Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1937-01-01 / 1. szám
2 A közlekedési balesetek okai írta : Dr. Szrubián Dezső rendőrtanácsos A legújabb kor közlekedési eszközeinek használata mind gyakoribb és mind súlyosabb balesetek előidézésével jár. Minden ünnep és minden vasárnap meghozza a maga szerencsétlenség sorozatát, melyek szomorú többletként járulnak hozzá a hétköznapok baleset átlagához. Itt elsősorban az autóbalesetekre kell gondolnunk, mert újabban ez a jármű az, amely a legtöbb áldozatot követeli. Vannak autóvezetők, akik azt állítják, hogy ők oly elővigyázatosan vezetik kocsijukat, hogy velük baleset nem történhetik, de ugyanakkor megfeledkeznek arról, hogy mások gondatlansága, igenis veszedelembe sodorhatja őket. Nem ok nélkül említettem elsősorban az ünnep- és vasárnapokat, mint olyanokat, amelyeken a legtöbb baleset történik, mert e napokon kerülnek elő, az egész héten át pihentetett oldalkocsis- és szóló motorkerékpárok vagy akár több személy befogadására alkalmas kocsik. Az itt felsorolt járművek tulajdonosai csak a pihenő napokon, szórakozásképpen használják járműveiket s a biztonságos vezetéshez szükséges gyakorlatot elsajátítani nem tudják, mert a közbeeső hétköznapokon hivatásuk gyakorlásával vannak elfoglalva. Nem ritka látvány az, hogy apró, kétüléses kocsikban hárman szoronganak egymás mellett úgy, hogy a vezető alig tudja a kormánykereket kezelni s hozzá még a beszélgetés is vígan folyik, ami a vezető ügyeimet még jobban elvonja. A szóló motorkerékpár vezetője mögött, esetlen pózban, csaknem mindig ott ül, a rendszerint női kísérő és az oldalkocsis motorkerékpárok négy-öt emberrel és gyerekkel vannak megtömve. Az ily módon megszállt járművek sokat veszítenek stabilitásukból, a balesetek súlyosságát pedig csak fokozza a túlzsúfoltság, mert az utasok egymástól mozogni sem tudnak. Sajátságos, hogy a géperejű járművek, ünnepnapi balesetei nem a városok belső területén fordulnak elő, hanem a nyílt országutakon. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a városokban, a munkaszüneti napokon kisebb a forgalom, de még ott vannak a közlekedést ellenőrző rendőrök és egyéb biztonsági intézkedések, míg az országúton csekélyebbek a korlátozó berendezések s ott a vezető szabadabban is fitogtathatja vendégei előtt, nem létező vezetői tudományát. A széles és legtöbbször egyenes országutakon történnek a legsúlyosabb kimenetelű balesetek, mert a vezetők az utat látszatra szabadnak vélik s nem gondolnak a váratlanul előbukkanó más járművekre és gyalogosokra. Budapesten is a legszélesebb és legegyenesebb útvonalakon fordul elő a legtöbb, súlyos baleset. Ilyenek a Gsellért-rakpart, Soroksári-, Maglódi-, Kerepesi- és Váci-utak. A másik kategóriába azok a gyakorlott vezetők tartoznak, akiknek szeme előtt csak a rekord, a bravúrhajszolás lebeg, akik érthetetlen okoknál fogva, száguldó iramban nyelik a távolságot s akiket csak ia hiúság és könnyelműség késztet, esztelen vetélkedésre. Ezek a vezetők nem törődnek a maguk testi épségével, de a másokéval sem. A harmadik kategória nem tiszteli a hatósági tilalmakat és az előírt rendszabályokat. A vakító reflektorral való rohanás, a tilos előzés, keresztezésbe való behajtás, a nagy sebességgel való száguldás, mindennapos náluk mindaddig, míg a katasztrófa be nem következik. Az itt felsoroltak nem tekintik az autót komoly közlekedési eszköznek, hanem csak szórakozásra szolgáló játékszernek. Az éjszaka és a hajnal, könnyelműségre késztető mámora is egyike azon okoknak, amelyek az autókatasztrófák előidézőiként szerepelnek. A legnehezebben fegyelmezhetők és szoríthatók