Magyar Nemzet, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
4 A 11elevízió műsoráról tiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiHiiiiiiimiiiiiiiimR A sírig tartó barátság Röviden Élvezhető-e az abszurd, játék a képernyőn? Úgy, ahogy Horváth Ádám megrendezte Brana Crncevic komédiáját, minden bizonnyal érthető, s ha érthető, élvezhető is. A rendezés nem hagy kétséget a darab szimbolikus jellege felől. Stilizál a színészi játékkal és a jelmezekkel, az arckifejezéssel és a mozgással, Petrovics Emil kísérőzenéjével és Kézdy Lóránt díszleteivel egyaránt. A színészeik mozgását szándékosan megmerevíti ez az értelmezés. Valósággal bábuvá alakítja őket. Hangsúlyozza alakításuk személytelenségét és kiemeli belőle az általános vonásokat. Leginkább Törőcsik Mari játékában mutatkozik meg ez a bábszerűség, ez a lényegre összpontosított, néhány vonásra redukált ábrázolásmód. Ebben a figurában semmi sem egészen természetes, mégis minden megnyilvánulásában, affektált hanghordozásában, babaarcán és babamozgásán minden pillanatban felismerhető az emberi természet; az a nőtípus, amelyet a szerző egyéni vonásaitól megfosztva színpadra, illetve képernyőre állított. Ez az abszurd komédia voltaképp afféle tanjáték is lehetne: bevezető az abszurd dráma ismertetéséhez. A játék maga példázat, iróniával és keserűséggel, a tulajdonról és a barátságról, s főként arról, hogy az egyetértés könnyen meginog, a barátság gyorsan elmúlik, mihelyst az egyik félnek van valami értéke, ami a másiknak nincs. A tulajdon az embert mohóvá teszi, előbb-utóbb hűtlen lesz, eltépi a régi szálakat. Brana Crncevic egyik tévéjátékát, az Anna három apját játszotta már a magyar televízió. A sírig tartó barátság ötletesebb, eredetibb munka. Gondolatokat is ébreszt, de azért is erre Garas Dezső és Harsányi Gábor kitűnő játéka is figyelmeztet — a mű „mélységét” nem kell nagyon komolyan venni. „Az élet nem más, mint egy nagy-nagy versenypálya” — gagyogja Lili, tanulságul és vigasztalásképpen a hoppon hagyott jó barátnak. Az élet egy nagy-nagy versenypálya, meg sok minden egyéb. A jugoszláv szerző helytől, időtől és társadalmi rendtől függetlenítve, a konkrét körülményektől elvonatkoztatva mutatott be némely emberi gyöngeséget. Következtetéseit ki-ki szembesítheti saját sorsával, ismerősei karakterével, környezetével, s eltöprenghet rajta, ha épp nincs egyéb tennivalója, hogy hol tartunk mi most a „sírig tartó barátságok” dolgában. Kedves ötletből készült Müller Péter és Rényi Tamás vígjátéka, A hasonmás. A professzor nevével visszaél valaki. A professzor egyszer megtudja a szélhámos újabb tervét, s most ő előzi meg a légyotton hasonmását. Eddig a bohózat alapötlet. S amivel a film többet mond, a professzor is visszaél a szélhámos szereppel. A szélhámos helyett csábítja el az ifjú hölgyet, majd, már mint az igazi professzor, letagadja az ismeretséget, de csínytevése lelepleződik. A komédia ettől komolyabb és igazabb lett, anélkül, hogy veszítene játékosságából. Rényi Tamás könnyed, ízléses rendezése teret adott Várkonyi Zoltán elegáns, ironikus alakításának, amelyhez Piros Ildikó jó partnernek bizonyult. Találó cím: Rátonyi Róbert Ritmus Revü. A film átveszi Rátonyi dinamizmusát, rendkívüli lendületét. A művész változatos, alkalmas forgatókönyvet írt magának, jobbat, mint amilyet olykor mások írnak műsoraihoz. Kalmár András show-pályája legjobb rendezésével, kitűnő átkötésekkel, bravúros képritmussal szinte egyetlen lendületben segített sikerre vinni