Magyar Nemzet, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

8 Maovar Nemi Mi­nos­i kongresszus a „Knossos “fedélzeté Napirenden: mi okozta a Kréta szin­ti bronzkori karmra összeomlását Ringel generális, a Kréta szigetén operáló német csa­patok parancsnoka 1941 má­jusában elfoglalta a knossosi körzetet és főhadiszállását a Villa Ariadne-ben rendezte be, amelyet 1906-ban Sir Arthur Evans építtetett, hogy innen irányítsa azokat az ásatásokat, amelyek felszínre hozták a Kréta-szigeti minosi kultúrát, napfényre hozták a knossosi palota bámulatot keltő maradványait. A beren­dezkedés után Ringel gene­rális módszeresen kifosztotta az épület régiségtárát, majd szétromboltatta az isopatai Királyi Sírt, hogy ennek kö­veiből lerakassa a katonai tá­bor barakjainak alapzatát. „Nagyobb pusztítást vitt vég­be, mint a bronzkori Nagy Katasztrófa, amely csak meg­rázta, de nem zúzta szét az isopatai síremléket.” 17 ország 76 tudósa Ringel generális baljós te­vékenységének dátuma pon­tos, a Nagy Katasztrófa idő­pontja azonban még ma is bizonytalan. A dátum kielé­gítő pontosságú meghatározá­sára és a katasztrófa lefolyá­sának rekonstruálására tizen­hét ország hetvenhat tudósa gyűlt össze 1969 novemberé­ben Athénben és tett a „Knossos” nevű hajón kirán­dulást a Kikládok egyik szi­getcsoportjára. A tudósok köztük több geológus, geofizi­kus, geodéta, vulkanológus, oceanográfus, történész és ré­gész — feladata az volt — mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung írta —, hogy „új felfedezések fényében s új kétségek árnyékában megvi­tassa a kultúrtörténet szem­pontjából igen lényeges moz­zanat vizsgálatánál eddig el­ért eredményeket.” A napi­rend pedig egy kérdés: mi ve­tett véget a virágzó minosi kultúrának Kréta szigetén? A hetvenhat tudós „minosi kongresszusának” tárgyalóasz­talán óriási anyag feküdt. A probléma egyik alapos isme­rője, Richard Wyatt Hutchin­­son cambridgei professzor (Evans munkatársa volt a kré­tai ásatásoknál) több mint háromszáz fontos forrásmun­kát sorol fel a Prehistorie Crete című könyvének bib­liográfiájában; e forrásmun­kák között újabban különö­sen két könyv keltett nagy érdeklődést a tudományos vi­lágban : Spyridon Marinatos régész és Angelos Galanopou­­los szeizmográfus munkája. levés emberi csont... A krétaszigeti minosi biro­dalom hatalmát és kultúrájá­nak virágzását egy hirtelen és a sziget nagy részére kiter­jedő katasztrófa törte meg. Knossosban, a birodalom ősi fővárosában, Sir Arthur Evans bőséges bizonyítékot talált arra, hogy a királyi palotát tűzvész pusztította el. De két­ségtelen jelei voltak a szisz­tematikus fosztogatásnak is. Drámaian érdekes tünete volt az ásatásoknak, hogy rendkí­vül kevés emberi csontra akadtak. Ez két lehetőségre utalt: vagy rabszolgaként haj­tották el a helyi lakosságot a szigetre érkezett támadók, vagy volt elég idő arra, hogy a lakosság elmeneküljön. Bi­zonyos szünet után ugyanis a régi lakossággal azonos fa­jú, hasonló vallású és azo­nos kultúrájú népesség tele­pedett le a palota romjai kö­zött s a hajdani uralkodó ré­teg villáiban. Az új kultúra alacsonyabb fokú volt a régi­nél, de struktúrája tökélete­sen egyezett a korábbi mi­nosi kultúráéval. Fennáll te­hát a lehetősége annak — írta Evans, —, hogy valami­lyen belső harc csaknem tel­jesen elsöpörte a hajdani krétai vezető réteget s a katasztrófát túlélő köznép új uralom alatt kezdett új éle­tet Volt azonban a palotában két épület, az „összeomlott Tömbök Háza” és az Áldo­zati Ökrök Háza”, amely arra mutatott, hogy a palo­tát elpusztító tűzvészt iszo­nyú erejű földrengés kísér­te, amely egyébként Kréta szigetének csaknem egész te­rületén éreztette romboló ha­tását. A