Magyar Nemzet, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

8 Man Nemzet Élnek-e Beethoven-leszármazottak Magyarországon? Elpusztult a História domus — Elbeszélés a keresztelőn­ Két francia fiatalember látogatása — A fehérvári püspökség levéltára ? Szabad volt-e felvetni — meg kell-e cáfolni — be le­het-e bizonyítani azt, ami igaz — meg lehet-e cáfolni azt, ami nem igaz , s bizo­nyítás vagy cáfolás helyett nem helyénvalóbb-e tovább kutatni? Ez a kérdéssor foglalkozta­tott, mikor elindultam Mar­­tonvásárra dr. Kálmán János plébánoshoz, akinek személyé­re és vizsgálódásaira egyik olvasónk hívta fel a figyel­münket. Az igazsághoz vezető úton nem csupán az foglalkoztat, volt-e, lehetett-e leszármazo­tt­ja Brunsvik Teréznek és Beethovennek, hanem a jelen­ség is érdekel: a magyaror­szági Tóth családban miért él, s száll nemzedékről nemze­dékre „a csöndes, de szívós hagyomány”, amely szerint ők Beethoven és Brunsvik Teréz leszármazottai ? Hol, hogyan, miképpen terjedt el e makacs tévedés, vagy hol, hogyan, miképpen terjedt el a sokáig titkolt való? Nem sért-e kegyeletet, sza­bad-e Brunsvik Teréz saját gyermekére utalni, ilyen le­gendát felvetni,a­mikor nagyon is valóságos legenda övezi őt: a marton­vásári plébániahiva­tal is azzal a Gyermek­ kert­tel, mai óvodával szemben feleszik, amelyet a Brunsvik család teremtett meg s e csa­lád egyik tagja, Teréz indí­­­totta el már-már a gyermek-­ védelmet, mindenesetre az óvodák láncolatát Magyaror­szágon. S annak a műve szempont­jából, akinek kétszázadik szü­letési évfordulóját ünnepelte minap a nagyvilág, vajon ér­dekes-e, hogy kit szeretett igazán, vagy mint Szabolcsi Bence fogalmaz: „Ki jutott hozzá igazán közel mind é nők közül?” Magdalene Will­­mann, a bonni énekesnő, vagy Therese Malfatti, háziorvosá­nak lánya, akiket nőül akart venni ? Giulietta Guicciardi grófnő, aki egy ideig a ked­vese volt, vagy Brunsvik Te­réz grófnő, akivel eljegyezte magát? Amalie Sebald, az énekesnő talán, vagy Bruns­vik­ Jozefin, a fiatal özvegy? Vagy talán Bettina Brentano, Niczky Mária, Keglevich Ba­­betta, Braun bárónő, Lichten­­stein hercegnő, Browne gróf­né, Maria Bigot, Dorothea Ertmann bárónő, Marie Pach­­ler-Koschak, Anna Milder- Hauptmann, Christine Gerhar­­dt. ..Mindegyik megérintette — írja Szabolcsi —, egyik sem formálta át — azt talál­ta meg bennük, ami már úgy­is készen állt benne magá­ban.” Ha senkinek sem volt el­döntő jelentősége életében — miért keressük ebben a soka­ságban az egyetlenegyet, Brunsvik Terézt? Hiszen a mű teljes volt nélküle is, mi­után a mű nem körülötte, ha­nem benne épült, a művet csak érintették, s nem formál­ták női kezek. A kérdésre, ha a Magyar Nemzet már fölvetette, felelni kell, végigjárva minden lehet­séges utat, az egyeztetés, ösz­szevetés és ütköztetés for­máival keresni meg a lehetsé­ges valót. De lehet-e ebben az esetben megtalálni a va­lót? Az irodalom­­történész cikke A hatvanhat esztendős dr. Kálmán Jánosnál, aki huszon­két esztendeje Martonvásár plébánosa, először az előz­ményekkel, azután a plébános úr ismereteivel és közléseivel vetünk számot. Dr. Sáfrán Györgyi iroda­lomtörténész, az akadémiai könyvtár és irattár munkatár­sa a Magyar Nemzet 1969. de­cember 17-iki számában cik­ket írt, amelynek főbb köz­lései a következők voltak: Ro­main Rollandnak, aki Beetho­venről életrajzot írt, Czeke Máriásnéhoz (ő rendezte sajtó alá Brunsvik Teréz naplóit és feljegyzéseit) írt levelei ren­dezése közben hallotta, hogy a Magyarországon — Buda­pesten és Diósdon — élő Tóth