Magyar Nyelvőr – 88. évfolyam – 1964.

Kovalovszky Miklós: Nagy J. Béla nyolcvanéves

MAGYAR NYELVŐR 88. ÉVFOLYAM * 1964. JANUÁR—MÁRCIUS * 1. SZÁM Nagy J. Béla nyolcvanéves Először mint nevelővel, leendő tanárok tanítójával találkoztam vele. A har­mincas évek elején a budapesti egyetem tanárképző intézetében tartott számunkra magyar stílusgyakorlatokat és előadásokat a magyar nyelv és irodalom tanításának módszertanáról. A stílusgyakorlatok természetesen csak címükben emlékeztettek Négyesy László híres egyetemi ,, önképzőkör"-ének szabad fórumára. (Az ősz professzor különben tanított még, szenvedélyes és szónokias hévvel, de írók nevelése helyett ,,Költői művek esztétikai fejtegetése" címen dörgő hangon szavalta kedves Petőfi-verseit, a katedrán ütögetve a ritmust.) Nagy J. Béla stílusgyakorlatain nem nevelődtek írók, nem vitatkoztunk ifjú zsenijelöltek műveiről, de akik hallgatták az előadást, fellengzős, szép szavak helyett világos tájékoztatást kaptak a gondolattól a helyes kifejezéshez vivő, sokszor csalókán kanyargós útról, s közben kalauzunk feltárta előttünk a bebarangolt tájnak, a magyar nyelvnek egy-egy érdekes részletét, vonzó színeit, rejtett szépségeit és múltját , a lelkét. Nem sok hallgatójuk volt ezek­nek a délutáni óráknak, s még kevesebb író nőtt ki e néhány év nemzedékéből, de ha megpróbálnám számba venni őket, úgy érzem, hogy Nagy J. Bélától tanulták a szó értékének megbecsülését, a világos, tiszta kifejezés tiszteletét, a nyelv ízei iránti érzéket és a gazdagságában való elmélyedést. A diák a legérzékenyebb emberismerő és a legszigorúbb bíráló. Mennyivel nehezebb és felelősebb azonban annak a nevelőnek a dolga, aki a fiatal, leendő tanárok elé áll, hogy hivatásuk szeretetére és titkaira, mesterségük fogásaira oktassa őket, nemcsak fennkölt vagy tudásos elméletekkel, hanem saját emberségével, példájával, tapasztalatával és tudásával is. A fölényeskedő bírálatra oly hajlamos, emberi gyöngéket és fogyatkozásokat kegyetlen kárörömmel kigúnyoló fiataloknak gáncstalan embert kell látniuk tanárukban, példaképet, eszményt. Nagy J. Béla órái a pedagógus emberi és szakmai eszményképét testesítették meg hallgatói előtt, tökéletes és vonzó egységben. Módszertani előadásáról készített jegyzeteimet sokat forgattam kezdő tanár koromban : tanácsot, ötleteket adtak munkámhoz. Azután megismertem tan­könyveit is. Kitűnő mintái annak, hogyan lehet és kell az elriasztó hírű nyelvi ismereteket, a száraz nyelvtani szabályokat egyszerű, világos, a lényegre sűrített és mégis könnyed fogalmazásban adni. Sőt ezek a­ könyvek kedvet ébresztenek a diákokban játékos ötleteikkel, változatosságukban szinte szórakoztató, észre­vétlenül mégis elmélyedésre ösztönző, a munkát a játék élvezetében feloldó gyakor­latokkal. Megismertem csakhamar ezeknek a pedagóguserényeknek az egyéni képes­ségeken és a személyiség varázsán túlmutató magyarázatát. Nagy J. Béla kiváló elméleti művelője is volt a neveléstannak. Két évtizeden át szerkesztette a Magyar Pedagógiát, számos neveléstudományi tanulmánya jelent meg, de ezzel párhuzam

Next