Magyar Nemzet, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

Szerda, 1910. szeptem­b­er­­US. ­ Újszeged — a tudományos központ A kép,amely Szegedről a­ metszetek idejétől napjainkig bennünk él, egyoldalas. A Tisza jobb partján a város, bal partján a liget. Itt palota­sorok a rakpart szegélyén, odaát nyárfasorok a gát men­tében. A hatalmas fehérnyárak, tölgyek, platánok lombtenge­rében rejtőző Ú Újszeged ne­gyedszázaddal ezelőtt még valóban egyetlen liget volt, parkszerű nagy kertek mélyén megbúvó családi házakkal s régi híres rózsa- meg zöldség­kertészetekkel. A városfejlesz­tés szakemberei azonban rég­óta látják az Újszegedben rej­lő nagyszerű lehetőségeket Szeged két partmenti várossá alakítása tekintetében. Újsze­geden komolyabb méretű sza­nálások nélkül alakíthatók ki komplex településszerkezeti egységek, a város egyik leg­modernebb negyede máris itt van kibontakozóban. A Tisza-parton ötszintes sávházak követik a gát vona­lát, beljebb magas szintű lakó­telepi beépítés váltakozik tár­sasházak laza csoportjaival s meghitt hangulatú kertes csa­ládi házakkal, míg a szélső övezetben a hagyományos ker­tészeti telepek sorakoznak. A Tisza—Maros szögében fekvő Újszeged termékeny öntéstala­ja magas fejlettségű kertkul­túrát tesz lehetővé az ország talán legmelegebb, legnapsü­­töttebb pontján. Alacsony fek­vése miatt a Tiszából kivett öntözővízzel korlátlanul és ol­csón ellátható, ugyanakkor e terület mélységi hévíztartalé­ka gyakorlatilag kimeríthetet­len, ami az üvegházi primőr­kertészet nagymérvű kiter­jesztését teszi lehetővé. Új­szeged lakótelepén különben már mintegy ezer lakást fűt hévízzel az ország első geo­termikus hőközpontja. Ennyi lehetőség mellé Újszeged most tudományos központ szerephez is jut. Ahogy áthaladunk a közúti hídon, széles sugárútba érünk, amely kettészeli az egész bal­parti városrészt. Amikor a pompás kettős platánsorral szegett út kifut a nagyszerű ősfákkal teli, Margitsziget­­szerű Népligetből, jobbról fel­­magaslik a Magyar Tudomá­nyos Akadémia biológiai ku­tatótelepének nyolcszintes fő­épülete, Tarnai Istvánnak, a Szegedi Tervező Intézet mun­katársának korszerű szépségű alkotása. Az akadémiai kuta­tótelep négy intézetének — a biofizikai, a biokémiai, a gene­tikai és a növényélettani in­tézetnek — fő feladata lesz alapkutatások folytatása az orvostudományi, a mezőgaz­dasági, az élelmiszeripari és a gyógyszeripari problémákhoz kapcsolódva. Az akadémiai kutatótelep szomszédságában augusztus 19-én helyezték el a József Attila Tudományegyetem ki­lenc biológiai tanszékének he­lyet adó épülettömb alapkö­vét. A szegedi egyetem ötven esztendő óta ideiglenes elhe­lyezésben, más célokra létesült épületekben, rendkívül össze­­zsúfoltan működik. A hely­hiány miatt olyan alapvető je­lentőségű biológiai tanszékek, mint a mikrobiológiai, a gene­tikai vagy a biokémiai, mind­máig nem szerveződhettek meg, tanszéki csoportként mű­ködhettek csak. Az egyetemi oktatási reform a kiscsoportos foglalkozásra helyezi a fő­súlyt, a jelenlegi helyzetben azonban, amikor egymás he­­gyén-hátán vannak a tanszé­kek s a tanulócsoportok meg a kutatók nem egy helyen a folyosókra szorultak, ez sem valósulhat meg. A szegedi egyetem fejleszté­sének első része a biológiai központ megépítése a sokban hasonló szerepkörű akadémiai kutatótelep szomszédságában, hogy a majdani együttműkö­dést a közelség is elősegítse. Ugyanitt épül meg — a már elkészült korszerű Móra Fe­renc Kollégium mellett —még két nagy diákotthon és egy kétezer adagos menza, amely az akadémiai telepet is kiszol­gálja. Az egyetemi