családban változatlanul él a szívós hagyomány­­ok Beethoven és Brunsvik Teréz leszármazottjai. Az irodalom­­történész vizsgálódni kezdett, járt Diósdon, elment az Or­szágos Levéltárba, s a követ­kezőket állapította meg: 1. Tóth János (1850—1909) diósdi parasztember, akinek tizenkét gyermeke volt — va­lamennyien sörtevű,­­műkedve­lő muzsikusok — hajlott ko­rában, már közel a halálhoz, egy vasárnapi ebéd során csa­ládjának önvallomást tett. El­beszélte a „titkot”: ők vala­mennyien Beethoven és Brunsvik Teréz leszármazot­tai. Ez a vallomás az egész legenda alapja. Ezek szerint a tizenkét gyereknek dédapja Beethoven volt. 2. Hogyan tudta meg e tit­kot Tóth János? Megint egy túl romantikus elbeszélés: az ő nagyapja is Tóth János volt. Ez a nagyapa Beethoven fia, akit születése után eldugtak, elrejtettek, egy özvegy Tóth Jánosné nevezetű parasztasz­­szony nevelte fel őt az urada­lomhoz tartozó egyik tanyán s — megint egy riasztó rémre­gény vonás —, halálos ágyán vallotta be nevelt gyermeké­nek, hogy nem vér szerinti fia, hanem Beethoven és Brunsvik Teréz gyermeke, ő csak fel­nevelte. Sáfrán Györgyi az Országos Levéltár Brunsvik-iratai közt meg is találta egyetlen Tóth Jánosnak a nevét, aki először jobbágy volt, később ispánná tették. Egy másik adat: mi­kor a Brunsvik-birtokot 1896- ban a Dréher család megvá­sárolta, Tóth János — felte­hetően a vasárnapi ebéd Tóth Jánosa — tizenkét hold földet kapott a Brunsvik családtól. Sáfrán Györgyi közölte még, hogy a tizenkét gyerek egyike Tóth Teréz a harmincas évek idején kivándorolt Lyonba. Az újságíró cikke A cikkre sok levelet kap­tunk: egyetértő és elmarasz­taló levelet. Sáfrán Györgyi­nek a Magyar Nemzet 1970. január 5-iki számában Kör­­nyei Ellek újságíró válaszolt; sokáig élt Fehérváron, Fejér megye múltjának igen alapos ismerője. Válaszának főbb mondanivalója ez volt: 1. 1957-ben hirtelen Mar­­tonvásárra hívták, mert a lyoni Tóth-leány ott járt, s ez a Tóth Teréz azért jött Mar­­tonvásárra, hogy dédapja után kutasson. Azt állítja ugyanis, hogy dédapja Bee­thoven volt, Környei találko­zott is vele. 2. A kérdést pedig dr. Ma­jor Ervin zenetudós elé tárta. Major dr. cáfolt: „A megkül­dött Beethoven-történetet el­képzelhetetlennek tartom”, ír­ta. Ilyen bő előzmény után egyetlen vékonyka szál volt bizonyos: a vasárnapi elbeszé­lés, s egyetlen olyan személy — a lyoni Tóth Teréz —, aki kutat a legenda után. A műtörténész levele A cikkek megjelenése után levelet kaptunk dr. Pintér Im­re budapesti építészmérnök műtörténésztől, aki maga is kutatott a kérdésben, levele­zett is a lyoni Tóth Terézzel, mellékelte a lyoni Tóth-lány 1959—1960-ban neki küldött öt levelét, s a következőkre hív­ta fel a figyelmünket: 1. Tóth Teréz 1957-ben a martonvásári plébánia régi anyakönyvei közt kutatott. Esetleges bejegyzéseket kere­sett. 2. Fel kellenne venni a kap­csolatot dr. Kálmán János martonvásári plébánossal, aki többet tudna mondani a kér­désről. 3. A Brunsvik család „a gyerek­ palástolása” érdekében három,­ a váci, fehérvári, s a veszprémi püspökséggel vette fel a kapcsolatot, a püspöki iratok közt nagy figyelmet kellene fordítani a gyermek nevelőszülei részére küldött uradalmi juttatásokra. A lyoni levelek Akik a magyarországi Bee­thoven-leszármazottak valósá­gában hittek, újabb morzsá­kat szórtak asztalunkra, akik meg nem hittek benne, azok a hihetetlen, valótlan jelző­kön kívül mással a kérdéshez nem igen tudtak hozzájárul­ni. Másfél évszázadnál több idő után nehéz bebizonyítani valamit, ami igaz, még nehe­zebb cáfolni