Magyar Nemzet, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

Sse*da« ISO*. J».m» a* 14 Az új Duna-szálló mint iparművészeti kiállítás Építőművészet, képző- és iparművészet integrációját, amelyről a Bauhaus óta, és annak kapcsán oly sokan szóltak már, sikerült meg­valósítani a Hotel Duna In­­ter-Continental felépítésével. A szálloda talán ezért is több, mint korszerű vendég­látó egység, idegenforgalmi látványosság. Egységes, a leg­apróbb részletekig formater­vezett egész, ahol minden kis résznek megvan az önálló, egyszersmind az egészet szol­gáló gyakorlati, ebből faka­dóan esztétikai rendeltetése. Ha a látogató a nagyobb egységet formáló részletek szépségére figyel, egy kor­szerű, rendeltetésszerűen mű­ködő képző- és iparművésze­ti, formatervezési kiállítást láthat, amely éppen megkö­töttségeivel enged tág teret az alkotóművészek fantáziájá­nak. A művészetek egymás mellé rendeltetéséből kiinduló szemlélet, amely az épület speciális feladatát és a tár­gyak, a berendezés funkcióit is esztétikai kritériummá emelte, szép és harmonikus belső tereket hozott létre. Összhangot, atmoszférát, han­gulatot teremt, csak ott és annyit bíz a véletlenre, a­mennyi ahhoz szükséges, hogy a vendég és a kényel­méért dolgozó személyzet is otthon érezze magát. Ahogy egy jó ízléssel, szé­pen berendezett otthon első­sorban lakóinak egyéniségétől nyeri sajátos varázsát, a Duna Inter-Continental nem­zetközi színvonalon, minden­áron való magyarkodás nél­kül közvetít valami lényege­set és egyénit rólunk, önmu­togató, magakellető hivalko­dás nélkül, a berendezés tár­­gyiasságára. A földszinti hallba lépőnek például mindjárt az egyszeri pillantásra szinte befoghatatlan budai panorá­mát kínálja Bán István het­ven négyzetméteres falisző­­nyegén. Az uralkodó színek, a vegyes technika összhangjá­val teremtve meg síkban a város szín, hangulat és tér­élményét. Pihenésre invitál, a nagyobb térben kényelmes Isarszékekkel kialakított ki­sebb tér, centrumában En­gels József bronzlámpájával, amelynek stilizált népmese motívumai önmagukban is hangulatot teremtenek. A tár­gyaknak ilyesfajta elrendezé­se elkülönít anélkül, hogy kiszakítana a hall lüktető rit­musából, zsibongásából Üzembehelyezésének első pillanatától kezdve népszerű a Csárda étterem. Népi mo­tívumokkal faragott, a pa­raszti bútorformákat felhasz­náló berendezését a szálló belső építésze, Kovácsy László tervei alapján a Lőrinci Fa­ipari Ktsz készítette. Külön is említésre méltók a csárdá­ba vezető faragott kiskapuk remekbe készült kovácsolt­vas díszei. Alkotójuk Bieber Károly — ő tervezte a szál­loda emblémáját jelentő kul­csot is — egy nagymúltú, már-már kihalóban lévő mű­vészet létjogosultságát, élet­­képességét­­bizonyítja az ősi hagyományokhoz híven, mégis korszerűen. Kiállítás a ki­állításon belül, a falakon el­helyezett népművészeti tár­gyak Pécsi Sándor gyűjtemé­nyéből. Közülük nem egy rit­kaság, régi foglalkozási ágak tárgyi emlékei. Az eszpresszó régi pest-budai hangulatát elsősorban Gross Arnold olaj­képe határozza meg. Tompí­tott, meleg színei, a munkás­ságára jellemző kedves, me­seszerű, groteszkségükben is mesteri cizelláltsággal kidol­gozott figurái szinte nagyító alatt hoznak elénk egy rég le­tűnt korszakot. A kellemes tompa zöld huzatú, finoman hajlított barna bútorok, a függönyök és a világítás együttese teremti meg ezt a bensőséges mai, pest-budai biedermeiert. A