Magyar Nemzet, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
Vasárnap, 1970. október 18., Magyar Nemzet. * Kalandozások hava A metró mindig balról jön ! NEKEM JÖN EGY ANGOL , hogy « összekoccanásnak némi humora is legyen, éppen az „egyetértés terén”, a Concorde-on. Kiugrik a kormánykerék mellől és szabadkozó, beismerő kézmozdulatokkal kiáltja: my foult, my foult, (az én hibám), totál my foult!" Igen, hát van egy kis „májfolt” hátul a kocsin: a stoplámpák jobboldalt hátul betörtek, fölöttük két tenyérnyi horpadás. Az egyetértés kedvéért az ő bal első fényszórója tört be. Mindig rosszkor jön az ilyesmi, de ma különösen rosszkor. Az utolsó vasárnapom ez Párizsban, a Matissekiállítás a délelőtti program a Grand Palais-ban. Ha itt most csődület lesz, meg rendőr, az egy félórát,egy órát ellop Matisse-tól A tetejébe szerda reggel indulnom kell, irányjelző hátsólámpa nélkül meg se moccanhatok ebben a városban. Találok-e műhelyt addig? Kölcsönösen biztosítjuk egymást Mr. Pearsonnal*, hogy mind a ketten biztosítva vagyunk s a motorházra hajolva, névjegyen és blokkon nekilátunk az eset rögtönzött jegyzőkönyvezésének. Ez a birminghami szövet-vezérképviselő bal kézzel ír, bal kézzel rajzolja föl a kocsin esett sérülést. Tehát nemcsak balkezesen vezet. Amit aztán végképp nem lehet Párizsban: ügyetlenül vagy tétován kocsit vezetni. A forgalmat nem lehet máshoz hasonlítani, mint egy zsúfolt akvárium aranyhalforgalmához. Első benyomásra valami áttekinthetetlen, hemzsegő rendetlenség. Aztán kiderül, hogy nagyon is fürge, a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodó, másodpercről másodpercre módosuló rend, hajlékonyság és rögtönzés. A rugalmasságnak az a fegyelme, ami csak egy gumiszalag molekuláinak lehet a törvénye: eddig vagyok nyújtható, aztán török-szakadok — eddig vagyok összenyomható, aztán eldugaszolok minden rést. Tény, hogy személykocsik, robogók, de még a teherautók óriásbálnái is úgy siklanak el egymás mellett, mint az aranyhalak, testükkel nem, csak a hullámukkal érintve egymást. Két jármű közé nem férne el a Le Monde kettéhajtott vasárnapi száma. Ha egyszer nálunk majd ekkora forgalom lesz, a mi közlekedési rendünk csikorgó szabályait is ilyen rugalmassá kell tenni, különben törik-szakadeldugul. Igaz, hogy akkorra majd úgy kell megtanulni vezetni is, hogy két kocsi közé alig férjen el az akkori Magyar Nemzet egy vasárnapi száma. És az is igaz, hogy akkorra meg kelltanulni a gyalogosra is, egymásra is, a gyalogosnak a vezetőre is úgy tekintettel lenni s úgy vigyázni, amilyen Párizsban a közlekedés erkölcse. De ez még várat magára egy kicsit. Egyelőre háromnegyed 11 múlt öt perccel, 11-kor a Grand Palais előtt vár V. T. szerkesztőségi pályatársam. Mr. Pearson pontot tesz a bal kezével a jegyzőkönyv végére. Hét perc alatt végeztünk. Se csődület ! Párizsban nem nézegetik a horpadásokat tömegek, mert Párizsban sok másféle horpadás is van és sok másféle látnivaló, se rendőr. Egy kis karambol, ahogy illik, két ember magánügye marad, mégha a Champs-Elysées sok-sok ezer vasárnapi sétálójának szeme láttára esik is meg. A MATISSE KIÁLLÍTÁS a Grand Palais három szintjén, a földszinten, az elsőn és a másodikon tizenkét termet foglal el. Illetve foglalt el, mert áprilistól szeptember végéig volt nyitva a művész centenáriuma alkalmából. Tizenkét nagy terem, köztük óriásiak is. A teljes életmű, a világ minden tájáról erre az alkalomra összegyűjtve. A Tánc első változatát például New