valamit, ami nem igaz. A lyoni levelek — igen egy­szerű írás, gyakori betűhibák­kal — engem olykor már victorhágói fantasztikus törté­netekre emlékeztettek. A kép­zelet csapongó, de valóságos, s megható, s ellenőrizhető adat, vagy perdöntő bizonyí­ték nincs. A kérdés bonyoló­dott, de nem tisztult S alig dőlt el. — Azért jöttem, főtisztelen­dő úr, hogy végül is pontot tegyünk a történet végére — lépek be Kálmán Jánoshoz. — Korai lenne — feleli. — Nincs sem bizonyíték. Sem cáfolat. Elfogadható bizonyí­ték, és megnyugtató cáfolat. Én a magam részéről hiszem azt, hogy a felröppent hír igaz. A lyoni levelekből megint csak az tűnik ki, hogy az ál­lításnak egyetlen forrása van: az a Tóth család, amelynek tagjai Diósdon, Pápán, Buda­pesten, Miskolcon és Lyonban élnek. Van egy kacagtató rész is a lyoni levelekben: a ..le­származottak” egy része Ma­gyarországon tagadja e leszár­mazást, mert „otthon nem jó szemmel néznék”, az „ilyen embereket”, a „mai helyzet­ben”. Beethovent és a gróf­nőt ... A lyoni levelek szelleme e mondatban mutatkozik meg: „Mostan muszáj az igazat tud­ni már”. Tóth Terézia, aki 1909-ben született, ma tehát 61 éves, s textilmunkásként vándorolt ki valaha Francia­­országba, változatlan hevület­tel kutat az igazság után, hogy igazat szolgáltasson nagy­apjának, aki Beethoven és Brunsvik Teréz gyermeke lett volna, s akinek kegyetlen éle­tét részletesen leírja — hon­nan meríti?, ezt nem közli­k Pintér építészmérnöknek. Az egyik levél szerint a gyermeket gyorsan és hirtelen távolították el a kastélyból, egy pusztára adták ki özvegy Tóth Jánosnénak, aki megbí­zásból mindent elkövetett, hogy az újszülöttet teljesen névtelenül nevelje föl. Nem anyakönyveztette, iskolába nem járatta, a gyermek írás­tudatlan volt. Az özvegyet az uradalom temettette el, a fiút pedig, aki — a halálos ágy előtt megtudva származását — felkereste a kastélyban édesanyját, onnan örökre ki­tiltották, de eltávolították az uradalom egész területéről. Mikor katonaköteles korba került, önként jelentkezett, mert nem hívták be, de nem is hívhatták, mert nem volt anyakönyvezve, végül a ka­tonaságnál lett Tóth János elhunyt özvegy nevelőanyja neve után. Túl sok már a romantikus rejtély. S kevés a megfogha­tó, a bizonyítható. S ami a legfőbb hiba: a forrás egy család, mindig egyetlen csa­lád. Székesfehérvár ? — Ezt nem állítanám — kezdi a beszélgetést Kálmán János plébános úr. — Majd elmondok egy történetet. Még ennek előtte a következőket: a Historia domus, a plébánia története, a háború alatt el­pusztult, s ezzel a remény is, hogy a latin nyelvű történet­ben valamiféle utalást talá­lunk. A kérdéses anyaköny­vek mind megmaradtak, azo­kat Tóth Terézzel átnéztem, a kérdéses születésről szóló bejegyzést egyikben sem ta­láltunk. Marad — s ezt igen szeretném hangsúlyozni — a fehérvári püspökség levéltára, irattára. Talán ott lehet még valamiféle feljegyzés, valami­féle bizonyíték, hiszen a püs­pökség 1777-ben alakult. S még valamit, mielőtt a törté­netet elbeszélném, 1964­ vagy 65-ben megáll egy nagy, fran­cia rendszámú autó a plébá­nia előtt.", két testvér, két francia fiatalember száll ki belőle,­­véletlen volt, hogy ők is Lyonban élnek. Arra kér­tek, vezessem át őket a kas­télyba, az egykori Brunsvik­­kastélyba, látni szeretnék. Miért?, kérdeztem. Mert ők ketten egyeneságú leszárma­zottjai, nem Brunsvik Teréz­nek ugyan, hanem Teréz test­vérének, Jozef­innek. Először jártak Magyarországon. S hogy a Beethoven—Brunsvik Teréz legendát említettem-e előttük? Nem, nem említet­tem. — S