Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-03-17 / 1. szám

Első évfolyam. Előfizető­­i feltételek : Évre ....................• 8 Irt kr. Félévre..........................4 * n Negyedévre . . . . 2 » — n Havonként . . . . — n CO „ Megjelenik hetenkint kétszer : Vasárnap és Szerdán. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Mutatvá­nyszám: 1 -só szám. kolozsvári­, 1­07. márczius 17-én. Szentegyház-utcza 407. sz.MAGYAR POLGÁR. _____________POLITIKAI LAP. ILiói Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor­­ra 5 kr. nályégdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt­ is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók kiadó-hivatalok : Deésen : Krézner Sámuel. Enyeden : Vékör János. Tordin: Papp Lukács és fia. Szamosajvirtt : Csausz testvérek. A .31. Polgári magán társilrgonye. Feladatott Pesten 16 A. d. n. 6 órakor. Megérkezett „ a 6­­­16 p. A 67 es bizottmány munkálatai részletes megvitatása szerdára tű­zetett. Fiumei távsürgöny szerint, Matkovich szabadon bocsáttatott. A nép kifogta lovait, éltette a királyt, Deákot, a magyar ministeriumot. Zágrábból gr. Fejachevich, Baros) horvátügyi értekezletre Pestre hi­vattak. "­ ? Szerk. M -CsAn, márczius 6. 1867. Tisztelt barátom! Családi körülményeim pár napra haza idéz­vén tűzhelyemhez, első kellemes meglepetésem az ön programmja megjelenése volt. Független szabadelvű lapot akar ön kiadni, lapot, melynek — távol legyen tőlem minden sér­teni akarás a kolozsvári más két lap irányában — szükségét oly rég érezzük, melynek létesítése azon­ban, eddig, többszöri kísérlet daczára, nem sikerült. A „Magyar Polgár"­ vezérelvei, melyeket ön programmjában kifejt, a hongyűlésü­n­kön jelenleg levő pártok közül határozottan a balközép orgánu­mává teszik azt. Közös elvünk ugyanis, megadni a független felelős magyar kormány létezhetésének feltételeit, támogatni, erősítni azt az idegen befolyással szem­ben, magunk tartásával lefegyverezni, megszégye­­nítni a reactiót, kiszakítni annak szájából a falán­kot, mielőtt azzal, hosszas tetszhalálából lábbadozó alkotmányos létünkön mérges sebet ejthetett volna, de egyszersmind szigorúan virasztani s őrködni a felett, hogy kormányunk intézkedéseiben törvénye­inket egy perczig se veszítse szem elöl, melyek védelmére bármikor készek leszünk síkra szállni. Lehetlen tehát önt őszintén nem üdvözölnöm e téren. Útja, legalább kezdetben, rózsás nem leend; a párt, melynek orgánumául, eszméink központjául ajánlkozik — Királyhászon inneni részünkben — szervezetien, tagjai bar szamosak, szeiazui *<*■*, ő ellenünk, akarom hinni nem részakarat, de elfo­gultságból oly hirek hozattak s tartatnak forgalom­ban, melyek a párt s igy az ön állásának is, igen méltatlanul ugyan, de sokat ártottak s ártanak ma is. A „Magyar Polgár“ feladata lesz, egyesitni az elszórt erőket, megc­áfolni a gyanúsító sutto­gást, elhallgattatni a netalán szemtelenül mutatkozó rágalmat addig is, mig a párt tényekkel bizonyít­hatta be azok alaptalanságát, s azt, hogy léptei­ben sem hiúság, sem önzés, de csak is a halánté­kaira babért közelebbről alig szerzendő, szent meg­győződés, s hazánk egységéhez s törvé­­nyeinkhez, hű ragaszkodás vezérli. Szép, de nehéz feladat; üdvözlöm