további ásatások ré­tegei határozott jeleit mu­tatták annak is, hogy a föld­rengések egész sorozata rázta meg időnként a történelem előtti Krétát; ennek a soro­zatnak volt a legnagyobb ere­jű szeizmikus katasztrófája az, amely véget vetett a mi­nosi kultúrának. A sziget ala­csonyabban fekvő parti ré­szein egy borzalmas szökőár nyomait is felfedezték a ku­tatók,­­ ez az áradás azért nem érte el a knossosi palo­tát, mert ez magasabb szin­ten épült, mint amilyen ma­gas a tengeren végigvonuló árhullám lehetett. Szerencsés véletlen Mikor és hogyan zajlott te­hát le ez a katasztrófa? Egy szerencsés véletlen lehetővé tette a dátum kielégítően pon­tos meghatározását, sőt a ka­tasztrófát követő események­re is fényt vetett. Knossosban a katasztrófát követő új be­népesítés időszakából szár­mazó festett agyagedényeket találtak a nagy tűzvész tör­melékeinek rétege fölött. Az edények minden vonatkozás­ban tökéletesen azonosak azokkal az edényekkel, ame­lyek az „eretnek” fáraó, Akh­­en­aton városában, Tell-el- Amamában kerültek napvi­lágra (A város­­ maga népte­­lenné vált a fáraó halála után). Ennek a fáraónak ural­kodása az i. e. 1375 és 1350 évek közé esik; a talált edé­nyek tehát ebbe a korszakba voltak beilleszthetők. Érde­kességük, hogy nem eredeti krétai edények, hanem a szá­razföldi Görögországból, My­­kenéből származó készítmé­nyek: a Mykenét, Argost, Athént és több más városál­lamot magába foglaló civili­záció termékei. Marinatos, Schaeffer, Frost, Seltman, Hutchinson, Gala­­nop­oulos és sok más tudós kutató ennek a dátumnak nyomába eredt, azt keresve, hogy vannak-e feljegyzések, amelyek a geológiai, vulkano­­lógiai vizsgálatokat históriai­­lag is igazolhatnák; — azt, hogy . e. 1400 körül szeizmi­kus katasztrófa remegtette meg az égei világot. A thesz­­száliai Deukalion vízözön­­legenda, az „elsüllyedt föld­részre” vonatkozó egyiptomi feljegyzések némi támpontot nyújtottak ugyan, de nem tet­ték világossá a legendák his­tóriai hátterét A Kréta szi­getétől északra, mintegy száz kilométerre fekvő Santorini­­szigeti ásatások azonban min­dent elmeséltek. Az itt foly­tatott ásatások eredményeit Marinatos tárta a kongresszus elé. Egy szigetvulkán felrobban Az ásatási rétegek leleteit a legújabb időmeghatározási módszerekkel vizsgálták meg s kitűnt hogy 1500 táján — az úgynevezett Késő-Minosi kultúra első periódusában — egy Stronghylé-nek (Körala- Jotí-nak) nevezett s a Kiklá­­dokhoz tartozó szigetvulkán felrobbant. Nagy terület süly­­lyedt a tenger alá s három kis sziget maradt a felszínen: Thera (mai olaszos neve San­­torini), Therasia és Asproni­­si; együttes nevük valamikor, a minosi kultúra korszaká­ban Kálliste volt. „legtündé­­ribb szigetei a Kikládoknak A szigetcsoportot harminc mé­ter vastagon fedte be a vul­kanikus hamu és a tajtékkő. A kráter nyolcvanhárom négyzetkilométer kiterjedésű és hatszáz méter mély, az ilyen nagyságú krátert létre­hozó vulkánkitörés hatásá­ban felülmúlhatta a mi ko­runk 1883. esztendejében le­zajlott Krakatoa-kitörést a Szunda szorosban, Indonéziá­ban, amely huszonhét méter magas hullámokat zúdított, rettenetes földlökések kísére­tében, Jáva és Szumátra par­ti részeire. Minél mélyebb a tenger, annál magasabb a szökőár hulláma; a Kréta és a Kikládok körüli vizek egy helyen elérik az 1800 méteres­­mélységet, a szökőár tehát iszonyú pusztítást vihetett végbe az égei világban. Ennek a szökőárnak a knos­sosi palotában semmi nyoma. A Thérán, Therasián és As­­pronisin végzett ásatások azonban azt az érdekes tényt derítették fel, hogy a sziget­vulkán felrobbanását követő időkben krétai telepek léte­sültek a Santorini-szigetcso­­porton s a Kikládok néhány más szigetén. Therán