Magyar Nemzet, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
3 Verán, 1971. január 13. A Hatvany-képtár SS-elrablása Megdőlnek a bonni vádaskodások 1970. szeptember 7-re tűzte ki a bonni törvényszék dr. Schröder tanácsa a Hatvanyügyben a főtárgyalás első napját. A négy vádlott egyike hiányzott. Dr. Nagy Endre nem volt jelen. Védője, dr. Georg Meinecke, kölni ügyvéd bejelentette: — Védencem hozzám küldött távirata szerint Arushában, lakóhelyén betegen fekszik, és így a mai főtárgyaláson jelen nem lehet... Elnök: — Felkérem a védő urat, hogy védence betegségét hatósági orvos által igazoltassa. Ennek beérkezését úgy kérem, hogy szeptember 18-án a főtárgyalást folytathassuk. A tárgyalást a mondott időpontig elnapolom. Elnapolt főtárgyalás Szeptember 18-án Meinecke dr. benyújtotta dr. Nagy Endre levelét, amelyhez csatolta tanzániai orvosa angol nyelven írott bizonyítványát. Eszerint ,,dr. Nagy Endre, páciensem szívpanaszai súlyosak. Nekem nem állnak a szükséges vizsgálatok elvégzéséhez a kellő felszerelések rendelkezésre. Arushában sincs olyan kórház, amely e célra kellően fel lenne szerelve. Éppen azért betegemnek tanácsoltam, utazzék vissza hazájába, vizsgáltassa és ha szükséges, kezeltesse ott magát. Addig is tartózkodjék minden izgalomtól.” A bíróság ezzel furcsa helyzetbe került. Olyan egyén ellen adott ki az ügyészség vádiratot, aki még tanúkihallgatás céljából is csak „salvus conductus” rendelkezésére bocsátása esetén volt hajlandó az NSZK-ba utazni. Tudhatták tehát, hogy vádlottként még kevésbé fog a tárgyaláson megjelenni. Erre vall a Tanzániába küldött kiadatási kérelem is, amely eredménytelen maradt. A bíróság pedig meg nem jelent vádlott ellen, távollétében nem hozhat ítéletet. ,De igaz, ügyét elkülöníthetik. Mi,miután azonban a vádirat dr. Deutsch ügyvéd terhére azt hozza fel, hogy kliensét hamis vallomásra bírta volna rá, annak meghallgatása nélkül nem hozhatnak ítéletet. Kérte a vádhatóság indítványát a további teendők felől. Dr. Schwellnuss meglepő és szokatlan kijelentéssel kezdte: — Sem én, sem jelenlevő ügyésztársam nem folytunk bele a vádirat elkészítésébe... A védők közbeszólásai: — Azt jelenti ez, hogy az ügyész urak nem azonosítják magukat a vádirattal? Hát ki készítette azt? Schwellnuss ügyész, aki nyilván nem akarta a közben nyugdíjazott dr. Kirschbaum főügyész nevét említeni, csak ennyit mondott: — Nem nyilatkozom. Utasításszerűen a vádirat alapján mi képviseljük a főtárgyaláson a vádirat szerint az ügyet. A bíróság tanácskozása után, az elnök kihirdette végzését: — A főtárgyalást januárig elnapolom, miután az ügyészség szerint dr. Nagy vallomása nélkül a per le nem tárgyalható. Reméljük, addig meggyógyul. Kérem a jelenlevő vádlottakat, amennyiben megjegyzésük lenne eddigi vallomásaikra, azt írásban juttassák el a bírósághoz. A védők sorából dr. Josef Augstein, a neves hannoveri ügyvéd, aki egyébként dr. Rudolf Augsteinnek, a „Spiegel” főszerkesztő tulajdonosának a fivére, a tárgyalás berekesztésekor hangosan, megjegyezte: — Dr. Nagy helyében ilyen vádirat esetén én sem jelentem volna meg a bíróság előtt. Emlékezetes, hogy dr. Augstein ügyvéd volt az, akit Josef Strauss, akkori hadügyminiszter, a Spiegel-affér idején letartóztattatott. Két telefonbeszélgetés