a Rátonyi-revüt Vegyes érzelmeket ébresztett viszont Koncz Zsuzsa showműsora. Örömet szerzett és elismerésre késztetett a film kitűnő zenei anyaga, a műsorösszeállítás színvonala, többarcúsága Ez a zenei anyag és ez a tolmácsolás Koncz Zsuzsa tehetségének s önmagával szemben tanúsított fokozódó igényességének is bizonyítéka. A film megformálása viszont visszatetszést keltett. Szitányi András — akinek tehetsége kétségtelen — hajlamos a szertelenségre. Ezúttal is felülkerekedett benne e hajlam, és a megvalósítás alapjaként elfogadható iróniát, játékosságot túlhajszolt, olykor zavaros mozgalmassággá torzította. A hét nemzetközi körinterjúja nem sikerült egészen úgy, ahogy tervezték — legalábbis Vitray Tamás műsorvezető és Benedek István szavaiból erre gyanakodtunk —, de így is igen jó volt. Érdekes élményt nyújtott, jó néhány perce az izgalmas vita élményében részesített. Új ismeretterjesztő sorozat kezdődött vasárnap, a Prizma. A sorozat feladatát meghatározták ugyan, de egyelőre úgy látszik, hatásköre ütközik némiképp az Antenna, a Képes Kalendárium, sőt valamelyest a Nők fóruma és a Szülők, nevelők egymás közt témakörével. Végül is ez nem nagy baj. Az sem baj, ha az ismeretterjesztő műsorok versengenek egymással a népszerűségért, a néző figyelméért. A Prizma egyébként nem kezdte rosszul ezt a versengést. Vilcsek Anna A NAPLÓ Orbis pictus címmel népszerű tudományos filmet készített Comenius születésének 300. évfordulója emlékére Kelemen Ferenc filmrendező. Műve a szemléltető oktatás Comenius által használt módszereit és a mai pedagógia legmodernebb szemléltető eszközeit mutatja be nézőinek. A modern olasz szobrászat mestereinek műveiből nyílik meg kiállítás január 16-án, szombaton délelőtt fél 12-kor a Műcsarnokban. Voltaire Candide című regényének pantomimdrámai változatátmutatják be a hamburgi Operában január 24-én, Marcel Marceau irányításával. A darab címszerepét Marceau játssza. A librettót Claude Rostand írta, zenéjét Marius Constant szerezte. Eötvös József halálának 100. évfordulója alkalmából február 2-án emlékülés lesz a Magyar Tudományos Akadémián. Ugyanezen a napon megkoszorúzzák szülőházának emléktábláját, valamint az ercsi temetőben levő sírját. Másnap Ercsiben ünnepélyesen megnyitják Eötvös József ifjúkori lakóházában a neki szentelt emlékszobát. Január 1. Ránki Dezső, a fiatal magyar zongoraművész nagy sikerrel adta elő hétfőn Berlinben Schumann a-moll zongoraversenyét. Ránki Dezsőt a berlini Szimfonikus Zenekar kísérte, Kurt Masur vezényletével. Bayreuthban ebben az esztendőben július 24-től augusztus 27-ig rendezik a Richard Wagner művészetének szentelt ünnepi játékokat. Silvio Varviso vezényletével és Wolfgang Wagner rendezésében újítják fel a Lohengrint. Az előző évekhez hasonlóan Wieland Wagner korábbi színpadra állításában, és ezúttal Eugen Jochum zenei irányításával adják elő a Parsifalt. A Bolygó Hollandit felváltva vezényli Kari Böhm és Hans Wallat; a rendezés August Everding, a színpadkép Josef Svoboda nevéhez fűződik. A teljes Ringet, amelynek ugyancsak a játékok igazgatója, Wolfgang Wagner a rendezője, a múlt évaddal megegyezően, Horst Stein zenei irányításával viszik színre. * Boleslaw Lesmian költészetének szentelt irodalmi estet rendez a Lengyel Kultúra január 20-án, este 7 órakor. . Mamr Nemzet II. RICHARD Shakespeare tragédiája Békéscsabán Két kényúrról drámát egymás után Shakespeare. Az egyik, III. Richard már az első pillanatban eltökélten vallja meg, hogy gazember lesz, és mindvégig