korszerű kiállítások egyik fontos követelménye — ma­radjunk meg a kiállítás ha­sonlatnál —, hogy a látoga­tókat hangulatilag is előké­szítse a látnivalókra. Az egy­más munkáját segítő művé­szek maradék nélkül megol­dották színben is, témában is ezt a feladatot. A falakat bo­rító meleg, barna tónusú fa­burkolatot szőnyegekkel, a burkolat mintájának változta­tásával, üvegberakással, kár­pitokkal szakítják meg. Ki­emelik a fontosabb részleteket anélkül, hogy az összhatást megzavarnák. A kongresszusi teremhez vezető lépcső el­tolható ajtaját Gyulai Líviusz játékos, Budapest fürdőváros történetét feldolgozó festmé­nye díszíti. Éppen ezen a he­lyen való elhelyezése nem­csak esztétikai feladatot tel­jesít. A folyosó ablakaiból a budai fürdőkre lehet látni, a festménynek tehát a való­ság felel, s egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy Buda­pest fürdőváros is — erről a tényről gyakorta mi is meg­feledkezünk. A szálloda különleges ren­deltetésű helyiségei közül Kongresszusi terem és a Diána terem, bár nem díszítik egyedi mű­vészeti alkotások, a cél­szerű szépség produktumai­ként mégis említésre méltók. A Kongresszusi terem előte­rét Cságoly Klára, színben már az ezer személyt befo­gadó helyiség hangulatába il­leszkedő, kézicsomózású sző­nyege díszíti. Szépségét a kézműves munka egyszerű­sége, a kivitelezés gondossá­ga adja; az, hogy nem akar több lenni, mint ami: fali­­szőnyeg, amelynek szabályta­lan mintáin a tanácskozás szüneteiben gyönyörködve pi­henhet meg a tekintet Maga a terem impozáns, ünnepélyes. Egyik oldalán plasztikus ki­képzésű, téglavörös bársony­burkolatú svéd fal húzódik. A fal vörösére, a padlót bo­rító 44 darab elmosódó, kék­mintás tatai szőnyeg felel, a csillárok sugárzásában a két szín összhangja megnyugtató harmóniát teremt A vadászat istennőjéről nevezték el a szálloda másik külön termét, a Diana termet Az őszi er­dők színeit, hangulatát hor­dozó tapétákat, ritka szép trófeák, nemesmívű vadász­­fegyverek díszítik. A Budavár terem puritán vörös téglafalait há­rom, korabeli hangulatot su­galló, mégis modern sgrafitté ékíti, Kondor Béla kitűnő munkái. A helyiség csak így, ezzel a három, a történelmet közelhozó alakkal teljes. Mindez azonban távolról sem jelent valami okkal, ok nél­kül erőltetett történelmieske­­dést. A hotel a szó nemes ér­telmében modern, mai igé­nyeket kielégítő szálloda, de mint ahogy emblémája, a kulcs, jelkép, dekorációival jelképesen , teljesíti egy má­sik fontos feladatát is, ki­csinyben és jellemzően meg­mutatja az egész országot. A szálloda kilenc emeletét hí­res városainkról nevezték el A liftből kilépve minden egyes szinten márvány cí­merpajzsok láthatók, a beszö­­gellésekben a városról, kör­nyékéről, legszebb épületeiről készült textil és kerámia fal­képek, szőnyegek és rézdom­borítások. Nem más ez, mint emeletenként egy-egy helyi iparművészeti kiállítás, ugyan­akkor talán a legjobb, mert művészi, idegenforgalmi pro­paganda. A textil- és szőnyegművé­szet különösen nagy hang­súlyt kapott ezen az iparmű­vészeti kiállításon. Lágyságát, meleg színeit, fantáziadús or­namentikáját, térkitöltő, fel­oldó szerepét célszerűen al­kalmazták. A felvonó előteré­ben lévő folyosón Pécsi László népművészeti motí­vumok felhasználásával ké­szült szőnyegei­ tagolják a fa­lat. A legfelső szinten ugyan­csak az ő munkáival találja szemben magát az ember. Ez a három aranyszínű, zöld és