ön bátorságát, mely­­lyel a küzdtérre kilépett, vezéreltetve a tudattól, hogy, távolabb példát nem is keresve, a mostani országgyűlési többség legjelesbjei is csaknem egész életükben mint minoritás küzdöttek, s e téren ér­demelték ki a haza bizalmát. Dicső jellemvonása az alkotmányos szabad­ság fényes napjának, hogy nem csak világít, de melegít is, s áldott melege új életet kelt minde­nütt, legelőbb a legérzékenyebb szellemvilágban. E hatás eredményének tartom a „Magyar Polgár“ életre ébredését is, s remélem, míg az al­kotmányosság napja ragyogand egünkön, élni, küz­deni, hatni fog — bocsásson meg ön, hogy igy nevezem — lapunk is, elein lehet félreértetve, majd­­ megértetve , végre talán átalánosan méltányoltatva is, ha vezérelveihez hű marad. Alkotmányos életünknek még elein vagyunk, a közösen érdeklő viszonyokat tárgyazó bizottmá­­nyi munkálat még az országgyűlésem tárgyalásra vár, azon munkálat, mely az eddig együtt küzdött alkotmányos magyar nagy pártot két árnyalatra osztá. A „Magyar Polgár“ a legjobb perezben jele­nik meg mint párt­orgánum is, megértetni olvasói­val az árnyalatok különbségét, kimutatni, miért nem érthet a balközép mindenben egyet a jobbkö­zéppel, nem akarván a kissebbség gyakorlatban is kivehető terve szerint semmit feláldozni az ország füg­getlenségéből, s miben és mennyiben áldoztatnék fel kevesebb az ország függetlenségéből a kisebbségnek gyakorlatban is kivihető terve szerint. Ha ezen ke­resztül ment az országgyűlés, következnek a gya­korlati kérdések, az unió teljes végrehajtása, mi ránk nézve oly véletlen fontos, mondjuk ki, leg­fontosabb kérdés: ismét szép tér egy független lap­nak kimutatni, mily felesleges, sőt veszélyes lenne fentartani bármi keveset is abból, mi hazánk na­gyobb részétőli külön állásunkra emlékeztet, s mennyire érdekünkben van mindnyájunknak, nem­­zetkülönbség nélkül, a Szent István birodalmába a teljes beolvadás. A nemzetiségi, a hatóság-szerve­zési fontos kérdésekben, a „Magyar Polgár“ fela­data lesz azon iparkodni, hogy e kérdésekben fél­retéve minden szűkkeblűséget, a magyar haza min­den polgárát csak a hazaszeretet s a közjóllét buzgó óhajtása vezesse, s a valódi, a nemesen ér­telmezett democratia elvei szerint a születés, nem­zetiség és vallás ezután senkinek se érdemül, se bűnül ne tulajdoníttassanak, senkinek sem kiváló jogokat ne adjanak, sem különösebb terhek vise­lésére ne kényszerítsenek senkit. lend a sor, oda kell hatnunk, hogy a­­— minden pártkülönbség nélkül — oly egyénekre essenek, kik mind tudás, mind jellem tekintetében hivatalaikra képesek, csak igy menthetvén meg helyhatósági rendszerünket, alkotmányos létünknek e sok felől megtámadott palládiumát, s eszközöl­hetve azt is, hogy a kíméletes administratív, olcsó és gyors igazságszolgáltatás hazánk sorsának jobb­ra fordultát tettleg mielőbb éreztesse a néppel, melynek egyéb könnyebbítés most hirtelen úgy is alig lesz nyújtható. Nem lehet czélom most minden felmerülő fon­tos kérdésről részletesen kifejteni nézetimet, csak jelezni akartam, miket hiszek én a „Magyar Pol­gár“ legközelebbi teendőinek programmja szerint, figyelmeztetni a tisztelt olvasó közönséget ezen igen korszerű vállalatra s annak irányára, s kije­lenteni, hogy