s két „testvérszigetén” a krétai há­zakkal tökéletesen egyező épületeket, kövezett utcaré­szeket, csatornahálózat ma­radványait találták és az egyik épületben napfényre ke­rült egy kis helyiség, amely — mint Marinatos közölte — „az eddig ismert első, házbel­sőbe épített toalett”, mély, szennyvízelvezető csatorná­val. Ezeket is vulkáni hamu és tajtékkő réteg fedi. Ez vi­lágosan arra utal, hogy egy második vulkánkitörés is be­következett, amelyet olyan földrengés kísért, amely vé­gigrázta a Kisázsiától Kré­táig húzódó földrengés­ zóna ívét. Ez a második földren­gés pusztította el a knossosi palotát, ez döntötte romba Phaistos, Hagia Triada, Tyli­­sos, Amnisos, Mallia, Gour­­nia s a többi krétai város épületeit. Ennek a katasztró­fának időpontja esik egybe az Akh­en­aton fáraó uralkodá­sának időszakával, az i. e. XIV. század utolsó negyedével, a Knossosban talált mükénei edények korával Amiről nem tudott Homérosz A késő­ minosi kultúra má­sodik, befejező szakának jel­legzetes használati tárgyai el­tűnnek 1400 körül Kréta szi­getéről (Knossosban egy ideig még megmaradnak) s helyet­tük feltűnnek a szárazföldi görög világ termékei. Kréta szigetén megjelentek a müke­­nei görögök Homérosz eljö­vendő achásai. Sir William Ridgeway úgy véli, hogy Theseus legendája, harca a krétai Minotaurusszal egy acháj dinasztia megalapítá­sának történelmi emlékét őrzi Kréta szigetén. Az ad­ások kihasználták a földrengés utáni zűrzavart, Krétára tör­tek és megdöntötték a legen­dás Mines uralmát. Ezt a fel­­tételezést igazolta a Knossos­ban talált táblák görög nyel­vű szövegének Ventris és Chadwick által történt meg­fejtése. Néhány emberöltő még s lezajlik a trójai háború; en­nek eseményeit századokig éneklik a költő-dalnokok s egy közülük, „gyűjtőnéven” Homérosz majd leírja őket. De az ősmúltról összeomlott fa­lak vallottak s ezekről nem tudott Homérosz: harminc mé­ter vastag hamuréteg fedte őket.. . Maron Ferenc 196. vagy 197. évtized? Január 7-i rovatunkban La­dányi Sándor olvasónk levelét közöltük, amelyben egyik új­évi cikkünk címét tette szóvá, azt állítva, hogy 1970. január 1-én a 196. évtized utolsó esz­tendeje köszöntött ránk. E le­vélre számos olvasó fogott tol­lat. A következtetésekben gyakran egymásnak is ellent­mondó levelekből adunk az alábbiakban szemelvényeket: * Ladányi Sándor levele írás­ra késztet, ugyanis , nem kö­vetkezetes. Valóban 1970. december 31-én lesz vége az évtizednek — ezt helyesen fejti ki. De melyik évtizednek? Az „első évtized” vége 10 (dec. 31.), a „második” vége 20, ezt ő is írja Ha e nyo­mon tovább megyünk, a 3. vé­ge 30, a 10. vége 100 stb., mindig egy nullát kell utána írni. Ezek szerint a 197. évtized vége felé járunk, ennek lesz vége ez év decemberében. Vagyis a 197. évtizedet nem egy évvel előbb, hanem kilenc évvel elkésve köszöntötte kommentátoruk. Mához egy évre már a 198. évtizedben le­szünk — időszámításunk sze­rint. Ha ez meglepő is, nem szo­katlan, hiszen most is a 20. századot írjuk, mégsem ennek az évszázadnak az elején kez­dődött a 2. évezred. Ennek a gondolkodásnak az „elvre vál­tását” elvégezte Ladányi Sán­dor, csak egy évtizedet téve­dett közben. Fleischer Tamás, Budapest * Időszámításunk első évtize­de 10-ben ért véget, a máso­dik 20-ban, a hetedik 70. dec. 31-én. Tehát 1970-ben sem a 196., hanem a 197. évtized fog befejeződni december 31-én. 1971. január 1-én pedig a 198. évtizedbe lépünk. Mert ugye­bár . u. 10-ben nem a nulla­dik évtized fejeződött be, ha­nem az első. Mindezeket azért tartottam szükségesnek leírni, nehogy a közeledő 2000. év végén az el­­ső évezred, vagy 19. évszázad befejezéséről írjanak. . Persze ez nem fordulhat elő, már csak azért