Magyar Nemzet, 2017. szeptember (80. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

G­m) 2017. SZEPTEMBER 16-17. HÉTVÉGE Polgári napilap LXXX. évfolyam, 217. szám 1. kiadás Ára: 335 forint Előfizetőknek: 118 forint EHETŐ A BUCI? Nincs gond az albán pékségek termékeivel gazdaság 17. oldal Phenj­annak kényelmes az állandó atomhisztéria BUZNA VIKTOR Észak-Korea ismét emlékeztette a nem­zetközi közvéleményt, hogy az ENSZ újabb szankciói dacára esze ágában sincs feladni atomprogramját. Phenjan Japán felé lőtt ki rakétát, amely 3700 ki­lométer megtétele után a Csendes-óce­ánba csapódott. A már-már menetrend szerint érkező atomhisztéria a megszo­kott forgatókönyv szerint zajlott: Japán és Dél-Korea tiltakozásuknak adtak hangot, a nagyhatalmak igyekeztek egy­másra hárítani a felelősséget. Az Egye­sült Államok Oroszországot és Kínát a szankciók alkalmazására szólította fel, Phenjan kereskedelmi partnerei azon­ban nem mentek el szótlanul az Egye­sült Államok kritikái mellett. Donald Trump amerikai elnök korábbi reakciói­ra utalva Moszkva és Peking is jelezte, éppen Washington agresszív kirohaná­sai felelősek a válságért, ami párbeszéd nélkül nem oldható meg. Ez kényelmes felállás Phenjan számára. Miközben az ENSZ-ben hétről hétre a szankciókról vitatkoznak, az észak-koreai gazdaság jól teljesít. Lapunknak nyilatkozó szak­értők elmondták: a sajtóban megjele­nő, sztálinista hadigazdaságot ábrázo­ló kép az ázsiai diktatúrára egyre kevés­bé jellemző. Észak-Korea 3,9 százalékos gazdasági növekedést mutat, ennek kö­szönhetően Phenjan kezd hasonlítani egy kelet-ázsiai nagyvárosra. [Phenjannak...] Folytatás a 10. oldalon ► Észak-koreai rakétaindítás még augusztus végén. Látszólag a tűzzel játszanak fotó: mti/epa/kcna Egyre csak durvul a fehérgalléros korrupció Ma már rendszerszintű a korrupció, olyan közpénzszivattyúkat hoztak lét­re, amelyeknek szinte kizárólagos cél­juk, hogy a közpénzt a bennfentesek magánpénzévé alakítsák át - mond­ta a lapunknak adott interjúban a Transparency International Magyar­­ ország (TI) ügyvezető igazgatója, aki tanít a Corvinus Egyetemen is. Martin József Péter szerint óriási összegek, tíz­­milliárdok cserélnek gazdát korrupt módon a fehérgallérosok között. MARKOTAY CSABA - Készülnek az újabb harcra? - Milyen harcra? - A Fidesz velencei frakcióülésén beje­lentették, hogy nemzeti konzultáció kez­dődik a „Soros-tervről". Márpedig, leg­alábbis a kormánypárti kommuniká­cióban, a Transparency International Magyarország a Soros-terv része.­­ Nem tudok semmiféle Soros-terv­ről. Azt pedig egészen biztosan mond­hatom, hogy a TI semmilyen Soros-terv­nek nem része. A kormány és a kor­mánypárt rengeteg kommunikációs lufit ereszt el, de nagy részüknek sem­mi köze a valósághoz. - Támogatást viszont mégiscsak kap­nak az amerikai milliárdostól... - A Transparency International a Soros György alapította Nyílt Társada­lom Intézettől tavaly a teljes költség­­vetésének 7 százalékát kapta. Büszkék vagyunk rá és örülünk annak, hogy a Nyílt Társadalom Intézet finanszíroz néhány projektet nálunk, de messze nem ők a legnagyobb támogatóink. Ta­valy a költségvetésünk több mint felét, persze konkrét projektekre, az Euró­pai Uniótól kaptuk, amelynek Magyar­­ország is tagja. Idén még nagyobb lesz ez az arány. [Egyre...] Folytatás az 5. oldalon ► AZ UKRÁN NYELVTÖRVÉNY ELLEN SZERVEZETT TÜNTETÉST A FIDELITAS © belföld, 4. oldal Kukacsekk: újabb megbízás a régi kedvencnek MN ÖSSZEÁLLÍTÁS Újabb hatalmas összeget költ a nemze­ti kukaholdingként emlegetett NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koor­dináló és Vagyonkezelő Zrt. a tovább­ra sem megfelelően működő orszá­gos számlázási rendszerére. A válla­lat ezúttal 1,26 milliárd forint értékben adott megbízást bizonylatkészítő rend­szere üzemeltetési és informatikai fel­adatainak ellátására. A pályázat nyer­tese ezúttal is Euromacc Adatfeldolgo­zó és Szolgáltató Kft. lett. A társaságnak Hauser Gábor Miklós, illetve Brasnyó Péter a tulajdonosa a cégadatbázis sze­rint, akik Garancsi Istvánnal, a minisz­terelnökhöz közel állóként emlegetett üzletemberrel közösen jegyeznek egy harmadik céget, a Mobil Adat Kft.-t. Az Euromacc egy időben a Mobil Adat Kft. tulajdonosa is volt. [Kukacsekk:...] Folytatás a 6. oldalon ► Nem ingott meg a kormánypárt bizalma Simonkában HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ-HUTTER MARIANNA Bár Polt Péter legfőbb ügyész a közel­múltban ismertette, hogy Simonka György kormánypárti képviselő cége kö­zel egymilliárd forint kárt okozott a költ­ségvetésnek, úgy tűnik, a Fidesz bizalma egyelőre nem ingott meg a politikusban. Sőt, a jelek szerint a Békés megyei kép­viselő jövőre is indulhat a párt színeiben az országgyűlési választáson. Kósa La­jos, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője tegnap közölte: amíg az ügyészség nem kéri ki Simonka mentelmi jogát, addig ő választókerületi elnök, egyéni képvise­lő, és természetesen készül a kampány­ra. Kósa szavai alapján az összesen 973 millió forintos károkozás mellett az sem aggályos, hogy az ügyészség Simonka rokonai és cégei érintettségével folytat nyomozást. - Az ügyészek is tudnak mel­lényúlni -jelentette ki a politikus. A Fidesz távozó frakcióvezetője a kor­mánypártok háromnapos, közös kihe­lyezett frakcióülésén tartott sajtótájékoz­tatót Velencén. Kérdésünkre Kósa Lajos közölte: azt lehet várni a Fidesz kampá­nyától, amit egy jó detektívregénytől.­ Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője viszont konkrétumokat is mondott, sze­rinte rövidesen döntés születhet a (ku­darcot vallott) családi csődvédelem mó­dosításáról, amely a könnyített törleszté­si megoldás irányába mutathat. Részletek a 3. oldalon 7 A KISBÉRNÉL IS­­ VAN KISEBB Messze nem a multiláncok fizetnek a leg­rosszabbul a magyar kereskedelemben. 10 MEGÁLL AZ IDŐ,­L PEDIG ROHAN 35 éve mutatták be az egyik legjobb ma­gyar filmet - interjú Bereményi Gézával. Q ODATELEFONÁLÁS 0 RENDSZER A vizes vb után is alig juthatunk szabad vízfelülethez a főváros nagy uszodáiban. IDŐJÁRÁS SZOMBAT zápor VASÁRNAP felhős HÉTFŐ napos 24/1 22/111 20/1 770237 379064 17217 1

Next