Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-11 / 211. szám

2 Kiesinger találkozó és a vele párhuzamos szakminiszteri megbeszélések egyetlen lépés­sel sem vittek közelebb ahhoz a célhoz, amelyről évek óta folyik a tárgyalás: a mostani­nál sokkal szorosabb és minő­ségileg magasabbrendű nyu­gat-európai együttműködés­hez. Itt, Nyugat-Németország­­ban meglehetősen borúlátóan ítélik meg a Közös Piac jövő­jét és jórészt olyan jóslatokat lehet olvasni, hogy a jövő heti brüsszeli miniszteri értekez­lettől legjobb esetben is csak a csúcstalálkozó pontos termi­nusának kitűzését lehet várni, többet azonban nem. Francia részről csupán annyi enged­ményt tette­k, hogy elvileg be­leegyeztek, ismét bekapcso­lódnak a Nyugat-európai Unió munkájába, de ezt sem min­den feltétel nélkül. A nyugat­németek viszont kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a franciáik egy háromszaka­szos terv szerint kívánják az európai együttműködést és an­nak szervezeti kereteit tovább­fejleszteni és ebben a tervben Anglia felvétele a legesleg­utolsó szakaszban jöhet csak szóba. A tárolt jövő zenéje Bonnban most mindössze abban tudtak megállapodni, hogyha a bővítés feltételei megteremtődnek, akkor való­színűleg egyszerre tárgyalnak majd valamennyi felvételre jelentkezővel és csak utána külön-külön. Ebből a megle­hetősen hosszadalmasnak és bonyolultnak ígérkező folya­matból arra lehet következtet­ni, hogy az angol belépés — ha egyáltalán sor kerül rá — nagyon távoli jövő zenéje. Csupán az International He­rald Tribüne Bonnból kelte­zett jelentésében olvasható az az optimista megállapítás, hogy a nyugatnémetek és a franciák most nyilvánosan el­temették ellentéteiket. A vi­lágsajtóban sokkal kevesebb lelkesedés tapasztalható és például a Neue Zürcher Zei­tung beszámolójának több mint a fele a régi és fennma­radt nézeteltérések mibenlé­tét boncolgatja. Nyugat-Európa és a Közös Piac továbbfejlesztéséről egy­általán nem vélekedn­ek azo­nos módon Bonnban és Pá­rizsban. A francia államfér­fiak mégis iparkodnak tapin­tatosan viselkedni. Egyes kommentárok szerint Giscard d’Estaing pénzügyiminiszter azért maradt odahaza, nehogy olyan látszat keletkezzék, mintha a francia kormány fel­ kívánna vetni bizonyos kényes­­ pénzügyi kérdéseket, köztük a­ márka felértékelésének szükö ]­ségességét. ■ De Gaulle hagyatéka Kiesinger a tárgyalásokon felvetette ugyan, hogy a NA­­TO-t erősíteni kell és általá­ban a nyugat-európai együtt­működésben nagyobb hang­súly illetné meg a katonai vo­natkozásokat, de — mint a­ Frankfurter Rundschau meg­jegyezte — a „francia részről kevés érdeklődést tanúsítottak e téma iránt”, és így az leke­­­rül a napirendről. Reifenberg, a Frankfurter Allgemeinen Zeitung párizsi tudósítója­ még Pompidou elindulása­ előtt óvta honfitársait attól,­­ hogy a francia külpolitika bi­­­zonyos változásaiból túlságo­­­san messzemenő következteté-­­seket vonjanak le. De Gaulle, utóda valóban szorosabb nyu-­ gat-európai együttműködést­ akar kialakítani, de — mint­ írta — legfőképpen azért,­ hogy „meggátolja a Rajna-­ menti szomszéd túlságosan ha-­­talmassá válását”. Akárcsak­­ az amerikaiak, a franciák­ sem akarják megengedni,­ hogy Bonn rátegye a kezét a­ nukleáris fegyverek ravaszára,­ tehát ellenzi az úgynevezett­ európai atomerő gondolatát.] Reifenberg­ rezignál­tan állapí­­­totta meg: úgy látszik, der Gaulle túlságosan maradandó­ nyomokat hagyott, legalábbis, egyelőre, a francia külpoliti-' kán.