Magyar Nemzet, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-01 / 123. szám
Magyar Nemzet. II. évf. 123. sz. Csütörtök ELŐFIZETÉSI ÁRA 1 ÉVRE 36 P. FÉLÉVRE 18P. NEGYEDÉVRE 8 P. I HÓNAPRA 3 P. EGYES ÁRAM HÉTKÖZNAP 10 FILL.. VASÁRNAP 20 FUR. Főszerkesztő PETHŐ SÁNDOR 193 9 június 1. SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST. VT.. ARADI-U. ÍR TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST. VT. VILMOS CSASZÁR-ÚT 65. TELEFON: 126-726* Vert hadak és vakmerő reményekA szovjet még mindig kevesli az angolok és a franciák szövetségi ígéreteit Zsarolás vagy zsákutca? — Moszkva benyomása szerint az antant nem akarná komolyan megsegíteni a szovjetet — Molotov további módosításokat követel a kölcsönös segélynyújtás hatályosabbá tételére . Londonban és Párizsban kínos hatást keltett a fölényeskedő moszkvai beszéd Érdeklődés előzte meg Molotov szerda délután elhangzott külügyi expozéját. London:« Párizsban kedden még azt hitték, hogy a népbiztosi tanács elnöke, aki egyúttal a külügyi népbiztosságot is vezeti, bejelenti az angol—francia —orosz szövetség létrejöttét. Szerda reggel azonban az angol és a francia sajtó már gyanította, hogy a szerződés megkötése előtt még mindig komoly akadályok állanak. A nézeteltérést mégMolotov beszéde előtt igyekeztek az angolok és a franciák kiküszöbölni, így kedden késő este egy és háromnegyed óra hosszat tanácskozott Leeds moszkvai angol nagykövet Molotovval, szerdán ebéd után pedig a francia nagykövet tett látogatást a Kremlben. Úgy látszik azonban, ez a párhuzamos angol és francia demars sem érte el a kívánt eredményt. Hogy Molotov pontosan mit mondott szerdán délután a szovjet parlamentben, az igazat megvallva, nem tudjuk megállapítani. Az eddig befutott jelentések ugyanis néhány, s talán a legfontosabb ponton nem egészen fedik egymást. A legmesszebb a Daily Telegraph jelentése megy, amely szerint Molotov beszédéből kiderült volna, hogy az angol—francia—orosz szövetségi szerződés elveit már lefektették. Ezzel szemben nemcsak a Magyar Távirati Iroda moszkvai híre tükröz Molotov részéről határozott bizalmatlanságot és tartózkodást az angol—francia szövetségi javaslattal szemben, hanem az Exchange Telegraph távirata szerint is azt kívánta Molotov, hogy a nyugati nagyhatalmak és az Oroszország közti kölcsönös segélynyújtást az eddigi szerződéstervezetek újabb módosításával tegyék még hatályosabbá. Ebből arra lehet következtetni, hogy az angol— francia—orosz tárgyalást Sztálinék még mindig nem tartják befejezettnek , hogy a szerződés csak akkor jöhet létre, ha Anglia és Franciaország az eddigieknél is messzebbmenő ígéreteket tesz. ♦ Ez a módosítás három pontra vonatkozhatik. Anglia és Franciaország a népszövetségi szankciós szakaszhoz akarja kötni a Szovjet- Oroszországnak nyújtandó katonai segítséget, ezzel szemben Moszkvának az a véleménye, hogy a genfi apparátus révén el lehetne odázni a segítségnyújtást. Ehelyett a szovjet a népszövetség kikapcsolásával, automatikusan, minden tanácskozás mellőzésével akarja életbeléptetni a segélynyújtási kötelezettséget. Az oroszoknak ugyanis az a gyanújuk s ennek Molotov igen nyersen kifejezést is adott, hogy Anglia és Franciaország talán nem is akarná komolyan megsegíteni háború esetén a szovjetet, hanem esetleg szándékosan terelné az agressziót Szovjet- Oroszország felé. A másik pont, ahol a szovjet a hármas szövetségi szerződés eddigi