Magyar Nemzet, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-20 / 271. szám
4 A RÁDIÓ MELLETT 168 óra Miben különbözik a 168 óra a napi krónikától, hírösszefoglalóktól? Nemcsak abban, hogy egy teljes hét eseményeit öszszegezi. A 168 óra számos munkatársat foglalkoztat, van benne riport, elemzés, filmkritika, de végül is egyszemélyes politikai folyóirattal van dolgunk, Ipper Pál sokszólamú, ám egyetlen hangra írt vallomásával. Ő az egyetlen olyan politikai kommentátorunk, aki bátran kezdi műsorát egy követségfogadás leírásával, egy angol közéleti személlyel folytatott magánbeszélgetéssel; aki bevallja azt is, hogy bár nem labdarúgó-szakértő, de határozott és kialakult véleménye van a chilei stadion sporteseményeinek lehetőségéről, illetve lehetetlenségéről — vagyis aki személyes állásfoglalássá formázza át a politikai döntésekről vallott nézeteinket. Műfajának követelménye ez. Csak éppen nagyon nehéz megvalósítani ízléssel, tehetséggel. Közös dolgainkról a személyes átéltség szenvedélyével szólni. A 168 órát — meggyőződésem — nemcsak azért követjük olyan kíváncsisággal, mert a hallgató közéleti érdeklődését szolgálja, hanem azért is, mert ennek a szolgálatnak kitűnő, rádiós formát találnak Ipper Pál és munkatársai. Dinamikus és gyors váltások, nagyképűség nélküli állásfoglalások, magazinszerű szélesség és határozott szerkesztés a rádió kedvelt műsoraként tartja életben a szombat délután politikus szórakozását. Rádióiskola Félek, a cím már sok hallgatót elriasztott, kivált azokat, akik már elhagyták az iskolapadot. A Rádióiskola azzal a mutatvánnyal képeszt el, hogy az anyagban jártas iskolások bizonnyal értik — a felnőttek viszont (örök óramulasztók) kiélhetik nosztalgikus kíváncsiságukat minden ismeretek iránt. Az elmúlt héten Ránki György, a kitűnő történész és Boros József állt a mikrofon előtt. „Meg akarta-e támadni Hitler Angliát?” — ez volt a műsoruk címe. Ritkán hallható ilyen alapos és gondos elemzés katonai realitásokról, helyzetelemzésekbe becsúszó tévedésekről, egy letűnt világ mármár érthetetlen gondolkodásának józan felrajzolásáról. Így kell oktatni, az anyag birtokában, gügyögés nélkül. A rádió „iskolásait” érett hallgatóknak tekintették a műsor szerkesztői. Kalandozás — Kedves lemezeim Közhelynek hat, mégis igaz. A rádió intim műfaj. Akár egy modern rakéta, csak éppen nem „földtől levegőig”, hanem „hangtól fülig” írja le ballisztikai görbéjét. S ez a rakéta akkor talál telibe, ha a kibocsátópadon egyéniség, személyiség ül. A szerkesztő, ha zenei műsorokat állít össze, egy elképzelt, ideális rádióhallgatóból indul ki. Az amatőr szerkesztő (civil foglalkozás, a stúdió vendége) a saját személyiségén át szűri az igényeket. Úgy beszél hozzánk, hogy egyszersmind önmagáról, úgy csiszolja ízlésünket és ismereteinket, hogy az átéltség személyes próbájával hitelesíti választását. A múlt héten Radnai György „kalandozott” Czigány Györgygyel régi felvételek és fakuló emlékek között. A riporternek arra a kérdésére, hogy gyűjti-e fellépéseinek dokumentumait a kitűnő művész, a plakátokat és fényképeket — Radnai határozott nemmel válaszolt. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy másoknál ez a gyűjtés a művészpálya segítője lehet. Vagyis: bepillantást engedett a műsor egy énekes „szellemi háztartásába”, s ráadásul számos remek zeneszámot szólaltatott meg, egy-két anekdota kíséretében. A másik műsor Mester Endre sebészprofesszoré volt. Fontos gondolattal indult a műsor. A szakbarbárságról oszlatott el néhány tévhitet. „Én elsősorban ember vagyok” — vallotta Mester professzor — s csak azután sebész. A gyógyítás szenvedélye a humánumra épül. S ennek a humánumnak egyik megszólaltatója a