Yorkból kérték kölcsön, a második változatot a Zenével együtt Leningrádtól, az Ermitázstól. A teljes életmű, benne a korai, 1905-ös keltezésű Hölgy, kalapban, San Franciscóból áthozva, és benne a kései színes ablakok a vence-i Chapelle-ben, az ötvenes évekből. A teljes életmű és a teljes élet Mert a franciák úgy tudnak kiállítást rendezni, hogy míg a látogató végigmegy a művek közt, közben, szinte észrevétlenül, megismerkedik az alkotójuk személyes sorsával és majdhogynem bemagolódik az életrajza a Cateau-Cambrésis-i szülőháztól 1869 szilveszterén az 1954. november 3-i halottaságyig. Közben az életút állomásai: Párizs, Bretagne, Toulouse... közben a fauvizmus... Tanger, Issy-les-Moulineaux, Cherbourg, Vence, Nizza. És nemcsak a városok, műtermek, irányzatok, hanem az első asztmatikus légszomj, az első anginás roham is. Matisse, mindenestül, szellemi és testi mivoltában. Aki a termeket bejárta, betéve tudja Matisse-t. Látja, amit ő látott, és úgy látja, ahogy ő. Hallja — a kilencedik teremben, egy teljes nagyságú fürdő faliképén, a La Piscine-en — a kék-fehér mozgalmasságban hallja azokat a visszhangokat, amelyeket egy uszoda vidám élete fölver és amelyeket az idős Matisse hallott, míg a képen dolgozott. Ebből a teremből úgy jöttünk ki, hogy félig viccelődve, félig komolyan azt néztük egymás ruháján, nem spriccelt-e le bennünket egy fejesugrás. A palotát pedig délután úgy hagytuk el képek, szőnyegek, maszkok, szobrok élményével teli, hogy tökéletesen érthetővé lett a 81 éves Henri Matisse egy mondata. Négy évvel a halála előtt mondta egy barátjának: „Remélem, hogy bármilyen öregek vagyunk is, fiatalon halunk meg.’’ | KÜLVÁROSI ÁLLOMÁSON szállok este metróra, Párizs keleti peremén. Negyvenegy színdarab megy ezen a héten a város színházaiban. ? Nem irigylem párizsi kartársaimat:' 'negyvenegy kritikát írni az évad legelején! Megy a Fösvény és a Cyrano felváltva a Comédie-Francaise-ben. Megy egy új és gyönge Sagan-darab, a Zongora a fűben az Atelierben, megy az Athenée-ben Csehov Ivanovja, megy egy új Ionesco, egy új Anouilh, megy a Hair, az Opera-Comique-ben a Figaro, a Pillangókisasszony, a Hoffmann meséi. Én a Théatre de Parisba igyekszem a rue Blancheba, tehát a Montmartre-ra. A VII. Hadriánnak esti kilenckor kezdődik a főpróbája, s hallom, úgy játsszák ezt a nálunk már tavaly bemutatott darabot, hogy a pápa megkoronázásának jelenetében még tömjénfüsttel is elárasztják a nézőteret. A St. Fargeau állomás üres. Nézegetek a metró alagútjaiba. Máig se tudtam megtanulni, merről is várjam a vonatot. A forgalmista ráér észrevenni és ráér egy kicsit szóbaállni velem. — A metró mindig balról jön — mondja és mosolyog. — Maga, ugye, idegen? — Magyar. — Akkor meg pláne tudja, hogy aki előre akar menni, annak balról kell várnia a szerelvényt. A célzás annyira tipikusan párizsi, mintha a pesti ész csavarmenete szerint járna. Ennyit politizáltunk a föld alatt. Előadás után, éjfél tájban, ha már egyszer a Montmartre-n vagyok, elkódorgok a Pigalle-on. Szalmaözvegy vagyok, a feleségemnek elég volt mára Matisse. Ha volna is kedvem megnézni kettő ötvenért egy sztriptízt, elveszi a műsor reklámja. Egy frank bedobása árán kis automatavetítőben rövidfilmen ízelítőt kaphatok a műsorból. Bedobom, megnyomom a gombot, azonnal vetkőzni kezd a képen egy fürge, vörös nő, nyilván a műsor attrakciója. Minél lejjebb vetkőzik, annál több rajta a csüggeteg látnivaló és bennem a lankatagság. Ennél a benti főszámnál