Magyar Nemzet, 1969. december (25. évfolyam, 280-303. szám)

1969-12-03 / 281. szám

­9s«reft» 1969. december 1.) TÁJMÚZEUM Liszt Ferenc és Pörge Sára nélkül Hogyan kerül egymás mellé a „hangok nagy tanárja” és a decsi parasztasszony ? Miért hiányolható, hogy egy külön­ben­ remekül berendezett, el­gyönyörköd­tetően­ gazdag mú­zeumban nincs emlékeztetés Liszt Ferenc és a Sárköz kap­csolatára, még ha az néhány röpke órára szólt is? Decsen, a Sárköz „fővárosá­ban” a nyáron nyílt meg a Tájmúzeum, a 20 éve alakult Népművészeti Háziipari Szö­vetkezet telepén. A múzeum egy fehérre meszelt, magas homlokzatú, százéves paraszt­házban kapott helyet. Az ud­varon, a tágas volt paraszti portán áll a szövetkezet lapos tetejű, nagyablakos épülete, szövőcsarnoka A szomszédság természetes: a szövetkezet ter­vezői, Fehér Lászlóné és Ba­li Istvánné, a népművészet mesterei, akik a mintákat raj­zolják, s a szövőnők, hímző­­nők is gyakran felkeresik a múzeumot, hogy ihletet merít­senek munkájukhoz. A tájmú­zeum tehát afféle múzsa — helyben. A szövetkezet 1952-ben vá­sárolta meg a házat. A kony­ha és az utcára néző szoba be­rendezése lényegében eredeti. A decsi ízlésről tanúskodik. A konyhából nyíló nagy hátsó,­­udvari szobában láthatók a vi­dék népművészeti termékei és a szövetkezet mintadarabjai. Élvezet a múzeumban járni. A ház folyosója előtt annyi szín­pompás virág nyílik, hogy a látogató érti-érzi, miért olyan tarka és díszes ennek a vidék­nek a népművészete. Virágos, festett lóca és asztal áll a szo­ba sarkában. Szemben pár­­száktól és dunyhától duzzadó ágy. Kilátszik a könnyű lepe­dő, csupa kézimunka, egyma­ga 800 forintot ér. A konyha felőli sarokban fehérre me­szelt, zöld csempével díszített kemence ál. Mellette festett sublót. Tarkabarka cseréptá­nyérok vannak a falakon. Az ágy felett esküvői kép a múlt századból. Nem ebben a szo­bában aludtak a fiatal háza­sok — tavasztól őszig kint a folyosón kapott helyet szú­­mnyoghéjós ágyuk. A konyha felét szabad kemé­­sinyes főzőhelyiség foglalja el. A szoba felőli oldalon van a­­kemence. A másik oldalon vasedények sorakoznak, az alájuk rakott tűz füstje távo­zott el a szabad kéményen. A falon festett téka, amelynek díszítményeit a vastag olajfes­ték alatt egy restaurátor fe­dezte fel. Sötétbarna fényű szekrény őrzi a fazekasság kü­lönböző darabjait a konyha bal sarkában. A másik sarok­ban vizes cserépedények. Fe­lettük, a fogason ott lóg a haj­dani gazda bőrtarisznyája. Szinte harsog a tarkaságtól ss vidék művészetét bemutató hátsó szoba. Bábukon szem­lélhetjük a népviselet külön­féle formáit. A nyírfából ké­szült teknőbölcsőben sárközi díszbe öltöztetett baba ringa­tózik. A népdal jut eszünkbe: »bíborban, bársonyban, arany­ cipellőben.” A gazdagság, egy menyecske öltözéke egy szarvasmarha árának felelt meg, csak felsőruhájának el­készítése tíznapos munkát igé­nyelt. Valamikor mindennapos viselet volt a hímzett ráncos­­szoknya, a tornyos, virágos, szalagos párta. A tájmúzeum szakértő lá­togatói is elismerik, hogy­ ta­lán a Sárközben van az or­szág legpompázatosabb népvi­selete. Uralkodó színe, a piros, harmonikusan olvad össze a zölddel, a bordóval, a barná­val, vagy a feketével. A fia­tal lányok öltözéke a tarka igazán! Az öregeké ugyan fe­kete, de a színek ott sem hiá­nyoznak, mintha mutatnák, hogy az öregek szívesen emlé­keznek az ifjúságra. A tájmúzeum (reméljük, csak még) nem tájékoztat ar­ról, hogy száz esztendővel ez­előtt Liszt Ferenc is járt De­csen és a szomszédos Őcsény­­ben. A látogatás tulajdonkép­pen egy vasárnapi kirándulás volt, a zeneszerző szekszárdi vendéglátói azért rendezték meg éppen azon a napon, hogy megnézhessék a vasárnapi vi­seletbe öltözött falusiakat. Ez a kíváncsiság időben jóval megelőzi a Sárköz iránt feléb­redt országos figyelmet. A nép­rajzkutatók szerint ugyanis a sárközi népművészet remekei­re az ország csak a múlt szá­zad utolsó éveiben és a szá­zadfordulón figyelt fel. Liszt Ferenc látogatásakor lényegében már kialakult a Sárköz, a Duna és a szekszár­di dombvidék között húzódó 15 km széles, 30 km hosszúsá­gu­ terület mai külső képe. Ak­kor a vidék már nem az a ví­zi birodalom, iszapos sárten­ger volt, amelyről annak ide­jén a nevét kapta. A Duna va­lamikor a dombvidékig ki szo­kott önteni, áthatolhatatlan volt a mocsár és a nádas a portyázó törökök előtt is. Az árterületekből halmok emel­kedtek ki, ezeken telepedett meg a lakosság, amely hála a sártengernek, átvészelte a tö­rök megszállást. Megőrizte színpompás népviseletét, szőt­teseit, hímzéseit, szokásait, táncait és énekeit. Liszt Fe­renc idejében azonban még nem teljesen tűntek el a ké­sőbb lecsapolt tavak, amelye­ken tavasszal és ősszel a fa­lu végén várakozó csónako­kon jártak a gazdák a szom­szédos szőlősdombokra. A Sár­közben utazó ma már aligha lát mocsarat, nádast. A múlt századi Duna-szabályozás, majd a mocsár lecsapolások után földművelők lettek a hajdani halászokból, csiká­­szokból és pákászokból, akik­ről egy bécsi kapucinus azt írta: „Inkább vízi lények, mint emberek.”­­ Liszt Ferenc 1846-tól 1876-ig négy ízben volt vendége a szekszárdi Augusz családnak, amelynek háza ma is áll „Legjobb emlékeim és érzé­seim az ön szekszárdi házá­hoz fűznek”­­— írta egyik le­velében Augusz Antalnak, a művelt, tekintélyes földbirto­kosnak. Több mint három év­tizedes barátság volt köztük. Valószínűleg a szekszárdi ven­déglátások melegsége indítot­ta Liszt Ferencet arra is, hogy élete alkonyán a fővárosban, azaz itthon telepedjék le. A idén jelent meg a megyei le­véltár kiadásában a „Tanul-­­­mányok Tolna megye történe­téből” című mű, amelynek második kötetében Hadnagy Albert és Prohács Margit írá­sa Liszt szekszárdi kapcsola­tait újonnan feltárt dokumen­tumok alapján mutatja be. A tanulmány teljes terjedel­mében közli Augusz Antal legidősebb lánya, Anna, fran­cia nyelvű naplóját, amelyet Liszt Ferer­c, az ,Abbé” má­sodik, 1865. szeptember 2-től 9-ig tartó látogatásának szen­telt az akkor 18 éves baronesz. A naplót nemrég találta meg Hadnagy Albert, a megyei le­véltár