Magyar Nemzet, 2017. szeptember (80. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-16 / 217. szám
tear Nmet 2017. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT l megtermett férfi szemeiből ugyanis elrajzolt könnycseppek hullanak. Három is, ami a börtönszimbolika szerint három ember megölését jelenti. Ám Marek nem ezért hullajtja a könnyeket. Csak úgy csináltatta őket. Miközben ezt mondja, szorítja a szobrot. Akkor teszi le, amikor alkudni kezd egy árusnál, sokallja ugyanis a 2500 forintot a rózsaszín szappanbuborék-pisztolyért. Árpád testvérnél, a kamionsofőrből lett remeténél nem kell alkudni. Ingyen adja a szentképeket, de olyan vehemenciával-kedvességgel, hogy elugrani sem lehet előle. - Ne féljetek a nagy szakállamtól - mondja hálós baseballsapkájával, szürke csuhájával és gubacsból készült rózsafüzérével az aranykeresztes, pecsétgyűrűs, napszemüveges cigány zarándokok közül meglehetősen kirívó remete. Persze Árpád testvér mindenhonnan kitűnne a gondolataival is. - Nem börtönöket kellene építenie a kormánynak. A vallást kéne nyomni. Ha sokan tudnák, hogy a lopás és a gyilkosság bűn, nem kellenének börtönök - magyarázza, és három perc alatt bezsebeli közben az ötödik köszönetét, amelyek után automatikusan elhangzik, hogy „áldja meg magát az Isten”. Árpád testvér azért nem bízza el magát. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a gubacsok közé fűzött, műanyag halálfej. Azért lóg itt, hogy emlékeztessen rá, hova jutunk mi mind - mondja nevetve, mintha amúgy nem is érdekelné a földi lét. A másik út a kápolnától a kálvárián keresztül vezet a búcsúhoz. Pálinkázó férfit veszünk észre ott, ahol „Jézust megfosztják ruháitól”. Amikor közelebb érünk, akkor látjuk, hogy az asztala nem más, mint a kettétört stációszobor. Mögötte ott áll az érdi Jakabék tábora. Amióta az eszemet tudom, járunk Csatkára. Régen pont úgy álltak a lovas szekereink, mint most a teherautóink - idézi fel Gábor, a családfő, a hatvanéves dédnagyapa. Büszkén mutat körbe: legalább húszan vannak, több generáció. Az idill teljes, a gyerekek játék babákat csavargatnak zsibongva, a három bográcsban rotyog a csülkös pacal, a Németországból hozott kisteherautó hátuljában felállított rezsón serceg a rántott csirke. Az aggregátor, amelyről az eperpálinkával megpakolt hűtő működik, messzebb duruzsol, így tisztán hallani, hogy az egyik unokatelefonján Kis Grófo arról énekel, „ma lecsúszik a torkomon vagy száz ital”. - Régen el kellett indulni már szerdán, hogy ideérjünk péntekre. De ma is már hónapokkal a búcsú előtt készülünk nagyon - magyarázza öblös hangján Gábor. Természetesen van családi csodájuk: egyszer szakadt az eső, karon ülő húgára mégsem esett egy csepp sem. Gyorsan meg is áldotta őt az atya. A másik: 19 éves korában itt beszélte meg az akkor 13 éves feleségével, hogyan fogja megszöktetni. Azóta együtt vannak, annyira, hogy a nej ott mosolyog tetoválás formájában is a családfő jókora felkarján. Mosoly egyébként van bőven, Gábor minden szavához mellékel egyet. Ahhoz is, amikor a verekedésekről nosztalgiázik. - Sok késelés volt itt az erdőben, de meg kell jegyezni azt is, hogy én olyanra nem emlékszem, hogy innen bevittek volna valakit az őrsre a rendőrök. Elvégezték a fegyelmezést a fák között - mondja hamiskásan. Csak akkor komolyodik el, amikor arról beszél, hogy kevesen járnak már a búcsúra. - A jehovák meg a többi kisegyház elcsábította a cigányokat. Mi tartjuk