Magyar Nemzet, 2017. szeptember (80. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-16 / 217. szám
Magyar Janzet 2017. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT A génszerkesztés technológiájával már nem futurisztikus álom a macskafajmentes vörösbor és a szarv nélküli tehén Hófehér csiperke A génszerkesztésnek nevezett új, a tudományos világot nagy izgalomban tartó eljárás forradalmasítja a géntechnológiát. A figyelem azonban szinte kizárólag az orvosi alkalmazásaira irányul, miközben mezőgazdasági felhasználása sokkal kiterjedtebb lehet. Ám előkerül a régi kérdés: ez génmódosításnak minősül-e, és ha igen, a génmódosítás rossz-e egyáltalán, vagy vannak azért jó formái is? Félő, hogy Európa és benne Magyarország a tudománytalan ideológiai kötélhúzás miatt megint lemarad a forradalomról. MOLNÁR CSABA Iong Yang, a Pennsylvaniai Állami Egyetem növénypatológusa olyan fehér csiperkegombát állított elő génszerkesztéssel, amely fehér is marad, nem bámul be (így a vásárlók számára kívánatosabbnak tűnik), számol be a Nature. Ehhez annyit kellett mindössze tennie, hogy a gomba hat génje közül, amelyek a polifenol-oxidáznak nevezett és a bámulásért felelős gént kódolják, egyet „kiütött” (működésképtelenné tett) azáltal, hogy kivágott néhány bázispárt, a gének elemi alkotórészeit, így harminc százalékkal csökkent az enzimaktivitás. A tudós nem épített tehát be más fajból származó gént, de még másik csiperkéből származót sem. Mindössze a meglévő génben okozott egy apró és nagyon precíziósan célzott, tudatos változást a CRISPR-nek nevezett, a korábbiaknál sokkal pontosabb, egyszerűbb és olcsóbb genom-'' szerkesztési eljárás segítségével (erről részletesen legutóbb lapunk augusztus 8-i számának 15. oldalán írtunk). A CRISPR-t ma már szerte a világon a legkülönfélébb célokra használják a rákgyógyítástól a malária kórokozójára rezisztens szúnyogok tenyésztésén keresztül a mezőgazdaságig. Eredetileg a baktériumok vírusfertőzés elleni védekezőrendszerének mechanizmusa volt, de segítségével könnyűszerrel lehet a DNS bármely pontját tökéletesen kontrollált módon megváltoztatni. A felfedezés mögött álló kutatópáros teljesítményéért nyilvánvalóan Nobel-díjat fog kapni néhány éven belül. Visszatérve a csiperkéhez, Yang, miután megalkotta a barnulásmentes gombát, elkezdett a „találmány” gazdasági hasznosításán gondolkozni, magyarul, eszébe jutott, hogy akár el is lehetne adni. Itt jött azonban a dilemma, hogy a CRISPR-rel génszerkesztett (tehát szigorú értelemben módosított) gomba vajon a törvények szerint is génmódosított szervezetnek (GMO-nak) minősül-e. Ez azért nem egyértelmű, mert nem építettek be új gént a genomba. A kutató ezért levelet írt az amerikai földművelésügyi minisztériumnak, állásfoglalást kérve a kérdésben. Végül megérkezett a válasz, amelyben az állt, hogy a CRISPR-rel módosított genetikai állományú élőlények a törvény értelmében nem minősülnek GMO-nak, így különleges engedélyek nélkül is forgalmazhatók. Időközben a biotechnológiai ipar egyéb szereplői is ráálltak a témára, így ma már Amerikában lehet olyan génmódosított almát és krumplit kapni, amelyek felvágás után lassabban bámulnak meg, így tovább megőrzik a frissesség látszatát. Génszerkesztéssel előállítottak már lisztharmatra rezisztens búzát, a járványos barnulásnak ellenálló rizst, és a példák száma hamarosan talán szinte végtelen lesz. Mindaz, ami eddig a hagyományos nemesítéssel megvalósítható volt lassan, kis hatékonysággal, az ezzel a technológiával gyorsan, pontosan végrehajtható - mondja Dudits Dénes akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának professor emeritusa, a Precíziós nemesítés című, részben génszerkesztéssel foglalkozó tanulmánykötet társszerkesztője. Egy, a Cell folyóiratban megjelent tanulmány szerint az amerikai Cold Spring Harbor Kutatóintézet munkatársai a paradicsomot „javították meg” az új módszer felhasználásával. Az ötvenes években a Galápagos-szigetekről származó vadparadicsomfaj segítségével olyan fajtát nemesítettek ki, amelynek gyümölcsei hosszabb ideig a száron maradnak - így szüret előtt tovább megőrzik frissességüket. Csakhogy ezzel együtt két nem kívánt jelleg is jött: túl sok lett az ág és a virág, mindez a gyümölcsneveléstől vonta el a növény energiáit. A kutatók több mint négyezer paradicsomfajtát