A főtárgyalás megnyitása előtti napokban ismertettem röviden az addig lefolytatott nyomozás eseményeit. A Magyar Nemzetben közölt cikkem után néhány nappal telefonon hívott fel dr. Nagy Endre: — Köszönöm tárgyilagos cikkét. Az elsőt, amelyet ez ügyben magyar lap közölt Megérkeztem Budapestre, hogy tanzániai orvosom tanácsára megvizsgáltassam magam. Érdekes mondanivalóm is van. Védőm telefonon értesített, hogy a büntetőtanács referens bírája, dr. Becker tanácsos okvetlenül személyben kíván velem beszélgetni. Kérte, hogy ha már nem jövök Bonnba, utazzam Bécsbe. Most nem tudom, tegyek-e eleget kérésének. Nem fenyeget-e ott is kiadatási veszély? Válaszom ez volt: — Nem hiszem, de felelősséget nem vállalhatok, ön ugyanis tudomásom szerint nemcsak tanzániai, hanem egyben osztrák állampolgár is. Már betegsége miatt sem ajánlom most az utazást. Javasolja ügyvédjének, jöjjön Becker bíró Budapestre, ha beszélni kíván önnel. Találkozhatnak magánemberként bárhol. E tanácsomat azonban továbbítja előbb ügyvédjéhez, s ha ő helyesli, juttassa el meghívását a bírósághoz Bonnba. Másnap elutaztam egy hoszszabb nyugat-európai útra. Vagy három hét múlva, Zürichben eszembe jutott dr. Nagy kérése: ha útbaejteném Kölnt, keressem fel védőjét és beszéljem meg vele említett problémáját. Felhívtam telefonon dr. Meinecke ügyvédet. Válasza nagyon meglepett: — Köszönöm szíves érdeklődését, de a probléma immár tárgytalan. Tanácsát igen jónak találtam, s helyeselte dr. Schröder elnök is. Dr. Becker és én október 10-én már Budapesten is voltunk. Az Izsó utcai német kirendeltségen dr. Schulz követségi tanácsos szíves engedélyével ügyfelem jelenlétemben barátságos beszélgetést folytatott dr. Becker bíró úrral, aki arra kérte, hogy ha már vádlottként nem akar Bonnba jönni, tegyen legalább tanúként vallomást. Készek vagyunk — mondotta a bíró — e célból önhöz Tanzániába utazni. Ügyfelem e kérést nem tagadhatta meg, beleegyezett. Várjuk tehát a bíróság látogatását Arushába. Oda majd én is szívesen elutazom. Eddig a telefonon kapott információ, amelyet egy svájci kollégámmal együtt hallgattunk végig, akinek irodájából történt a kölni hívás. Megerősített vallomás Hogy ez a tanzániai kihallgatás , amely tetemes költségekkel járna, hiszen a perrendtartás szerint államköltségen a bíróság tagjain kívül ügyész és minden védő, sőt a vádlottak is utazhatnának — mennyire vinné előbbre az ügyet, az majd a továbbiakból ki fog tűnni. Két héttel később, hazaérkezésem után, november elején ugyanis lakásomon keresett fel dr. Nagy Endre. — Dr. Becker bíró úrral megállapodtunk. Belátta, hogy mai helyzetemben nem mehetek hetekre, sőt hónapokra Bonnba a vádlottak padján kuksolni. Olyan ügyben, amely abból támadt, hogy családomnak az SS-ek által történt kirablásáért kárpótlást kértünk Teljesen légből kapott és tökéletesen alaptalan a vád alá helyezés. Ha a bíróság valóban kiszállna tanúkihallgatásom céljából, én mindenesetre már udvariasságból is rendelkezésükre állanék, bár magyar orvos-tanárom is óvott az izgalmaktól. Vallomásom csak az lehet, hogy engem senki sem beszélt rá hamis vallomás tételére. Vallottam annak idején és most is csak megerősíthetem, hogy dr. Deutsch ügyvédünk csupán annyit tanácsolt, erőltessem meg emlékezetemet, igyekezzem