sem, mert immár 7 évtizeden át XX. századról írunk és beszélünk, s az évti­zedek számozásánál csak azért állhatott elő a fenti tévedés, mert sorszámozott évtizedek nemigen szerepelnek írásbeli és élő szóhasználatunkban. Jávori László Gyarmat : Való igaz, hogy a következő évtized csak 1971-ben kezdő­dik. Azonban a levélből egy furcsa ellentmondás világlik ki. A levél írója ugyanis em­lítést tesz arról, hogy időszá­mításunk első évtizede i. sz. 1-től 10-ig tartott, és 11-ben már a 2. évtized kezdődött. Azonban következetesen an­nak bizonyítására törekszik, hogy 1970-ben még csak a 196. évtized utolsó évét írjuk. Holott pontosabban utánaszá­molva kiderül, hogy 1970-ig időszámításunkból eltelik tel­jes 197 évtized, jelenleg tehát vitán felül a 197. évtized utol­só évében vagyunk. Takács Kornél, Budapest, XIX., Mészáros L. utca 33. * Lényegében ugyanezt az ál­láspontot fejti ki Liszkay Jó­zsef, Vági László, dr. Mezey Lajos budapesti, Bedőcs József kiszombori olvasónk. * Általában, a nullára végző­dő évszámok utolsó jegyét el­hagyva, egy évtized záróévét kapjuk, minthogy 10 nyilván­valóan az első, 20 a második évtized utolsó éve. Hasonlóan, egy százzal osztható évszám annak az évszázadnak a záró­éve, mely az évszámból az utolsó két jegy elhagyása után marad, míg az ezerrel osztható évszámok az évezredek záró­évei. 2000 például a 200. év­tized, a 20. évszázad és a 2. évezred utolsó éve lesz. Ha elfogadjuk azt, hogy az első évtized — a cikk szerint — 10-ben ért véget, a második 20-ban és így tovább, a gondo­latmenetet folytatva kiderül, hogy 1970 a 197. évtized utol­só éve és 1971-től 1980-ig a 198. évtizedet pergetjük. Véleményem szerint az nem hiba, ha 1970. január 1-én a „hatvanas évtizedet” búcsúz­tatjuk és a „hetvenest” kö­szöntjük, felidézve az elmúlt 10 év legfontosabb eseményeit. A külföldi újságok, magazinok nagy része is ezt teszi, való­színűleg azon az alapon, hogy a számjegy írásakor a tízesek helyén álló jegy is megválto­zik az előző évihez képest Szánthó Gyula Gyula. A mennyiségi mérést mind térben, mind pedig időben nullával kezdjük. Tekintsünk csak rá egy mérőszalagra, vagy akár egy mérlegre a Közértben, és nem lesz okunk ezt vitatni. Ennek megfelelően időszá­mításunk első éve a nullás megjelölést kapja, ami nem azonos a nulladikkal, mert az egyes felé tendál, csakúgy, mint ahogy a második évezre­det sem szabad összetéveszte­nünk a kétezres esztendőkkel, vagy éppen a huszadik évszá­zadot, a három évtized múlva ránk köszöntő és 20-as számot viselő századdal. Az 1969-es év Szilveszter napjának éjszakáján véget ért tehát egy teljes évtized és ez­zel együtt időszámításunk kez­detétől összesen egy százkilenc­venhét. Ezek után egy másik téve­dést kell korrigálnom — ami a rádió szilveszteri műsorában is elhangzott — nevezetesen: 1970. január 1sével nem idő­számításunk 197, hanem 198 évtizedébe léptünk. Ne keverjük azonban össze az évek, (és ezzel együtt az évtizedek, évszázadok, évezre­dek) számozásának módját, a hónapok és napok számozásá­val. Ez utóbbiak ugyanis szö­veges megjelölést helyettesítő kulcsszámok, ezért az 1-gyel kezdődő sorszámozásuk nem zavaró. Az évszám — determi­náló funkcióján túlmenően — a múló idő analóg mennyiségé­nek digitális ábrázolása, 10-es alapú (decimális) számrend­szerben. Ezért végezhetünk az évszámokkal számolási műve­leteket a matematika szabá­lyai szerint, amint azt tesszük is minduntalan: p, amikor az 1970-ből kivonva az 1945-ös évszámot megállapítjuk, hogy 25 esztendő telt el felszabadu­lásunk óta. Binder István, okleveles adatfeldolgozási rendszerszervező, Budapest. 