Magyar Nemzet, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

4 Akitelevízió műsoráról uiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiimiiimiiiiiiiiiiiuu Elindult szeptemberben Darvas József munkássága rendkívül gazdag. Egy televíziós „szerzői est” még csak fel sem vázolhatja a teljes életművet. A tévének tehát válogatnia kellett. Ungvári Tamás és Ratkó István összeállításában az író egyik nagy sikerű filmjéből — a felszabadult magyar filmművészet jelentős művéből — kivágott részlet, a színpadi művek java kapott helyet, természetesen ugyan, csak szemelvényekben. A szemelvény, bármennyire jellegzetes legyen is, természetesen sohasem pótolhatja az egész mű élményét. Az idézet, a részletközlés mindig afféle kényszermegoldás. Ezúttal, amennyire egyáltalán lehetséges, egységet, teljességet teremtettek az író portréjának bemutatásában. A műsor híven közvetítette az elkötelezett, politikus író gondolatvilágát. Néhány képpel és a tömör, lényegretörő írói nyilatkozattal nemcsak összekapcsolták a drámarészleteket, hanem szinte szabályos lánccá kovácsolták a szerzői est epizódjait A színdarab-szemelvények önmagukban leginkább figyelemfelhívó szerepet töltöttek be ami egyébként jó feladata egy irodalmi műsornak. Az egész esten nem csupán Darvas József írói fejlődésének képe mutatkozott meg, hanem az is, ami e fejlődést ihlette: az elmúlt 25 év hazai történelmi-társadalmi sorsfordulóinak tükröződése is. A rendezőt, Ranódy Lászlót Darvas József egyik nyilatkozatában művei hivatott tolmácsolójának nevezte, örülünk, hogy Darvas és más magyar írók valóban hivatott tolmácsának ez a műsor módot nyújtott egy televíziórendezésre. A filmrendező Ranódy alkotó módszeréhez, egyéniségéhez illik a televízió, s bár vendégként dolgozott, otthonosan mozgott a tévé bensőséges, közelképvilágában. Röviden Bemutatkozott a Mézga család. Készülődését a szereplésre már régen jelezték. ízelítőt is adtak a magyar tévérajzfilm sorozatból előzőleg, s felkeltették várakozásunkat, amely most sem csökkent, annak ellenére sem, hogy Mézgáék első jelentkezése még magán viselte a bemutatkozás, pontosabban a bemutatás körülményességeit. Bízunk abban, hogy a sorozat eléri majd egy magyar Flinstone család színvonalát, sőt tán túl is szárnyalja, s a játékos, fantasztikus ötletek sziporkázásával árasztja majd el hálás közönségét Harmadik adásában az eddigieknél is inkább a bensőséges beszélgetésekre, érdekes interjúkra épült Urbán Ernő kitűnő dokumentumműsora, a Történelmi lecke. E négy fal közé szorított riportcsokor is érdekes, olykor megindító percekkel ajándékozott meg, hála Urbán Ernő sajátos riportertehetségének, amellyel megszólaltatja, tapintatosan faggatja riportalanyait, történelmi események szemtanúit. Kitűnő volt az Ebédszünet szerdai műsora. A konkurrenciaharc és némi bürokratikus huzavona miatt csaknem ötszáz csökkent munkaképességű, jórészt öreg bedolgozó kenyere került veszélybe. Balogh Márta, a sorozat szerkesztőriportere egyik legjobb riportját készítette el ügyükről. Rokonszenves indulattal vállalta az öregek érdekeinek védelmét, de megőrizte riporteri tárgyilagosságát a vállalatok egymásközti vitájában. Lassan, úgy tűnik, „sínre kerül” a televízió képzőművészeti magazinja, a Kompozíció 70 is. Legutóbbi adása érdekes, kellemes, lendületes volt, jól vegyített információt