ehhez tartja is magát. A következő Shakespeare-tragédia hőse, II. Richard, nem az erő, a féktelen hatalom, hanem inkább a gyöngesége miatt válik kényúrrá. Amikor hírül viszik neki, hogy az általa száműzött Bolingbroke sereget gyűjtött ellene, már-már gyermeteg naivitással csodálkozik rá a világra. Nem is a bosszúra, a véres megtorlásra gondol először, hanem arra, hogy mindez képtelenség, hiszen „A roppant tengerek minden dagálya / Se mossa le szentségét egy királynak”, és hogy „Halandó szó nem mozdíthatja el”, mivel ő, Richard sérthetetlen. Miként válhat erővé a gyöngeség, az elvek és gondolatok nélküli tétova vezetés hogyan alakulhat át földet, vagyont, jogot bitorló uralommá, ezt mondja el Shakespeare a II. Richardban. Nincs oly Shakespeare-kutató, aki rá ne mutatna e királydráma fogyatékosságaira, a hosszadalmas ,és a fő cselekményhez alig kapcsolódó expozícióra, a konfliktustól távolabbra vivő laza mellékszálakra, egy csupán szóban elmondott gyilkosságra, amelynek tettese is részben, értelme, célja pedig mindvégig rejtve marad előttünk. De, ha a II. Richardnak vannak is ilyen gyöngébb pontjai, és ha a nehézkes indítás kemény leckét ad fel a színpadművészetnek, egyetlen Shakespeare-méltató sem vitatja, hogy ez a dráma az abszolút hatalom ingoványairól és szövevényeiről minden más Shakespeare-műnél ékesebben beszél. Richard tragédiája egy részben utódjáé, Henriké is — azért oly kegyetlenül megrázó, mert Shakespeare gondosan megrajzolja, szinte mérnöki pontossággal megkonstruálja a királyi hatalom teljes gépezetét is. Ez a gépezet emberekből áll ugyan, de voltaképp lélektelen szerkezetekből, amelyeknek fogaskerekei között még a jó szándék is megőrlődik. Shakespeare elsősorban költő, nem pedig egyszerűen színpadtechnikus, az árulók, a csahosok mellett lírai színekkel festi meg és pszichológiai mélységgel ábrázolja a király egykori hívének, York hercegének drámai helyzetét is. Benne van ez a konfliktus öt tömör sorban: „Vérem mind a kettő: / Egyik uralkodóm, kit védeni tisztem / És esküm köt, a másik is rokon, / Kit a király csúffá tett, és kinek / Igazat adni vér és jog parancsol”, hogy azután egy tragédia hosszán át részleteiben is kibontakozzék. A hűség és az igazság, a jog és az erkölcs közti külön konfliktus, amely oly megrázóan jelenik meg York alakján át ebben a tragédiában, később mintájává lesz majd nagyon sok romantikus és modern drámának is. Nálunk, Shakespeare szinte második hazájában, a II. Richarddal nem volt sok szerencséje a színpadnak. Csak a kolozsvári színház játszotta az elmúlt század vége felé, meg a Nemzeti Színház 1925- ben. Bemutatta a Körszínház is 1962-ben, majd három év múlva a Thália. De ennyi előadás ott, ahol a III. Richard százas szériákat ért el, a Hamletról vagy az Othellóról nem is beszélve, valóban kevés. Igaza volt Hevesi Sándornak, aki a bécsi Burgtheater történelemhű II. Richard előadásán unatkozva így sóhajtott fel: „A II. Richard az irodalmárok, a finom emberek öröme Közép-Európában” ? Persze, néhány sorral később a híres rendező azt írja már, hogy csak az erőltetett történelmi hűségtől elszakadva és gondolatait megújítva lehet Shakespeare-t a XX. század színpadi szerzőjévé avatni. A Békés megyei Jókai Színházban egy nagyon tehetséges fiatal rendező, Sándor János bebizonyította, hogy a „finom professzorok öröme” népszínházban is polgárjogot nyerhet, ha a gondolatok, amelyek a Shakespeare-tragédia burkába rejtőznek, utat találnak a mai néző világához is. Sándor János a