­­ A párizsi vélemények per-­­sze korántsem ilyen egy­értel-­ műek, és az ortodox gaulleis-i­­ák gyanakodnak, hogy Porra-,­pidou „már engedett a negy-­ vennyolcból”. Erre utalt a La­ Nation főszerkesztőjének fel-­ tűnő cikke, amely nem keve-e­sebbet követelt az elnöktől,­ mint azt, hogy világosan kö­]­zölje Kiesingerékkel: ne is, ábrándozzanak a francia kül-­ politika módosulásáról. De ez, a figyelmeztetés sem annyiva­ közvetve a nyugatnémeteknek szólt, mint inkább közvetlenül a francia elnöknek. A La Na­­tion dörgedelméből itt arra következtetnek, hogy a gaulleista képviselőcsoport szeptember 11-én kezdődő konferenciáján Amboise-ben heves összecsapásokra van ki­látás. Krre célzott kiesinger Ha a francia delegáció ta­pintatos volt, ugyanezt nem lehet elmondani a vendéglá­tókról. Egyrészt meglehetősen otrombán, a választási harc szolgálatába próbálták állítani Pompidou látogatását. A Süd­­deutsche Zeitung szerint ilyen okból cipelték el a francia el­nököt Rhöndorfba, Adenauer sírjához, másrészt viszont Schiller gazdaságügyi minisz­ter, aki a szociáldemokraták legfőbb választási ütőkártyája, tüntetően távol maradt arról a vacsoráról, amelyet a francia vendég adott Kiesinger tiszte­letére. De a legnagyobb feltű­nést a kancellár pohárköszön­tője keltette. A nagy polgári lapok teljesen „megfeledkez­tek” erről a beszédről, vagy éppen csak megemlítették, hogy volt. A Frankfurter Rundschau viszont nemcsak hírt adott róla, hanem még egy mérges hangú kommen­tárt is fűzött hozzá. A kancel­lár egyebek között a követke­zőket mondotta: „Új évtized­be lépünk be, amelyről min­den különösebb jövendőmon­dói képesség nélkül megálla­píthatjuk, hogy nehéz és zava­ros évtized lesz, amikoris Európának minden erejét ösz­­sze kell szednie ... De semmi értelme nem volna olyan or­szágokkal összefogni, amelyek odahaza nem tudnak rendet tartani, nem egészségesek és nem szilárdak." Amikor a pohárköszöntő szövegét kiosztották az újság­írók között, megkezdődött a találgatás, vajon kire célzott a szónok. A francia szóvivő csak a vállát vonogatta, ami­kor arról faggatták, nem Franciaországra gondolt-e a kancellár, majd azzal hagyta faképnél az újságírókat, hogy Kiesinger csak úgy általában beszélt. A Frankfurter Rund­schau joggal jegyezte meg: megint az a régi, rosszemlékű Németország szólalt itt meg, amely azzal vált hírhedtté, hogy arrogánsan és barnain­­gesekkel a maga „rendjét” akarta rákényszeríteni az egész világira. Zala Tamás _ Magyar Nemzet . A Jeruzsálem- mecsettűz a Biztonsági Tanács napirendjén New Yorkból jelenti a Reu­ter. Kedden este Jakov Malik szovjet küldött elnökletével ülést tartott a Biztonsági Ta­nács, hogy megvitassa 25 arab és mohamedán ország pana­szát, amelyet a­­jeruzsálemi Al Aksza-mecset ellen elkövetett merénylet miatt nyújtottak be. Pakisztán képviselője meg­állapította, hogy az Al Aksza­­mecset felgyújtásáért Izrael mint megszálló hatalom még akkor is felelős, ha nem volt közvetlen része a szabotázs­akcióban. Az izraeli delegátus kormá­nya nevében visszautasította azt az arab követelést, hogy Izrael vonuljon ki Jeruzsálem­ből és azzal vádolta az arab és mohamedán államokat, hogy a mecsettüzet politikai célokra akarják felhasználni. A Biztonsági Tanács szer­dán, magyar idő szerint 20 óra­kor ismét összeült. Ifjabb összecsapások a Szuezi-csatorna térségében Washington elítélte Tel Aviv akcióját Tel Avivi jelentések sze­rint az izraeli légierő gépei szerdán délelőtt újabb táma­dást hajtottak végre a Szuezi­­öböl nyugati partja ellen, ugyanazon a területen, ahol a keddi akciót végrehajtották. A repülőgépek Szuez városától