a történet, főtisztelen­­dő úr? — A történet szélesíti a le­gendát, de megint csak nem zárja le. 1959. február 8-án Pammer Jakab hívem, mar­tonvásári parasztember uno­kájának, Szeifert Tamáskának a keresztelőjén történt. Az ünnepen a nagyapa mellé ke­rültem. S ő a következő tör­ténetet mesélte el: még a múlt században Budapesten katonáskodott. Hangsúlyoz­nom kell, hogy Pammer sem­mit sem tudott, semmit nem hallott a Beethoven-legendá­­ról. Elbeszéli, hogy volt neki egy katonatársa, Tóth János Diósdról. Mikor Tóth meg­tudta, hogy Pammer marton­vásári, megjegyezte, hogy ne­ki is vannak Martonvásárral kapcsolatai. Mifélék? Hát ő tulajdonképpen Beethoven és Brunsvik Teréz természetes unokája. Édesapja egyszer el­mondta neki, hogy ő nem Tóth János, hanem voltakép­pen Beethoven-gyerek. S mi­kor az édesapja ezt bevallotta, azt felelte a fiú: Most már értem, édesapám, miért kap­tál te minden évben három­négy kocsi gabonát a kastély­­ba? A történet után vártam egy ideig. Később megkértem, hogy másodszor is beszélje el a történetet, hogy jobban megjegyezzem. Ez próba volt. Másodszor ugyanúgy mesélte el, mint először. Minden lehetséges, semmi sem biztos, nem tu­dok szavaz­ni sem a történet igazsága mellett, de ellene sem. Mikor elköszönök a plébános úrtól, azt mondja: — Ne kerülje el Fehérvárt. A püspökség levéltára még mondhat valamit. Ruffy Péter 1971 I. negyedévétől vállalunk. Egyenes és ferde fogazású hengeres kerekek fogazását 2,5—30 modulig. Max. 0 2300 mm Karussel munkákat. Max. 0 2200 mm Fejpadi munkákat. Max. 0 1100 mm Max. hossz 2500 mm Cím: ÉPGÉP 3. SZ. GYÁR, Budapest, 1X. Soroksári út 150. Termelésszervezési Osztály Előadó: PALOTAI ISTVÁN (476—978) Szerda, 1971. Ju­lis II. Káros szemlélet az utakról Melankolikus sorokat olvas­hat a sajtóban az ember mos­tanában a dunántúli Gyűrűfű község kihalásáról, ahonnan az utolsó lakosok nemrég költöz­tek el. Az elnéptelenedés fő oka az, hogy a bekötőút kiépü­­letlensége miatt októbertől májusig elzárt a külvilágtól 200 embert a sár. A hír mögött az áll, hogy 50 családi ház maradt lakat­lan, ugyanakkor valahol 50—60 család részére kell gondoskod­ni lakásról. (Egy új lakás át­lagos ára 320 000 Ft.) Elha­gyottan maradt a megszűnt falu művelődési háza, iskolája, fűszerboltja, orvosi rendelője, tűzoltószertára stb., stb., ame­lyek létesítésére korábban je­lentős összegeket kellett fordí­tani. A falunak 10 km bekötő­­útra lett volna szüksége, ami 10 millió Ft-ba került volna. A 10 millió Ft többszöröse ment veszendőbe Gyűrűfű pusztulásával. Ennek kapcsán fel kell emelnem tiltakozó szavamat egy újabban általánossá váló káros szemlélet ellen, amely a közutak kérdésében jelentke­zik. Csak arról hall és olvas ugyanis az ember, hogy mi­lyen hosszú és hány sávos autóutak, netán autópályák épülnek itt meg ott, hány százezer gépkocsit szerzünk be ennyi még ennyi idő alatt, mennyi már a pormentes bur­kolatú utak hossza. De arról, hogy az országban az 1970. évi Statisztikai Zsebkönyv sze­rint még 1270 km kiépítetlen földút van, amely ősztől tava­szig az emberek tízezreit zárja körül sarával a falvakban, legfeljebb eldugott mellék­­mondatok tanúskodnak szeré­nyen. Pedig az országban még körülbelül 120 községbe vivő úton nyáron tengelyig ér a por, télen a sár. Igaz, hogy az urbanizáció világjelenség, a nagy lélekszá­mú település sok tekintetben gazdaságos megoldásokat ígér, a munkaerőhelyzet sok helyen nagyobb összpontosítást kíván. Mégis egy ütemmel előresza­ladt, aki ezeknek a tenden­ciáknak egyeduralmat