Magyar Nép, 1942 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1942-01-03 / 1. szám

P­­­ ri XXII. évfolyam, 1. s/mn. 1942. JANUÁR 5. Laptulajdonosy MINERVA R.-T. Megjelenik minden szombaton« Szerkesztőség és isholób­h»tíll Kolozsvár, Brassai-utca I. szín­« Telefon: IS—8?, Előfizetési árak: Egész évre 6 pengő, félévre 3 pengő Egyes szám ára 15 fillér Külföldre egész évre 10 pengő Főszerkesztő: GY­ALLAY DOMOKOS. Főmunkatárs: DR. SZÁSZ FERENC. A háború vérzivataros ködében szorongó szívvel, de a jövőbe vetett törhetetlen bizakodással köszöntjük ked­ves olvasóinkat az örök reménykedés zöldjében pompázó üdvözléssel: boldog újesztendőt! Nekünk, a megújhodás útjára állított Magyarország népének különös jelentőségű a következő esztendő. A világ 1939. ősze óta vérben és vasban áll. Új Európa születik, s ebben az új Európában ott állunk az újra­­születendő Magyarország mellett és várjuk sóvárgó lélekkel az idők beteljesedését. Az új Euró­pában egy új Magyarország szü­letik, s ennek számára kívánjuk a boldog újesztendőt. Nem mondhatja senki, leg­ádázabb ellenségünk se, hogy országunk és népünk, öntudatá­nak és akaratának teljes tuda­tában, erejének és elszántságán­­ak nem végső megfeszítésével igyekszik ennek az újjászületés­nek legkedvezőbb feltételeit meg­­teremteni. Nem mondhatja senki, hogy országunk és népünk kez­dettől fogva nem ismerte fel annak a küzdelemnek sorsdöntő jelentőségét, mely talán száza­dokra dönti el Európa jövő hely­zetét. Ez az ország első volt a kevesek között, mely megértette, hogy sorsa nem egyedülálló, nem kivételes és nem elkülönülő az európai keresztény sorsközös­ségtől. Magyarország tisztában van vele, hogy itt, Európa köze­pén külön utat nem járhat, mert ez az út az egyedül bolyongóra nem remélt veszedelmeket jelent­het. Magyarország századokon át tartotta vértezett mellét a világhódító szlám­ támadásai­nak. Védte Nyugat kapuját, védte a keresztény kultúrát, s ezzel védte egész Európát. Ezért a becsületes, hősies védelemért galád módon jutalmazták őt épen azok a hatalmak, melyeket századokon át védett. Feldarabolták, s odadobták, mint kövér koncot olyan országoknak, me­lyek mint állam, még csak nem is léteztek akkor, amikor Magyarország már közel félezer év óta önálló állami életet élt. Ennek az igazságtalan és méltatlan állapotnak a megszüntetéséért folyik ma az az irtózatos küzdelem, mely akár méreteiben, akár jelentőségében jelentékenyen meghaladja már a világháborút. Ehez a küzdelenig meg, melyet a rablánctól való megszabadulása érdekében Németország kezdett, tétovázás nélkül csatlakozott Magyarország is és harcolja nagy szövetségesei oldalán; azt a sorsdöntő nagy harcot, melytől nemcsak az új Európa, hanem az új Magyar­­ország jövője is függ. Ez a küz­delem, mint a keresztény Ma­gyarország eddigi valamennyi küzdelme, a kereszt és kard je­gyében áll. A magyarság kard­dal kezében szerezte meg véres áldozatok árán, becsületes har­cokban ezt a földet, s a kereszt segítségével állította be az európai keresztény kultúrközös­­ségbe, nem egyszer úgy, hogy a kereszténységet jelképező kereszt uralmát a honszerző karddal kel­lett megvédenie. És megvédte Ma is, mint korábban, világ­hatalmi érdekek állanak a küz­delmek előterében és pedig abban az értelemben, hogy Anglia és Amerika görcsösen ragaszkodik a megszerzett világhatalomhoz. Ennek megtartása érdekében az ördöggel is kész cimboráim, mely ez alkalomm­al a bolsevizmus ké­pében kísérti a világot. E kísér­tés megtörésére fogtak fegyvert a tengelyhatalmak, s ezek oldalait igyekszik a magyarság is meg­törni az ördög hatalmát. Így vá­lik ez az óriási küzdelem vég­eredményben eszményi küzdel­mévé a világ ama részének, mely egyfelől a világ javainak igazsá­gos elosztását akarja, másfel­ől pedig a világerkölcsöt jelentő kereszténység végső és meg nem ingatható diadalát a Gonoszság fertőzött szelleme fölött. Ebben a küzdelemben még nagy feladatok és áldoza­tok várnak ránk. Vállalnunk kell. Egyik kezül­kben a kereszttel, másik kezünkben a karddal, s a felfokozott elszántság szellemével kell állatnunk a vártán, lekime­­tünk a magyar egység örök jelképén, a magyar szent koronán. S amikor az idők vég­elemébe lebukó óesztendő romjain felbukkan a sugaras ég peremére az új nap,­­­­a magyarság óriási szívérek egységes dobbanásával mondjuk egymásnak: boldog újesztendőt! cv ***■. n

Next