lila szőnyeg vezeti, kalau­zolja el a vendéget a Night Clubba, amelynek lila kárpi­­tozású bútorait fehér, halasi csipke mintát idéző gobelin betétek díszítik. A cigány népművészetet használta fel Szenes Zsuzsa, a Gipsy Coc­­tail Bár hangulatossá tételé­hez, a Rendez-Vous Coctail Bár textil álmennyezetét Gu­­lás Zsuzsa absztrakt minták­kal borította. A színek össze­hangolása itt különösen jól sikerült A bejárat előtti sö­tétvörös üvegberakásos fal tónusai ismétlődnek meg benn is a szép asztali lámpákon. Látogatásomat a hazai ipar­művészet új szállodai kiállí­tásán a Bellevue és a Rendez- Vous étteremben fejeztem be. Előbbiben Szabó Marian és Gorej János kézi­festésű textilje figyelemre méltó munka. A Rendez-Vous­ étterem a szálloda legna­gyobb étterme, uralkodó dí­­szítőanyaga a fa. Rékassy Csaba, a dunai halászok éle­téből vett témákat festett a nagyméretű falra. Egyszerűsí­tett, egyetlen színnel, az ége­tett feketével festett alakjai plasztikusak, erőteljesek. Egy­szerre közvetítik a fa és a mesterség szépségét Gondo­lattársítással annak a bau­­hausi értelemben vett mes­terségnek a szépségét is, amelynek ismerete nélkül, nincs igazi művész és nem születhet teljes értékű művé­szeti alkotás sem. Sárvári Márta BUDAPESTI RÁDIÓTECHNIKAI GYÁR TULAJDONÁBAN LEVŐ 3 DARAB 0,5 t teherbírású utánfutó eladó Megtekinthető: BUDAPEST, HL, POLGÁR UTCA 8—18 Érdeklődni: BERKI JÓZSEF, 688—401 Majsar Nemzet Fél évszázados győzelmes harc a tbc ellen Beszélgetés a nyugalomba vonuló dr. Barát Irén főorvossal Barát Irén neve volt az első női név, ami mellett a „doktor” szót hallottam. Most teljes szellemi és testi frisse­ségben elhatározta, hogy nyu­galomba vonul. — Miért? — kérdezem leg­először. — Mert illik — feleli mo­solyogva a főorvosasszony —, helyet is kell csinálni az utá­nunk jövőknek... Igazán nem mondhatom, hogy türelmetle­nek voltak velem szemben. Ülünk a lakása halljában, a Bajor Gizi Múzeum mel­lett, a Stromfeld Aurél utca már szinte hegyvidéki csend­jében. A háttérfalon mennye­zetig érő könyvespolc, előtte íróasztal és nagyon kényelmes karszékek. Ezek egyikében ül a főorvosasszony őszülő­szőkén, kékszeműen, fehér­bőrű sima arcán nagyon ked­ves mosollyal. Halványlila kötött kosztümben van, és ugyanilyen színű gombolyag­ból köt valami sálszerűséget. Orvosi diploma 1914-ben Dr. Barát Irén 1914-ben k­apott orvosi diplomát 1964- ben Aranydiplomát. Vissza­nézünk tizennégyre. — Nem volt könnyű év — mondja elgondolkozva. — Nem ellenezték a szülei, hogy orvos legyen? — Sőt! Apám nem volt nyárspolgár. Újságíró volt gyerekkoromban Temesvárott, később már Budapesten. Gimnáziumba már Pesten jártam, jelesen érettségiztem és tulajdonképpen tanár sze­rettem volna lenni. De apám beszélt rá az orvosi pályára. Az orvosi hivatás bűvkörébe kerültem, még mielőtt fel­vettek volna az egyetemre. Előbb a hivatás fogott meg, embereken segíteni. Csak az­után a mesterség, a kutatás, a tudásvágy, a hogyan? Mint medika csak a tanulásnak él­tem. Tizenhatan voltunk lá­nyok ebben az évfolyamban. Persze, sokan lemorzsolódtak közülünk. Férjhez mentek az első és második év végén. — Nem voltak a fiú kollé­gák ellenségesek? — Dehogyis! Ahhoz még túlságosan kevesen voltunk, és még túlságosan bennük volt a századvég lovagiassága. Ma már úgy tudom, ez nincs egészen így. De akkor még nem érezték a nőt konku­renciának, inkább valami kel­lemes változatosságként ér­zékelték