mintegy 70—100 kilométerre délre Zaufarana és Abul Darg közelében megsemmisítettek néhány egyiptomi katonai szállító járművet. Egy kairói katonai szóvivő ezzel szem­ben azt közölte, hogy az egyip­tomi légelhárítás lelőtt egy tá­madó izraeli gépet, amely a Szuezi-csatornába zuhant. Dajan izraeli hadügyminisz­ter, rendkívül magabiztos hangú televíziós nyilatkozatá­ban azt állította, hogy az iz­raeli egységek támadása 100— 150 egyiptomi katona halálát és jelentős anyagi károkat okozott. Mint mondotta, véle­ménye szerint a keddi akció nem hozta közelebb a közel­­keleti háború lehetőségét, no­ha arra sem lehet számítani, hogy a tűzszünet a továbbiak­ban tartósnak bizonyul. Washingtonból jelenti az AFP. Az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője elítélte az izraeli provokációt, mint mondotta „a tűzszünet meg­sértését egyik fél részéről sem helyeselheti”. Rabatbát jelenti az AFP. Az iszlám csúcstalálkozót szep­tember 22 és 24­ között tartják a marokkói fővárosban. A köz­lemény szerint a konferencia napirendjén Jeruzsálem, az Al Aksza-mecset felgyújtása és a közel-keleti kérdés fog szere­pelni. Az FKP elítélő nyilatkozata Garaudyról Párizsból jelenti az MTI. A Francia Kommunista Párt Po­litikai Bizottsága közleményt adott ki azzal az Interjúval kapcsolatosan, amelyet Roger Garaudy, a Politikai Bizottság tagja, a Komuniszt című jugo­szláv lapnak adott. Roger Ga­raudy ebben a nyilatkozatban — állapítja meg az FKP közle­ménye — különböző kérdések­ben olyan személyes álláspon­tot fejtett ki, amely szöges el­lentétben áll a párt politikájá­val, a Központi Bizottság do­kumentumaival és határozatai­­val, így a többi között most bírálta a kommunista és mun­káspártok nemzetközi értekez­letén elfogadott fő dokumen­tumot, holott előzőleg helye­selte annak tervezetét. A Köz­ponti Bizottság pedig június 29-én egyhangúlag úgy érté­kelte, mint „fontos dokumen­tumot”, amely értékes hozzájá­rulás a kommunistáknak és a népeknek az egész világon folytatott harcához. Az FKP Politikai Bizottsága elítéli Roger Garaudy maga­tartását, amely ellentétben áll azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket a Központi Bizott­ság előtt vállalt. A Központi Bizottság ugyanis 1968. októ­ber 21-i ülésén nyilvános meg­rovásban részesítette Roger Garaudyt, mert a párt politi­kájától eltérő személyes véle­ménye nyilvánosságra hozásá­val megsértette a demokrati­kus centralizmus elveit. Ga­raudy akkor kijelentette, hogy „fenntartás nélkül egyetért a bírálattal és a vele kapcsola­tos büntetéssel”. Egyben köte­lezettséget vállalt, hogy a jö­vőben alkalmazza azokat az elveket, amelyek minden kom­munista párt életét irányítják. Csütörtök, 1969. szeptember 11. A Szlovák KP érvénytelenítette a tavaly augusztusban hozott határozatokat Pozsonyból jelenti a CTK. Sadovsky első titkár elnökleté­vel kedden ülést tartott a Szlovák KP Központi Bizott­ságának elnöksége. Ezen meg­vitatták azokat az okmányo­kat, amelyeket a Központi Bi­zottság plénuma és elnöksége 1968. június 18-án, illetve augusztusban fogadott el. Megállapították, hogy az emlí­tett okmányok bizonyos hely­telen politikai állásfoglaláso­kat tartalmaznak, amelyek el­lent­mondanak a Szlovák KP rendkívüli kongresszusán elfo­gadott irányvonalnak, vala­mint a CSKP Központi Bizott­sága 1968. novemberi és 1969 májusi plénumán elfogadott határozatoknak. Mivel a szóban forgó állás­­foglalások ellentmondanak a párt jelenlegi ismereteinek azokról a tényezőkről, amelyek a szövetséges csapatok bevo­nulásához vezettek, a