Magyar Nyelvőr – 3. évfolyam – 1874.
A moldvai csángó nyelvről. Szarvas Gábor
Mtgjelenik MAGYAR SZERKESZTŐ minden hónap M V T IV H P K' 15-én. JN 1 HIJ-JV L/JTV. Budapest, bárom ívnyi SZERKESZTI Jurgai'ia" Vfill(légh). tartalommal. SZARVAS GÁBOR. 185-186 111. kötet. 1874. JANUÁR 15. 1. füzet. ADÓ HITML A MOLDVAI CSÁNGÓ NYELVRŐL. A moldvai csángó nép a Szeret folyó jobb partján elnyúló hegylánc tövében, az északi szélesség 46—47-ik foka közt, Román és Bákó városok közvetlen szomszédságában, az előbbitől északra, az utóbbitól délre fekvő falvakban lakik. Ezek közöl az északi rész már meglehetősen el van oláhosodva, míg a Bákó vidékbeli déliek a mostoha viszonyok ellenére is aránylag elég épen megőrizték eddigelé magyarságukat, értem alatta a magyar nyelvet, mert viseletük, szokásaik már ezeknek is egészen oláhosak, sőt meglett férfiaik, saját vallomásaik szerint, egyként beszélik a magyar és oláh nyelvet. „Mán uram, ennek ez a szóra ! ez vala válasza egy beszédes Öregnek ebbeli kérdésemre. Mert akar Bakóba, akarhoa menyünk, akar adunk, akar vészünk, az olá ember nem tud magyarul szólani, hácz czak nekünk kell megtanuljuk az is szavukat. Mak immá ott mondenik olá hitre es törvényét." Az asszonynép azonban és az ifjabb finemzedék az oláhból még nem sokat tud, s ezt csupán az iskoláknak köszönhetni, a mennyiben az alsó falvakban nincsenek. A csángó nyelv kiválóbb sajátságai a következők. Az első, a melyet mindenki tud, a ki hallott valaha a csángó népről valamit, az, hogy a palatális cs, cs, s helyett a sibilans járja náluk; pl. csak, kucsma, zsák, zsidó, semmi, isten helyett czak, kuczma, zák, z idó, szem mi, iszten. E sajátság azonban annyira nem általános s annyira ingadozó, hogy nem csak egy helység lakói, hanem ugyanazon egy személy is nem csak más-más, hanem ugyanazon egy szóban is mind a két kiejtést hasz- M. MELVOR III