és műelemzést, látványt és szöveget. Reméljük, a kezdetben meglehetősen döcögő sorozat, amely egyébként fontos műsora lehet, reméljük, lesz is, a tévének, ezentúl mindig hasonlóan jól adagolt, olajozottan rendezett műsorokkal jelentkezik. Gondolatok egy hétvége ürügyén — ezzel a címmel mutatták be Prgda Tibor rövidfilmjét a Család és társadalom sorozat második adásaként. A filmben gyermekrajzok és a gyermekekkel készített interjúk nyomán figyelmeztető társadalmi kép bontakozott ki a családanyák otthoni túlterheltségéről, a házimunka aránytalan elosztásáról, a nőiegyenjogúságról. Préda Tibor régebbi dokumentumfilmjeiben sokat foglalkozott gyerekekkel, a gyerekek gondjaival, a nevelés problémáival. Ebben a filmben sikerrel kamatoztatja a gyerekek megszólaltatásában szerzett tapasztalatait. Riportalanyai elfogulatlanok, őszinték. Rajzaikra és vallomásaikra figyelni kell. Fejlődésről adót számot a tévé legújabb tudományos /folyóirata", az Integrál is. Eddigi legjobb adását láttuk, érdekes volt és közérthető. A társadalomtudományok népszerűsítése régi gond a televízióban. Az Integrál biztató jel a megoldásra. Vilcsek Anna Magyar Nemzet Születésnapi beszélgetés a 70 éves Barcsay Jenővel Rapszodikus köszöntőt írok Barcsay Jenő mai hetvenedik születésnapjára. Ha van ami kizárja egymást, akkor a rögtönzést, a csapongást művészetéből, életéből, egész életművéből könyörtelenül kiiktató Barcsay mesterrel együtt, egy napon a rapszodikusat emlegetni csakugyan összeférhetetlen. A bőség zavara mégis kényszerít erre. Életműve köré páratlanul gazdag, tekintélyes irodalom fonódik,, a méltató, elemző tanulmányok, cikkek tömege. László Gyula professzor monográfiája, Lyka Károly, Genthon István tanulmányai kiemelkedő jelentőségűek a Barcsay-irodalom rengetegéből. Úgy tetszik, minden megíratott már róla. Ezért rapszodikus hát ez a beszámoló. Régóta ismerem Barcsay Jenőt. Olyannyira, hogy első személyes találkozásunk emléke ködbe vész. De máig is, ha életem döntő emlékei között szétnézek, felidézgetem magamnak a képeivel való első találkozás ritka perceinek élményét. Látom az Erzsébet nőiskola növendékét, magamat, az Ernst Múzeumban Barcsay elesett, gondterhelt figuráinak, koravén, égőtekintetű gyermekalakjainak oxigénszegény magánya előtt; látom a fehérek-feketék kontrasztjaival gúzsba kötött embert, hallom a pokol mélységeiből előhívott vörösök ijesztő vijjogását, hallgatom lágyan húzott barna ecsetvonásainak romantikus balladáit. Komor, sötét világ nehezedett festményeire. Amilyen az élet volt akkoriban körülöttünk, 1925-öt írtunk. Barcsay még a főiskolára járt, hat éve hagyta el szőkébb pátriáját, szülőhelyét, a mezőségi Katona községet. Az Erzsébet nőiskolás idébb, Váradon tanulta meg az ábécét Mindkettőnket a történelem tett le az inflációs, nyomorgó, seftelő, fénytelen, rideg Budapestre. Leckét kaptam akkor Barcsay valóságot felérző, igazmondó művészetétől és leckét kaphattak nemcsak azok, akiknek egy reakciós társadalomban való tisztességes megmaradás szűk perspektívája jutott osztályrészül. Barcsay Jenő már akkor egy nagyobb közösség életérzését mondta ki művészetében. Megérezte, mire van szüksége az embernek. Azóta eltelt több évtized. Barcsay, az elhivatott művész, önmagához híven, példás műgonddal, a miniátorok, az ikonfestők fanatikus áhítatával teremtett