mozdulatlansá­got valószínűleg az a beszéd fogja feloldani, amelyet május 5-én fog mondani Beck lengyel külügymi­niszter, amikor is Hitlernek vála­szol. Ez a nap ismét szorongva várt kritikus időpont lesz. Közben ismét újabb katonai in­tézkedésekről is érkeznek hírek. Így az angolok közelkeleten lázas erő­dítési munkálatokba kezdtek és már május közepére behívnak kétszáz­ezer újoncot. Különösen nagy érdeklődésre tarthat számot az Információ hír­­szolgálatának az alsóház hétfői üléséről kiadott jelentése, amely szerint Chamberlain miniszter­­elnök Bulgária revíziós igényeire vonatkozó interpellációra vála­szolva kijelentette, hogy Anglia el fog járni a román és a görög kor­mánynál Bulgária revíziós követe­lésének kiegyenlítése érdekében. Feszült figyelemmel várja most Európa, hogy az angol kormány csakugyan rá fog-e lépni a békés revízió előmozdításának útjára? Bár a legtekintélyesebb angol közgazdasági napilap, a Financial Times jelenti, mégis csak fenn­tartással közöljük azt a hírt, hogy Franciaország és Olaszország kö­zött rövidesen tárgyalásokra kerül sor az olasz aspirációk megbeszé­lése érdekében. Az angol lap sze­rint Franciaország kész teljesíteni Olaszország legtöbb követelését. Meg kell még említeni, hogy Gafencu román külügyminiszter hétfőn kihallgatáson jelent meg az olasz királynál, majd Mussolini fogadta őt. A szerb-donát tárgya­lások még mindig nem mozdultak el a holtpontról. Hitler : Az élettér nem választható el egy nép életkeretétől Berlinből jelentik. A Luftgartenben a nemzeti ünnep alkalmából tartott tömeggyűlésen Hitler kancellár, mint minden évben, most is beszédet mondott. — A munka fogalma tekintetében a felfogások forradalmát idéztük elő — mondotta a többi között. — Az egész nemzeti szocialista gazdasági program és a gazdasági felismerések élére az az elv lépett, hogy a nép csak azt élheti fel, amit magának feldolgozott. Ez nem pénzkérdés, ha­nem kizárólag termelési probléma. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy teljesen közömbös, mennyi pénzt te­remtek egy államban. Döntő­ az, hogy mennyi árut termelek, mert ezek az áruk azok, amelyeket egyes emberek közt szétosztanak. A pénz csak utalvány erre az árura. Ha ez utalvány mögött nem rejlik áru, nincs semmi értéke, ha akár tíz, száz vagy egymillió vagy akár billió már­káról szól is. Ennélfogva döntő jelen­tőségű, hogy a nemzeti termékeket minden téren fokozzuk.­­ Természetes, hogy az első élet­alapot nem doktrínákban vagy elmé­leti nyilatkozatokban kell kutatnunk, hanem, hogy az első életalap a saját élettérben fekszik, vagyis , abban, amit a föld az egyesnek az élethez ad. Az élettér tehát nem választható el egy nép életkeretétől s ezért az élettér határozza meg egy nép bol­dogságát és virágzását.­­— Németországban részben sovány földre négyzetkilométerenkint 150 ember esik, ennek folytán nem en­gedheti meg magának azt a fény­űzést, hogy erejét szétforgácsolja. Ezzel adva van a népközösség szük­ségessége még akkor is, ha a vér egymagában nem tanúskodik emellett. Életre-halálra egymásra vagyunk utalva s ha valaki nem értené ezt meg, fel kell ismernie a világ többi részének állásfoglalásából. A­­em tevékenyked­nek-e ismét a régi bekerítő politi­kusok, részben olyan emberek, akik 1914-ben is csak a gyűlöletet ismer­ték? Ez ugyanaz a nemzetközi hábo­rús uszító­ csoport, amely már akkor is folytatta üzelmeit. Ara­to fillér „Szeretem a békét“ Hitler vezér ezután így folytatta: — Nem szükséges hangsúlyoznom, hogy szeretem a békét. Tudom, hogy bizonyos nemzetközi sajtó napról­­napra hazudik, háborúra uszít s gya­núsít és rágalmaz minket. Ez engem nem akadályoz, mert ismerem ezeket a kreatúrákat, részben innen isme­rem. Ezek német kiviteli cikkek, azonban a német nemzet selejtes áruja. De hogy bennünket ne fenye­gethessenek, arról gondoskodni fo­gunk és arról előre gondoskodtam. — Én is fegyverkezem minden esz­közzel, de itt egy különbség van. Én szeretem a békét s ez talán legjobban munkásságomból tűnik ki. Német­­ország óriási műveket teremt, hatal­mas iparok támadnak, a nép szorgal­mának fokozására nagy építkezéseket hívunk életre és kultúránk hatalmas bizonyítékai épülnek. E művek közül soknál tíz vagy húsz évre van szükség, hogy elkészüljön. Elég okom van, hogy a békét akarjam. Az uszítók azonban nem akarják a békét. Egyetlen tevé­kenységük csak: megélni az uszításból és az élet miatt uszítani. — Ezidőszerint a legutóbbi hazug­ság az, hogy az a 20.000 német, aki­nek annak idején Marokkóban kellett volna part­raszállnia, most Libériában szállt partra.

Next