százszorta érdekesebb, amit továbbállva néhány lépéssel, a Clichy körút és az Abesses Martyrs utca sarkán észreveszek. Tizenöt—húsz főnyi férficsődület. Hát ez mi? Csöndesek, cigarettáznak, nevetgélnek. Fiatalok is, vénülők is. Ilyesféle csoportokban és így álldogáltam-várakoztam a háború alatt valaha én is a kerületi sorozóiroda előtt. Néhány perc múlva a szállodából — lehet, hogy az utca nevéről elnevezett Mártír-szállodából — kilép egy fiatal nő alig-miniben. Int valakinek a csoportból és visszamegy vele a szállodába. Még egy félórát rászánok erre a sorozásra, azalatt még másik kettőnek a testi alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról győződik meg odabent a méhszorgalmú miniszoknyás. A többiek tovább várnak rá. Eljövök azután, úgyis nagyon a sor végén álltam. A MÁSNAPI DÉLELŐTT nagy része rámegy Mr. Pearson balkezes vezérképviselő biztosítótársaságára, az Eagle Star irodáira. Először persze elmegyek ahhoz a nagyon hosszú nevű biztosítóhoz, a Bureau Central Francois Vés... satöbbihez, kint az isten háta mögött valahol, amelynek a címét a minden magyar autós turistának kötelező, úgynevezett „zöld kártya” feltünteti. 1970 augusztusában váltottam ki, de az iroda onnét már 1961-ben elköltözött, egy másik isten háta mögé. De hogy nemcsak a magyar adminisztrálás ilyen aluszékony, hanem a brit is, arra álljon itt vigasztalásul és további fáradozásul, hogy V. T. kollégámmal, aki úgy beszél franciául, mint magyarul, beszéli tehát a biztosítóhivatalok nyelvét is, még négy helyen jártunk. Végül a párizsi Opera környékén innen-oda, onnan ide küldözgetve megtaláltuk a balkezes vezérképviselő biztosítóját s az Eagle Star helyiségeiben azt a szobát, ahol a betont lámpák és a horpadás ügyét intézni kezdték. —jstr.» Csak kezdték, mert kiderült, hogy a befejezés csak kéthárom hónap múlva várható. Két-három hónap múlva, és nekünk holnapután indulnunk kell Párizsból. — Megcsináltatjuk, kérem, meg egy garázsban a rue Claude Terrasse-on (szentisten, ez a város túlsó vége, túl a francia rádió új, koloszszeum nagyságú székházán!), megcsináltatjuk mi Mr. Pearson számlájára. De önöknek kell előlegezniük a csináltatás összegét. Karácsony előtt, legkésőbb az újév első napjaiban, visszautaljuk önöknek. Ez az, amitől tartottam. Fölfújhatom Mr. Pearson biztosítását, ha nekem itt frankban előlegeznem kell az ő kétségtelen visszatérítését. Legalább egy százasba fog kerülni, ha nem többe, és én nekem nincs képem bevallani, hogy nincs olyan százasom, amire újévig várhatok., Kárvallott hangulatocskában hagytam el — noha birtokon belül — az irodát. Szép kis angol biztosítás az, ami egy magyart ilyen bizonytalanságban hagy. Délután a garázsból kihoztam kikalapálva, új hátsólámpával a kocsit. Nyúlok a pénztárcámhoz. — Ne tessék — mondja a művezető. — Majd az Eagle Star, a megrendelő, kifizeti. — Nem kell legalább aláírnom valamit? — Mit? — Hogy elvégezték a munkát. — Ha nem végeztük volna el, ön holnap reklamálna a biztosítónál, nem? — De. Hát akkor köszönöm szépen. — És iszkolok a Szajna irányába, mielőtt még a garázs meggondolná magát. Amiről a váratlan kiadás fenyegetésében már lemondtunk, arról, hogy . .e a Montparnasse egyik mozijában, az Hachette-ben, megnézünk egy különös filmet, az Úgy halunk meg, mint a lovak címűt, nem kell lemondanunk. De ez a film már egy másik kaland, érdekes kaland volt kalandozásaink havában. Mátrai-Betegh Béla u Értelmiség a népművelésben Legutóbb a pécsi fesztiválon esett