Szlovák KP Központi Bizottsága elnök­sége elhatározta, hogy érvény­teleníti 1963. augusztus 21-én, 22-én és 23-án elfogadott ha­tározatait. A külpolitika hírei O (Prága, TASZSZ) A nem­zetközi szolidaritási nap alkal­mából nyilatkozatot tett közzé a Nemzetközi Újságíró Szer­vezet. A nyilatkozat minden újságírót felhív, törekedjék ar­ra, hogy véget érjen a vietna­mi háború, s hogy kialudjanak a konfliktusok tűzfészkei. O (Prága, CTK) Drahomir Kolder nyilatkozatot adott a Rudé Právónak és a Tribuná­­nak. Kolder a többi között ki­jelentette, hogy az elmúlt év­ben néhány központi bizottsá­gi tag — Sik, Borovka és Smrkovsky — megsértette a demokratikus centralizmus el­veit. A nyilatkozó megerősítet­te Cernik miniszterelnök leg­utóbbi állásfoglalását, mely szerint Dubcek televíziós be­szédében nem ítélte el a 2000 szó című uszító írást. Kijelen­tette: a KB elnökségének ta­valy júliusi ülésein a pártveze­tés jobbszárnyának politikájá­ban a szovjetellenesség hiva­talos jelleget kapott. A szocia­lista országok katonai akciójá­ról azt mondotta, hogy az be­bizonyította: Csehszlovákiában veszély fenyegette a szocializ­must.­­ (Pozsony, CTK) A Szlo­vák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának elnöksége elfogadta Leopold Podstupká­­nak, a pozsonyi Pravda főszer­kesztőjének lemondását, s egy­idejűleg Bohus Travniceket bízta meg munkakörének ellá­tásával.­­ (Stockholm, Reuter) A stockholmi kormány elismerte az új líbiai kormányzatot. Dánia tripoli nagykövetsége jegyzékben tájékoztatta a for­radalmi tanácsot arról, hogy kormánya ugyancsak elismerte a Líbiai Arab Köztársaságot.­­­ (Moszkva, TASZSZ) And­­rej Gromiko szovjet külügy­miniszter szerdán fogadta L. Tojv mongol külügyminisztert, aki az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakára utaztában rövid időre Moszkvába érkezett. O (Berlin, MTI) Kétnapos tudományos konferencia kez­dődött Berlinben a Német De­mokratikus Köztársaság meg­alakulásának 20. évfordulója alkalmából. Kurt Hager, az NSZEP politikai bizottságá­nak tagja tartotta a fő referá­tumot.­­ (Bonn, MTI) A Német EP elnöksége nyilatkozatban biz­tosította teljes szolidaritásáról a sztrájkoló nyugatnémet bá­nyászokat és fémmunkásokat. A bonni kormány szerdai ülé­sén megvitatta a „vad” sztráj­kok következtében előállott helyzetet. Lengyel papok kitüntetése Varsóból jelenti az MTI. A Demokrácia és Szabadság Har­cosainak Szövetsége és a len­gyel néphadsereg tábori lelké­­szi hivatala a második világ­háború 30. évfordulója alkal­mából ünnepi fogadást rende­zett Varsóban a hitleristák el­leni fegyveres harcokban részt vett lengyel katolikus papok tiszteletére. Az ünnepségen, amelyre a varsói hercegprí­­mási palotában került sor — J. Kumewski, a néphadsereg tábori főlelkésze mondott be­szédet. Ezt követően V. Rusi­­nek, a Demokrácia és Szabad­ság Harcosai Szövetségének főtitkára átnyújtotta a hitle­­rizmus elleni harcokban ki­emelkedő érdemeket szerzett papoknak az Államtanács ki­tüntetéseit VJWAVWV.WV/...WAV Lengyelország, 1969 Új szemlélet a külkereskedelemben Interkémia néven a jö­vő évben a KGST-tagállamok újabb gazdasági szervezete kezdi meg működését. Mint arról annak idején a lapok be­számoltak, az Interkémia ke­retében hat szocialista állam — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió — a vegyipari együttműködést kí­vánja előmozdítani. Az egyes szocialista országokban a kis mennyiségben előállított ve­gyi anyagok termelési költsé­ge ugyanis viszonylag magas, s az új szervezet célja éppen az, hogy ésszerű kooperáció­val