eszményi rendet lényegre sűrített szerkezeteinek, a térmértani elemek változatainak érzelemgazdag ritmusaival. Ha a vastag, fekete kontúrok új tartalmat nyertek is — ma a lelki és testi erőt s nem a gúzsbakötöttséget fejezik ki —, Barcsay mint mindig, az emberekért dolgozik, alkot, hogy biztonságot, reményt szuggeráljon, hogy rávezessen az élet lehetőségeinek útjára. Ez minden művének, egész életművének alapvető mondanivalója. Ezért kínlódott, kísérletezett, koplalt, nélkülözött, szabdalta össze olykor vásznait s töltött el hosszú éveket magasrendű, klasszikus tankönyveinek összeállításával. Művészeti anatómiájából a fél világ, de talán az egész merít ismereteket (csupán angol nyelven nyolc kiadást ért meg, „csak a szakácskönyv szárnyalta túl” — vezette egyszer oda tréfálkozva). Ebből a művéből gyarapítja tudását, edzi szemét az igazra és a szépre, kap ösztönzést termékenyítő gondolatokra. „Az ember és drapéria”, a „Tér és forma”, a méltán Leonardóhoz hasonlított „Anatómiá”val együtt nemzetközi értékű trilógia. Sikerének titka sajátosan barcsays. A logika, a tudott, érzékelt, tapasztalt valóság mélyrehatóió ismeretének és a képépítés, a rajzolás szépségének gyönyörűségét keltő összegyúrása, kiegyensúlyozott, harmonikus egyeztetése. Születésnapi beszélgetésre a „hogy jötted Moh címedhez”. Az ablakomból néztem. Fején kis fekete perzsa kucsmával, apró, könnyed léptekkel jött a behavazott, kerten át. Graciez jelenség, szakálla őszbecsavarodott, szemüvege mögött fekete szembogarának fiatalos tekintete csillog. Úgy mozog, mint Marceau. Később néhány jelenetet „lejátszott’ kora ifjúságából, s előadása kiállta a nagy francia pantomimművésszel való összeállítás próbáját. Az utóbbi hetekben a 33 négyzetméteres, szentendrei mozaik kirakásával foglalkozik. Örömmel adhatjuk hírül, hogy idén a Műcsarnok Barcsay-kiállítást is rendez, ahol élete fő műve — melyben összegezte minden eredményét, tapasztalatát — természetesen a közönség elé kerül. A szentendrei mozaik hatalmas lélegzetvétele, monumentalitása, letisztultan egyszerű és mégis oly gazdag világa hiánytalanul reprezentálja Barcsay egyéniségét, eszményit, előadásának zordon báját, olthatatlan szerelmét a dombvonulatok rajzolatában a mezőségi szülőföldre emlékeztető Szentendre konstruktív romantikája iránt. És reprezentálja az embert, akit Ábelként a rengetegből dobott sorsa a nagyvárosba. Mint vérszerinti egyik őse, Cézanne, konok következetességgel, nem alkudva divatokkal, stílusterrorokkal, járta a maga útját az érzékeny, törékeny, mesebeli emberke. És művész lett, mester, tanító, aki egész népét, de bizonyára más népeket is megtanít az emberséges életre. Régen szerettem volna megkérdezni tőle: szereti-e Bachot? Mert apró méretű képei is a katedrálisok térélményeit idézik, legegyszerűbb témái is a rendkívüli történések igézetével hatnak. Mintha annuciációk, kinyilatkoztatások lennének. Alkotásainak mélyéről a lényegesre szorított, ősi törvényszerűség megszabta élet bachi fúgái hangzanak fel. Áthatja a teret, behatol minden zugába, mint öblös román székesegyházakban orgonák hangja. (Marosvásárhelyen, mielőtt Medgyessy Ferenc unokatestvére, Gulyás Gyula rajztanár felfedezte volna festői képességeit, zeneiskolába járt.) — Szereti ön Bachot? — kérdeztem tehát. — Amikor a múzsa megcsókol — feleli a hangnemet