vizsgáltak át, és ezek genetikai elemzésével megtalálták azt a három gént, amelyek a nem kívánt jellegzetességeket okozzák. Ezután úgy szerkesztették ezeket, hogy a létrejött új fajta inkább a paradicsomok hizlalására koncentráljon a haszontalan szárnövesztés helyett. A lista a végtelenségig folytatható. Egyes kutatócsoportok úgy módosították a szőlő és a borkészítéshez (is) használt élesztőgomba génjeit, hogy kevesebb legyen a borban a másnaposságot okozó vegyület, viszont tízszer több a rezveratrol, az a vegyület, amelyet sokan a vörösbor jótékony egészségi hatásai mögött sejtenek. Az Arkansasi Egyetemen a rizsszemekben lévő keményítő szerkezetében lévő „egyenetlenségeket” igyekeznek kiküszöbölni a génszerkesztéssel. Ezek a hibák azt okozzák, hogy a szemek nem egységesen főnek át, amitől az étel egyszerűen silányabb lesz. Viszont találtak egy kínai rizsfajtát, amelyben egy természetes módon létrejött mutáció az egyik génben kiküszöböli ezt a hibát. A kutatók ugyanezt a mutációt mesterségesen váltották ki más rizsfajtákban is. Más kutatócsoportok a rizs gyakori betegségei ellen teszik rezisztenssé a növényt mindössze néhány nukleotid (génépítő elem) megváltoztatásával. Ne higgyük azonban, hogy a génmódosítás új formái kizárólag a növénynemesítést fogják felgyorsítani, új technológiai szintre helyezni az elkövetkező években - az állattenyésztésre hasonló hatással lesznek. A Recombinetics nevű géntechnológiai cég kutatói tavaly olyan teheneket „állítottak elő”, amelyeknek egyáltalán nincs szarvuk. A Science beszámolója szerint Amerikában a tejelő tehenek nyolcvan százalékának eltávolítják a szarvát, hogy így védjék meg a gondozókat és a többi állatot. A műtét fájdalmas, utálják is az állatvédők. A húsmarhák viszont sokkal gyakrabban szarvatlanok természetes módon is, mivel a megfelelő génhelyeiken olyan allél (génváltozat) van, amely a szarv hiányát okozza. Amint az elmúlt évtizedek történései alapján nyilvánvaló, egy új mezőgazdasági technológia sikere korántsem csak a tudományos problémák legyőzésén áll vagy bukik. Legalább ugyanilyen fontos, hogy a közvélemény elfogadja-e vagy sem. A klasszikus génmódosítást a legtöbben az ördög mesterkedésének tartják, és különösebb tudományos bizonyítékokat nem igényelve rettegnek tőle. E cikknek nem célja e hiedelmek megalapozottságának vizsgálata, bár abba érdemes belegondolni, hogy az Egyesült Államokban évtizedek óta több száz millió ember eszik GM-növényt nap mint nap, és eddig még nem született bizonyíték arra, hogy ettől bárki is megbetegedett volna. Emellett az elmúlt másfél évtizedben százmilliárd haszonállatot takarmányoztak genetikailag módosított fajták termésével, káros hatás nélkül. Ugyanakkor a géntechnológiát övező bizonytalanság valós, amelyet a politikusok, illetve egyes környezetvédő szervezetek tovább gerjesztenek. A génszerkesztés csak akkor tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket, ha elkerüli, hogy egy kalap alá vegyék a GMO-val. Magyarországon hatalmas károkat okoz, hogy a génmódosított mezőgazdasági termények tilalma benne van az alaptörvényben. E szavak az emberek megtévesztésével és az innovációellenességgel a jövőbe mutatóan is kárt okoznak. Most viszont, a génszerkesztés megjelenésével előállt egy kitűnő alkalom a politika számára, hogy ebből a zsákutcából presztízsveszteség nélkül kimeneküljön - tartja Dudits Dénes. A hatályos uniós szabályozás szerint a mutációs nemesítéssel előállított fajták (és végül is a génszerkesztett növények, állatok is ide tartoznak) nem minősülnek GMO-nak. Jelenleg a kérdés az Európai Bíróság előtt van, döntés egyelőre nincs. A génszerkesztett termények egyébként is megkülönböztethetetlenek az egyéb mutációs nemesítési módszerekkel létrehozott fajtáktól, hiszen a két technológia eredménye azonos. Ezzel szemben a klasszikus génmódosítás során beültetett géneket könynyen ki lehet mutatni. Remélem, hogy győz a józan ész, és most nem fogjuk elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a GMO-ügyben, és hasznosítjuk a precíziós nemesítés eredményeit a magyar mezőgazdaság jövőbeni versenyképessége érdekében. ■ n mm ténkezelt növények a nagyvilágból. Finom különbségek FORRÁS: UNIVERSITY OF ARKANSAS magazin 27 Esélytelen óriáscsirke dodó a fajok kihalása ellen küzdő állatvédők jelképe világszerte, így