időközben elhunyt igaz­gatója. A második látogatá­son ott volt Liszt lánya, Co­­sima (aki később Richard Wagner felesége lett) akkori férjével, Bülowval és Reményi Ede, a világhírű hegedűmű­vész is. Idézet a naplóból: Vasárnap, szeptember 3. Ebéd után kirándultunk az innen egy órára fekvő kis fa­luba, Decsre, hogy megnézzük a vasárnaplóba öltözött falu­siakat. Odamenet Cosima, a mama, Toni, Helén, Miclé, Bü­­low, Rosty és én az omnibusz­ban (családi határunkban) utaztunk, az abbé pedig papá­val, Reményi és Plotényi a másik kocsiban foglaltak he­lyet. Liszt Salvagni Fortuna­te nevű olasz inasa is velünk tartott. Decsre érkezve, a falu teré­re mentünk. Itt jöttek össze a parasztnők, kik egymás kezét fogva, kört alkottak, és foly­ton forogva, táncoltak és éne­keltek; mindegyikük igen ere­deti öltözetben díszelgett, a se­lyem, a csipke, a szalagok tö­mege festői módon elegyedett, és mind térdig érő szép piros borcsizmát, fölötte rövid szok­nyát viseltek, amelyet alul két sor szalag tarkított és szegett be. Egyik igen barátságos pa­rasztasszony (Pörge Sára), aki­nek a lánya a táncosok között volt — különösen érdeklődött vendégeink iránt, és minden­hová elkísért minket. A jegy­ző felesége uzsonnával szol­gált, utána még a parasztok táncát néztük, melyet a ház előtt cigányok zenéjére jártak. Majd ugyanaz a barátságos parasztasszony arra kérte Co­­simát, hogy menjen, nézze meg otthonát. A bűbájos Cosimá­­val és az Abbéval együtt mind meglátogattuk a jó asszony szerény lakását, aki ezt bizo­nyára nagy megtiszteltetésnek érezte. Megmutatta nekünk konyháját, szobáját, baromfi­­udvarát stb. Hazafelé öcsé­­nyen mentünk keresztül. Itt az Abbé — aki mamával, Cosi­­mával, Tonival, Bülowval, Plotényivel és velem a nagy határban utazott — megállít­tatta a kocsit egy zenekíséret­tel táncoló parasztcsoport előtt. Plotényi és Rosty is táncra perdültek a parasztnők­kel, nagy mulatságára a társa­ságnak. Augusz Anna ugyan egy szó­val sem méltatja a falusi él­ményeket, Liszt Ferenc sem emlegeti őket leveleiben, any­­nyit mégis közöl a napló, hogy az ünneplőbe öltözött falusiak vonzották a társaságot Decsre. Őriz-e valamit a falusi em­lékezet a kirándulásról? Pusz­tai Sára, a környéken is jól is­mert decsi babakészítő faggat­ta erről a falu idősebb embe­reit, de nem tudtak róla. Az egyházi iratokban nem szere­pel Pörge Sára, de nyoma van Pörnyi Sára nevének. Lehet, hogy Augu­sz Anna elértette a nevet?, Pörnyi Sára táncos ked­vű, csinos, elvált asszony volt, a Malom utcában lakott, róla úgy tudták, hogy táncolt tár­saival Liszt Ferenc előtt. Ez a hagyomány: színfolt­­a naplóhoz, amely egymagában is indokolja: kívánatos, hogy a látogatásra — akárcsak a nap­ló idézett részéről készített fényképfelvétellel, esetleg ko­rabeli Liszt-arcképpel is — emlékeztessen a tájmúzeum. Decs egyre több hazai és külföldi kirándulót vonz. A Népművészeti Háziipari Szö­vetkezetet külföldi megrende­lők is felkeresik, hogy válo­gassanak­ a szőttesekben, ame­lyeket a hagyományos