átvéve —, amikor a kép már alapjában véve elkészült, s oldani lehet a koncentráció feszültségét, a lemezjátszóra Bachot teszem fel. Leginkább a kétszólamú invenciókat. Bach számomra a teteje, a csúcsa a muzsikának. De zenei világomból nem marad ki Mozart és a Mikrokozmosz sem. Bartóknak ez a műve azért áll hozzám közel, mert az emberre bízza a befejezést, mint a festő a vázlatán, ahol nincs minden kimondva. A művésznek nemcsak mondani, hanem olykor elhallgatni is kell dolgokat.. Barcsay Jenő édesanyja Erdélyben él. Századik évébe lépett. Mi és velünk együtt a mester híveinek, tisztelőinek nagy tábora, bízunk abban, hogy édesanyjának ragaszkodó, gyöngéd, gondoskodó fia is jó erőben, munkakedvben ünnepli majdan centenáriumát. Dutka Mária Barcsay Jenő rajza A HÁROM NŐVÉR a főiskola stúdiószínpadán Csehov világában élni a színiiskolai helyzetgyakorlatok, beszédgyakorlatok, testgyakorlatok után a növendékek lelkigyakorlata. A helyzetek, a szavak, a mozgások mögött, elfátyolozva, létezik egy vonulat, amely szinte független a színpad külső kifejezőeszközeitől — legalábbis úgy tetszik, hogy szituációval, szóval, gesztussal megközelíthetetlen. Egy vonulat, mintegy a színpadi játék tudatalattijaként, amelyben vagy teljes átéléssel, már-már fizikailag is valóságosan fulladozik a színész — vagy nem Csehovot játssza. Harmadik választása nincs. Csehovban elmerülni érett színész számára is lélegzetakasztó, nehéz feladat és próba, de ha kiállja, léleknyitó öröm és az ember belső világának egész világrészeit kapja érte birodalmul. Érett színész számára is nehéz merülés — a Színművészeti Főiskola negyedévesei, félkész és majd még felnőtt színpadon is jó ideig elfogódottan viselkedő növendékek, mégis szép s nem egy részletében szinte teljes előadásban játszották el Vámos László rendezőtanáruk vezetésével a Három nővért. Nem is együk meglepően mély és többrétegű színészi-pszichikai készletekből gazdálkodik, mikor egy Olga, egy Irina, egy Mása — a három nővér —, vagy egy Szoljonij, egy Prozorov, egy Ferapont, egy Tuzenbach sorsát, vágyát, indulatát mintázni kezdi. Tapasztalatból-e, megfigyelésből, esetleg utánzásból-e, a tehetség ösztöneiből vagy rendezőtanári instrukcióra-ez azt nehezen lehetne akár még hosszabb elemzésben is kikutatni. De tény, hogy ezek a sorsok, vágyak, indulatok túlnyomórészt igaznak és őszintének érkeztek a stúdiószínpadról a nézőtérre s úgy tetszettek, hogy a növendékek saját élményeiből fakadnak. Élményekből, amelyeket ügyesenügyefogyottabban, de mindenesetre rokonszenvesen át tudnak már fogalmazni színpadra és alakításra. Ez a főiskolai stúdióelőadás, amely az Ódry Színpadon múlt szombaton, vasárnap délelőtt látható volt és e hét szombat délutánján még egyszer látható lesz, meggyőz arról, hogy figyelemre méltó végzősök nevelődnek az idén az intézményben. Másrészt azonban arról is, hogy a beatéveknek is vannak hivatásukra elmélyülten készülődő, társadalmukra érzékenyen figyelő és az elsüllyedt társadalmaknak, Csehov korának jelenségeit is érzékelő, értő évfolyamosai. Bizonyos, hogy más főiskolákon, egyetemeken s az egész húszas—huszonötös korosztályban sem ritka ez a típus, ha inkább a zsivajgó életmódjából, s nem a csöndes lelkiéletéből csinál is látványosságot a külvilág s az idősebbek számára. • Ennek a stúdióelőadásnak talán a legbensőségesebb, ha