ha önnek nézete az enyéimmel az elmondottakra talál, időről időre én is hordandok pár homokszemet az ön által megkezdett szellem, hogy az elhunyt fejedelem által megsemmisítéssel fenyegetett alkotmányos szabadság és nemzetiség szent ügye hasonló megtámadások ellen mindenkor­ra biztosíttassék. Éppen ez időben vala legélénkebb a porosz izgatás is, melylyel a berlini kabinet ré­szint titkos ügynökei, részint levelezései által arra ösztönzi vala a nemzetet, hogy a belgák példájára szakadjon el az osztrák­ háztól. Még azon hadakból is, melyeket József Sléziában és Morvában a poro­szok ellen felállított, több magyar tiszt összekötte­tésben létezett a berlini kormánynyal. És úgy látszik, a körülménynek is volt némi része abban, hogy a gyűlések, melyek a császár halálának hírére már­­cius hóban a megyék által tartottak vala, általában igen élénken, sőt néhol zajosan folytak le. Azon tulságig, melyre a poroszok által izgat­­tatnak vala, egy megye sem engedé ugyan magát elragadtatni ; a nagyobb rész mindazonáltal erélyes, sőt merész hangon feliratokban követelé a kanczel­­láriától, a helytartótanácstól, gr. Zichy Károly országbírótól s az ország többi főtisztviselőitől, bíz­nák reá az elhunyt császár testvérét s trónja örö­kösét Leopold nagyherczeget, hogy mentél előbb hirdessen országgyűlést s koronáztassa meg magát ; ha pedig ezúttal, bátyja példája szerint, netalán vo­nakodnék, a törvény értelmében hirdetnék ki ma­guk a nemzeti gyűlést, melyet az ország sérelmei­nek orvoslása s a háborús körülmények egyaránt, múlhatlanul igényelnek. Kijelenték átalában mind­nyájan, hogy készebbek véreket és életüket felál­dozni, mint a törvények megsértését tovább is el­tűrni. Némelyek, például Szepes megye, egy lépés­sel tovább menve, egész nyíltsággal kiraondák, hogy valamint az uj királynak, ha kormányát alkotmány­­szerűleg kezdi meg, eleve is hűséget s engedelmes­séget ígérnek , úgy ellenkező esetben, ha ő a nem­zet és fejedelmi háza közt fennálló viszonylagos szer­ződéseket megszegné, a nemzetre se rovassék bű­nül, ha aztán jogai s nemzetisége biztosítékát ősi szabad királyválasztási jogának gyakorlatában ke­resendő.) Még élesebb volt Posonymegye felirata: „Csak azon föltétel alatt egyezett vala meg a nem­zet, úgymond, a nőági örökösödésben, ha kormány­­') Colect. Repraes. et Proto coll. 1. 114. épületnek, a független és szabadelvű „Magyar Polgár“ nak, létesítéséhez *). Ilontius üdvözlettel maradok elvrokona Tisza László. * .... ■*- - — ■léc«, márczius 13. 1867. Igazán kétségbeestő volna és a jelen pillanat örömének nem csekély részét meg­semmisítené, ha azt kellene mondanunk, hogy az utolsó 19 év teljesen el van veszve nem­zetünk életéből, és hogy a munkát ott kell ismét folytatnunk, a­hol 1848-ban abba­hagytuk. Külsőleg, az igaz, politikai életünk ez egész idő alatt szünetelt, csak hogy az élet kü­lső nyilvánulása, hál’ Istennek, még nem maga az élet. Ha a folyam elé erős gátat vetnek, eltűnik az ár, mintha a föld nyelte volna el, de azért sem el nem veszett, sem meg nem állapodott, hanem a gát alatt tűr magának ágyat, és ha utóbb megint mód­ja van keresztültörni a föld kérgén, nem ott buzog elő ismét, a­hol eltűnt vala, hanem jóval előbbre. A