szó a magyar filmek, közelebbről a társadalmi elkötelezettségű, értékes filmek fogadtatásának roszabbodásáról. A vitában ugyan nem mondták ki, de e filmek visszhangjának, vagy éppen visszhangtalanságának felidézése önkéntelen számonkérés is. A népművelés eredményeinek számonkérése. Szinte a pécsi vitával egy órában jelent meg az Élet és Irodalomban Petrovics Emil országgyűlési felszólalásának szövege. ,,Az eddigieknél sokkal tehetségesebb ízlésépítésre kell törekednünk — mondotta a többi között Petrovics Emil — az úgynevezett tömegkultúrában és a magas művészetben egyaránt” — majd így folytatta: „A legtöbb kedvet és igazi tehetséget tehát a komolyabb műfajok megértetésébe, terjesztésébe kell fektetni. De nem úgy, hogy mindenkit ostobának nézünk, aki elsőre nem ért mindent, nem úgy, hogy kötelező olvasmányokat írjunk elő a húzódozók, a félénkek számára.” Filmrendezők és zeneszerzők mellett írók, képzőművészek is elmondhatnák ugyanezt, ha felelősséget éreznek a társadalom iránt. A művek fogadtatása nemcsak művészek gondja. S a népművelésnek sem egyetlen gondja. A művészeti ízlés, a közműveltségnek fontos, de csupán egyik megjelenési formája. Csak egy oldalról jelzi a szemlélet, a világnézet, a gondolkodás változásait, vagy éppenséggel elmaradottságát, korszerűtlenségét. A pártkongresszus tézisei kimondják: „A közművelődés fejlődése, eredményei ellenére, elmarad a növekvő társadalmi követelményektől." Az eredmények tehát jelentősek, de a kor követelményei még nagyobbak. A kort kifejező művészet, a művek fogadtatása is — legyen akár film, szobor, vagy zenemű —, összefügg a közműveltség állapotával. A közműveltség tartalma azonban szélesebb és többrétű. Megesik, hogy jó szándékú elfogultsággal valaki egy-egy értékes film, dráma, kép vagy zenedarab kedvezőtlen látogatottsági adatai mögött rögvest a teljes sivárságot, a tömegek szellemi elmaradottságát látja meg. Olykor már-már arról is megfeledkezik, hogy napról napra, nem utolsósorban a televízió csatornáján, s tucatnyi más úton, ellenállhatatlanul árad a kultúra a tömegek felé. Ez az „áradás” — akár az igazi áradások —, hordalékot is visz magával, de a képernyőn például nem csupán gyenge krimi látható, hanem klasszikus remekművek is, nemcsak ilyen vagy olyan tánczenét közvetítenek, hanem Bartók színpadi műveit is, méghozzá igényes és közérthető tolmácsolásban. A közművelődés fejlesztése tehát korántsem elhanyagolt és nem is reménytelen ügy. Mégis elmarad a növekvő társadalmi követleményektől, és ezt megérzik a korukkal tartó, a kor kifejezésére törekvő alkotóművészek is. Ezért vitáznak manapság művészek és művészettel foglalkozó szakemberek oly sokat a visszhangról, a művek fogadtatásáról, a légkörről, amelynek kellemetlen szféráit már nem az alkotóműhelyekben kell keresni, hanem egy stációval később, a megjelenés, a hatás időszakában. „A tudomány és a technika rohamos fejlődése, a tömegek növekvő művelődési igénye, a társadalom fejlődésének magasabb színvonala szükségszerűen megnöveli az értelmiség társadalmi szerepét” — mondják a párt kongresszusi tézisei. Vajon hogyan tölti be ezt az új szerepet az értelmiség azon a területen, amelyet a tömegek művelődési igénye jellemez, de jellemez még bizonyos lemaradás is? Eleget tesz-e, megtesz-e minden tőle telhetőt az értelmiség a közművelődés, a népművelés érdekében? Figyelemre méltó cikket írt a Népművelés című szakfolyóiratban dr. Durkó Mátyás debreceni egyetemi docens. Saját környezetében