magunkat, régi római katolikusok vagyunk, a házunkban is szentképek vannak - jegyenzi meg büszkén. Utána szó szót követ, és kiderül, ők adták a gyémántokkal kirakott koronát az alapítványnak. Estefelé a búcsúban már vegyül a bográcsok alól szálló pernye a pisztolyokból kilőtt szappanbuborékokkal. A szent kútnál hatalmas tömeg gyűlik össze. Mind forrásvizet vinnének, várják tőle a csodát. Nagyapák áldják meg lovári nyelven mormolva a tömegbe rángatott unokáikat, közben megmossák a lurkók arcát, asszonyok kiabálnak cukorbetegségüket panaszolva, s állnak neki tolakodni üvegeikkel a kút irányába. Beállunk közéjük mi is. Olyan sokáig kell várnunk, hogy a hangoskodás, tülekedés helyett már azt kezdjük nézegetni, milyen szép is az, amikor a lemenő nap átsüt a lányok-aszszonyok arany karika fülbevalóin. Mert hát búcsú van, mi sem sietünk. magazin 21 Sok támogatás megy a határon túlra, de kisebbségeink védelmében még mindig nem tudunk elég erősen fellépni MINT EGY TÖMEGKATASZTRÓFA TÚLÉLŐI ► Folytatás a 17. oldalról Szóval Orbán Viktoron kívül most már nincsenek erős emberek, akik tollba mondják, mi történjen a pénzzel - pontosabban a legtöbb régió esetében nincsenek, Kárpátalja kivételével. Ez a régió ugyanis külön kormánybiztost is kapott, és Grezsa Niván joggal indulhatna a leghosszabb titulust viselő közszolgák versenyén, mivel „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja (3akapnaTCbKa pcjiacTb) együttműködési és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjával” bízták meg 2015 decemberében. Lázár János kancelláriaminiszter egykori háziorvosa kívülről csöppent a nemzetpolitikába (rossz nyelvek szerint azért kapott határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatot, mert nagyon szeretett Erdélybe járni), de annál vehemensebben vetette bele magát a munkába. Olyan beregszászi forrásunk is akad, aki azt mondta: a támogatás fejében még arra is kapott jóindulatú javaslatot, kinél vásárolja meg a téglát. Ez a többi térségben nincs így - erdélyi forrásaink azt mondták, nem jellemző a magyar közbeszerzéseken tapasztalható állapot, hogy a nagy öszszegű támogatások elnyerőinél hamar kopogtatnak a kijelölt kivitelezők. A nagyváradi római katolikus püspöki palota rekonstrukciójára például kétmilliárdnyi adóforint megy, de könnyen elképzelhető, hogy a munkát nem valamelyik Mészáros-érdekeltség, hanem helyi vállalkozók végzik el. Ha van időnk alaposan végigböngészni a BGA nem túl jól kereshető honlapját, semmiféle logikát nem találunk a támogatásokban. A stratégia hiányát forrásaink is elismerték - egyikük egy nagyon érzékletes példát is mondott. Kétezertízben a Fidesz úgy vette át a kormányaidat, fogalmazott riportalanyunk, hogy a határon túli magyarság olyan állapotban volt, mint egy tömegkatasztrófa túlélői. Az egészségügyben ilyenkor úgynevezett sürgősségi triázsolást végeznek: eldöntik, kinél kell kezdeni a beavatkozást, ki várhat még, és kit hagynak meghalni, mert az élettel össze nem egyeztethető sérülései vannak. Ennek pontos szakmai kritériumai vannak, de a magyar adminisztrációban nem volt meg ehhez a „nemzetpolitikai triázshoz” a kellő szakértelem, és a kétharmad ellenére talán a politikai bátorság sem. Ami súlyosabb, hogy az ehhez szükséges tárgyi tudással a határon túli közösségek vezetői sem rendelkeznek, így a kormányzás hét esztendeje alatt sok múlt az esetlegességen: ki találkozott jó időben és helyen Orbán Viktorral, vagy