Magyar Nemzet, 2017. szeptember (80. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

Magyar Nemzet 2017. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT Megint levelet kapnak a külhoni magyarok • A választási iroda is tájékoztat a regisztráció módjáról • 8,1 milliárdba kerülhet a választás VÉG MÁRTON Nem volt kifejezetten hatékony Orbán Viktor miniszterelnök a határon túli ma­gyaroknak írt júliusi levele, amelyben a kettős állampolgárokat a 2018-as vá­lasztáson való részvételre buzdította. A Nemzeti Választási Iroda tegnapi sajtótá­jékoztatóján hangzott el, hogy augusztus 1-je óta mindössze 3300 új regisztráció érkezett, így most összesen 295 ezer ma­gyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár szerepel a névjegyzék­ben. Nagyjából egy évvel ezelőtt, az ok­tóber 2-i népszavazáson már 274 ezren voksolhattak volna, tehát körülbelül 20 ezer potenciális új szavazót sikerült to­borozni. A kettős állampolgárok többsé­gét nem érdekli a magyarországi válasz­tás, hiszen összesen 650 ezer nagykorú közül 355 ezren ugyan már letették az ál­lampolgári esküt, de a választásra eddig nem regisztráltak. Ezen próbál meg se­gíteni a Nemzeti Választási Iroda (NVI): októberben mind a 650 ezer határon tú­li választópolgárnak levelet küldenek, amelyben egyrészt adategyeztetést kér­nek, másrészt a regisztráció lehetséges módjairól tájékoztatnak. Mintegy kilencven országba juttat­ják el Nepáltól Izlandig, a legtöbbet ter­mészetesen Romániába, ahonnan ed­dig már 129 ezer embert vettek fel a névjegyzékbe. A külföldön dolgozó si­ma magyar állampolgárokkal nem tö­rődnek ennyit, ők továbbra sem szavaz­hatnak majd levélben, mindössze any­­nyi történik, hogy néhány új városban is nyílik konzulátus (Manchester, Edin­burgh), ahova elmehetnek majd a vá­lasztás napján leadni a szavazatukat. Nem árt tehát már készülni, hiszen a köztársasági elnök az alkotmány szerint egy áprilisi vagy májusi vasárnapra ír­hatja ki az országgyűlési választást, ám ez nem eshet ünnepnapra, így például húsvétra, pünkösdre, május elsejére. Ez azt jelenti, hogy hét vasárnap közül vá­laszthat az államfő, ezek: április 8., 15., 22., 29., május 6., 13. és 27. Pálffy Ilona, az NVI elnöke tegnap azt is elmondta, hogy a 2014-es válasz­táshoz képest mintegy 600 millió forint­tal többe, összesen 8,1 milliárd forintba kerülhet majd a 2018-as parlamenti vá­lasztás lebonyolítása. Egyrészt 2014-ben még csak 193 ezer regisztrált határon tú­li választó volt, másrészt a szavazatszám­láló bizottságok tagjainak járó napidíjat is emelnék, de az informatikai, bizton­sági rendszerükön is fejlesztenek. Utób­bi még nem készült el, több beszerzés ugyanis még folyamatban van. Közben az NVI Alkotmány utcai szék­háza előtt tegnap is üléseztek az ellen­zéki pártok a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom szervezésében. Az MSZP, a DK, a Momentum, az Együtt, a Liberálisok, a MoMa és a Párbeszéd kép­viselői egy új igazságos és arányos vá­lasztási rendszert próbálnak összerak­ni, ott jártunkkor az LMP képviselője nem vett részt a megbeszélésen. Egyelő­re még nincs mindenben egyetértés a fe­lek között, de formálódik a közös javas­lat, amely az egyéni választókerületek száma a parlamentbejutási küszöb mér­téke tekintetében is merőben különböz­ne a jelenlegi, csak a Fidesz által elfoga­dott választási törvénytől. Pálffy Ilona fotó: nagy Béla Négy év Szepessynek Börtönbe mehet a volt polgármester Nem jogerősen négy év börtönben le­töltendő szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregy­házi Járásbíróság Szepessy Zsoltot, Mo­nok volt polgármesterét (képünkön). A 2010-es választások előtt néhány hó­nappal alapított Összefogás Párt veze­tője a megállapított tényállás szerint élettársával együtt megállapodott két ukrán vádlottal, hogy kárpátaljai ukrán személyeket fognak nagy összegű ke­nőpénzért magyar állampolgársághoz segíteni. Szepessy azt ígérte, bizonyos hatósági személyek az ő kérésére, több ezer euró fejében gondoskodni fognak arról, hogy az érintettek kedvezmé­nyes honosítási eljárása sikerrel járjon, akkor is, ha annak törvényi feltételei