fószö­­vőszékeken készítenek a decsi asszonyok. Liszt Ferencék száz évvel ezelőtti kirándulá­sa talán az első turisztikai ér­deklődés volt a Sárköz iránt­i emlékezésre méltó kultúr­történeti epizód. Kóródi József : JÁTÉK AZ ÉLETRAJZZAL MAX FRISCH VILÁGSIKERT ARATOTT DRÁMÁJA A THÁLA SZÍNHÁZBAN Magyar Nemzet „Holnap nem megyek iskolába!..." A szülő, a pedagógus és a pszichológus a lemorzsolódásról . Úgy ért a bejelentés, mint derült égből a villámcsapás. Este megvacsoráztunk, be­kapcsoltam a tévét, mire a fiam odaállt és azt mondta: „Beszélni akarok veled édes­anyám!” Jó — mondtam —, beszélj csak fiam, mi nyomja a szívedet. Erre azt mondja nekem egyszerűen: „Nem akarok tovább tanulni... A Jancsi is kimarad... A tég­lagyárba megyünk dolgozni, száz forintot is megkeresünk naponta ..Én csak álltam dermedten, jól hallok? S. M. tisztviselőnő mondja ezt, fátyolos szemmel. A fia egy budai gimnázium II. osz­tályos tanulója, 15 esztendős múlt. A barátja, Jancsi, aki szintén elhatározta, hogy ki­marad, most lépett 16-ik esz­tendejébe. — Mi lehet az oka? — kér­dezi az anya aggódva. — Mindene megvolt, kedvébe jártunk, zsebpénzzel is ellát­tuk. Nem értem ... Nem ér­tem ... Idézet egy levélből, amit a napokban kapott a szerkesz­tőségünk: „A fiam minden áron ki akar maradni az is­kolából, pedig nem is gyenge tanuló, jó fejű gyerek, II-es gimnazista .. Tehát ő is 15—16 eszten­dős korú diák lehet. Mit mond a statisztika A fővárosi tanács oktatási főosztályán érdeklődtünk, mi­lyen a középiskolás tanulók lemorzsolódási aránya Buda­pesten. A statisztikai adatok szerint a 14 és a 15 évesek közül vál­nak meg legtöbben az iskolá­tól. Az I. osztályban 6,8, a II-ban 6,5 százaléka hagyja abba a tanulást. A III. osz­tályban ez az arány 5,5 száza­lékra csökken, míg a negye­dikben egészen elenyésző: 1,4 százalékos. Érdekes, a szakközépisko­lákban jóval kevesebb a le­morzsolódás. Ennek okát ille­tékesek abban látják, hogy sok középiskolára jelentkezőt a szakközépiskolák nem tud­tak felvenni, mire azok gim­náziumokba iratkoztak. Az el­ső vagy a második esztendő után megpróbálják ismét a szakközépiskolát. Vagy elvesz­tik a kedvüket, s elmennek valamilyen mesterséget tanul­ni. A kimaradó lányok rend­szerint gyors- és gépíró tan­folyamra iratkoznak. ■— Vonzza őket a kereset is — hangzik a fővárosi ta­nács oktatási főosztályán a vá­lasz. — A 15—16 éves fiúk már vállalhatnak könnyebb fizikai munkát, s tetszik ne­kik,­­ hogy keresőkké válhat­nak. A mai fiatalok szeretnek önállók lenni. Aztán az is hoz­zájárul könnyelmű elhatáro­zásukhoz, az iskola otthagyá­­sához, hogy minden lehetősé­gük­ megvan az esti tanfo­lyamok elvégzésére. Tehát úgy érzik, nem vesztenek, sőt anyagilag talán jobban járnak. Persze, ez helytelen szemlélet, amelynek kialakulásában a szülők magatartásának is sze­repe van. Generációs probléma! — mondják egyesek. — Más ez a mai fiatalság, mint régen. Mások az ideáljai, másképpen képzeli el az életet. Megeny­hült a szülői szigor is. Vajon így van ez? Szabadabb étel ? — Nagyon