minél pontosabban leírást adni apósom budai és hatvani házainak berendezéséről, a kénekről és más műkincsekről. Én ezt tőlem telhetően meg is tettem, már amennyire negyedszázad távlatából ez még lehetséges volt. Deutsch dr. természetszerűleg saját tapasztalatából mit sem tudhatott arról, hogy mi mit vesztettünk az SS rablása folytán. Én azonban igen, s tár ő nekem semmit sem szuggerálhatott, erről én, legjobb hitem és tudásom szerint, informáltam őt, és vallottam később eskü alatt. Életemből — mostani anyagi helyzetemben távol foglalkozásomtól — nem vesztegethetek el hónapokat, hogy olyan volt SS-tanúk vallomásait hallgassam végig, akik szajkó módra ismételgetik, hogy „mi, németek semmit sem vittünk el Magyarországról”, amikor én magam az ellenkezőjét tapasztaltam. Egyébként is, most készülünk a jövő évi vadászati világkiállításra, s ez számomra létkérdést jelent. Safarin Arushában közöltem Nagy Endrével atynak a vallomásnak tartalmát, amely mostani utamon került birtokomba. Ezt egy képviselő barátja, az FDP szétrobbantási kísérletének bukott hőse, Siegfried Zogelmann 1965. július 14-én Meyer-Hollatz ügyész előtt tette. Az akkor 52 éves, magát főszerkesztőkiadó foglalkozásúnak valló, Düsseldorf, Cäcilienalle 52. szám alatti lakos többek között előadta: — Dressler úr közvetítésével 1961 nyarán Dochdat képviselőtársammal együtt egy safarin vettem részt Arushában, amelyet dr. Nagy vezetett. 1962 nyarán a parlament akkori elnökével (ez nyilván dr. Gerstenmaier volt. A szerk.) egy második, ugyancsak dr. Nagy által, ezúttal a Massai- Steppen rendezett safarin voltunk. Ekkor barátkoztunk öszsze. Előadta, hogy milyen nehezen kapja meg a pénzügyminisztériumtól a családjától elrabolt jóvátétel alaposan lealkudott összegét. Én tanácsoltam neki, hogy válasszon egy jó ügyvédet. Dr. Nagy kijelentette, hogy jelenlegi ügyvédjének, dr. Deutschnak igen nagy érdemei vannak a per vezetése körül, nagyon sokat fáradozott, és meggyőződése, hogy nélküle jogos követelését talán el sem ismerték volna. Becker bíró budapesti útjáról nyilván elégedett jelentést tett elnökének. Hogy ez, idő szerint , folynak-e előkészületek a tanzániai bírósági-'-safu-' rira, nem, tuddjik. Elképzelhetetlennek gondolom azonban, hogy a bíróság felettes hatósága az egyébként kétségtelenül szép és izgalmas afrikai kirándulásra — államköltségen — engedélyt adna. Néhány nappal ezelőtt egy újabb esemény ütött rést a kétségtelenül már amúgy is széthulló, s a védők vélekedése szerint nagyon is megalapozatlan vádiraton. Ajánlott levél érkezett Landesgerichtdirektor dr. Herbert Schröder címére. A levél feladója az elsőrendű vádlott SS-Hauptsturmführer Friedrich Wilcke frankfurti lakos. Leleplező levél Levelének másolatát elküldte minden vádlott védőjének és természetesen az ügyészségnek is. Így módunkban áll tartalmát hitelesen ismertetni: „Hivatkozással a Bíróság elnökének a szeptember 18-i főtárgyaláson elhangzott felhívására, tisztelettel közlöm: 1. Mindaz, amit én a Hatvany-féle jóvátételi ügyben annak idején eskü alatt vallottam, megfelel a valóságnak. 