szellemek munkáját pedig az anyagi kényszer még annyira sem bírja megakasztani, miként a gát a habok tova­­hömpölygését. Emlékezzünk csak vissza az utolsó „nor­mális“ időre, az 1847—8-ki télre. Hol ál­lottunk akkor? A kik a parlamentarismust védték akkor, mindössze maroknyi iróné­­pecske voltak, kiket a rövidlátóság doctrina­­reknek gúnyolt. Még Kossuth maga is csak rögtönözve és már is rendkívüli körülmények nyomása alatt tette magáévá az Eötvös-Sza­­lay-Csengery-féle Pesti Hírlap programmját; a conservativek pedig jó nagy számmal ruk­koltak ki az előttük oly gyűlöletes és — miként mondani szokták — kívülről becsem­pészett idegenszerű tan ellen Tehát ellenség hiányáról bizony nem panaszkodhatott a par­^ ^ | vu vl­v/UWW^vLuvU c­wv^iof* nf ATI való capacitáltatását pedig azóta a közbejött zivatar és az azt követett sirkerti nyugalom lehetlenné tette. De vájjon azért ott kell-e újra kezde­nünk ma, a­hol 1848 elején abbahagytuk a küzdelmet ? Kell-e proselytákat szerezni a parlamentáris kormányrendszer mellett? van­nak-e még jelenben is egyfelől e rendszer­nek védői, másfelől ismét más árnyalatú li­berálisok, kik az alkotmányosságot Parlamen­tarismus nélkül is el tudják képzelni, vég­re pedig conservativek (vagy a mint atyáink naiv őszinteséggel nevezték őket „aulici“), a­kik egész nyilvánossággal a kormány szá­mára még azt a jogot is vették igénybe, hogy mást akarhasson, mint a­mit a nép akar, sőt ennek még ellenkezőjét is? Az ily fajta conservativek soraiból most már csak sátorosünnepeken merül fel egy-egy szál le­gény, ki egyedül pour souver­­ honneur du drapeau hallatja még a régi nótát, de oly desperátus arczc­al, oly unatkozottan és el­­csüggedten fura, hogy szinte homlokáról le lehet olvasni, miszerint szerencsétlen és si­kertelen fiótálkodásának teljes tudatával bír. A­mit 19 év előtt csak az egy pár „doctri­­nát“ hirdetett, az ma — minden látható átmenet nélkül — az egész nemzet hitvallo­másává von és a Parlamentarismus ellenei még oly tekintélyes kisebbséget sem képez­nek most, mint hajdan annak védői. A talány kulcsa az , hogy az utolsó két évtized alatt gátolhattak ugyan bennünket a szólásban, gátolhattak az írásban, gátolhattak a mozgásban, de nem gátolhattak a tanu­lásban, nem gátolhattak abban, hogy Eu­rópában éber szemmel körül ne nézzünk és a látottak felett ne elmélkedjünk. Ez elmél­kedés eredménye pedig nem lehetett más, mint­ hogy ma felvilágosult nép nem visel­heti el a monarchiának más nemét, mint mely a parlamentarismuson alapul, és hogy a dynastia soha nem hiheti biztosnak a ma­ga létét, ha alapelve nem az: mindig és mindenben a nép többségével karöltve járni. Ott van a történetek örök­ könyve. Mu­tassanak ki abból akár csak egyetlen példát arra, hogy monarchia elveszett, dynastia meg­bukott volna, míg a nép többségére támasz­kodnia lehetett. Az a patriarchális viszony, melynél fogva a nép már a priori az em­beri tökély netovábbját látja fejedel­mében, régen megszűnt. Ma az embert kií­rón választják az uralkodótól, inettől mindenek előtt hivatala szent kötelességeinek teljesítését, a nép boldogítását kívánják; ha a jeles uralkodóban egyszersmind jeles embert is tisztelhetnek, annál jobb! De láttunk uralkodókat bukni, kik