is összetett problé­ma — mondja Mónus Béla osztályvezető-helyettes a fővá­rosi tanácsnál. — Egyik oka a lemorzsolódásnak a gimná­ziumok első és második osztá­lyában kétségkívül az, hogy sok tanulóban nem alakult ki, milyen pályára kíván menni Nekivág a gimnáziumnak, az­­t is belátja, hogy nehéz is a számára, meg céltalan is, mert más irányba fordul közben az érdeklődése. Különösen befolyásolja ilyenkor a dön­tést az is, hogy egy-két jegy­ből elégtelent kap. — A másik ok pedig — folytatja —, hogy a gyermek sokszor a szülők kívánságára választja a gimnáziumot, mert a szülők is, s ő is tanácsta­lan a pályaválasztást illetően. Ez aztán később megbosszulja magát. Van még egy nagyon figye­lemre méltó motívum: a fő osztályos tanulók rendszerint tartják meg a kapcsolatot az általános iskolai tanulótársa­ikkal, azokkal is, akik nem iratkoztak középiskolába, ha­nem ipari tanulóknak mentek. Ezekkel rendszeresen találkoz­nak, kicserélik „élettapaszta­lataikat”. Az ipari tanuló már pénzt keres, több szabad ide­je van, vagy talán így is le­het mondani, hogy „szaba­dabb”. Különösen a leányokra hat ez. Hányszor hangzik el egy-egy találkozás alkalmá­val: „Nézz meg engem! Már pénzt keresek! Lehet, hogy te elvégzed a középiskolát, de nem biztos, hogy bekerülsz az egyetemre! Akkorra én már jól kereső szakmunkás leszek! Minek gyötröd magad?” Sajnos, sem a szülők, sem az osztályfőnökök nem figyel­nek fel erre kellő időben, így fordulhatnak elő olyan ese­tek, hogy a gimnázium elsős vagy másodikos tanulója egy nap odaáll az édesanyja elé és kijelenti: „Holnap nem me­gyek iskolába. Nem érde­mes ...” Persze, számításba jön a szigorú tantervi követelmény, ami magas; a szakkörök, s laboratóriumi gyakorlatok, ke­ményen kell dolgozni ma a gimnáziumokban és más kö­zépiskolákban. — És van még egy olyan oka is a kimaradásnak, ami mondjuk anyagi természetű.­­ Ha több gyermekes a család, nem mindegyik gyermek tud iskolába járni, kereső is kell, így aztán valamelyik gyer­mek kimarad, mexi, lehetősége van rá, hogy az esti vagy le­velező tagozaton végezze el a középiskolát. A Makarenko utcai esti ta­gozaton az utóbbi időben je­lentősen növekedett az esti tagozatos fiatalok száma, akik elhagyták a gimnáziumot és valamelyik üzemben munkát vállaltak. IA pszichológus véleménye Mi a véleménye erről a je­lenségről a pszichológusnak? Dr. Csirszka János szerint a­­ 15—16 éves kor a legkritiku­­s­sabb, a pubertás ugyanis fel­nagyítja azokat a hatásokat, amelyek az ifjúságot érik a társadalom részéről. — Ez egyben korprobléma­­ is, ami összefügg a munkaerő,­­ s végső fokon a gazdasági helyzettel. A fiatalok minden nap tapasztalhatják, hogy munkájukkal pénzt kereshet­nek. S ebben van valami új ■romantika, ez csábító és sok esetben vonzó. Hiszen ismer­jük a fiatalokat, mindig haj­lottak a romantika felé. A másik pszichés oka ezek­nek a lemorzsolódásoknak a pszichológus szerint az, hogy a mai fiatalok túl érzékenyek. Talán azért, mert túlságosan is változónak érzik a világot maguk