vizsgálja az értelmiség közművelő munkáját. Észrevételei helyi tapasztalatokat tükröznek, ám ezek többsége feltehetően általánosan is jellemző. Ilyen általános jellemvonás például az értelmiségiek információ-túlterheltsége, nemcsak a szakterületen, hanem a kultúra körében is. Kiutat ebből a túlterhelésből, a cikk szerint, a megfelelő szelekció és egy-egy kiválasztott részterület alapos megismerése jelenthet. Az értelmiségi feladatának tartja Durkó, az önművelés mellett, hogy közvetlen és távolabbi környezetében érdeklődést keltsen a kultúra, a művelődés iránt. „Ez a szocialista művelődés alapvető közösségi jellegéből is következik — írja. — Rendkívüli jelentősége van például az üzemi, a mezőgazdasági mérnök—értelmiség, vagy éppen a nevelők magatartásának. De hogyan hasson az értelmiségi környezetére, munkatársaira, a művelődés igényének fejlődésére, ha mint Durkó írja, saját igényeit sem tisztázta. „Az egyetemi hallgatók több mint felénél még nem találkozunk aktív, általános művelődési igénnyel — közli a cikk —, vagy ez csak szóbeli, felszínes vágyakozásban nyilvánul meg és korántsem éri el a cselekvés szintjét. Gyakran előfordul, hogy valaki — tanulmányait befejezve — nem fogadja el a vidéki munkahelyet, mert kulturális igényét nem tudja kielégíteni, ugyanakkor egyetemi hallgató korában nem élt a lehetőségekkel.” E megfigyelésből következik a cikk másik észrevétele: az értelmiség népművelő aktivitása nem kielégítő. — „A hivaMagyar—szlovák könyvkiadói együttműködésről írtak alá jegyzőkönyvetPozsonyban." A szlovák fővárosban néhány napon át tárgyaló magyar küldöttséget dr. Marczali László főigazgató vezette. A La camera di Praga kamaratrió hétfő este mutatkozik be a magyar közönségnek a Várpalota lovagtermében, klasszikus művekkel. Október 21-én a Nemzeti Múzeumban játszanak, a Beethoven és kortársai című kiállításon. 22-én Fertődön lépnek fel, 23-án a budapesti Kossuth Klubban tartják záróhangversenyüket. Nagy tehetségű és sokoldalú, a szó legigazabb értelmében vezető mesterét veszítette el tíz esztendeje Schubert Ernő halálával a magyar képzőművészet. Mert Schubert Ernő nélkül nemcsak a hazai textilművészet alkotói között, nemcsak iparművészetünk jelesei és vezetői, hanem képzőművészetünk meghatározó szerepű és erejű művészei között is üresen maradt a hely. Azok közé a művészek közé tartozott, akiknek nem jelentettek korlátot a műfajok határai. Pályáját Fényes Adolf keze alatt kezdte, majd Réti Istvántól és Csók Istvántól tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Első kiállításán még festményeket, absztrakt kompozíciókat mutatott be a Tamás Galériában. De érdeklődése hamarosan, s nagyon fiatalon kiterjedt a grafika, majd az iparművészet, a bútortervezés és a textiltervezés térségeire is. Aktivitása, közéleti érdeklődése a hazai művészet haladó mozgalmainak sodrába vezette pályájának kezdeteitől — tagja volt a KUT- nak, majd az UME-nek, s a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. A felszabadulás után Schubert Ernő saját műhelyében és a művészeti közélet fórumain egyaránt az új szellemű művészet megteremtésén fáradozott, korai haláláig. 1948-tól 1952-ig az Iparművészeti Főiskola igazgatója volt, s e posztján ő volt az, aki az 1948-ban főiskolai rangra emelkedett intézet céljainak és képzési módszereinek kidolgozásával és megvalósításával megadta iparművészetünk e fontos műhelyének alapvonásait.