kinek voltak kiváló pályázatírói és lobbistái. Vagy csak egyszerűen szerencséje volt, és épp jó fiókban, felül volt egy elfekvő pályázata: a Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársainak rémálmaiban jön elő tavaly december, amikor négy nap alatt kellett egy ad hoc ötlet nyomán Kárpát-medencei óvodai és bölcsődei támogatási koncepciót kitalálni és beindítani, mert a költségvetés valamely bugyrából hirtelen el kellett költeni - és csak erre lehetett elkölteni a kilencmilliárdot. Ez volt december 21-én, míg másnap, december 22-én újabb 27,7 milliárd sorsa dőlt el, főként egyházi nyertesekkel. Majdnem nyolcmilliárd jutott az Erdélyi Református Egyházkerületnek ingatlanberuházásra, 1,75 milliárdot kaptak a felvidéki reformátusok is ugyanerre a célra, és sok más mellett jutott erdélyi katolikus plébániáknak is nagyjából két és fél milliárd. A HVG úgy tudja, hogy más kalapból ugyan, de egy-egy milliárd ment eszéki, munkácsi, dunaszerdahelyi, Csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi sportkluboknak is. Az erdélyi Átlátszó oknyomozó portál munkatársa, miután több hónapot töltött a határon túli támogatások böngészésével és összeadogatásával, úgy fogalmazott: az államapparátus egymással versengő szereplői látszólag ötletszerűen döntenek a rendelkezésükre álló forrásokról, és senki sem tudja pontosan megmondani, összesen mennyi támogatás megy a határon túlra. A fura helyzet ellenére forrásaink egybehangzóan azt mondták, hogy a támogatásokban nincs hátsó szándék, és meggyőződésük, hogy a pénzt hatékonyabban költik el a határon túl annál, mint ahogyan itthon például az európai uniós források lehívásánál történik. Az viszont elismerik, hogy a támogatások elosztásához szerkezetváltásra, a helyzet pontos ismeretén alapuló, rendszerszintű gondolkodásra és főképp tudatos tervezésre volna szükség. Sokan - az ellenzéken kívül még a Fideszből is - úgy látják, hogy az Orbán-kormány nemzetpolitikáját egyre erősödő mértékben a belpolitikai célok határozzák meg. Röviden: minél több határon túli voksot begyűjteni. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy a Fidesz holdudvarában van ugyan egy erőteljes erdélyi sajtóportfólió, de hiába lapoztuk fel ezeket a lapokat, egyetlen szem, választási regisztrációra buzdító hirdetést sem találtunk bennük. Pedig a kampány elkezdődött - a közterületekre kikerült plakátokon Székelyföldön arra buzdítják a honosított magyar állampolgárokat (áprilisra minden bizonnyal elérjük az egymilliós számot), hogy regisztráljanak a levélbeli szavazáshoz. Mindez azért is furcsa, mert mint korábban megírtuk, miniszteri biztosa is lesz a környező országokban lebonyolított választásoknak, mivel a kvótanépszavazáson feltűnően sokan szavaztak érvénytelenül a jogszabályok hiányos ismerete miatt. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejtágítást tartott augusztus végén a magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén, és a kormány maga is küldött levelet a magyar állampolgárságot is szerzett határon túliaknak, amelyben a választáson való részvételre buzdít. A „stratégia” - ha lehet ezt annak nevezni - kiagyalója és irányítója természetesen maga a miniszterelnök, ezt egy külügyekkel foglalkozó fideszes forrásunk mondta. Az idei tusnádfürdői szabadegyetem politikai programjai között is hangsúlyosan szerepeltek olyanok, amelyekben kiemelt téma volt a választási regisztráció. Érdekes és aktuális