mérsékelje e költségeket. Hasonlóan a KGST többi ágazatai szervezetéhez, az In­­terkémiát is fokozott érdeklő­déssel fogadták Lengyelor­szágban. A szocialista orszá­gok gazdasági integrációja központi fontosságú beszédté­ma a varsói politikai és gaz­dasági életben. Az együttmű­ködés formáinak további tö­kéletesítése többszörösen is összefügg az átalakulófélben levő lengyel népgazdasággal. A kapcsolatok nyilvánva­lók, ha meggondoljuk, hogy a lengyel külkereskedelmi for­galomból kétharmad rész jut a KGST-tagállamokra, s Len­gyelország három legnagyobb partnere, a Szovjetunió, Cseh­szlovákia és az NDK. Emellett a lengyel gazdaság fejlődése — a hazánkéhoz hasonlóan — erős szálakkal kötődik a külkereskedelemhez; mind az egyes iparágak, mind pedig a lakosság szükségleteinek ki­elégítése elképzelhetetlen meg­felelő mennyiségű és összeté­telű behozatal nélkül. Eléggé nem hibáztatható módon ezt tévesztették szem elől — a hazai nézetekhez hasonlóan — az ötvenes években, amikor is az autarkiás gazdasági szem­lélettel azt a látszatot igyekez­tek kelteni, hogy az ország erőforrásai minden tekintet­ben fedezni képesek az igé­nyeket. (Hogy nem lehet min­dent termelni, hogy ki kell választani néhány gazdasági ágat, s azt valóban intenzíven fejleszteni kell, azt a legutób­bi időben többször is hang­súlyozták lengyel hivatalos fórumokon.) A kiemelt ipar­ágak közé tartozik a hajó­gyártás, mely a külkereske­delmi forgalomban is fontos szerepet játszik, s a legtöbb hajót éppen két szocialista állam, a Szovjetunió és Cseh­szlovákia vásárolja Lengyelor­szágtól. A kivitel áruösszetételé­re — gazdasági szaknyelven, struktúrájára — vezet át a külkeresekedelem további vizsgálata. Az elmúlt két és fél évtized gazdasági fejlődé­sének hatása megmutatkozik az exportban, hiszen a külke­reskedelmi forgalom általá­ban hű tükre egy ország­ ter­melési rendszerének, iparának és mezőgazdaságának. A haté­kony iparosítási politika ered­ményeképpen a kivitelnek ma már több mint a felét ipari gyártmányok teszik ki, ezen belül pedig az összforgalom 40 százalékát gépek és berende­zések adják. E számok érté­keléséhez támpontot ad, hogy a második világháború előtti Lengyelországban a gépek az összforgalomból mindössze 1,2, míg a mezőgazdasági termé­kek 40, a szén 18, a fa és a fagyártmányok 17 százalékkal részesedtek. Nem ilyen egyértelmű azon­ban a „tükörkép”, ha azt vizsgáljuk, hogy mely orszá­gokba irányul a késztermékek zöme. Az ellentmondásokat — melyek ismét mutatnak bizo­nyos hasonlóságokat a hazai körülményekhez — az Ekono­mista című lap így foglalja össze: ,,A lengyel export strukturális változásai nem egyformán mutatkoznak meg. Az ipari árufajták — a fejlő­dés ellenére — még mindig túl alacsony százalékos arányt képviselnek a kivitelnél a fejlett tőkés országokkal foly­tatott kereskedelemben.” A statisztikában ezt úgy tartják nyilván, hogy a KGST-orszá­­gokkal folytatott külkereske­delemben a lengyel kivitel több mint 75 százalékát alkot­ják ipari termékek, míg ugyanez a számadat a fejlett nyugat-európai országok vi­szonylatában 11 százalék. Adó­dik ebből a következtetés, mely egyben feladat és prog­ram is: a lengyel külkereske­delem elhatározó fontosságú problémája a korszerű — a fejlett országok színvonalán álló — export-struktúra ki­­alakí­tása. Mint azt L. Klu­­cinski, a lengyel külkereske­delmi minisztérium egyik fő­osztályának helyettes vezetője elmondotta, az intenzív gaz­daságfejlesztés kétségtelenül elősegíti majd a kor követel­ményeihez magasabb fokon igazodó