zene. Az a zene, melynek szeretetére és tiszteletére az édesanyja tanította meg a professzort. Az anyától tanult dal hangzott fel aztán s kerekedett ki a továbbiakban egy határozott zenei ízlés, és egy határozott emberi arcéi. Ha ilyen vendégek szerkesztik a műsorokat, valamely különös többlet társul a felhangzó zenékhez. Talán az emberinek és személyesnek az a többlete, mely csakugyan intim műfajjá emeli a rádiót. (U. T.) „A TÖLGYEK ALATT” A margitszigeti Nagyszállóban ma Arany János emléktáblát avatnak. Tölgylevelek keringőznek a szigeti szélben, mint idestova száz esztendővel ezelőtt is. Arany János az akkori nyarakat és őszelőket a Margitszigeten töltötte. Arany 1876-ban mondott le az Akadémia főtitkárságáról. Később derült ki, hogy fizetését már szabadsága alatt sem vette fel, majd végleges viszszavonulásakor sem, csupán lakását tartotta meg az Akadémia épületében. Szívből megkönnyebbült, hogy megszabadult a hivatal nyűgétől, az aktáktól, válaszra váró levelektől, az akadémiai gyűlések, előadások rendezésétől. Nem kellett többé vendégeket kalauzolnia s temetéseket rendeznie. Mint tréfásan mondta, ő volt az Akadémia harangozója... 1877 nyarán a sajtó hírül adta, hogy „Arany János az idén nem megy Karlsbadba, hanem a melegebb napok alatt a karlsbadi vizet a Margitszigeten fogja használni. A szigeti nyarakról versei, levelei, családja tagjainak, pályatársaknak, volt tanítványoknak híradásai vallanak, s az utolsó nyárról a jeles színésznő, Prielle Kornélia levelei. Arany László írja, hogy édesapja „hivatalától való visszavonulását teljes lelkéből élvezte és szabadság idejének első évében még egyszer viszszamosolygott rá a múzsa a Margitsziget tölgyfái alatt”. 1877-et méltán nevezte „áldott évnek” Lévay József. Arany újból elővette Kapcsos Könyvét. A barna bőrkötésű, kulcsos könyvet eredetileg Gyulai Pál kapta ajándékba. Bejegyzése szerint 1856. augusztus 20-án ajándékozta tovább barátjának s szóban még azt is hozzáfűzte, hogy Aranynak nemcsak szebb az írása, de szebb verseket is ír. Néhány költeményét a költő be is jegyezte a Kapcsos Könyvbe; aztán félretette s csak az „áldott évben” vette újból elő. Az előbbieknél reszketőbb betűkkel felírta tintával: „Új folyam”. Utóbbceruzával új versei igazi címét is mellé jegyezte: „Őszikék”. Ez évben irta Gyulainak, szeme gyengül, e miatt nem dolgozhat töredékein, de benyomásait, hangulatait a Sziget csendjében könnyen papírra vetheti. „Ehhez nem kellett sok nézés, kezemben az irón és papír, s olykor egy-két sornak papírra tétele, amint a gondolat formába ömlik. Tetszett ez a játék, könnyen és szabadon dolgoztam, mert közönségre való tekintet nélkül felvettem, sorra megénekeltem beteges élményeimet, panaszaimat, öreg korom apró emlékeit” (1877. október 22.). Gyermekkorában a színben felkötött egy tök harangot, amit most verse fölé oda is rajzolt: „No, mondom, majd ha nagy leszek. / Valódi harangot veszek / És azt egész nap kongatom / Saját kényemre, szabadon.” (Naturam furca expellas ...) A múltba kocogott vele a megpillantott „gyékényes, abroncsos alföldi szekér” is, s eszébe juttatta, amikor „markot hajtani” kezdett és nem sikerült: „így a vézna, ügyetlen testi dologra — / Adtam fejem a bölcs tudományokra.” (Vásárban.) Házi csendjében önmagát énekli a Tamburás öreg tár-ban. Környezete ihlette unokája megéneklésére: Növünk együtt. Ismerte Az öreg pincér-t, A rangos koldus-t, a Híd-avatás hajótöröttjeivel együtt, mint a kapitalizálódó társadalom jellegzetes alakjait, akiket először Arany János örökített meg irodalmunkban. Az ünneprontók, a Vörös Rébék, a Tetemrehívás hátborzongató témáit is ekkor öltöztette formába. „őszikéi”-nek szülőhelye a csendes pad „a tölgyek