a közlekedési szabályok betartására a kerékpárosok. Helyesebben azoknak csak egy része, mert nemcsak a munkába menők és onnan jövők, tehát a kenyeret keresők, komoly emberek használják ezt a járművet, hanem gyerekek és serdülő korban levő, meggondolatlan inasok és kifutók. Ezek az utóbbiak különösen veszedelmesek, mert az úttesten, ide-oda kanyarognak, a menetirányt nem tartják be s váratlanul jelennek meg a gyalogosok vagy más járművek előtt. A kerékpárral balesetet okozó személyek kinyomozása igen nehéz, mert ha ők maguk nem sérülnek meg, könynyű szerrel odébb állanak. Ide kell sorolnom még azokat is, akik még csak tanulják a kerékpározást, de csekély gyakorlatuk dacára már a forgalmas közutakra merészkednek és ott bizonytalankodnak és imbolyognak a többi, erre nem számító jármű előtt. * A gyalogosok nagy tömegével foglalkozva megállapíthatjuk azt, hogy amennyiben, azok valamelyike volna oka a balesetnek, akkor azt a szabályokat figyelembe nem vevő türelmetlenek, a tudatlan meggondolatlanok vagy valamely érzékszervi hibában szenvedők okozzák. A kenyér után futkosó gyalogjáró emberekben az a szubjektív meggyőződés él, hogy a járművek könnyebben, gyorsabban érnek célhoz, mint ők, akik gyalogolni kénytelenek, tehát a jármű köteles nekik előnyt adni. Nem ismerik el azt a sokat hangoztatott állítást, hogy az úttest a jár,műveké, a járda a gyalogosoké. Van is ebben talán valami, mert a jármű sohasem kényszerül a járda igénybevételére, míg a gyalogosan járók, számtalanszor kénytelenek az úttesten keresztül menni. Hangoztatják azt is, hogy a járművezetők tartoznak rájuk nagyobb figyelemmel lenni, mert ők nem árthatnak a járműveknek, de a jármű nekik igen. Általában megállapíthatjuk azt, hogy a közlekedési szabályok tiszteletben tartása még nem idegződött be kellőképpen az emberek tudatába s ha valamely út megtevésére indulnak el, az annak bejárásához szükséges időbe nem számítják be azt az időveszteséget, melyet a többszöri, tilos jelzés folytán való megállás idéz elő. A gyalogosok még egy szembeötlő hibája az, hogy előzetes körültekintés nélkül lépnek le az úttestre vagy azt csak akkor teszik meg, amikor már az úttesten vannak. A lófogatú kocsik ma, úgyszólván már csak kizárólag, teherforgalmat bonyolítanak le, gyorsan haladó, tehát a gyalogosokra veszedelmet jelentő, könnyű kosik csak igen kis számmal vannak, a lépésben haladó teherkocsik nem veszélyesek és balesetet csak akkor okoznak, ha magasabb korú és érzékszervi hibákban (rossz látás, hallás) szenvedő emberek kerülnek elé-A másik lehetőség, az úttesten ideoda futkosó és a kocsikra felkapaszkodó gyerekekkel kapcsolatos. ★ A villamosközlekedéssel összefüggő balesetek javarészt, a kocsikra való fel vagy az onnan való leugrásból erednek. Miután a mozgás, eleven erejével a legtöbben nincsenek tisztában, e kísérletek gyakran végződnek tragikusan. A villamosok kötött pályája — mely a kocsik irányváltozását kizárja — a meggondolatlanokat szintén inspirálja arra, hogy a már mozgásban levő villamos után fussanak s felugorjanak. A türelmetlenség és a másodperceket jelentő, időnyerésre való törekvés okozza azt, hogy a kocsikról való leugrás, már jóval a megálló előtt megkezdődik és a jó sorstól függ, hogy szerencsésen végződik-e vagy sem. Sajátságos, hogy az autóbuszokról való le vagy azokra való felugrálás nem honosodott meg, aminek magyarázata abban keresendő, hogy az autóbuszok menetsebessége nagyobb, nem közlekednek kötött pályán és a lépcsők is meglehetős magasak, a kocsiból való kiesések ellenben — az autóbuszközlekedés megindulása idején — aránylag gyakoriak voltak. MAGYAR RENDŐR