exportstruktúra meg­teremtését. Felhívja a figyelmet a kivi­tel fontosságára egy másik gazdasági tény is. Statisztikai adatok szerint az elmúlt idő­szak általános tendenciájává vált, hogy a behozatal jobban fejlődött, mint a kivitel, s az import abszolút mértékben is felülmúlta az exportot. (Ez alól hosszú évek után csupán az elmúlt esztendő volt kivétel, amikor is egyensúlyba került az export és az import.) Már­pedig Lengyelországban a kül­földi vásárlásokhoz szükséges devizabevételek elsődleges for­rása a növekvő kivitel, s a fejlett gazdasági kapcsolatok egyik jellemvonása éppen a kölcsönösség. Következik ebből, hogy a gazdasági együttműködés el­mélyítésével meg kell terem­teni a megfelelő áruösszetételt, melynek exportálásával ki tudják egyenlíteni az import­­tartozásokat. A már idézett lap, az Ekonomista egy másik cikkében megjegyezte, hogy a kis áruválaszték hátrányosan befolyásolhatja a „nyitott gaz­daság” továbbfejlődését. A „nyitottságot” úgy értelmez­zük, hogy Lengyelország tá­mogatja a nemzetközi kereske­delem bővítésére irányuló erő­feszítéseket, s ellenzi azokat a korlátokat, melyek gátolják az együttműködést. Ilyen hátrá­nyos megkülönböztetésnek mi­nősíti az Ekonomista cikkírója a Közös Piac- és az EFTA- tagállamok emelte behozatali korlátokat. E két országcsoport a legfontosabb tényező Len­gyelország nyugati kereskedel­mében. Az Európai Szabadke­reskedelmi Társuláson belül külön csoportot alkotó skandi­náv államokkal a kapcsolatok az utóbbi időben dinamikusab­ban haladtak előre, mint a Közös Piac tagországaival, el­sősorban azért, mert az északi országok gazdasági szervei több hátrányos megkülönböz­tetést számoltak fel. Lengyel­­ország két legnagyobb nyugati partnere, Nagy-Britannia és az NSZK nagyságrendben a ne­gyedik és a hatodik helyet fog­lalja el az ország külkereske­delmi forgalmában. A lengyel—nyugatnémet gaz­dasági viszony alapja az az 1963-ban megkötött egyez­mény, melynek alapján Len­gyelország hivatalos kereske­delmi kapcsolatokat tart fenn az NSZK-val. A külügyminisz­térium mellett működő külpo­litikai tudományos kutató in­tézetben elmondták, hogy nö­vekvő érdeklődés észlelhető a nyugatnémet szakemberek fel­fogásában. Ezt bizonyította az idei poznani vásár is: a cégek a vásár befejezése után azon­nal leadták „nevezéseiket” a jövő évre is. Ennél kézzelfoghatóbb jelei is mutatkoznak az érdeklődés­nek. A nyugatnémet Krupp és Grundig lengyel vállalatokkal kötött szerződése is ezek közé sorolható, csakúgy, mint né­hány újabb kooperáció. Példa­ként említhető, egy Rajna­­menti és egy Krakkó környéki gépgyár együttműködése. A poznani vásáron benyújtott közös termékeik felülmúlták más üzemek hasonló gyártmá­nyait. Ugyancsak kooperáció­ban épül egy gdanski konté­­nerraktár. Ezzel egyidejűen azonban többször is hangsú­lyozták a lengyel fővárosban, hogy az NSZK-val, s általában a fejlett tőkés államokkal foly­tatott kereskedelmet „mérsé­kelt derűlátással” ítélik meg, hiszen ezen államok politikai széljárása gyakran fordul nem­­kívánatos irányba, emellett pe­dig fennállnak és hatnak a gazdasági korlátozások. Elsődlegesek és alap­vetőek —­ minden vonatko­zásban — a KGST-tagállamok­­kal fennálló gazdasági kapcso­latok, hiszen ezek továbbfej­lesztése a legszorosabban ösz­­szefügg a lengyel népgazdaság intenzív fejlesztési programjá­val, az „intenzifikálással”. A jövőre a múlt ad biztosítékot. a lengyel külkereskedelem az iparral együtt — a KGST keretében járta be azt az utat, amely a további fejlődéshez is átvezet. Martin József

Next