alatt”. Ez volt az első vers, amit Gyulai közlésre kierőszakolt tőle. Alighogy a vers megjelent, névtelen levelet kapott. Versének egy kivágott példánya volt benne, hibásnak vélt részei vastag kék ceruzával megjelölve s mellette egy gáncsoló versezet. Részleteihez Arany is fűzött reflexiókat: Névtelen: Korpát vegyítettél össze a lángliszttel. Arany: Meglehet, úgy is van. De hisz, a patvarba! / Annyi lángliszt közé egy gyűszűnyi korpa! / Nem az a baj, hanem, ha oly rég nem tettem, / Most a korpa közé minek elegyedtem. Névtelen: Hagyjunk fel a Pindusz meredek ormával! Arany: Tudtam én előre, hogy evvel így járok, / Hogy utamat állják pinduszi betyárok; f Elismerik: hajdan hogy voltam valami: / De ma nem engednek helyet szorítani. Végül odajegyezte meg a következőket: „Pályám kezdetén is ebben a formában kaptam verset. Az név aláírással volt (Petőfi Sándor), ez névtelen. Elteszem emlékül. Budapest, 1878. január 2. Arany János.” — Még ez évben A tölgyek alatt Nro. 2. címen gúnyos verset írt. Ezt is befogadta Kapcsos Könyve. De volt más visszhangja is versének. Egykori kiváló tanítványa, a tudós Szilády Áron írta öccsének: „Aranynak már a lapokban is említett A tölgyek alatt című versét nem tudom milyennek fogod találni. Rám különös hatást tett. Fejfája is tölgyből legyen, mondja egyik strófában. Van benne valami hattyúdalszerű, hangja más, mint eddigi versei. — Szemei nagyon meggyengültek, különben dolgozik. Valami 30 verse van készen, azok közül való ez is. A nyáron komponálta a Margitszigeten.” (1877. december 15.) Az „áldott év” lendületében újból elővette töredékeit s 1879. május 15-én befejezte a Toldi szerelmét. A Szigeten író társai is felkeresték. Székely József így számol be egy derűs délutánról: „Sétálgattunk a Margitszigeten Arany Jánossal. Azt kérdezte: tudod-e melyik a legrégibb népdal? Jó kedve volt. Se Ráth (a kiadója) nem taposott a sarkába, se Fraknói (utóda a főtitkárságban) meg nem környékezte, sem orvosa nem volt jelen, bár azt különösen kedvelte. Azt feleltem, nem tudom. Nohát, eldúdolom neked, 1500-ból való. ,Nem szoktam, nem szoktam lányok után járni. / Csak szoktam, csak szoktam menyecskékkel hálni’... Arany észrevette, hogy a hangját csodálom s apró, fekete, szúrós szemeivel áthatóan rám nézett, mintha kételkednék abban, amit e pillanatban gondolok és érzek.” (1883. szeptember 15.) Az utolsó nyáron — 1882-ben — ez volt a szigeti társaság: Arany Jánosék, Arany Lászlóék, az ifjú leány, Szél Piroska, s a hajlott korú, Prielle Kornélia. Arany Laciék naponta kijöttek a Szigetre. „Laciné”: Gizella süteményt hozott, Szél Piroska vezetgette a legtöbbnyire tolószéken gördülő Prielle Kornéliát. A hozzá kilátogató színészek között főleg Jászai Mari jelentett nagy élményt Aranynénak, aki férje betegsége miatt már régen nem járhatott színházba. Aranyné öccsét, Ercsey Sándort maga a költő hívta látogatóba: „Szeptember szépen köszöntött be, s ha még így marad, mi még jó darabig nem hagyjuk el a Szigetet... Tehát csak gyertek bátran. Igaz, hogy mi egyéb szórakozást, mint amit a Sziget nyújt, nem ígérhetünk; de hisz ott van szemben a nagy Babylon, s a szigetlakók igen mérsékelt díjért szabad hajójegyet kapnak, mellyel akár tízszer napjában átkelhetnek a pesti vagy a budai oldalra.” (1882. szeptember 2.) Ercsey hamarosan meg is érkezett. Sógorát jobb kedélyben és állapotban találta, mint remélte. Beszélgettek. Azonban, ha nővérével és Piroskával Ercsey sétálni ment, Arany már nemegyszer szobájában maradt csöndesen pipázva vagy szivarozva. Olykor elővette gitárját. „Egy alkalommal éppen akkor jöttünk vissza — jegyzi fel Ercsey —, midőn egy régi magyar dalt játszott. Midőn beléptünk, így szólt hozzám: ,Látod öcsém, így mulatja magát az öreg vak koldus’.” Szeptember végefelé a Sziget mindinkább elcsöndesült. Ekkor már — Prielle Kornélia szerint — Aranyékkal úgy érezték magukat, mintha „maguk birtokán lennének”. Lassan azonban mégis készülődni kellett. A költő egybehajtogatta a szigeti Szálló számláit s Goethe mottóját módosítva írta a kis kötegre: Pénzt, időt hogy vertem el / Arra e kis könyv felel. Szeptember 26-án együtt szállt hajóra a kis társaság, Arany János a feleségével és unokájával (talán Arany Lászlóék is ott lehettek) és Prielle Kornélia a lányával. A költő szeptember elején még azt írta sógorának, maradni szeretne még a szép őszi napokban, hogy a „telet kibírhassa”. Már nem bírta ki. 1882. október 22-én meghalt. De utolsó nyarainak emlékét ezentúl őrzi a szigeti szálló falán elhelyezett tábla is. Sáfrán Györgyi dr. . Magyar Nemzet NAPIÓ Budapestre érkezett Maria Gielgud, a londoni Festival Balett szólótáncosnője. Csütörtökön, november 22-én A fiattvúk tava kettős női főszerepét, november 24-én, szombaton a Csipkerózsika harmadik felvonásában Aurórát, az Etűdökben pedig a Balerinát táncolja az Operaházban. 4* Ma tizenöt esztendeje halt meg Hernádi György költő. A székesfehérvári orvoscsalád fia az 1919-es Tanácsköztársaság harcosa volt, majd a bécsi emigrációban Kassák Lajos környezetéhez tartozott. 1934-ben tért haza Magyarországra, majd — 1944-ben történt deportálása után — 1945 őszén lett, immár véglegesen, budapesti lakos. Hernádi György ifjúkori, expresszionizmust és konstruktivizmust ötvöző lírája kifejezi a kor hangulatát, de 1945 őszén kibontakozott, új korszakában is sok mindent megőrzött az „izmusok” eszköztárából. Lírai mondanivalója azonban ekkor már az új, tisztult, minden igazságtalanság ellen fellépő, emberi rend kívánása volt. A magyar szocialista költészet úttörői közé számító Hernádinak életében nem jutott akkora elismerés, mint amit megérdemelt volna. Halála óta azonban két válogatás is jelent meg verseiből — a Földem, sorsom és a Veszélytelen tavasz című kötetek — és mindkettő meleg fogadtatásra talált mind a közönség, mind a kritika körében. .„Sorakozzatok szavak- írta utolsó versében, néhány nappal halála előtt — papkostéglái készülő sírkövemnek .. Másfél évtized alatt bebizonyosodott, hogy Hernádi György versépítményei az olvasók szívében is monumentumot emeltek számára. (a.) A A Szegedi Kisszínpad hétfőn mutatta be Peter Weiss Marat- Sade drámáját. A Szegedi Nemzeti Színház társalnójában az előadást még három alkalommal — november 26-án, december 3-án és 10-én — ismétlik meg. November 20 Több mint két évvel ezelőtt, 1971 augusztusában mutatták be a Thamos, Egyiptom királya című Mozart-művet, amelynek új szövegét a bemutató előtt kevéssel elhunyt költő, Devecseri Gábor írta. A Thamost Petró János vezetésével a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, valamint az ELTE Bartók Béla Énekkara adta elő, és ez a két együttes játssza Mozart operáját — ugyancsak Petró János vezényletével — ma este budapesti premierként az Erkel Színházban, az Egyetemi bérlet első hangversenyén. O Cseh művészi öntvények címmel kiállítás nyílt meg hétfőn a budapesti Csehszlovák Klubban. Mintegy kétszáz műtárgy — perselyek, kardok, vértek, gyertyatartók, tálak, vázák, rácsok — láthatók, felvonultatva a művészi öntvény legszebb darabjait. A II. költészeti biennálét rendezi meg a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Művelődésügyi Minisztérium, a KISZ központi bizottsága és a Magyar Írók Szövetsége november 22-én és 23-án Győrött. A biennále során november 22-én a felnőtt amatőr versmondók versenyét rendezik meg, november 23-án pedig költőkkel találkoznak diákok, munkások a város iskoláiban, üzemeiben. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állam) Operaház: Szöktetés a szerájból (A. béri. 2.) (7) — Erkel Színház: Szombathelyi Szimf. Zenekar (vez.: Petró János) (Egyetemi béri. 1.) (fél 8) — Nemzeti Színház: Amphitryon. Kényeskedők (7) — Katona József Színház: Döglött aknák (7) — Madách Színház: Othello (7) — Madách Kamara Színház: Beatrix (B/l. béri. (7) — Vígszínház: Nők iskolája (B. béri. 2.) (7) — Pesti Színház: Vidám kísértet (7) — Thália Színház: Arisztokraták (7); Tüzet viszek (fél 8) — József Attila Színház: Szókimondó Kata (7) — Fővárosi Operettszínház: Mágnás Miska (7) -T- Vidám Színpad: Több órás napsütés (fél 8) — Kamara Varieté: Hosszú forró ősz (du. 6 és fél 9) — Bartók Színház: Láthatatlan ember (du. 3) — Állami Bábszínház: Háry János (de. 10); Népi komédiák (du. 3) — Zeneakadémia: Bartók-vonósnégyes (Beethoven összes vonósnégyesei 2.) (fél 8). Petőfi-ünnepségek Finnországban A Petőfi-évforduló alkalmából vasárnap Sylvi Kekkonennek, a finn köztársasági elnök feleségének védnöksége alatt és részvételével Petőfi-ünnepséget rendezett a finn Nemzeti Színházban a Finn-Magyar Társaság és a finn szavalók szövetsége. A vendégek között ott volt Jaakko Numminen közoktatásügyi államtitkár, Hustaa Vilkuna akadémikus, Vainoe Kaukonen, a finn— magyar kulturális albizottság elnöke, Kaarine Virolainen, a Finn—Magyar Társaság elnöke és dr. Fóti Iván, ideiglenes ügyvivőnk. Dr. Keresztes László, a helsinki egyetem magyar lektora ismertette Petőfi életművét, majd finn művészek tolmácsolták finnre fordított számos versét , köztük megzenésítetteket is. Lahti városában Petőfi-kiállítás nyílt meg. .Kedd, 1973. november 20. cZzenei jegyzetek PAUK GYÖRGY hosszú évek után zenekari esten lépett ismét a Zeneakadémia pódiumára, így érthető elfogódottsága, amellyel Brahms hegedűversenyének szólójába kezdett. Igazában csak az első tétel kadenciája után mutatkoztak meg jeles kvalitásai, akkor lett úrrá ragyogó hangszerén és az előadott darabon egyaránt. Érzékeny és bensőséges hangon muzsikál, dallamívei szépen formáltak, dinamikája gazdagon árnyalt, ritmikája pontos és differenciált Zenei mondanivalóját világosan formálja meg és hivalkodás nélkül, egyszerűen fejezi ki. A Magyar Állami Hangversenyzenekar gördülékenyen és alkalmazkodóan kísérte a versenyművet Németh Gyula vezényletéve. Németh Gyula most vezényelt első ízben azóta, hogy — hosszabb távollét után — hazatért Chiléből. Schubert „nagy” C-dúr szimfóniájának előadása meggyőzött arról, hogy milyen figyelemreméltó fejlődést jelentett számára a huzamosabb együttműködés a külföldi zenekarral. Németh Gyula manuális és muzikális adottságai felől eddig sem voltak kétségek; mindezekhez most a művészi koncepció érettsége, pallérozottsága járul jelentős többletként. Schubert bámulatraméltó remekművének tolmácsolása egészében elismerésre méltó tett volt, akkor is, ha Németh Gyula felfogásával — például a második tételt illetően — nem értek is egyet. De imponáló, ahogyan felfogását következetesen és értelmesen megvalósította, tiszta és egyöntetű produkciót nyújtva mind a költői szépségű részletek kidolgozása, mind a monumentális arányok egységbe foglalása tekintetében. SCHIFF ANDRÁS vasárnapi matinéjának közönségét a sorozat eddigi hangversenyei alaposan elkényeztették, hiszen zongorista-utánpótlásunk ifjú és legifjabb reménységei eddig is többet nyújtottak már pianisztikus rátermettségből és magasfokú zenei képzettségből, mint néhány évvel ezelőtt álmodni mertük volna. Ilyen módon azt mondani, hogy Schiff András ebben a mezőnyben is megállja a helyét, nem csekély elismerés. Ami ebben a fiatal művészben elsősorban megragad, az