tragédiában munkáló eszméket és a történet logikai szálait is kibontva úgy tölti meg élettel a tragédiát, hogy a hatalom mechanizmusát nagyon árnyaltan ábrázolva, a rossz hatalom rossz segítőtársait is a rivaldafénybe állítja. Bebizonyítja, hogy erőszakos uralom önmagában nem létezik, csak erőszakos támogatás által; megvilágítja azokat a kegyetlen lépcsőfokokat, amelyekre a szándékaiban nemesebb, törekvéseiben becsületesebb új királynak is föl kell hágnia, ha nem szakít alantas környezetével. Az eszközeiben, vezetési stílusában elaggott királlyal szemben ifjú sasként magasodik föl a trónkövetelő Henrik; az elmúlóval szemben az új, amely egyébként mégsem hoz megújulást. Ezt az értékes, a társulat fantáziáját is megmozgató rendezést csak néha árnyékolja be a nem eléggé kimunkált vagy átgondolt szövegmondás, ami bizonyára szükségszerűen következik a próbaidő rövidségéből is. Pompás díszlet ad helyet a II. Richárd cselekményének Békéscsabán. Ez a forgószínpadra szerelt, vastraverzekből csupasz deszkákból fölépített és minden rejtett zugában okosan kihasznált masszív építmény — Csányi Árpád remek munkája — úgy idézi föl a Shakespeare ábrázolta rideg, kietlen kort, hogy egyidejűleg modern életérzést, mai magányosságot is mutat. Ebben a színpadképben a jelmezek csak félig-meddig jó támogatói a rendezőnek; értjük a szándékot, például a már-már hippiszerűen tarka ingek, öltözetek célját, néhol azonban ez a túlságosan más korhoz kötöttség az általánosabb mondanivalótól foszja meg a drámát. A szereplők sorában mindenekelőtt Szoboszlai Sándor kiváló II. Richárdjáról kell megemlékeznünk. Szoboszlai nagy tehetséggel fedezi föl a királyban mindazokat a különleges belső rétegeket, amelyek csak a szöveg alapos áttekintése útján bontakozhatnak így ki. .Nem félig őrült bábfigura ő a hatalom átadása után, hanem korszerűtlenné vált politikus, aki rájött a nagy igazságra: „országom s korom összhangzatában / A tört ütemre nem figyelt fülem.” Fényesen sikerült a Marllowe-ra emlékeztető híres tükörjelenete is, és alapot ehhez a látványos, szinte dekoratív összeomláshoz az a hosszú út szolgáltat, amelyet öt felvonáson át Szoboszlai végigjárt. Méltó társa ebben Körtvélyessy Zsolt, aki fenséget árasztóan, az igazság lánglelkű pallosaként ül ugyan trónjára, de aki megkímélni mégsem tudja országát az ármányoktól és a bajoktól. Az a diadalmas, büszke, mégis szerény tartás, ahogyan ellenfelén győzedelmeskedik, sajátos ízt, egyéniséget ad Henrikjének, még jobban kiemelve a rendezés gondolatait. Solti Bertalan York hercegének megrázó konfliktusát ízléssel és mértéktartóan közvetíti, szövegértelmezésre és jellemábrázolásra egyként nagy súlyt helyezve. Körösztös István John of Gaunt-ja egysíkúbb és halványabb alakítás az előbbieknél; a színész pózba merevedik, és ettől nehezen tér el a későbbiekben. A békéscsabai előadásnak — amely egyébként Somlyó Györgynek már többször méltatott, jó színpadi nyelven megfogalmazott fordításában hangzik el — talán egyik legnagyobb értéke, hogy társulatot teremt. Társulatot teremt olyan színészekből is, akik nem elsősorban Shakespeare tragédiáin nevelődtek, és ma sem főként ezeket a feladatokat látják el színházukban. A II. Richárd zenéjét, ezt a hangulatos és érzékletes, a cselekményhez ötletesen kötődő muzsikát Stark Tibor szerezte. Gábor István Andrzej Wajda Tájkép csata után című filmjét ünnepélyesen mutatják be február 11-én. A premierre Wajda is hazánkba látogat, a film főszereplője, Daniel Olbrychsky kíséretében. Március 