2. Lehetséges, hogy én a Hatvany-kincsek transzportjának kezdeti időpontbeli, megjelölésében tévedtem. Ennek oka az lehet, hogy Magyarország megszállásának egész idejében a Hatvany-palotákból különböző transzportok indultak útnak. Ezzel szemben én pontosan emlékezem arra, hogy a végül ottmaradt műértékek elszállítására 1944 őszén, már Pfeffer-Wildenbruch tábornok parancsnoksága idejében, hozzám egy SD-Obersturmführer hozta az utasítást, ahogy azt az ügyészség által most kifogásolt első vallomásomban állítottam. 3. 1961. július 25-én tett vallomásomat, amelyet július 31-én bíróság előtt, eskü alatt megerősítettem, saját akaratomból, önként adtam. Nekem ezért, ellentétben a vádirattal, dr. Deutsch ügyvéd úr semminemű ellenszolgáltatást sohasem ígért, még kevésbé adott. A vizsgálat folyamán ellentmondóan tett további vallomásaimat ünnepélyesen viszszavonom. Ezeket kifejezetten a vizsgálati fogságban a hoszszú és további fogvatartástól való félelem hatása alatt tettem. Abban a reményben, hogy amennyiben úgy vallok, ahogy azt tőlem kívánták, teljesítik a nekem tett ígéretüket és valóban szabadlábra helyeznek. Kétszeri fogvatartásom által feleségem lelkiállapota megrendült és én, valamint családom komoly anyagi nehézségek közé kerültünk. Ennek következtében többek között kénytelen voltam röviddel utána a csak akkoriban felépített kis családi házunkat a Zehnmorgen Strassen elkótyavetyélni.” Megválaszolatlan kérdések Íme, miután Nagy dr. kifejezetten megcáfolta a neki tulajdonítottakat, a fő terhelő tanúról is kiderült, hogy fenyegetéssel és ígéretekkel milyen módon csikartak ki tőle terhelő vallomást. Ezt követően azonban a negyedrendű vádlott, Visnyey is hasonló bejelentést tett. Letartóztatása után közölték vele, hogy amíg nem tesz „őszinte” vallomást, nem kerül szabadlábra, öt és fél hónapi magánzárka után ő is beadta a derekát és „megfelelő” vallomást tett. Azonnal szabadlábra is helyezték. Széles körökben érdeklődéssel várják, hogy ezek után mi következik? Van vádirat, többek között olyan vádlott ellen, aki nem megy Bonnba. Igyekeznek belőle — „ha ló nincs, szamár is jó” — elve alapján legalábbis terhelő tanút csinálni. Nyilván ez sem fog sikerülni, hiszen a jogvégzett dr. Nagy nem állította soha és nyilván ezután sem fogja állítani, hogy őt dr. Deutsch hamis tanúzásra igyekezett rábeszélni, s ő hamis esküt tett volna le. Hiszen akkor saját magát vádolná, s elvesztené minden jogát a már megítélt kártérítés második felére. De hát akkor miért kell Arushába utazni? Mi marad fent?, vádirat állításaiból ! "Nyilván semmi! A képeket az SS szállította el, éspedig nyugatnémet területre. Jogos volt tehát a jóvátételi követelés. Bebizonyult a képtár nagy értéke és így a megegyezéses összeg jóval alacsonyabb, mint ami a törvény szerint az örökösöknek járna. Végül a tanúk befolyásolásának vagy megvesztegetésének vádja is teljesen megdőlt. Az ügyvéd klienseinek érdekét védte a tőle telhető teljes erővel. Mi maradt a vádaskodásból: semmi! A felszabadulás óta állítottuk, könyveinkben leszögeztük, hogy az SS volt a magyar nemzeti kincs egy részét jelentő Hatvany-képtár elrablója. Azóta dolgoztunk ez állításunk, bebizonyításán. Úgy látszik, magános harcunk eredményes volt. A legfontosabb kérdés azonban, sajnos, még ezúttal is megválaszolatlanul maradt: kik az orgazdák, hol rejtőzködnek a Hatvany-kincsek? Úgy érezzük, csak idő kérdése, hogy erre is fény derüljön. Lévai Jenő . Masat Nemzet „Nagy Évát keresem a IV/a-ból” A könnyelmű házigazda didergő vendégei A hosszan tartó csöngetésre végül kinyílt az ajtón a kémlelő. — Kit keres? — Kovácsékat! Kovács Paliékat! — volt a határozott válasz. — Itt nem laknak semmiféle Kovácsék! — csapódott be a kis kémlelő. A fiatalember ácsorgott még egy ideig az ajtó előtt, aztán lassú, nyugodt léptekkel távozott. Többen is látták, a szomszédasszony akkor jött haza a piacról, még segíteni is szeretett volna rajta. — Azt hiszem, a szomszéd házban lakik egy Kovács. Kérdezze meg a házfelügyelőt! Senki sem gondolt arra, mi lett volna, ha a csengetésre senki sem nyit ajtót. Ha éppen nincsotthon a háziaszszony, akkor mit cselekszik a Kovács Pálékat kereső fiatalember? Benyúl a zsebébe, előveszi álkulcsait, körülnéz, majd egy szempillantás alatt bent van a lakásban. Sebtiben összeszedi az értékesebb dolgokat, bőröndbe gyömöszöli, s odébbáll. „Szülő nagy, pepita szatyorral A besurranó tolvajlásnak ez az egyik ismert módja. Sajnos, nagyon sokszor alkalmazzák mostanában, mert az egész országban elszaporodott a besurranó tolvajlások száma. Vagy, ha meg akarjuk fordítani az érmet, elszunynyadt az éberség. Mert igaz az a közmondás, hogy alkalom szüli a tolvajt. A legegyszerűbb és legismertebb besurranás az, ami akor maga a háziasszony engedi be a tolvajt, aki valami elfogadható ürüggyel csenget be. Például azt mondja, hogy régi holmikat vásárol. Elő is szedi a háziasszony az összes ócskaságot, de a vevőnek nem az kell. Valami speciális, olyasmi, ami csak a pincében, a padláson, vagy a lakás kamrájában van, jól elásva a szekrény mélyében. Hogy miért? Mert ennek előteresíésére időt kell fordítani, s ő addig elemel valamit, amire a háziasszony hozza a rézmozsarat vagy a múlt századbeli díszkeretet, már elvitték a magnóját, vagy értékes ruhaneműjét. Vannak besurranó tolvajok, akik közintézményekre specializálják magukat, bízva a portás idős korában és szundikálóképességében. Ellenőrzés? Minek az, régen kiment a divatból. Hiszen az a jólöltözött asszony is azzal állított be egyik pesti iskolába, hogy Nagy Évát keresi a IV/a-ból. — Fent lesz a folyosón, mindjárt csöngetnek szünetre. Menjen csak fel! — mondja előzékenyen a portás. A „szülő” felmegy a folyosóra, szétnéz, megvárja a csöngetést, aztán lejön, s beszól a portásnak: — Köszönöm, megtaláltam. Majd holnap bejövök hozzá ismét! — Csak tessék! Másnap tényleg jön, nagy, pepita szatyor a kezében. A portás csak int, menjen nyugodtan. Ők már ismerősök. Az asszony a tegnapi terepszemle alapján egyenesen arra a folyosóra megy, ahol a kabátok lógnak, négy-öt darabot a szatyorba gyömöszöl, s már iszkol is kifelé. Csak a tanítás végén derül ki, mi történt. De akkor már messze jár a tolvaj, akinek a neve N. J., s 52 rendbeli rablás, betörés bizonyult rá. A tettes kulcsot lop Egy másik ravasz besurranó, B. László, fényképészügynöknek adta ki magát. Minden lakásba becsöngetett, terepszemlét tartott, felvette a rendelést, amit nem is kellett kifizetni. De ha valaki előre fizetett ,azt persze örömmel elfogadta. Amikor a fényképészügynök elment, kiderült, hogy valami hiányzik. Apró dolgok, de néha értékesebb tárgy is, óra, gyűrű, ami a keze ügyébe akadt, míg az anya kiszedte a szekrényből, vagy