jelenlétünket a tan­teremben. — Doktorrá avatásom után hat hétre kitört a háború. Azonnal jelentkeztem szolgá­latra. Természetesen minden orvosra szükség volt... Zsol­nára kerültem, Rusznyák Ist­ván lett a főnököm. Igen, az Akadémia mai elnöke. Ál­dom a sorsot, hogy az ő keze alá kerültem, mert a rám zúduló munka és tragédia­mennyiség hatása alatt köny­­nyen megtörténhetett volna, hogy összeroppanok. A hábo­rú nagyon közel volt — Első nagy orvosi élmé­nyem: sikerült gátat vetni egy fenyegető kolerajárvány­nak — mondja dr. Barát Irén. — A laboratóriumban voltunk éjszaka a mikroszkóp fölé hajolva, halálfáradtan, többen. És akkor én egyszer­re felismertem a kolera kór­okozójának furcsa, pálcika­szerű alakját. Órák alatt megszerveződtünk, hetekig alig aludtunk, de nem ter­jedt át a járvány a néhány beteg katonáról, sem az egész hadseregre, sem a civil lakos­ságra. Akkor tudtam meg először, micsoda hatalom ez­ orvosnak lenni. És micsoda kötelezettség. — A háború után hazajöt­tem Pestre. Bentlakó lettem a Korányi klinikán. A követke­ző évek alatt váltam igazán orvossá. Megismertem a be­tegségek után a betegeket. Megismerkedtem az emberrel, aki segítséget vár. Nem sze­retném magamat hamis szín­ben feltüntetni. Ekkor már nem voltam az a sötétkék ru­hás diáklány, aki csak ta­nul. Sőt, igen élénk társas és kulturális életet éltem, a kol­légáimmal együtt. Sokat jár­tunk koncertre, még többet színházba. Érdekelt a színház. Megismerkedés Bajor Gizivel — A harmincas évek elejé­re esik az a mozzanat, hogy Germán Tibor dr. kollégámon keresztül megis­mertem akkori szerelmét és későbbi feleségét, Bajor Gi­zit. Szeretném itt, és most elmondani, anélkül, hogy perbe szállnék életrajzírói­val, Bajor Gizi nagyon más volt, mint amilyennek ábrá­zolják. Színésznő volt ugyan, hivatásának fanatikusa, de ettől eltekintve egészen más ember, mint a róla szóló re­gényekben. Minden élet na­gyon gazdag, még a legsze­rényebbet is számtalan néző­pontból nézhetjük. De azért az idő aránya, amit valaki bi­zonyos dolgokkal foglalkoz­va eltölt, ugyanolyan jellem­ző rá, akár az elemek ará­nya az egyes vegyületekben. Bajor Gizi fellépésen, pró­bán és szereptanuláson kívül minden idejét egész másként töltötte, mert ahogy ezt meg­írták róla. Otthonülő volt. Passziánszozni szeretett. Re­mek feleség volt, őszin­tén érdeklődött orvosi prob­lémák iránt. Levelezni vi­szont nem szeretett. Levelezé­sét, szerelmes leveleket bele­értve, én intéztem évtizede­ken keresztül. Engem mulat­tatott ez az idegen világ. Hirtelen megcsap a téma: a zárkózott fehérköpenyes or­vosnő, ahogy a szikrázóan színes színésznő szerelmes le­veleire felel. Miközben az ebédet főz az urának. Micso­da vígjátéki ötlet Vagy talán nem is vígjá­ték? Mert hiszen Bajor Gizi sorsa tragikusra fordult És dr. Barát Irén akkor is mel­lette állt és részt vett ebben a halálra ítélt életben, utolsó percig. Akkor már itt is la­kott Bajor Gizi kérésére, vele egy házban. De hát ez sok­kal később volt csak. Tüdőszanatórium Huszonnégyben Korányi Sándor mesterem kívánsá­gára hívtak meg a budakeszi tüdőszanatóriumba főorvos­nak. Azóta dolgoztam ott, mostanáig. Tulajdonképpen nem is volna már miről be­szélnem, néz rám kérdőn a főorvosasszony kék szeme az aranyszínű szemüveg mögül. — Talán mégis. Mi válto­zott közben a tbc elleni küzdelem harcmodorában? — Minden! — hangzik a válasz lelkesen. Amikor hu­szonnégyben