11-én francia filmnapok kezdődnek: Truffaut két filmje is szerepel majd, s műsorra tűzik a Pierre és Paul, valamint a Marie szeszélyei című filmeket is. „Gyűjtsétek értékeinket” A hajdani sámántudomány mai tudósa Az öreg Deák István odalenn a Kalocsa környéki pusztákon már nem tudott gyógyítani, holott erre igen alkalmas mondókája s olyan tudománya volt, hogy nyaranta „akár száz állatból is kihajtotta a kukacokat”. Amikor javakorabeli unokáját faggatták e tudomány felől, az ekkép felelt: „Rádszövegölöm" — Már igen öreg volt a nagyapám és nem tudta kiállni három hajnalokon, hogy ne gyújtson előbb tüzet, semmint kiment Lehet azonba, azér nem sikerült neki, mert a ráolvasás előtt beszélt a feleségihe. De, ha akarod, ötezer forintér rádszövegelöm a mondókát és a gyógyítás hatalmát. Nos, ha ez a unoka ötezren alább nem is adta volna, mások, közlékenyebbek, puszta jószóért is mérték. — Daganatra azt mondják — vallotta egy homokmégyi öregasszony — „aki megrontotta, az hozza helyre. Ahogy a hódvilág fogy, úgy fogyjon a gumó is”. Ilyen mondáskor aztán a vízfolyás irányába nem is szabad nézni, hét Miatyánkot kell elmondani utána. A nyilamlásra ez a jó szó: „Hová mégy, te nyilamlás? Megyeik a te termetidbe. Ne menj az én termetimbe, eredj a zöld erdőbe, annak törd le ágát!” Náthára ez van: „A mi kemencénk is dűlög, mert háromszor hat patkány nekidörgölőzött”. A mirigyre meg: „Mirigynek hét fia van. Hétbül hat lőtt, a hatbul öt lőtt, az ötbül négy lőtt, a négybül három lőtt, a hárombul kettő lőtt, a kettőbül egy lőtt. Nincs már fia a mirigynek”. — És hiszik is ezeket az orvoslásokat? — Hiszi is az ember, meg nem is. Jó az, ha van bennünk ilyen tudomány! öregapám, öreganyám is így csinálta, s nem hótt meg hamarább. • Most menteni Aki ezeket a mondókákat, ráolvasásokat, gyógyító szavakat, imádságokat s varázsmondásokat — (és a hajdani sámántudomány maradékát) — többedmagával gyűjti s immár tíz esztendeje foglalkozik vele, eleinte csupa kedvtelésből, most már tudományosan, szakszerűen, maga is parasztok ivadéka, kisiparosok származéka, az alföldi folklorisztikában igen képzett, Besenczy Sándor, Ordas községben, Dunapataj mellett. Foglalkozása úgy hozta, hogy naponta érintkezhetett ordasi, pataji homokmégyi, drágszéli, szakmári, kalocsai öregaszszonyokkal, vénemberekkel, beszélgetni ült le velük s jegyezte — vagy, ha a jegyzést gyanakvólag fogadták, gyorsan emlékezetébe véste — azokat az ősi mondásokat, fohászokat, amelyekről a mai gyorsjáratú gépek utasa úgy véli, nincsenek is már, elfújta őket az idők szele. Fújja, fújogatja is, persze. A következő nemzedék már aligha fog emlékezni rájuk, nem hisz varázserejükben, majd megmosolyogván a mind töredékesebbé váló imákat, ráolvasásokat, végképp el is felejti. Most kell még menteni őket. Lehet is bőséggel, használatos imádságok — a bibliás burkot levéve róluk — akár a keltákig is visszanyúlnak. Vargyas Lajos véleménye, hogy a Grál-monda nyomait is fel lehet fedezni a szövegek egyikében-másikában. Keresztény hitvilág, pogánykori szimbolisztika keveredik össze bennük. A Besenczy-féle gyűjtésben eddig több, mint háromszáz ősi imádság és száznyi ráolvasás, bűvmondás van. Embert kuruzsló, állatot gyógyító, természettel viaskodó megannyi mondóka, könyörgés, imádság, égiekkel való meghitt beszélgetés. — Az imádságok barokk világát testesítik meg ugyan — véli a gyűjtő —, de ez a „barokkság” nagy értékű népi kincs hordozója. A ma embere már messzire került a legrégibb társadalmak