nagyon derék emberek voltak ugyan, népek érdekeit azonban nem értették vagy kielégíteni nem tudták, míg másutt — pl. Angliában — a dynastia lételét éppen nem rendíték meg oly uralkodók, kik személyekre nézve valóban nem voltak tiszteletreméltók, de kormányuk­ra nézve mindig a nép többségének akaratát tekinték irányiadónak. Egy ideig azt mondták: a fejedelemnek a pártokon kívül kell állania, de a majori­tás szerint alakítván kabinetjét, ez­által ma­ga is a majoritásban levő párttal azonosítja uralom­ és szeretet, a százados viszályok után, va­­ahára felsarjadzott, e nap óta II. József haláláig nagy változás történt a nemzet legelébb egy részé­­nek társadalmi életében, szokásaiban, erkölcseiben. L­átók mennyi kegyelmekkel halmozta el a hálás Mária Terézia a magyar nemességet, mely öt ínsége, önfeláldozása által a veszélyből kiragadva i­ngadozó trónját megmentette; látók, hogy hálájá­­nak e tanúsítása mellett miként­­igyekezik vala a nemességtől olyannyira különböző, sőt vele több te­kintetben ellenséges viszonyban álló magyar népi­­séget amahoz simítani, amabban a mennyire lehet, felolvasztani. És látók, hogy a nemzet észre sem véve a jótékony és ügyes női kezek által szőtt terv szálait, bizodalmában, ragaszkodásában szeretett ki­rálynéja iránt gyanútlan, készségesen engedő vala vezettetni magát a nem is sejdített czél felé : a finom tapintattal készült s nagy óvatossággal foganatba vett terv nagymértékben sikerült. Egy jámbor író, a királyné uralkodásának már harmadik évtizedében, 1764 ben élénken panaszkodik a nemzeti erkölcsük elkorcsosulása, a magasabb osztályok elnémetesedé­­se miatt. „Jövevény, idegen nyelven kapdosnak, — úgymond — s nem csak unalmas előttük a magyar szó, de ha tudják is még a nyelvet, szégyenük s majdnem utálják azt beszélni.“*) (Vége következik.) *) Részünkről igyekezni fogunk, hogy a bennünk helye­zett bizalomnak minden körülmények között megfelelhessünk. A­mi az ajánlatot illeti, reánk nézve az csak megtisztelő lehet, s talán mondanunk sem kell, hogy a legmélyebben köszönjük. T­Ali­CZ­A. AZ ALKOTMÁNY HELYREÁLLÍTÁSA II. Leopold kormánya alatt. *) HORVÁTH MIHÁLY-tól. Az 1790-iki január 28-án kelt királyi rende­let, mely által József, a vallási türelemre, a lelkész­ségek és jobbágyi viszonyok szabályozására vonat­kozó intézkedéseit kivéve, minden újításait eltörölte, n­ap lójjtal orrr táb­láit állapotba helyezte vissza, már nem lön képes azonnal lecsöndesíteni a felháborodott kedélyek for­rongását. Miként a szélvész által felkorbácsolt ten­ger hullámai még a szélcsend után is zajlanak egy ideig , úgy hánykod­nak az indulatok nálunk is még néhány hétig a törvénytelen újítások megszüntetése után. Sőt még maga a január 28-ikai rendelet is szitogatá némileg a szenvedélyek tüzét, úgy tekin­tetvén az a nemesség nagy része által, mint a kor­mány megfélemlésének eredménye, s a reformok el­len emelt panaszok és ellenszegülés jogszerűségé­nek világos elismerése. Miként a fejedelmek s kor­mánya részéröl nagy bölcseség s magas hivatásuk élénk érzete, úgy a népek részéröl magasabb fej­lettség s miveltség kívántatik arra, hogy a mérsék­let korlátai között éldeljék gyözedelmeik gyümöl­cseit. József halálának hire kevés bánatos részvét­re