vános­ztisz, amely így Újszege­den lépésről lépésre kialakul, a biológiai tanszékek épületét uralja majd. A külső és belső megoldásában egyformán új­szerű Y alakú épület, amely a Művelődésügyi Beruházási Vállalat tervezőirodáján Drá­vai Tamásnak a tervei szerint jön létre, remekül megfogal­mazott építészeti koncepció. Az „Y” mindhárom szárnyá­ban három-három tanszék kap helyet s arányos elosztásban az egész egységet kiszolgáló laboratóriumok, tanműhelyek, könyvtárak és egyéb közös funkciójú létesítmények. Az „Y” középső pontján van a fő­lépcsőház, körülötte erkélyek­kel megnyitott tér, a zsibon­gó. Az „Y” szárainak a fő­lépcsőház felőli első harmadá­ban bonyolódik le a hallgatói forgalom, itt vannak az elő­adótermek, a szárnyak végé­ben kapnak helyet a tanszé­kek, bennük folyik — nyugal­mas légkörben, szeparáltan — a kutatói munka. Ebben a kör­nyezetben, ezzel a felszerelt­séggel lehetővé válik az egye­temi oktató- és nevelőmunka színvonalának emelése, a tu­dományos irányelvek kívánal­mai szerint. A három szárnyú ötemeletes épület szép feltárulkozással fogadja majd a sugárúton felé­je közelítőt. Csillagszerűségé­ben egyik oldalról sem mutat nehéz tömeget, nem zavarja a sugárút levegősségét. A szár­nyak vége nem ragad a föld­höz, mivel árkádosítva van. Ezekben az üvegfalú árká­dokban kap helyet az egye­tem és a Móra Ferenc Múzeum együttműködésének eredményeként az állandó nö­vénytani, állattani és ember­tani kiállítás, amely nemcsak az oktatást, de a népművelést is szolgálja. Ez a kis tárlat külön szívügye Horváth Imre professzornak, a biológiai szakbizottság elnökének. Az Akadémia és az Egyetem hasonló szerepkö­rű intézményei természetesen szoros együttműködésben lesz­nek egymással. Az Akadémia épp azért Szegeden hívta élet­re biológiai kutatótelepét, mi­vel az egyetemi városok közül itt alakult ki a legtöbb bioló­giai tanszék. A két szomszédos intézmény révén a biológiai kutatások végzéséhez szüksé­ges szellemi és anyagi eszkö­zöknek olyan koncentrációja jön létre Újszegeden, ami nemzetközi vonatkozásban is igen figyelemre méltó. A tudományos létesítmények megtelepedése nagy léptekkel viszi előre Újszegedet a fejlő­dés útján. Ezzel a felnövéssel azonban lépést kellene tarta­nia a közművesítésnek és a közlekedés kiépítésének. Új­szeged utcái jórészt még bur­kolatlanok, hiányos a csator­názás, gyatra a közvilágítás, a közlekedés pedig valósággal nyomorúságos. Az egyetlen túlterhelt közúti híd nehezen bírja lebonyolítani az egyre növekvő forgalmat. A hídon átvezető villamosközlekedést megszüntették, s ezt nem pó­tolják a jóval­ drágább tarifá­jú és ritkábban járó autóbu­szok. Egyáltalán nincs meg­oldva a közlekedés Újszeged egyik részéből a másikba. Az 1944-ben felrobbantott s mindmáig újjáépítetlen vasúti híd hiánya miatt a Makó felé tovább utazóknak a nagyállo­mástól villamoson, majd autóbuszon hosszú utat kell megtenniük az újszegedi kis­­állomásig. A közlekedésháló­zat fejlesztési terve kijelölte az új vasúti híd helyét, a Nagykörút folytatásába ter­vezett második közúti Tisza­­híd pedig a folyó két partján elterülő városrészek szerve­sebb összekapcsolódását segíti majd elő — megvalósításukra azonban még csak határidő sincs kitűzve. Az új közúti híd meg­­építése egyik előfeltétele a vá­ros „féloldalas” jellege meg­szüntetésének. A nagy építő, tervező Pálfy-Budinszky End­re, a város negyven éven át volt főmérnöke s a munkáját folytató Füle Lajos, Szeged fejlesztési tervének kimunká­lója, egyaránt döntő hangsúlyt szánt a városfejlesztési kon­cepcióban a két Tisza-part egyenrangú kiépítésének, hogy