Magyar Orvosi Archivum 18. (1917)

1917 / 1. füzet - I. Kőrösy Kornél: Cukorfelszívódás és pancreas

3 . budapesti kir. magy. tud.­egyetem élettani intézetének közleménye. Igazgató: Tangl Ferenc tanár.) CUKOR FELSZÍVÓDÁS ÉS PANCREAS. Irta: KŐRÖSY KORNÉL. A cukor felszívódásáról végzett kísérleteim­­ azon eredményhez vezettek, hogy a glukosénak a bélből való felszívódása nem oly egyszerű folyamat, amilyennek álta­lában tartják, hanem hogy a glukose, mialatt a bélmucosán áthalad, valamilyen módon átalakul. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy ha a kutyák nagy vérkörét lényegében a gyomorbél­­csatornára korlátoztam és ezután bélcsatornájukba nagy adag 10°/o-os glukoszoldatot bocsátottam, vérüknek cukortartalma nem változott meg. A bél felszívóképessége e kísérleti fel­tételek mellett nem szűnt meg, minthogy — amint ezt Bogdándy­ kimutatta — ugyanezen kísérleti feltételek mellett a vérben jelentékeny bromidmennyiségek gyűltek meg, ha glukose helyett bromidoldatot adott a bélbe. A glu­kose feltételezett változásának nem a vérben, hanem a mu­­cosában kellett végbemennie, mert ha a glukose felszívó­dása a hasüregből a serosán át történt, akkor a vércukor lényegesen megszaporodott, pedig normális kutyákban a glukose a hasüregből nem szívódik fel gyorsabban, mint a bélből, amint ez Conheim3 és Roth4 hasüregértékeinek Conheim,5 London6 és Omi7 bélértékeivel való szembe­helyezéséből kitűnik. Hogy mily mértékben történik meg a glukosénak fel­tételezett átalakulása a normális, physiologiás felszívódás­nál, azt kísérleteim alapján nem tudtam eldönteni, ehhez előzőleg fel kell deríteni, hogy miben áll tulajdonképen a feltételezett változás és mily tényezők részesek benne. A lehető tényezők között, melyek e változást előidézhették, Magyar Orvosi Archívum, XVIII. 1 j ' :j'.uigv^

Next