nem is a legszembeszökőbb alakítása Bodnár Erikáé volt Olga, a legidősebb nővér szerepében. Ennek a figurának nagyon sok visszanyert tervéről, elhervadt ábrándjáról, már el is felejtett sóvárgásáról tudott igen egyszerűen, szinte jelzés nélkül hírt adni. Az Irinát játszó Búj Kati pedig mintha nővérének a fiatal lánykorát élte volna végig ifjú ismétlésben, s mintha az egész vidékre szorult, osztásából és korából kipergett kisasszonyság álomvilága hunyt volna ki tágra nyílt és egyre fénytelenebb szemén. A középső nővér, Mása, sorsát Sunyovszky Szilvia a szép csendjeivel tette telivé, azokkal a bennszakadt sikolyokkal, amilyenekkel egy néma ember vijjoghat, ha tűzvészben látja elpusztulni a világát. Igazán szuggesztív, sötéten parázsló Szoljonij született Verebes István alakításában: ennek a végzős színésznek máris van olyan légköre, hogy ha a háttérben áll és mozdulatlan is, magára vonzza a szemét Prozorov süppedését abban a felhőközegben, amelyből a nagy ambíciói felé indulni akarna, csak éppen elrugaszkodni nem tud tőle, mert támaszt a lába nem talál, majd a süllyedését a kátyúba, a személyiség teljes szétesését Tóth Titusz-olyan vonzóan-taszítóan élte végig, hogy a szánalomból észrevétlenül vitte át a nézőt a megvetésbe. Feltűnően érdekes, hiteles, megfacsaró Ferapont csoszogott végig a házon Sipeki Tibor lépéseivel, de úgy, hogy tudni kellett: ez a szerencsétlen öreg szolga így vonszolja végig magát a kisvárosi utcákon is, így az egész életén. Vonzó, de a szerepnél valamivel jeltelenebb Tuzenbach üldögélt, zongorázott, képzelegte el magának a munkát a szobában és indult végül meghalni Kern András alakításában. Mint ahogy az alacsonyabbrendűség érzésétől űzött, komiszságig hiszterizált Natalia figurájának belső izgatottsága is nagyobb, mintt amenynyit Piros Ildikó szép külsején átizzott. Egy-egy biztató és megbízható alakítással szolgált Versinyin szerepében Papp János, Csebotikinéban Blaskó Péter, Detre Annamária, Szűcs András, Fenyő Ervin és megsejttette Kuligin karakterének körvonalait Lencz György is a főiskolásoknak ebben a jó, sok mozzanatában jelentékenyet ígérő stúdióelőadásában. Na. ÖNT IS ÉRDEKLI! MEGJELENT A FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA ÉVKÖNYV 1970 Árusításra nem kerül AJÁNDÉK a régi és az új ELŐFIZETŐKNEK 240 oldalon. 300 képpel, színes riportok, tudósítások a hazai és külföldi művészeti életről ÖN IS MEGKAPHATJA ha fél évre előfizeti a Film Színház Muzsikát! Előfizethető bármely postahivatalnál és hírlap kézbesítőnél Fél évre: 96,— Ft NE MULASSZA EL! Még ma fizesse elő és megkapja az ÉVKÖNYVET! Szerda, 1970. január 14. NAPLÓ Január 14 Latabár Kálmán emlékhetet rendez a Filmmúzeum január 22-től 28-ig. Naponta változó műsorban a művész régebbi és újabb filmjeiből újítanak fel néhányat. Az első napon az Álomkeringőt vetítik. A további program: Behajtani tilos, Egy szoknya, egy nadrág. Egy bolond százat csinál. Mágnás Miska, Janika, Micsoda és szalai! Nyolcvanötödik születésnapja van ma Dénes Zsófiának, s egy nagy élményekben gazdag, szép művek sorával szegélyezett írói pályán a nyolcvanöt év azért nem jelez magas életkort, kivált pedig öregséget nem, mert az élmények még egyre termőek, még egyre ontják magukból az emlékeket. A művek sora koránt sincs lezárva még. Ez az érdekes, friss gondolkodású