Szegedet két partmenti várossá tegyék. Az újszegedi korszerű lakónegyedek kialakítása s a nagy tudományos súlyú aka­démiai és egyetemi intézmé­nyek ide telepítése jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kedves, ligetes Tisza­­balpart egyenrangú városrész­­szé fejlődjék, s a Tisza való­ban a főutcája legyen Tömör­kény, Juhász Gyula, Móra Fe­renc városának. Antalffy Gyula Az egyetemi biológiai központ új szegedi épülettömbje, építész: Drávai Tamás. Magyar Nemzet Baróti-Ruffy—Kristóf: C­SSZt utazaSo­k a fekete l/l'/Mal­ibun £,6 mégsem gömbölyű a kö­d Egy riportsorozat kapcsán a Malibu utasainak néhány általános adatra lett volna szüksége, bizonyos tudomá­nyos adatokra, amelyek végső soron aprólékos rendszerező munka árán minden könyv­tárban beszerezhetők. Ezek az adatok kiegészítették volna Apó, Galamb és K. szemé­lyes megfigyeléseit, általános realitásuk keretet adott vol­na szubjektív tapasztalataik­nak. Végül úgy döntöttek, hogy az aprólékos rendszerező mun­ka helyett az adott tudomány­ág egyik képviselőjét keresik fel, s tőle kérnek választ a felmerülő kérdésekre. Ezt az interjút szánták riportsoroza­tuk befejező részének, frap­páns utóhangjának. Csupaszőr javaslatára az egyik kutató­­intézet fiatal munkatársát ke­resték fel. A fiatalember pil­lanatok alatt megértette mi­ről van szó és készségesen rendelkezésünkre állt. Egyet­len kérése volt, a szükséges formaságokat a hírlapírók in­tézzék el, mert ő nem egé­szen biztos abban, hogy mint ifjú, de reményteljes szak­ember minden további nélkül nyilatkozhat. K. azonnal felhívta az ille­tékes minisztériumot és azt a felvilágosítást kapta, a nyi­latkozat engedélyezésére nincs szükség, különösen ehhez ha­sonló esetben, amikor csak bizonyos közismert tudomá­nyos tények rendszerezéséről van szó. „Egy ilyen nyilatko­zat — mondta a minisztériumi tisztviselő — csak a nyilat­kozó személy beleegyezésén múlik.” Az ifjú hírlapíró er­ről az eredményről számolha­tott be társainak. — No, lám — mondta Apó —, kezdik a sajtót nagykorú­nak tekinteni. Voltak olyan idők is, amikor külön enge­dély nélkül egy csirkenevel­­déről sem írhatott az ember hátha összetéveszti a kappant a tércével. — És mi a különbség? — kérdezte K. De Apó csak legyintett. Gy. Gábor, a kutatóintézet ifjú munkatársa ezek után vá­laszolt minden kérdésünkre, s úgy tűnt, az ügy ezzel si­keres elintézést nyert. A kér­dések és válaszok alig-alig érintették az intézet munká­ját, a fiatalember rajongással beszélt a munkahelyéről, hi­vatása szépségéről, lehetősé­geiről, egyszóval olyan nyilat­kozat volt ez, amelyben a legrosszindulatúbb szemlélő sem találhatott volna kivetni­valót. Mindezek után K.-ra várt a feladat, hogy a beszélgetés szövegét végleges formába öntse. A feladatot — saját megítélése szerint — sikerrel oldotta meg. A tudományos adatok, tények könnyed, vil­­lódzó párbeszéd mélyén rej­tőzködtek, súlyt, tartalmat ad­va a csevegésnek. A kéziratot az ifjú hírlapíró örömmel mutatta meg Gy. Gábornak, hogy az esetleges félreértése­ket, pontatlanságokat együttes munkával kiküszöböljék. A fiatal tudós ismerte a riport­­sorozat előző fejezeteit is, így a Malibu utasainak szán­dékát teljes egészében átte­kinthette. Elmélyülten olvasta végig a kéziratot, aztán elégedetten bólintott. „Nincs semmi hoz­záfűzni valóm — mondta —, jó úgy, ahogy van.” Tűnődve nézett maga elé, aztán azt kérdezte K.