az asztalfiókból a kisgyermek fényképét, amit majd meg kell nagyítani. V. Lászlóné ápolónőnek adta ki magát. Újsághirdetésekre jelentkezett idősebb egyéneknél, vállalva azok ápolását. Rábeszélte őket, adják el értékesebb holmijukat, minek az már ebben a korban? Vállalkozott arra is, hogy elviszi a bizományiba. El is vitte, de a pénzt megtartotta és nem jelentkezett többé. K. Béla, Mező Imre öt 32. számú lakos jelentette a rendőrségen, hogy kifosztották lakását. A VIII. kerületi kapitányság nyomozói megállapították: a tettes ujjlenyomatot nem hagyott. A lakás kulcsához lopás útján jutott. Besurrant az egyik Rákóczi úti irodába, s elemelte K. Béla lányának íróasztalon hagyott retiküljét.. Megtalálta benne a lakáskulcsot, a személyazonossági igazolványból megtudta a lakáscímét, nyomban odament, szerencséjére nem tartózkodott otthon senki. Tízezer forint értékben vitt el ruhaneműt és más értéktárgyat. Megállapíthatjuk, hogy a károsult , lányának nemtörődömsége tette lehetővé a rablást. Őrizetlenül hagyta üres irodahelyiségben a retiküljét, benne pénzzel, kulccsal, más értékekkel. Nagyfokú figyelmetlenség, ami megbosszulja magát. S hányan „követnek el” ilyen könnyelműséget. Radarkezű házaló asszonyok Vidéken is sok a besurranó tolvajlás. Azt mondta egy nyomozó, hogy a házaló asszonyoknak szinte radarkezük van. Nyomban megtalálják az elrejtett pénzt. Mert sajnos vidéken nagyon sokan még otthon őrizgetik megtakarított pénzüket. A takarék helyett az ágy végébe, párna alá, szalmazsák alá, vagy a szekrénybe, ruhák közé rejtik a köteg százast. Aztán jön a házaló, kínálja a szőnyeget, szőttest vagy tollat, ócska ruhát akar venni, s amíg a háziasszony előhozza a kamrából, a pénz már helyet is cserélt, a házaló kötényébe került. Maglódon egy nyugdíjas tanárnő nem zárta a kaput, mert két nagy kutyája van. A besurranó tolvajt azonban nem bántották a kutyák, bement a lakásba és elvitte a pénzt és az ékszert. A helyszínen talált ujjlenyomat alapján a rendőrség napok alatt kézre kerítette. Nehezebb volt kézre keríteni a gödöllői tettest, aki 96 ezer forintot vitt el egy lakásból. Itt ugyanis, mire a rendőrség megérkezett, kitakarítottak, rendet teremtettek, s ezzel eltüntettek minden nyomot. Nagykőrösön a város egyik ismert vezetőjénél nagy mulatságot rendeztek Szilveszter estéjén. Mulatoztak a vendégek, vidám volt a hangulat. Jöttek, mentek a gratulálók is. Közöttük a besurranó tolvaj, aki nem feledkezett meg a kabátokról. Elvitte minden vendég kabátját, salját, kesztyűjét az előszobás fogasról. A vendégek jókedve elpárolgott és újév reggelén dideregve és kijózanodva futottak haza a havazásban, nehogy megfázzanak. fi.s.) ! A Budapesti Közlekedési Vállalat FELVÉTELRE KERES V VILLAMOSKOCSI-VEZETŐKET ÉS AUTÓBUSZVEZETŐKET Jelentkezhetnek: 8 általános iskolai végzettségű, 20. életévet betöltött, szakképzettség nélküli férfi- és nődolgozók, mert vállalaton belül kiképezzük VILLAMOSKOCSI-VEZETŐNEK! 31. életévét betöltött férfi gépkocsivezetők, akik éves — 3,5 tonnás — tehergépjármű-vezetői gyakorlattal rendelkeznek, és vállalaton belül kiképezzük AUTÓBUSZVEZETŐNEK! BÉREZÉS A KIKÉPZÉSI IDŐ ALATT IS A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS SZERINT Jelentkezés: BUDAPEST, VII., KERTÉSZ UTCA 16. 1