biztosít. Mert igaz az is, hogy orszá­gunk városaiban és nagyobb községeiben nincsen elég la­kás, a közellátás, a közműve­­sítés alig bír lépést tartani az igényekkel, nincs elég óvodai férőhely, iskolai tanterem stb. Tehát még fokozzuk a nehéz­ségeket a kisebb települések elsietett felszámolásával. örömmel vette tudomásul a közvélemény, mikor hivatalo­san közölték az ország villa­mosításának befejezését, mi­kor az utolsónak sorra került községben kigyúlt a villany. De mikor jön el végre az az idő, amikor az utolsónak sorra került községbe kiépített kö­ves útőn gördül be az­­ autó? Egely Imre Közlekedés a Madách téren A Madách téren még na­gyon sokan nem szokták meg a jelzőlámpát és azt hiszik, hogy gyalogosi előnyük fenn­áll. Majd megszokják , ha túlélik! Míg a járműforgalmat há­rom jól látható, magasan fel­függesztett lámpa irányítja, addig a gyalogosnak egy da­rab, jobbra fenn, fejmagasság­ra elhelyezett, kalapoktól olykor eltakart, nehezen ész­revehető lámpácska szolgál útmutatásul — de hogyan! Azaz nem egy, hanem ket­tő. Mert az ember nem tudja, hogy melyiket is nézze. A kö­zelebbi pirosat, vagy a távo­labbi zöldet — mert ugye nem mindig áll módunkban teljes idegzetünkkel a közle­kedésen csüngeni! Fontos tudni azt, hogy az itt lebonyolódó gyalogosfor­galom nagyrészben a Tanács körút egyik feléről egészen a másik felére irányul és csak kisebb részben a fél­úton levő villamosmegállók­hoz, vagy azoktól. Ezzel szem­ben amikor a zebra egyik ol­dalán zöld van, akkor a má­sik felén épp piros is lehet, úgyhogy mindenki megtor­panni, összetorlódni kénysze­rül félúton, a villamossíne­ken, már aki számít erre és nem lép tovább a száguldó járművek elé, gondolva, hogy ha az elején zöld, hát a végi­gén miért ne lenne az? Saj­nos, még nem minden gya­logos tud gyorsan tájékozód­ni ilyen esetekben, főleg az öregek nem. Meg kellene vizsgálni itt az átkelés irányítását. gé p. Harc az öregség ellen pszichológiával Alulírott honvéd nyugdíjas 89. életévembe belépve, őszin­te elismeréssel üdvözlöm dr. Harsányi Istvánt, a „Harc az öregség ellen pszichológiával" című cikkéért. Úgy vélem, hogy e cikkben megírt útmuta­tójával nemcsak az öregekhez szólt, hanem felhívhatta figye­lemre serdülő ifjúságunkat is, akik majdan szintén öregek lesznek. Óvjuk meg őket, hogy szebb és jobb öregkort érhes­senek el, mint ma a mieink, akik közül sokan, az iskola padjától tudatlanul, de hiszé­kenyen, pszichológia nélkül léptün­k az életbe, és így sok csalódás ért minket, önuralom, önérzet és erős akarat vezesse ifjúságunkat, hogy életük gondtalanabb le­gyen, mint a miénk volt, akik mint én is, azt hittük, hogy minden ember olyan őszinte és becsületes, mint mi voltunk, idealisták, realizmus nélkül. Olvassa az ifjúság, hogy mennyi kellemetlenséget okoz­hat az öregkor. Én rossz látá­som ellenére tevékenykedem, mozgékony vagyok és minden érdekel még. Kímélettel olvas­gatok, mert csak egyik sze­memmel olvashatok, zöld és szürke hályogok levétele óta. Ismerem Selye János pro­fesszor könyvéből a nyugdíj­­betegségről szóló fejezetet, s nem volt számomra idegen, mert bölcsességem szerint él­tem már, és igyekszem úgy to­vább élni, ahogyan Harsányi István olyan példásan ismer­tette. Várkay Lajos Pécs TRABANT TULAJDONOSOK FIGYELEM! MOST ÉRKEZETT! MOST HASZNOSÍTHATÓ! MOST KAPHATÓ! TRABANT FŰTÉSJAVÍTÓ A Trabant gépkocsik belső fűtésének fokozására kiváló eredménnyel alkalmazható, mind a három típusba beszerelhető . A CSEPEL MINTATEREMBEN Budapest, VI., Bajcsy-Zsilinszky út 59. ÁRA: 880,5 FORINT

Next