lényének és hangszerének úgyszólván teljes azonosulása. Schiff Andrásnak anyanyelve a zongorajáték. De ez a pianisztikus bravúr egyelőre túlságosan leköti érdeklődését és olykor a hallgató figyelmét is túlzott mértékben irányítja a zongora anyagi mivoltára: a fára, fémre, elefántcsontra, amelyen pillanatonként aratja nagyszerű diadalát tíz ügyes ujja. Talán azért hatott a leginkább otthonosnak Scarlatti világában — a ráadások során — mert itt valóban a hangszer konstrukciójából kiindulva próbálhatja ki a játékos a zongoramuzsika megannyi hangzásbeli és kifejezésbeli lehetőségét. Bach kétszólamú invenciói is ezt a célt szolgálták a maguk idejében, a lipcsei mester azonban a technikai problémák legyőzésével egyidejűleg a muzsika megannyi titkába is beavatta „a tanulni vágyó muzikális ifjúságot” (mint egyik pedagógiai célú művének címéből kiderül) ; ezek a titkok ugyan Schiff András előtt is feltárultak már, de egyelőre nem mindenütt él felfedezésével. Filológiai szempontból igen jelentős volt az első invenció, amelyet Schiff András nem a hagyományosan ismert formában szólaltatott meg, hanem Bach saját változtatásával. S ha Schubert a-moll szonátájának világába még nem hatolt is mélyebben a fiatal zongoraművész, Beethoven kései Bagatelljeit színesen és sokoldalúan interpretálta. Pándi Marianne SZÓLÓESTJÉNEK már gyönyörű műsorával is joggal keltette fel a közönség érdeklődését Pauk György — és mondani sem kell, hogy kivételesen magasrendű hegedülés élményét nyújtotta. Schubert A- dúr duó (op. post. 162), Bach h-moll szólóhegedűpartita, Brahms A-dúr szonáta és Bartók II. rapszódia szerepelt ezen az estén, a kiváló hegedűst vele egyenrangú partner, Michael Isadore kísérte zongorán. Pauk hangszere bámulatosan szól. G-húrja gazdag és telt hangzású, selymes-bársonyosan zeng, és húrja magvasan szárnyal, játéka általában igen tiszta. Technikai problémákat nem ismer, minden hang teljes biztonsággal a helyén szólal meg, egyértelműen és véglegesen. Produkciója mögött nagy rutin érződik, a hatást pontosan kiszámítja, előre tudja és ez a hatás tévedhetetlenül meg is születik. Együttműködése partnerével támadhatatlanul pontos hangzásarányokat eredményez. Michael Isadore folyvást jelen van e fogalom legjobb értelmében, a darabokat úgy ismeri, mint a tenyerét, tudja, hol kell előtérbe lépnie és visszavonulnia, anélkül, hogy egyetlen pillanatra is jelentéktelenné válna. Minden előfeltétel készen áll tehát arra, hogy létrejöhessenek a nagy előadóművészet elragadtatott pillanatai. « Megpróbálkozni annak megfogalmazásával, hogy ezek a pillanatok miért nem jönnek létre, ez csakis annak hangsúlyozásával tehető, hogy rendkívüli hegedűsről van szó. Pauk György és partnerének játéka a legapróbb részletekig biztonságos. Itt a hallgatót nem érhetik zavaró meglepetések, de olyan gyönyörűséges meglepetések sem, amelyekért élni érdemes. Más szóval: ha az előadó a pillanat ihletétől hajtva nem kockáztat annak érdekében, hogy egy melódiahajlat itt és most valami különleges tartalomra-jelentésrehangulatra tegyen szert, akkor a közvetlenül adott pillanat nem izzik fel és nem hozza létre azt a mámort, ami a legnagyobbak előadását jellemzi. Mint azt az egyik kritikuskolléga megjegyezte: olyan marad az előadás, mint valami tökéletes hanglemez, amelyre nem „muszáj” folyton figyelni. Ugyanakkor azonban hangsúlyozni kell, hogy Pauk Oversy nyilvságát már az a tény önmagában véve is jelzi, hogy vele kapcsolatban ez a legvégső követelmény egyáltalán felállítható. Műsorából ki kell emelni Bach partitájának Sarabande- és „Bourrée”-tételét, valamint Bartók II. rapszódiáját, amelyet a nagy sikerre való tekintettel számos ráadás követett. Pernye András