nem állnak fenn. Szepessyék 2013-ban legalább 594 kárpátaljai ukrán sze­mély után vettek át több mint 110 mil­lió forint vesztegetési pénzt, valójában azonban egyetlen honosítási eljárás­ban sem tettek lépéseket, a pénzt ma­gukra fordították. A politikust befolyás­sal üzérkedés bűntettében mondták ki bűnösnek, csakúgy, mint élettársát, aki két év felfüggesztettet kapott. A két uk­rájra befolyás vásárlásának bűntette miatt 6-6 hónap felfüggesztettet róttak ki. Szepessy korábban többek között azzal lett ismert, hogy rosszul beadott népszavazási kérdésekkel hátráltatta a vasárnapi zárva tartásról szóló referen­dum megvalósítását. (L. T.) B­i­l­s • Párhuzamos valóság A gátlástalanságnak nincs határa Rárontottak a Ripostra a Jobbik em­berei. Vona a testőrét küldte! - ezzel a címmel számolt be a kormányköze­li bulvárlap arról, hogy az M­­TV mun­katársai csütörtökön meglátogatták a szerkesztőségüket. A Ripost tájékoz­tatása szerint a Jobbik-közeli televízió munkatársai bűncselekményt elkövet­ve jutottak be a szerkesztőség épületé­be. Az újság közlését a kormány befo­lyása alatt álló média szinte összes tag­ja átvette. Az eseményekről készült beszámolók egyetlen hibája, hogy igen távol áll attól, ami valójában történt. Az M­­TV ugyanis nyilvánosságra hoz­ta a látogatásukról készült vágatlan fel­vételt. Ebből kiderül, hogy az épület­be belépő tévéseket a bemutatkozás után gond nélkül felengedték a szer­kesztőség recepciójához, tehát szó sem volt csalásról. A bulvárlap azon közlé­se sem volt helytálló, hogy a szerkesz­tőségi recepciónál szívós zaklatás tör­tént volna. Az újságírók csak abban kértek segítséget, hogy beszélni tud­janak Ómolnár Miklós főszerkesztővel vagy egy újságíróval. Korábban ugyanis a Ripost olyan anyagokat közölt az M­­TV-ről, amely szerintük valótlanságo­kat tartalmazott. Tehát azt akarták tisz­tázni, miért hazudnak róluk, ám válasz helyett újabb félrevezető hírben szá­moltak be látogatásukról. A bulvárlap közölte, a garázda, félelemkeltő maga­tartás miatt feljelentést tesznek. (MN) ­rwist A detektívregénytől a marcipánig • Kósa Lajos, a Fidesz-frakció távozó vezetője tobzódott a költői képekben Velencén HUTTER MARIANNA Bár olyan kérdésekről, mint az oktatás vagy az egészségügy, tegnap sem tár­gyalt a Fidesz KDNP kihelyezett frak­cióülésén, sok szó esett a kormánypár­tok választási stratégiájáról - derült ki a Fidesz-KDNP pénteki, Velencén tartott sajtótájékoztatóján. Kérdésünkre Kósa Lajos, a Fidesz leköszönő frakcióvezető­je érdemi felvitágosítást erről nem adott, talányosan csak annyit mondott, azt le­het várni attól, amit egy jó detektívre­génytől: „A végén kiderül a gyilkos meg Újabb lehetőségeket terem­tenének a nőknek a nem hagyományos foglalkozta­tási formák igénybevételére a megoldás.” Harrach Péter, a KDNP frak­cióvezetője pedig azt ígérte: „Az ered­mények megnyugtató tudatában és a fe­lelősség súlyát viselve fogjuk ezt a kam­pányt folytatni az ország érdekében.” Bejelentették: az új ukrán oktatási törvény ügyében várhatóan már kedden szavaz az Országgyűlés - minden bizony­nyal ötpárti egyetértéssel - arról a hatá­rozatról, amelyben a leghatározottab­ban elítélik Ukrajnát a jogszabály miatt. A Magyar Nemzet felvetésére, hogy Or­bán Viktor is fel fog-e szólalni a kérdés­ben, úgy reagált Kósa Lajos: egészen biz­tos, hogy lesz majd, amikor a minisz­terelnök is részt vesz a vitában. Ám a politikus úgy vélte, a miniszterelnök fel­szólalásának abból a szempontból nin­csen jelentősége, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter is kifejtette már a kor­mány álláspontját. Kósa ennek kapcsán arról is beszélt, hogy Szijjártó „nem a sa­ját szakállára politizál”, tehát nem ott­hon, szalonnasütés közben vitatja meg családi körben, hogy mit kéne monda­ni. „A magyar külügyminiszternek a mi kormányunkban nincsen írói munkássá­ga, nincsen magánvéleménye, nincsen egyéb véleménye, amit ő kíván a kame­rákba elmondani, minden pillanatban a magyar kormány hivatalos álláspontját képviseli, ami megegyezik Orbán Viktor álláspontjával” - jelezte Kósa Lajos. A kormánypárti képviselők közölték: a