talált az indulatok mámorától mintegy elkábitott nemzetben; de annál szilárdabb, kitartóbb, vissza­hatásra edzé az a vármegyék nemességét. Átalános hűn, s hangzék is mindenfelé ama vélemény, hogy nem ingadozó eltökéltséggel kell megragadni ezen, mintegy,a gondviseléstől nyújtott alkalmat a végre, saját a fejedelem országgyűléssel, a maga törvényes megkoronáztatásával s a szokott eskü letételével kezdi meg; és mivel a viszonylagos szerződvény egyik résztől, tudniillik a boldogult császártól, a fel­tételek meg nem tartása, sőt egyenes megszegése által megsemmisíttetett , az ország lakásait sem le­het a szerződvény megtartására jogosan kényszerí­teni, hanem ha a törvények ezentúl pontosan meg­tartatnak.“*) Legközelebb járt a porosz kabinet kí­vánatéhoz Pest megye, végzésileg kijelentvén, hogy József császárnak a prag­matica sanctio feltételeit megszegő, alkotmány s törvényeket sértő kormánya által a nemzet s az uralkodóház közt létezett szer­ződés tényleg megsemmisíttetett, a trónörökösödés folyama megszakadt. E végzést a megye utóbb a fe­jedelemnek is tudtára adá , példáját pedig aztán több megye is követte. Ily módon írt fel egyebek között Bihar megye is, kijelentvén, hogy a trónörökösödést az országgyűlésen új szerződéssel szükség helyre­állítani.8) Nehogy pedig a rendeknek ezen erélyes szel­leme meglankadjon, körleveleikben a megyék egy­mást szenvedett sérelmeik, kiállott szenvedelmeik el­­panaszlása, jogaik bizonyitgatása által buzdítgatják vala ernyedetlen kitartásra. „Törvényt önkényesen alkotni — úgymond egy körlevélben egyebek között Nyitramegye, — vagy a nemzet hozzájárultával al­kotottat ennek rövidségére eltörülni oly igazságta­lanság .... melyet a trónörökösödési jog nem tehet igazsággá.... Hibáznak a fejedelmek, ha szerencsé­jüket s hatalmukat a törvények megszegésének sza­badossága szerint mérik. Ki adott nekik erre hatal­mat ? Sem Isten, sem a természet, sem a józan ész, sem a nemzet, ezektől származik pedig a királyok minden hatalma.“ Ezen élénk politikai forrongás mellett a visz­­szahatásnak egy más neme is nyilatkozik vala a nemzeti életben. Azon nevezetes naptól fogva, me­lyen a kül-ellenektöl szorongatott s a magyar nem­zet hűségéhez folyamodott fejedelmi­ ház s az érette vérét és életét felajánlott nemzet közt a kölcsönös ') Collect. Repraes. et Protocoll I. 20. és a Posonyme­­gyei jegyzőkönyv. s) U. o. I. 14. 294. Acta Comit. 1790. 106. *) A gyönyörű töredéket hazánk legjelesebb történetíró­jának szives beleegyezésével közöljük egyik lefoglalt művéből. Szerk. Egy falat kenyér története. Ha jól emlékszem, 1864-ben Párisban, az írók közül Macé, Stahl és többek egyesültek, hogy ha­vonként kétszer megjelenő füzetekben, mindkét ne­mű növendékek számára oly olvasmányt nyújtsa­nak, mely az ép és józan nevelés elveivel teljesen megegyezik. A jó szándék, ez­úttal, a kivitelben is kitű­­nőleg sikerült. A „Magasin d’édu­catio­n et de récréation“ czím alatt megjelent füzetek érdem­leti elismerésben részesültek és részesülnek napról napra terjedtebb körben el­ szerte a miveit világon.­ ­) Dévay András: Nap után forgó virág, vagyis az em­beri akaratnak az Isten akaratjához való illesztése. Nagyszom­bat, 1764. az előszóban.

Next