* A Petőfi Múzeum új szerzeményeiből nyílt meg kiállítás szombaton. A régi magyar kiadványok, dedikált könyvek, magyar szerzők idegen nyelven megjelent kötetei, valamint szobrok, rajzok, festmények és plakettek mellett újonnan szerzett Arany-, Jókai-, Szép Ernő-, Benedek Marcell-, Gelléri Andor Endre-kéziratok, József Attila-, Tamási Áron-, Áprily Lajos- és Váci Mihálylevelek is láthatók. Íásos népművelők visszatérő panasza — különösen kis vagy közepes nagyságú községekben —, hogy az értelmiség többsége magukra hagyja őket; az orvost, a mezőgazdászt, sokszor még a pedagógust is rendkívül nehéz bevonni a munkába” — olvashatjuk a Népművelésben. A viszonylagos visszahúzódásnak természetesen több oka lehet. Durkó is megemlíti ezt, de ezúttal nem elemzi az okokat. Nyilván szerepel közöttük a túlterheltség is, de elképzelhető, legalábbis esetenként, az érdeklődés, a cselekvésig vitt művelődési vágy hiánya is. A Népművelés cikke nem törekszik általános érvényű tanulságok kimondására. Tapasztalatokat ismertet, ezek nyomán keres megoldást. Az egyetemi hallgatók jobb felkészítését javasolja, a főiskolások népművelő gyakorlatának hasznát méltatja, a közművelődés újabb fórumainak, kluboknak, baráti köröknek alapítását, fejlesztését szorgalmazza, ezzel tágabb teret nyitnának az értelmiségiek népművelő munkája számára is. A debreceni népművelő megfigyelései alighanem országos gondokat jeleznek. Igaz, csupán egy részterület gondjai ezek, de kapcsolódnak a tömegek művelődési igényének fejlesztéséhez, az értelmiség növekvő társadalmi szerepének betöltéséhez. S talán kimondatlanul, de tettein érhetők e gondok azokban a vitákban is, amelyeket filmek fogadtatásáról, a komolyzene népszerűsítéséről, a kultúra, illetve a kultúra perifériájának tömegvonzásáról folytatnak, előrelépést sürgetve, filmszemléken, újságokban és nagy hangsúllyal a Parlamentben is. Vilcsek Anna Szvetla Trifonova grafikáiból, színes rajzaiból és festményeiből nyílt meg kiállítás szombaton a Bolgár Kulturális Központban. A tizenhat éves korában villámcsapás következtében meghalt bolgár művésznő édesanyja személyesen vette át a CIMEA, a Nemzetközi Úttörőszövetség diplomáját és zászlaját az emlékkiállítás megnyitóján. ötvenmillió forintos beruházással új művelődési központot épít a Ganz-Mávag a negyedik ötéves tervben. Finn kutatók, a magyarul beszélő Kaarina Karemo finnugor nyelvész és Eira Penttinen etnográfus. Vas megyében tanulmányozta a földrajzi nevek gyűjtésének módszerét és a vasi tájszólást. Néhány községben népi szövegeket és népdalokat vettek magnószalagra. A két kutatónő a helsinki rádióban tart előadást tanulmányútáról. 03 Mai szovjet irodalom címmel rendez estet az írószövetség és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság október 25-én este az Egyetemi Színpadon. Megnyitó beszédet Darvas József, az írószövetség elnöke mond. Az est íróvendégei: G. Markov, Cs. Ajtmatov, A. Barto, R. Bratuny, Sz. Kaputyikjan, D. Muldagalijev, R. Rozsgyesztvenszkij.A Honthy Hanna Szabadkára utazott, hogy az ottani színtársulat élén eljátssza Csiky Gergely Nagymamájának címszerepét. Az előadás másik budapesti vendége — az unoka szerepében — Lehoczky Zsuzsa. A Nemzetközi Pen-találkozó lesz október 18—22 között Edinburgh-ban. Az író közösségi szerepéről szóló tanácskozás magyar résztvevői: Boldizsár Iván, Hubay Miklós és Kéry László. Az Állami Bábszínház Bartók emlékműsorán az Ódry Színpadon mutatja be október 25-én este A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. NAPIÓ Október 18