-tól: „A másolatot itt hagynád nekem? Az az érzésem, helyénvaló, ha meg­mutatom a főnökömnek. Mégsem akarom, hogy úgy érezze, a háta mögött ment végbe minden.” „Rendben van” — felelte K. „Csak az utolsó riport másolata kell. A többihez még nekem sincs közöm, nemhogy az intézet­nek. Hiszen a saját élményei­teket, véleményeteket mondjá­tok el. De, tudod, ez nálunk is úgy van, mint másutt. A főnök esetleg nem szereti, ha beosztottja nyilatkozik. Még akkor sem, ha csupán közis­mert tények felsorolásáról van szó. Ezért jobbnak látom kikérni a véleményét. Érted, ugye?” — Értem — mondta K. — De miattam az ő nevét is be­leírhatjuk. A fiatal kutató elmosolyo­dott, de a tekintete tűnődő maradt. „Várj meg — mond­ta — beszélek vele.” Rövid idő múlva visszatért. „A leg­főbb főnök nincs idebent, csak a helyettese, ő holnap referál a dolgokról az igaz­gatónak. Mindenesetre, a ne­vemet már kihúztuk.” „Ejnye — gondolta K. —, mi lesz ebből? — aztán hangosan kérdezte. Mikor kapom visz­sza a másolatot?” „Holnap — felelte Gy. Gábor —, addigra az öreg is elolvassa.” Egy nappal később sápad­tan toppant be K. szobájába. — Nagy balhé van — mond­ta. — Engem az egészből ki kell hagyni. A tudományos tényeket felhasználhatjátok, de úgy, mintha nem tőlem hallottátok volna. A fene gondolta, hogy az öreg eny­­nyire érzékeny. — Az öreg? — kérdezte K. — Az intézet igazgatója. Rendkívül nehezményezi, hogy a tudta nélkül nyilatkoztam nektek. — De hiszen ezekről a dol­gokról ő sem mondhatott vol­na többet. A kétszer kettő mindig négy marad. — Igaz, csak hát az­­ ilyen biztos igazságokat nálunk ő szokta kimondani. Igazán saj­nálom, de az egészről nem tehetek. — Beszéljek vele? — kér­dezte K. — Isten őrizz! Különben sincs az intézetben, gyengél­kedik. Az igazgatóhelyettes számolt be neki az esetről. — Most mi legyen? — kér­dezte K. — Hogy lehet ezt a helyzetet megoldani? Sem­miképpen sem akarjuk, hogy neked kellemetlenséged le­gyen. — Hagyjatok ki az egész­ből — mondta a fiatal tudós. — Mintha sose láttatok vol­na. A tények maradhatnak, azokat kiírhattátok volna szakkönyvekből is. Ezek után K. szomorúan hozzálátott, hogy a kéziratból kiirtsa Gy. Gábor nevét és a személyére vonatkozó összes utalást. Ugyanez lett a sorsa a kutatóintézetre vonatkozó szavaknak is. A riport e köz­­beavatkozástól a lexikonok szűkszavúságát idézte ilyen­formán: „A gravitáció a Föld középpontjának irányába hat, a Föld a nap bolygója, a Hold viszont a Föld körül kering, az égitestek pályája ellipszis alakú, a Föld gömbölyű ...” Rendkívül helyes és időtálló megfigyelések voltak ezek. — Na, mármost, ha nem akartok rosszat nekem — mondta a fiatal kutató —, akkor a kéziratot még egyszer ellenőriztetni kell az igazgató­­helyettessel. Hivatalosan ő vi­szi az ügyet, a főnök a hát­térben maradt. — Ezt ellenőriztetni? — kérdezte K. — Sajnos — mondta Gy. Gábor —, az érdekeim ezt kívánják. K. átküldte a furcsa kis tö­mör kéziratot az igazgató he­lyetteséhez. Még aznap válasz érkezett. „Az anyagot holnap bemutatom intézetünk igazga­tójának és az esetleges javí­tásokkal együtt visszakül­döm .. Apó a történések láttán semmit se szólt, de tekintete egyre komorabb lett. Másnap az újság megkezdte a riport­sorozat közlését. Az első rész­ben még a kutatóintézet léte­zéséről sem történt említés. Közvetlenül a cikk megjele­nése után expressz-ajánlott levél érkezett a szerkesztőségi Nagy Főnök címére. „Intéze­tünk igazgatójának kérése, hogy a főszerkesztő elvtárs a riportsorozatot azonnal állít­sa le. Az első résszel szemlé­­letileg nem értünk egyet. A többit, a befejező rész kivéte­lével, nem ismerjük. Az utolsó riport ellen tartalmilag is ki­fogásunk van.” Dátum, pecsét, az igazgatóhelyettes aláírása. — Szóval, a Föld mégsem gömbölyű — szólalt meg K., amikor a Nagy Főnök a