kérdés az ukrán oktatási törvény ügye is. Szijjártó Péter most „hátba szúrásról”, „cinikus időzítésről” beszél, miközben már hónapok óta ismert, hogy valamilyen, a magyarokat nem feltétlenül kedvezően érintő változásra készül az ukrán kormány. Olyannyira, hogy a nyár elején a budapesti ukrán nagykövetség sajtóbeszélgetést is szervezett a témában, amelyen Ljubov Nepop nagykövet azzal indokolta a tervezett változtatásokat, hogy a kárpátaljai magyarok között nagyon kevesen beszélnek ukránul, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy normálisan ügyeket tudjanak intézni például. Szintén még a nyár elején került lapunk birtokába egy olyan minisztériumi belső feljegyzés, amely már akkor arra figyelmeztetett: Petro Porosenko kompromisszumokra kényszerülhet a törvényhozásban a nacionalista pártok támogatásáért cserébe. Ukrajnával ugyanakkor információink szerint kötöttünk egy nagyon érzékeny hallgatólagos megállapodást: az ukrán hatóságok nem firtatják, hány kárpátaljai magyar szerezhetett már állampolgárságot (az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot), cserébe a magyar kormány fejlesztéseket hajt végre a régióban, és nemzetközi fórumokon támogatja például az ukrán vízumkönnyítést. A határon túli szavazatmaximalizálásra törekvő Orbán-kabinetnek ebből a szempontból nem érdeke a helyzet túlzott elmérgesítése. Mindez illeszkedik abba magyar nemzetpolitikai stratégiába, amely lehetőség szerint kerüli az éles konfliktust szomszédainkkal nemzetiségi-kisebbségvédelmi ügyekben. Cserébe viszont az olyan nagypolitikai kérdésekben, mint a migráció vagy az energetika, számít a közép-európai együttműködésre. Mint akár a kvótaper körüli huzavonából is látszik, ez a modell működik is, meg nem is. Hosszú távon a Kárpát-medencei magyarság szempontjából kétségtelenül vannak kockázatai annak, ha Magyarország az állandó gazdasági növekedésben, európai befolyása erősödésében bízva úgy gondolja, pozíciójánál fogva el tudja simítani a kisebbségvédelem terén jelentkező problémákat, miközben a nemzeti ügyekben csökkentett hangerőn szólal meg. A magyar kormányt biztosan nem érte váratlanul a kijevi rada döntése, arról viszont nincs tudomásunk, hogy az elmúlt hónapokban diplomáciai úton bármilyen tárgyalást kezdeményezett volna a magyar fél valamilyen kompromisszumos megoldás elérésére. „Ha tudtak róla, de nem tettek semmit, az nagyon súlyos hiba. Ha próbáltak valamit elérni, akkor pedig az derült ki, hogy ezek a lépések teljesen eredménytelenek maradtak” - mondta az esettel kapcsolatban egy korábban az Orbán-kormányokban több poszton is fontos diplomáciai küldetést teljesítő forrásunk. Ő szintén úgy látja, hogy a határon túli magyarok ügye kizárólag belpolitikai szempontból fontos a kormánynak. Szerinte ezt mutatja, hogy a Fidesznek állandó törekvése volt a környező országokban a párthoz feltétel nélkül lojális politikai erők mesterséges kreálása pénzt, energiát nem kímélve. A Fidesz 2010-es győzelmével megszűntek a magyar-román közös kormányülések, pedig ha valami, az jó fórum lett volna arra, hogy bármilyen közös problémát megvitassanak - mondta forrásunk. Szerinte a belpolitikai célok érdekében a kormány feladta a mindenkori magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés egyik fontos eszközét is, mégpedig azt, hogy a lehető legjobb viszonyt ápoljon azokkal a befolyásos országokkal, amelyek egy-egy vitás ügyben esetleg valamelyik szomszédos