demográfiai kérdések áttekintésekor a Fidesz-KDNP-frakció arra kérte a kor­mányt, hogy teremtsen további lehető­ségeket a nőknek a nem hagyományos foglalkoztatási formák igénybevételé­re, például az otthoni munkavégzésre, a részmunkaidőre, a munkaerő-kölcsön­zésre. Ugyanakkor lapunk kérdésére, hogy tervezik-e növelni a családi pótlé­kot, Kósa Lajos úgy reagált: a családtá­mogatási rendszer egészét nézve a ma­gyar a legbőkezűbb az unióban. Bár a családi pótlékot valóban nem emelték évek óta, más támogatási elemeket a sokszorosára növeltek, így a politikus a helyzetet ahhoz hasonlította, mint ami­kor folyamatosan növelnek egy tortát, ám valaki azt mondja, „jó, de a marci­pán nem lett nagyobb”. Kósa szerint ak­kor azt lehet mondani, hogy „a torta mégiscsak a háromszorosa, és a szom­szédok még sosem láttak ekkorát”. Harrach Péter arról is beszámolt, hogy rövidesen döntés születhet a csa­ládi csődvédelem módosításáról. Meg­jegyezte, vannak olyan országok, ahol fennáll az úgynevezett elsétálás joga (ez azt jelenti, hogy az ingatlan értékén túl további összeget nem követelhet az adóstól a pénzintézet). - Ezt nem azért mondom példának, mert most itt erről van szó, bár ez sem kizárt - fűzte hozzá. „A felelősség súlyát viselve, az ország érdekében." Halász János, Kósa Lajos és Harrach Péter fotó székelyhídi balázs belföld 13 Nem ingott meg a bizalom Simonkában HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ-HUTTER MARIANNA Miközben Polt Péter legfőbb ügyész tá­jékoztatásából nemrég kiderült, hogy Simonka György fideszes képviselő ro­konainak és cégeinek érintettségével a Központi Nyomozó Főügyészség költség­­vetési csalás gyanúja miatt nyomoz, úgy tűnik, töretlen a kormánypárt bizalma a politikusban. Kósa Lajos, a Fidesz-frak­ció leköszönő vezetője tegnapi sajtótájé­koztatóján az RTL Klub kérdésére azt vá­laszolta: amíg az ügyészség nem kéri ki Simonka György mentelmi jogát, addig ő választókerületi elnök, egyéni képvise­lő, és természetesen készül a választási kampányra. Mint mondta, mihelyt tény­legesen van jogi eljárás a politikus ellen, ahhoz lehet „viszonyulni”, míg a „szóbe­szédhez” akkor sem, ha az ügyészség is mondja. Kósa emlékeztetett, lehetett már ko­rábban hasonló eseteket látni. Előfor­dult például, hogy az egyik szocialista parlamenti képviselőről maga a megyei főügyész írta le egy levélben, hogy a he­lyi maffia feje, de a mentelmi jogát nem kérte ki. Egy másik esetben pedig egy akkori ellenzéki képviselő kapcsán az ügyészség nem vette észre, hogy ő parla­menti képviselő, így két évig úgy vonták eljárás alá, hogy nem kérték ki a men­telmi jogát. „Tehát az ügyészek is tudnak néha mellényúlni” - jegyezte meg Kósa. Ugyanakkor aligha nyúlt mellé a leg­főbb ügyész, amikor a közelmúltban Hadházy Ákos, az LMP társelnöke kér­désére közölte, hogy összesen 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének a Magyar Termés TÉSZ Kft., vagyis az a társaság, amelyik többek közt Simonka tulajdoná­ban van. Az sem elhanyagolható körül­mény, hogy a mára felszámolási eljárás alá került cég által okozott csaknem egy­­milliárd forintos kárt eddig nem térítette meg senki. Sőt az összeg a nyomozás so­rán növekedhet is. Az eljárásnak egyéb­ként eddig 13 gyanúsítottja van, s mint arról tegnap beszámoltunk, közülük ket­ten voltak előzetes letartóztatásban. Ve­lük szemben a közelmúltban enyhítették lakhelyelhagyási tilalomra a kényszerin­tézkedést. Nem mellékes, hogy mindket­ten Simonka György üzlettársai. A Békés megyei kormánypárti kép­viselő egyébként nemrég ellentámadás­ba kezdett, s Hadházy Ákos mellett több személyt, köztük Bőd Tamást, az Együtt gyulai elnökét is feljelentette rágalma­zás miatt. Szerinte ugyanis az ellenzéki politikus nagy nyilvánosság előtt jelen­tős érdeksérelmet okozott neki azzal, hogy nyilvánosságra hozta, nyomoznak az ügyében. Bőd Tamás lapunknak el­mondta, az első bírósági tárgyalás szep­tember elején volt, amikor az is kiderült, hogy legalább 5-6 feljelentést tett ellene Simonka György. ► gyanúsítottja van eddig annak az el­járásnak, amely Si­monka György kép­viselő cégeit is érinti

Next