tervezetének megváltoztatását kívánja, a balti államokra vonatkozik. Moszkva követeli, hogy Anglia és Franciaország ne csak Romániát és Lengyelországot, hanem Oroszország többi európai szomszédját is garantálja esetleges támadás ellen. A Molotov-beszéd egyik alább közölt verziójából különben arra lehet következtetni, hogy az oroszok a Romániának és Lengyelországnak adott angolfrancia garanciával is elégedetlenek. Ennek értelmében ugyanis az antant csak abban az esetben köteles hadat üzenni a megtámadott államok érdekében, ha azok maguk is fegyverrel védekeznek az esetleges invázió ellen. Molotov azonban szerdai beszédében felvetette a kérdést, mi történik, ha a megtámadott államok nem védekeznek? Moszkvában nyilván azon a véleményen vannak, hogy a hármasszövetségnek akkor is be kell avatkoznia, ha az esetleg megtámadott állam maga nem fogna fegyvert. * Ezek után a kérdés az, hogy Anglia és Franciaország ezeknek az orosz kívánságoknak akar-e és tud-e eleget tenni. Maga Molotov úgy látszik azt hiszi, hogy igen, nyilván ezért használt olyan fölényeskedő, hol vállveregető, hol dorgáló hangot Angliával és Franciaországgal szemben. Ha ez a feltevés helyes, akkor Molotov tovább folytatja a zsarolást abban a várakozásban, hogy akármilyen nagy árat szab, London és Párizs megadja. Ezzel szemben vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy Molotov nyilatkozata következtében a hármasszövetség ügye kátyúba jutott. A német Europa Press híreit terjesztő Információ például azt jelenti Moszkvából, hogy az angol— francia—orosz tárgyalás holtpontra került. Ugyanez a hírforrás jelenti azt is, hogy az angol és a francia fővárosban kínos hatást keltett Molotov beszéde. A Havas-iroda viszont párizsi diplomáciai körök véleményét azzal foglalja össze, hogy az orosz kívánságokat aránylag kielégíthetik, mert azok nem módosítják lényegében a Párizs, London és Moszkva között létrejött megegyezést. Eszerint Párizsban remélik, hogy a félreértéseket nemsokára tisztázhatják és végleges megegyezést hozhatnak létre. Egyébként a Daily Telegraph ankarai tudósítója szerint nemcsak a török, hanem a román külügyminiszter is ellátogat Moszkvába június folyamán. Pál jugoszláv régensherceg útban van Berlin felé, ahol szerdán délután aláírták a né- A választások eredménye lapunk olvasói előtt túlságosan nagy meglepetés nem lehet. • Akik ezen a helyen megjelent cikkeinket figyelemmel olvasták, hosszú hónapok óta hozzászokhattak ahhoz a gondolathoz, hogy ez a lap — pártok és pártérdekek felett — a tömegek rohamától féltette a magyar nemzeti érdekeket s nem titkolt aggodalommal beszélt arról a világosan látott lehetőségről, hogy a magyar politikai élet területét ellephetik a politikai kültelkek hátározói. Amitől féltünk — mondhatjuk mi is Mikes Kelemennel —, abban immár benne vagyunk. A kormánypárt a vitathatatlanul nagy győzelem mámorában is láthatja a feje fölött tornyosuló viharfelhőket és ha számot vet lelkiismeretével, aggodalommal állapíthatja meg, mennyire azonos harcmodorral és taktikával, sok tekintetben azonos hadi jelszóval, kapott többséget és az a szélsőjobboldal, amely nagy kérdőjellé merevíti a magyar politikai helyzetet. És ha mindezt bevallja önmaga előtt, akkor joggal töprengheti: még egy ilyen győzelem és elvesztem. Pártok jönnek és pártok mennek, kormányok lesznek és kormányok vesznek — megváltjuk nyíltan, nekünk ennek a pártnak a jövője