íróasszony, Ady egykori eljegyzettje, az első világháború előtt nagy budapesti napilapok párizsi levelezője, a Tanácsköztársaság forradalmi hitű propagandistája, a húszas években bécsi emigráns és aktív munkatársa a harcos Bécsi Magyar Újságnak, ez a fáradhatatlanul tevékeny szellem, ma sem érzi elvégzettnek feladatát és teendőjét. Annak ellenére sem, hogy bármelyik művét, akár Az élet helyett órák című visszaemlékezéseit egy költő titán legközvetlenebb közelségéről, akár Az ismeretlen Ady című könyvét, akár az Akkor a hársak épp szerettek című kötetét, akár az utóbbi esztendőkben egymásután megjelent két művét, a Gyalog a baloldalon-t és a Párizsi körhintá t irodalmi teljesítményei csúcspontjának tekinthette volna és méltán annak. De szellemének forrásai máig is annyira kiapadhatatlanoknak bizonyulnak, hogy Dénes Zsófia új mondanivalókat vár tőlük. S mondani sem kell, hogy egészséget, további alkotóerőt kívánó olvasótábora mekkora örömmel készül a befogadásukra. A Drámák az asztalfiókból címmel tartják meg az Egyetemi Színpadon január 19-én Hubay Miklós szerzői estjét, amelyen színházban eddig még nem játszott egyfelvonásosokat mutatnak be. Az esten közreműködik a szerző is, valamint Major Tamás, Sinkovits Imre, s az Eötvös marionett stúdió. Rendező: Iglódi István. Szerkesztő: Márai, Enikő. Szárnyaló dallamok címmel Mozart, Verdi, Puccini és Richard Strauss műveiből ad hangversenyt az I. kerületi Művelődési Ház Operastúdiója január 20-án este 7 órakor a Bem rakpart 6. sz. alatt. Január 21-én temetik Kőhalmi Bélát Nyolcvanhat éves korában elhunyt Kőhalmi Béla Kossuth-díjas egyetemi tanár, író, újságíró, bibliográfus, a Tanácsköztársaság könyvtárügyi megbízottja, Szabó Ervin egykori munkatársa. Egész életén át a közművelődésért küzdött; 1919 előtt már részt vett baloldali értelmiségi mozgalmakban, így a Galilei Kör munkájában. A szocialista könyvtárpolitikának Szabó Ervinnel együtt, előkészítője, majd kidolgozója volt, a felszabadulás után a negyedszázadon át szunnyadó örökség megvalósítója. Ezt a közbeeső negyedszázadot részben emigrációban töltötte, bécsi és berlini szerkesztőségekben és a Bécsi Magyar Kiadónál dolgozott, majd itthon a rádió újságját szerkesztette. A legutóbbi negyedszázadot a Szabad Nép munkatársaként kezdte, ezután a Szabó Ervin Könyvtárnak, majd az Országos Könyvtári Központnak igazgatója, könyveket irt, a Magyar Könyvszemlét szerkesztette, a budapesti tudományegyetemen tanított, az irodalomtudományok kandidátusa volt. A Művelődésügyi Minisztérium és a bölcsészkar halottját január 21-én, a jövő szerdán délután 2 órakor temetik el a Farkasréti temetőben. SZÍNHÁZAK mai műsora A Hajni Operaház: Orfeusz (B. bért. 4.) (7) — Erkel Színház: Bohémélet (Tóth Aladár bért. 4.) (7) — Nemzeti Színház: Mózes (7) — Katona József Színház: Stuart Mária (7) — Madách Színház: Hermelin (7) — Madách Kamara Színház: Papucshős (7) — Vígszínház: Spanyolul tudni kell (7) — Pesti Színház: Furcsa pár (7) — Thália Színház: Kalevala (7) — József Attila Színház: A futópályán (HVDSZ TH Kért.) (7) — Fővárosi Operettszínház: West Side Story (7) — Kla Színpad: Titkárnők lázadása (fél —Kamara varieté: Vonitós négyes (dus és fél 9) — Adami Bábszínház: Jancsi és Juliska (de. 10) — Zeneakadémia: Quartetto Beethoven con pianoforte hajngo. (finoázadoik muzsákája 4.) (MI).