Magyar Nyelvőr – 78. évfolyam – 1954.

Bárczi Géza: A helyes magyar kiejtés versenye az Eötvös Loránd tudományegyetemen

MAGYAR NYELVŐR 78. ÉVFOLYAM * 1954 JANUÁR-ÁPRILIS * 1—2. SZÁM A HELYES MAGYAR KIEJTÉS VERSENYE AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEMEN Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Kara ez év március—áprilisában, felújítva az egyetem nemes haladó hagyományát, ismét meg­rendezte a„ jó magyar kiejtés” verseny­ét. Ezen a versenyen nemcsak a Nyelv- és Irodalom­tudományi Karnak, de az egyetem bármely karának hallgatói részt vehettek. Többször hangoztatott régi óhajt váltott örvendetes valóságra Bóka László dékán, amikor megbízást adott e verseny megrendezésére, s a díjazáshoz szükséges anyagi eszközöket a verseny rendező bizottságának rendelkezésre bocsátotta. A jó magyar ejtés egyetemi versenye a magyar nyelvművelés ügyét szolgálja, ennek egyik eszköze óhajt lenni. Fontosságát tehát fölösleges bizonygatni. A nyelv elsősorban a beszélt, a hallható nyelv, az írás ennek csak sok szempontból tökéletlen szimbóluma. Összehasonlíthatatlanul gyakrabban haszná­juk a hangot, mint a betűt, s a leírt szó mögött­ is annak csengését érezzük, halljuk. A beszélt nyelvnek számtalan olyan igen lényeges vonása van, mely csak füllel hallható, s ezért Kodály Zoltán egykori megállapítása, hogy a nyelvhelyességnek vannak »írásban nem rögzít­hető, csak füllel felfogható elemei is« (Szövetségi Évkönyv 14—15 : 18), ellentmondásra aligha talál. A nemzeti nyelvre az egyszerű megértetésnél jóval magasabb feladatok várnak: nemcsak egységesnek, de szabatosnak, kifejezőnek és midezeken át szépnek is kell lennie, mégpedig az élőbeszédben is, hiszen az élő beszédnek a művelődés szem­­­pontjából való fontossága is hihetetlenül megnőtt a rádió, a mozi, a gépileg rögzített emberi hang kulturális szerepével. A kiejtési verseny a helyes magyarságnak ezeket az írásban nem látható, csak füllel hallható elemeit óhajtja ápolni és fejleszteni, még­pedig a leendő magyar tanárság körében, abban a körben, melynek legszebb hivatása a jövő magyar nemzedéket fegyelmezett, szép magyar beszédre tanítani. A verseny a nyelvművelés mindkét, egymástól amúgy is elválaszthatatlan irányának szolgálatában van: ha van tisztogatni, irtani való (és alkalmasint van), akkor tisztogató, de egyszer­smind alkotó is akar lenni, azaz a hagyományok ápolásával nemzeti nyelvünk kiejtésé­nek fejlődését, mégpedig a mind tökéletesebb egységesség felé való fejlődését akarja a maga szerény erejéből segíteni. Hangsúlyoztam az egységességet. Ezen a ponton ugyanis ez a verseny eltért az eddigiektől. Azok ugyanis csak az idegenszerűségek, a bomlás, a lazulás ellen küzdöttek, a nyelvművelésnek inkább a tisztogató feladatát óhajtották szolgálni. Ezért bármely, akár tiszta nyelvjárási, akár csak félig-meddig táji színezetű kiejtést is helyesnek ismer­tek el, ha magyarossága ellen nem eshetett kifogás. Mi, noha a régi versenyek kiváló munkáját és eredményeit igen nagyra értékeljük, tanulságaikból pedig nagyon sok oku­lást merítettünk, feladatunkat és a verseny célját ebből a szempontból másképpen fogtuk föl. Nézetünk szerint a jó magyar ejtés versenyének, mint az egész nyelvművelésnek, csak az egységes magyar nemzeti nyelv ápolása és fejlesztése lehet a célja. Egységes

Next