4 A­­v­a kiváló áruk fóruma 1969. ÉV­ ŐSZI,ÍTÉLI PÁLYÁZATÁN MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JELET KAPOTT A TOMI PRÍMA TOMIIXTRA TOMI SZUPER SZINTETIKUS MOSÓSZER A FEHÉR KÉMÉNYSEPRŐ GARANTÁLJA A KIVÁLÓ MINŐSÉGET A TISZA MENTI VEGYIMŰVEK. .Ssertfac im­itatír 14.. Az átépítés alatt zárva lesz a Rác-fürdő A vb­-fürti üzemeltetégével kapcsolatos kérdéssel fordult hozzánk Székely Gábor verőcei olvasónk. Kérdésére a Budapest Fővárosi Tanács VB városren­dezési és építészeti főosztálya — Szanyi József főosztályvezető — a következő választ adta: A Rác-fürdő, más néven Imre-fürdő, a második világ­háború folyamán igen súlyos sérüléseket szenvedett, több mint fele teljesen elpusztult A megmaradt épületrész is megsérült s a háború után ideiglenes jelleggel állították helyre. Felújítását egy most kiírás alatt álló tervpályázat eredménye alapján a műem­lékvédelmi követelmények­nek megfelelően, a törökkori és az Ybl Miklós által terve­zett részek meghagyásával, il­letve befoglalásával tervezik. A tervpályázat célja, hogy a természetadta gyógyvíz fel­használásával olyan gyógyfür­dő épüljön, amely az igen ér­tékes, műemlékileg védett épületmaradványokat funk­cionálisan egy új épületbe kapcsolja, oly módon, hogy a múlt és jelen építészete egy­mást hatásában felfokozza. Városesztétikai szempontból nagyon lényeges, hogy az új alkotással a táj és környezet harmonizál­jon. A fürdő átépítését csak az üzemeltetés ideiglenes beszür­­tetésével lehet megoldani, de ez törvényszerű velejárója az ilyen nagyarányú építkezések­nek. A fürdőépület az egykori le­írások szerint már a XV. szá­zadban Buda egyik legszebb fürdője volt, s ezt a rangját a fokozatos bővítés, kiépítés so­rán is megtartotta, egészen pusztulásáig. Városrendezési szempontból sem lenne meg­engedhető a rossz állapotú, csonka épületmaradvány fenn­tartása. Régi befogadóképessé­gének és rangjának visszaadá­sát gazdasági, kultúrpolitikai és idegenforgalmi követelmé­nyek egyaránt elengedhetet­lenné teszik. „Hogyan menekülhetünk a magányosság börtönéből ?"* Értéklistámon kevés na­gyobb öröm található annál, mint amikor egy másik em­ber írásában a saját tapasz­talataim, gondolataim szinte szó szerinti megfogalmazására döbbenek. Ez történt velem a Magyar Nemzet karácsonyi számának olvasása közben. Jómagam de jure házasság­ban élek, de facto magányos vagyok. Végigjártam azt a ke­serves utat, amelynek bukta­tóiból Harsányi a pszicholó­gus megértő és átérző sorai­val próbál kiutat mutatni. Bár „út” lenne ez az írás sok hasonló sorsú ember számára (Tóth Árpádot idézve­ „lélek­­től-lélekig”. A saját tapasztalataim és meglátásaim alapján csak annyit szeretnék még hozzá­fűzni, hogy ma már számom­ra a magányosság az a bázis, amelyből szellemileg állan­dóan akkumulálódom, feltöltő­döm, hogy a másik ember szá­mára elfogadható, megértő, együttérző „partner” lehessek. Számomra a legelviselhetet­lenebb mínusz, ha nem lehe­tek nagyon sokszor egyedül. Ez adottság, kultúrszint dol­ga? Nem teljesen. Főleg a szemléleté. Tanár lévén, nemtetszéssel tapasztalom tanítványaim „fal­ka” szemléletét Egyenesen borzadnak az egyedülléttől. Ez korban felfelé haladva —­ középiskola, egyetem — csak fokozódik. Valószínűleg nem ismerik a „magányűzés kellé­keit”, amelyeket olyan meg­­szívlelően ajánl Harsányi professzor a cikkében! A mi ifjúságunkat vajon nem fenyegetik ilyen veszé­lyek a magányosságtól való túlzott idegenkedés során? A nevelés vonalán is nem kel­­lene-e ezzel a problémával többet foglalkoznunk? Hiszen felnőtt korban már komoly tragédiák okozójává válhat ha valaki úgy érzi, hogy nem tud kimenekülni magányos­sága börtönéből! Ennyit szerettem volna csak hozzáfűzni saját gondola­taimból Harsányi professzor úr cikkéhez. K. T.-né Budapest

Next