körül. Nagyon sok fia­talnál hiányzik nemcsak a pálya-, hanem az életcél is. — Szerintem ezért nemcsak szülő, ha­nem az egész társa­dalom felelős. Viharos a mai fiatalok világa, s ma nemcsak generációs problémáról be­szélhetünk, hanem korosztü­zendős gyermekeknek sem nőtt be a fejük lágya, nem tudnak határozni a maguk jövője fe­lől, ami megmutatkozik a pá­lyaválasztásnál is. S ez a bi­zonytalankodás — ami a pá­lyaválasztást, az életcélt ille­ti — szinte benne van a le­vegőben. Az ifjúság lelki vi­lágában is gyakoribbak a konfliktusok, mint mondjuk, 50—100 évvel ezelőtt, s ez ért­hető is. És mi lenne a megoldás? — A megoldás? A szülők határozottabb állásfoglalására. Kapjon a gyerek otthon, a szülői házban valami stabili­tást, tartást, határozottságot. Legyen a szülőknek idejük a gyerekkel törődni, foglalkoz­ni. Különben azt is meg kell mondani, hogy a felvetett probléma nem elszigetelt je­lenség, mindenütt tapasztalha­tó ez, az egész világon. A szülők nem érnek . Van néhány címem: iskolá­ból kimaradt másodikosok, akik anyagi okok miatt váltak meg az iskolapadtól. De nem ezeket látogattam meg, hanem S. M. tisztviselőnő gyermekei Budán laknak, szép kertes házban. Délután van, amikor becsengetek. Hosszú ideig kell várni, amíg kinyílik az ajtó. — Én vagyok a nagymamái — mondja egy ősz hajú asz­­szony, aki leültet. —■ Az unokájával szeretnék beszélni. — Józsi, gyere ki! — szól be a szomszéd szobába. Szé­pen berendezett lakás, a fa­lakon művészi képek, a vit­rinben porcelánok, kristályok­. Józsi magas növésű gyerek, néhány szeplő ül az orrán. Haja bozontos. — Engedik a szüleid, hogy ilyen hajjal járj? Vállat von. Mindenki­­úgy jár, ahogy akar, nem? — Bizony az én időmben — próbál közbeszólni a nagy­mama, aztán elhallgat Gon­dolom, nagyon sokszor elhall­­gat. — Apád? — Este jön haza. A mama is. A nagymamával vagyunk. Ő főz, meg takarít. ■— Szüleid nem foglalkoznak veled? — Nincs idejük. Apám min­dig fáradt. A mama meg ide­ges. Sír, ha felbosszantom. —­ Miért bosszantod? — Nem akarom én bosszan­tani. Csak hát ő nem érti meg a mai fiatalokat. Én sze­retem a mozit, elmennék né­ha a fiúkkal este, de nem en­gednek. A Jancsi mindig hív. Klassz srác... A Jancsi, aki már kimaradt az iskolából, és dolgozik vala­hol. Most ő is szeretné a pél­dáját követni. Durcás, makacs­, leszegett fejjel hallgat. — Nem volna mégis jobb, ha tovább tanulnál? A szüleid csak jót akarnak! Mindened megvan. Szeretnek ... Nem szól, vállat von, aztán később azt mondja: minek ... Igen ez valóban nemcsak a generációs probléma. Olyan probléma, amelyre fel kell­­figyelni és megoldása ér­dekében össze kell fogni szü­lőknek, pedagógusoknak, az egész társadalomnak ... Illés Sándor ! lyok közötti ellentétekről is. S még egy nagyon figyelem­re méltó megfigyelése a pszi­chológusnak: kitolódott a pu­bertás kora. Ma még a 17 esz­ESPRESSO KÁVÉFŐZŐ Korszerű, előnyös, megbízható Készül 0,3 és 0,6 literes kivitelben 2—6, illetve 2—10 adag kávé készítéséhez Gyártja: DANUVIA 2. számú gyár, Budapest

Next