odakerültem, a tbc még népbetegség volt Magyarországon. És jobbára gyógyíthatatlan. Hiszen, ha tünetmentessé is tettük a be­tegeinket, vissza kellett eresz­tenünk őket a rossz lakásba nyomorult, zsúfolt külvárosi pinceodúkba, ahol »Új­pesten álmodott a nyomor". A rossz kosztra, a fűtetlenségbe ... Természetesen sokféle gyógy­mód volt már, műtéti kezelés és főleg a jó levegő, a fektetés, a lelki kezelés, a beszélgetés a környezetükből kiszakított emberekkel, akik közt sok volt mindig a fiatal. A gyári munkás, a textilszövőnő, a varrónő. Nem lehetett való­jában orvos az, aki ettől nem lett szocialista A harmincas években azzal telt az élet, hogy figyeltük, mikor kezdő­dik az új világrengés. De hát azért nemcsak ezt figyeltük Hiszen nő voltam, fiatal, jól kereső, önálló. — Sohasem ment férjhez? — Nem. Egyszer, majd­nem ... Hitler akkor már harsogott minden rádió­ban. Budakeszire aránylag későn hatolt el a hangja. Én utolsó percig dolgoztam, és az első lehetséges percben újra A tbc legyőzése — És akkor megadatott ne­kem az a végtelen boldogság, hogy egyszerre, egyik pilla­natról a másikra a szörnyű kór, ami ellen olyan re­ménytelenül küzdöttünk, gyó­­gyíthatóvá vált. Megjelent a Streptomicin, a Penicillin, az Isonicid, azután a többi, sorban. És mi a háború, az éhség, a koncentrációs tá­borokból hazaáramló be­tegek seregét már nem­csak ápolni tudtuk, etetni és vigasztalni, hanem valójá­ban meggyógyítani! Nem is beszélve arról, hogy már nem külvárosi odúkba küldtük vissza a munkásokat. Megvál­tozott a kórház, a szakma egész hangulata. Mi magunk is persze. Egész más dolog az, valakit finoman hozzászok­tatni az örökös betegség és óvatosság gondolatához, és más az, meggyógyítani! 1946- tól fogva a szó szoros értel­mében öröm volt számomra a munka. Ami nem azt jelenti, hogy problémamentessé lett Ma sem könnyű dolog kisza­kítani hónapokra valakit a családjából, a munkaköré­ből. Ma már minden osz­tályon külön pszichológus is van. De annak az idejét az alkoholisták, pszichopaták meglehetősen lefoglalják. Az úgynevezett normális betegre ma is csak a belgyógyász jut És a legfontosabb gyógyténye­­zők egyike, hogy az orvosnak legyen ideje ezekre a beszél­getésekre. Másik veszély maga a szanatórium üdítő levegője, a varázshegy. Igen, gyakran a nőbeteg, életében először ér rá pihenni, önmagával tö­rődni. És a férfi betegek is jobban ráérnek. A társasélet használ az egészségnek. De gyakran olyan szálak szövőd­nek ebben a légkörben, ame­lyek kint beláthatatlan bo­nyodalmakat okoznak majd Itt aztán megint szerepe van az orvosnak. Nehéz, nem is mindig kellemes szerepe. — Miért hagyja el mégis a helyét, amikor ilyen nagyon szereti a munkáját? Miért megy el teljes szellemi fris­seségben? A kék szemek rám villan­nak. — Először is: mit jelent ez a mondat, teljes szellemi fris­seségben? Ki állapítja ezt meg? Én csak azt érzem, ki­csit fáradt vagyok. Szeretnék még egy kicsit mással foglal­kozni. Kötögetni, főzni, ker­tészkedni. A főorvosasszony szenve­délyes szakács. — Igen, ez az egyik hob­bym — mondja — és a ker­tészkedés. Mindig nagyon sze­rettem virágokkal babrálni. Most majd ráérek. És talán még a memoárjaimat is meg­írom. Fedor Ágnes * KIÁLLÍTÁSOK TERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE GRAFIKÁK ÁRUBEMUTATÓK * I REKLÁMOKKOR BUDAPEST, VII., RÓZSA FERENC UTCA 33. TELEFON: 228-046 Deetoversek­ szerda fél 5 órakor s

Next