nem okozna sok gondot. Ha csak arról lenne szó, hogy minden politikai hozzáértés számítása szerint ez a nagy, de összetételében máris háromféle felületet mutató párt nem életképes, vállat vonnánk és azt mondanánk: minél roszszabb, annál jobb, mert annál hamarabb fog majd kialakulni a valóban guvernementális párt. Ennél azonban sokkal többről van szó. Beérett az utolsó évek politikai vetése s annak most volt az aratása. Megérett az a politika, amely gyűlöletkeltéssel, a tömegek indulataira való tudatos és tervszerű spekulálással, sok őszinteségnélküliséggel, még több rombolási vággyal — amely polgári pártok és nemzeti értékek lejáratásával tombolt körülöttünk — a földből kinőtt alakok és sajtótermékek egészen forradalmi megnyilatkozásával, gátlások nélkülien tajtékzó ágálásokkal és mindenen keresztülgázolni kész érvényesülési elszántsággal csaknem dédelgetett kíméletet élvezett akkor, amikor a nemzeti érdekeket féltő és a magyar nemzeti társadalom sorsáért aggódó tisztességes, minden betűjében magyar sajtó munkája szorongva várta, várjon a másnap nem hoz-e számára olyan ítéletet, ami kiüti kezéből a tollat s elveszi szája elöl a kenyeret. Teleki jövetele tagadhatatlanul fellélegzést hozott, a miniszterelnök minden szava megnyugtatás volt azoknak, akik a nemzeti sorsot helyezték más kérdések elé, sajnos azonban — úgy látszik —, Teleki számára nem volt már más hátra, mint az előző hosszú esztendők politikájának konzekvenciáit begyűjteni ezen a szomorú aratáson. A reménység ma már nagyon kevés ahhoz, hogy ez a nemzet csak ennyit vigyen magával további útjára. Bíznunk kell abban, hogy a közeli napokban bizonyosságokat fogunk kapni a jövőnket illetően. Bíznunk kell abban, hogy most, amikor a szelek kifogása nem sikerült, jön a szelek leigázása, ha meszszebbmenően nem is, de legalább olyan mértékben, hogy ezek a szelek ne romboló vadsággal kavarják fel a magyar életet. Bíznunk kell abban, hogy most, amikor aggodalmakkal és kétségekkel tekintünk előre, a miniszterelnök megnyugtató fix pont lesz a számunkra és biztosíték olyan jövendő felől, amelynek vizsgálásakor nem Midas szilénnek, az első pesszimistának igéi csengenek a fülébe a nemzeti társadalom sorsa felől érdeklődőnek: a lehető legjobb lett volna meg nem születni, de most már ehhez a jóhoz a legközelebb áll, minél előbb meghalni. Nem csüggedés ez részünkről, nem kishitűség, mert érezzük, hogy mi még akkor is ott leszünk a gátszakadás órájában, amikor mások már hanyathomlok menekülnek, de nincs ma értelme szép szavakkal kendőzgetni azt a lehetőséget, amely mögött ott ködlik mereven a nemzeti és polgári társadalomra, a kultúrával megszentelt életre, a nyugodt fejlődésre, a szociális kiegyensúlyozottságra egy ijesztően, bárgyún mosolygó, kegyetlenül öntudatlan halál agykoponyája. Nem ijedelem ez a részünkről, hiszen el tudunk gondolni olyan életformákat, amelyekben semmiről sem mondunk le szívesebben, mint az életünkről, hanem a nyugodt szemlélődésnek az a foka, amelyre ma hihetetlenül nagy szükségünk van. Ha úgy tetszik, mi vagyunk Phineus utódai, Phineusé, akit az istenek próba elé állítottak és szabadon választhatott a hosszú élet és a rövid élet között, választhatta a hosszú életet, amit vakon kell átnyavalyognia és választhatta a rövid életet, amelyet azonban a tisztánlátás emberi, emelkedett, öntudatos állapotában élhet végig. Ha (Folytatás a második oldalon) Ára 10 fillér