szimbolisztikus, képlátó világától s még akár „szövegromlásnak” is minősíti a ráolvasások s az imádságok, számunkra már sokszor érthetetlen szavait. Számos példám pedig a képlátó, szimbolisztikus korok igen érthető bizonyítéka. Néha akár még a kőkorszaki ember gondolkodásmódja is felfelvillan ilyen Kalocsa környéki mondákában, fohászban, halotti imában. Mondák s mítoszok elevenednek meg bennük, élővé mozdul minden ezekben a képekben. Még az ilyen varázsszavaknak is van értelmük: „Antom, vénom, zavarika vénám, zavarika, elevene, buffi” Vagy: „Apa, cuka, fonda, luka, ap, cuk, funda luk, funda kává kansanduk.” Pedig nyilván igen értelmetleneknek tűnnek ma már. „Lesd el, ha tudod" „Élnek-e” még ma is ezek a ráolvasások, hisznek-e az igék erejében? Nehéz rá a felelet. Élnek is, meg nem is. Használatukat elsősorban az befolyásolja, mennyire titkolják őket. Átadni megannyi varázsmondást, imát csak halálos ágyon szabad, a haldokló suttogja egyetlen élőnek, szava örökösének. Az aztán vagy híven megőrzi maga titkául, vagy egy laza pillanatában elárulja mégis. De ekkor már nem is hatásos. „Nem mondom el — így Molnár Lajosné —, lesd el, ha tudod. Ne kérdez, csak tudjad!” Az ilyetén ellopás mindmáig megengedett volt; nem fosztotta meg a ráolvasás, az ima eredeti tudóját az igemondás eredményes voltától. Hogy néha mennyire titkolták az „utolsó imádságot” s milyen fontosnak tartották túlvilági érvényességét is, arra Mikulás Mihály kunszeri tinikósi számadójuhász története: saját vérével írta le egykoron, örökségképpen, titkos imáját. S hogy az ilyen fohászokba, ráolvasásokba a kun világ, a kun hit, kun nyelv is belefénylett — azt nem is kell külön bizonygatnunk. A gyűjtések lendülete nem szűnik napjainkban sem. Van, aki Vas megyében, van aki a palócságon, a Kunságban kutat a népi lélek ez ősi kincseinek maradéka után. A Besenczy-gyűjtés egyike az igen gazdagoknak, amely a maga teljességében már ma is méltán nyilvánosságot kíván. •Szombathy Viktor Évezredek szelvényei Besenczy Sándornak az egyetem néprajzi tanszékén elhangzott előadása alaposan felvillanyozta a hallgatóságot ezzel a „délek mélybről” felhozott gazdag anyaggal. És a huszonöt alföldi faluban gyűjtött anyag egyre gazdagodik. Egy-egy fohász úgy hangzik, mintha valamely középkori Mária-ének testvére lenne. Ne tűnjék triviálisnak, ha e gyűjtemény kincseit hagymához hasonlítjuk, benne azonban messzi évszázadok, sőt évezredek szelvényei lapulnak. A barokkos szövegek alatt középkori szövedékek húzódnak meg s a finom gondolati erecskékben még messzebb mutató valóságok tapadnak. Fettich Nándor szerint ezek a ma is Szerda, 1971. január 13. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin (Székelyhidy béri, 5.) (7) — Erkel Színház: Bohémélet (Takács béri, 6.) (7) — Nemzeti Színház: Mózes (7) — Katona József Színház: Stuart Mária (7) — Madách Színház: Sosem lehet tudni (7) — Madách Kamara Színház: Eszményi gyilkos (7) — Vígszínház: Az előadás elmarad. — Pesti Színház: Az öreg (XI. bék. 2.) (7) — Thália Színház: Kalevala (7) — József Attila Színház: Szmirnai komédiások (7) — Fővárosi Operettszínház: Pompadour (7) — Vidám Színpad: Egy fiúnak négy mamája (fél 8) — Irodalmi Színpad: Három oratórium (Babits bér. 3.) (fél 8) — Kamara Varieté: Maxi Show (du. 6 és fél 9) — Mikroszkóp Színpad: A tetőn dolgoznak (fél 9) — Állami Bábszínház: Piroska és a három kismalac (de. 10) (Kellner Műv. otthon) — Zeneakadémia : A Tátrai-vonósnégyes hangú. (Beethoven összes vonósnégyesei 4.) (fél 8).