például a Gerald Durrell angol író által életre hívott vadvédelmi alapítvány emblémájában is ez az évszázadokkal ezelőtt kipusztított pulykaszerű, röpképtelen madár szerepel. A dodó végzete egyszerre szimbolizálja az emberi önzést, a tudatlan pusztítást és a természetes ragadozó híján evolúciós zsákutcába jutó fajok sorsát. Noha a dodó kétségtelenül a legismertebb kihalt madár, meglepően keveset tudunk róla, állítják a dél-afrikai Fokvárosi Egyetem kutatói a BBC-nek. Ők most viszonylag sok, múzeumokban, közgyűjteményekben őrzött dodócsontot tanulmányozhattak, és megállapították, hogy mindaz, amit a korabeli matrózok beszámolói és a korai természetbúvárok leírásai, rajzai alapján tudni vélünk e madárról, jórészt téves. 355 éve, miközben a Holland Kelet-indiai Társaság hajója, az Arnhem a Jóreménység foka felé tartott, hajótörést szenvedett Mauritius egyik szigete - vélhetően az Amber- (Borostyán-)sziget - mellett. Nyolcvan matróz vergődött partra, és - mint egyikük, Volkert Evertsz elmondásából tudjuk - a szigeten dodóval találkoztak. Valószínűleg az utolsó emberek voltak, akik életben lévő példányokat láttak. 31 évvel későbbre teszik a biostatisztikusok a dodók tényleges kihalását. E madarak, miután évezredeken keresztül teljes elszigeteltségben fejlődtek Mauritiuson, nemcsak az emberek, de a nagyragadozók teljes hiányában röpképtelenné váltak, és egyáltalán nem féltek az új jövevényektől. Mintha csak berepült volna a sült csirke az éhes tengerészek szájába. De a történet mégsem egyszerűsíthető le arra, hogy az ember levadászta az összes dodót. MM II, preparátumként megőrzött dodópéldányból Szereztek csontmintákat Delphine Angst és munkatársai a Fokvárosi Egyetemen. Ezek szövettani vizsgálatából nemcsak a madarak fejlődésére tudtak következtetni, de kihalásuk pontosabb körülményeire is fény derült. 3 hónapra volt mindössze szükségük a tojásból augusztusban (a déli féltekén tavasszal) frissen kikelt dobófiókáknak, hogy elérjék felnőttkori méreteiket. E gyorsaságra vélhetően az esős évszakot jellemző ciklonokkal szembeni ellenálló képesség megszerzése végett volt szükség. Fiatalkori tollakat elhullatva aztán márciusban jelentek meg a festményekről jól ismert szürke felnőttkoriak. Ivarérettek ugyanakkor csak évekkel később lettek. 1 méter magas volt egy kifejlett dodó, és 10-17 kilogrammot nyomott. Minthogy a róla készült sok festmény közül alig néhányat készítettek élő modell alapján (a többit elmondások után vagy preparált példányt másolva alkották), eddig bizonytalan volt tényleges megjelenésük. Most a dél-afrikai kutatók a szövetek mikroszkópos elemzése alapján úgy vélik, hogy színük általában barnásszürke lehetett, a vedlés idején részben fekete tollakkal. 211 évig élhetett a hím, míg a nőstények 17 éves korukban hullhattak el, amint a méreteik és a növekedési ütemük alapján megbecsülhető. Ugyanakkor a viselkedésükről, ökológiai igényeikről és általában az életükről vajmi keveset tudunk. Sajnos még azelőtt kipusztultak, hogy a modern tudományos módszer szerint eljáró kutatók megvizsgálhatták volna őket. De vajon pontosan miért haltak ki? 100 év sem telt el az első emberek (nem európaiak, hanem „bennszülöttek”) Mauritiusra érkezése és kiodók eltűnése között. Ez rettentően rövid idő ahhoz, hogy egy mégoly védtelen faj teljes népességét kipusztítsa az ember, legyünk bármily önzők is. A ma elfogadott álláspont szerint nem is annyira a közvetlen vadászat, mint inkább az emberi jelenlét járulékos hatásai okozták az egyébként is rossz állapotban lévő dodópopulációk végzetét. 50 főnél nem lehetett több a dodó kihalásának idején az 1860 négyzetkilométer területű Mauritius állandó lakossága, tehát nagyon ritkán lakott volt a sziget. Noha a dodót alkalmanként vadászták, ennyi ember kevés lett volna a kiirtásához. A kutatók úgy gondolják, hogy a dodók már az ember érkezésekor is ritkának számítottak. Kis egyedszámuk és a hosszú háborítatlanság idején végbement evolúciójuk alkalmatlanná tette őket a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra. Az ember kiirtotta természetes élőhelyüket, kutyát, disznót, kecskét hurcolt be, amelyek a madarakat, de főképp azok tojásait dézsmálták. A XVI. század végén érkező európai tengerészek vélhetően már csak a végső szöget verték a dodó koporsójába. M.CS. a számok nyelvén