kormányra is nyomást tudnának gyakorolni. Teljesen egyértelmű, hogy a magyar kormány egyedül nem mindig tud hatékonyan fellépni Romániával, Szlovákiával vagy éppen most Ukrajnával szemben. De ha ehhez meg tudnánk nyerni az amerikai vagy a német kormány támogatását, már más lenne a helyzet. Ez diplomáciai alaptétel, a kormányban mégsem foglalkozott vele senki. Most egyszerre vagyunk rosszban Berlinnel és Washingtonnal, talán nem véletlen, hogy az amerikai kormány pozitívan nyilatkozott az ukrán nyelvtörvényről” -összegzett forrásunk. A kijevi amerikai nagykövetség elismerő szavait - vagyis hogy gratuláltak Ukrajnának az oktatási reform „továbblendítéséhez” - a nagy nemzetközi jogvédő szervezetek is elhibázottnak tartják. A legtisztábban persze Szlovákia esetében látszik, melyek a magyar kormány mozgatórugói a határon túli kisebbségeket illetően. Még ellenzékben a Fidesz rendszeresen azzal bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, hogy nem áll ki elég keményen a magyarellenes Fico-kabinettel szemben. Aztán 2010 után kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfőként nagyon is jól megtalálja a hangot Fkával (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szlovák kormányfőnek időközben sikerült megszabadulnia a vállalhatatlanul szélsőjobbos Szlovák Nemzeti Párttól, így ő is változtatott a politikáján), a menekültválságban pedig gyakorlatilag stratégiai partnerek lettek. Ezzel együtt minden bírálat elhalkult Budapesten a felvidéki magyarok helyzetét illetően. A Fidesz által támogatott Magyar Koalíció Pártja ugyan időközben kiesett a szlovák törvényhozásból, és vissza sem sikerült kerülnie, az elvben a magyar ügyeket is képviselő Híd-Most magyar-szlovák vegyes pártot mégsem tekinti partnerének a kormány, pedig ők még a kormánykoalíciónak is tagjai. „Alig néhány fős, megkérdőjelezhető támogatottságú egyesületek rendszeresen ott ülnek a Magyar Állandó Értekezleteken, Bugár Béláék (Bugár a Híd egyik vezetője - a szerk.) pedig nem, ez is jellemző a kormány szemléletére” - mondta a már idézett volt diplomata. A fentieket az sem menti különösebben, hogy egy határon túli ügyekben is aktív fideszes képviselő szerint arra számítottak, hosszabb távon minden környező országban folyamatosan javulni fog a magyar kisebbség helyzete, és ez egyre kevésbé „ad munkát” a politikának. Tény, hogy - elsősorban az uniós integráció miatt - Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és a még csatlakozási fázisban lévő Szerbiában is jobb a nemzetiségi kisebbségek helyzete, mint a 90-es években vagy a 2000-es évek elején volt, de a tendencia akkor sem egyértelmű. Jó példa erre a román belpolitika, ahol azért még ma is rendszeresen előkerül a „magyar kártya”. Az a furcsa, hogy Ukrajnát illetően éppen fordított a helyzet. Ott - bár a szegénység nagy volt - a 90- es években Kárpátalján nem tudtál úgy bemenni egy iskolába egy magyarok által is lakott településen, hogy az ukrán mellett ne legyen kitéve a magyar zászló is. Mindenki számára egyértelműen fontos volt, hogy a kisebbségek jogait biztosítsák - mondta a képviselő. Persze az is igaz, hogy az ukrán nemzeti törekvéseket elsősorban az oroszellenes érzelmek motiválják, a magyar kisebbség ettől függetlenül egy olyan geopolitikai játszma túszává válhat, amelyben egyelőre nem éppen jók az esélyeink. Kárpátaljai magyar gazda munkában. Jókor, jó helyen FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