Ma­libu utasainak megmutatta a levelet. — A tartalom kifogá­solása csak ezt jelentheti. — Ezt jól elintéztétek — ,mondta a Nagy Főnök. Apó, Galamb és K. hallga­tott. — Természetesen — folytat­ta kegyetlen mosollyal a Nagy Főnök —, a következménye­ket vállalni kell. A riportsoro­zatot folytatjuk. Mert én a magam részéről, a szerkesztő bizottsággal egyetértésben, ki­tűnőnek találom. Csak gratu­lálni tudok hozzá. Legjobb lesz, ha a szerkesztőség véle­ményét Apó közli a kutató­­intézettel. Az agg hírlapíró arcán far­kas­mosoly futott keresztül. Felemelte a telefonkagylót. Az intézet igazgatóhelyettesét kérte. — Szerkesztőségünknek az a véleménye — recsegte ér­ces hangon —, hogy az önök levelével sem szemléletileg, sem tartalmilag nem tudunk egyetérteni. Egyszóval, ehhez a riportsorozathoz önöknek semmi köze nincs. Az intéze­tükről ez ideig — ha nem vették volna észre — egy szó sem esett. — Elnézést — mondta az igazgatóhelyettes —, én a le­velet az igazgató utasítására írtam. Nekem a riportsorozat ellen, sőt a befejező rész, a fiatal kutató szerepeltetése el­len sem volt kifogásom. De nálunk a főnök szava a dön­tő. — Nálunk is — felelte Apó. — Hm — mondta az igaz­gatóhelyettes —, a mi főnö­künk szereti, ha az ő kezében futnak össze a szálak. — A mienk is — mondta Apó. — Csak annyi a különb­ség, hogy ő, teszem azt, K., az ifjú hírlapíró nyilatkozatát nem tiltja le. Miatta K. azt mond, amit akar. Az ön fő­nöke szerint gömbölyű a Föld? — Azt hiszem, igen — mondta elfulladva az igazga­tóhelyettes —, de jobb lesz, ha tőle kérdezi. (Folytatása következik.) 5 Nemzetközi tanácskozás a mérnöki előtervező munkák fejlődéséről A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat húszéves fennállása alkalmából nemzetközi tudo­mányos ülésszakot rendez a Mérnöki előtervező és előké­szítő munkák fejlődése és fel­adatai címmel. A vállalat eredményeiről, fejlődéséről dr. Gabos Gábor igazgató adott részletes tájékoztatást. Az FTV az ország egyetlen előtervezé­­si vállalata és kutatási, mű­szaki fejlesztési, szaktanács­­adási tevékenységet végez az előtervezési és mélyépítési te­rületen. A vállalat kedden avatta fel elektronikus számí­tógépét, amely lehetővé teszi, hogy azonos költségért több tervváltozatot adhassanak a rendelőknek. A gép első fel­adatként Andocs község tel­keinek pontos területszámítá­sát fél óra alatt oldotta meg és így több hetes munkától mentesítette a szakembereket A vállalat rendezésében sorra kerülő tanácskozáson szovjet, csehszlovák, NDK-beli és svéd kutatók is részt vesznek. Megnyílt a textilipari műszaki konferencia Nyolcszáz hazai és húsz or­szágból érkezett kétszáz kül­földi szakember részvételével kedden megnyílt a Duna-In­­tercontinental szálló kongresz­­szusi termében a Textilipari Műszaki és Tudományos Egye­sület 18. konferenciája. Vég Lászlónak, az egyesület el­nökének megnyitó szavai után Földi László, a könnyűipari miniszter első helyettese üd­vözölte a konferencia rész­vevőit, majd a „Könnyűipar kiváló dolgozója” kitüntetése­ket adott át. A megnyitó ün­nepségen a „Textilipar fej­lesztéséért” éremmel jutal­mazták Csepregi Győzőt, a Pamutnyomóipari Vállalat ve­zérigazgató-helyettesét, Ker­tész Pált, a Budapesti Haris­nyagyár főmérnökét, és dr. Sugár György kandidátust, a Textilipari Kutató Intézet igazgatóhelyettesét. Az egye­sületben végzett tevékenysé­géért több szakembert tüntet­tek ki. Ezt követően Füsti Pál, az egyesület főtitkára, az Orszá­gos Tervhivatal főosztályveze­tője tartott bevezető előadást a textilipar fejlődését befo­lyásoló műszaki-gazdasági té­nyezőkről.

Next