Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-01 / 1. szám

2 A közlekedési balesetek okai írta : Dr. Szrubián Dezső rendőrtanácsos A legújabb kor közlekedési eszkö­zeinek használata mind gyakoribb és mind súlyosabb balesetek előidézésé­vel jár. Minden ünnep és minden vasárnap meghozza a maga szerencsétlenség so­rozatát, melyek szomorú többletként járulnak hozzá a hétköznapok baleset átlagához. Itt elsősorban az autóbalesetekre kell gondolnunk, mert újabban ez a jármű az, amely a legtöbb áldozatot követeli. Vannak autóvezetők, akik azt állít­ják, hogy ők oly elővigyázatosan ve­zetik kocsijukat, hogy velük baleset nem történhetik, de ugyanakkor meg­­feledkeznek arról, hogy mások gon­datlansága, igenis veszedelembe sodor­hatja őket. Nem ok nélkül említettem elsősor­ban az ünnep- és vasárnapokat, mint olyanokat, amelyeken a legtöbb bal­eset történik, mert e napokon kerül­nek elő, az egész héten át pihentetett oldalkocsis- és szóló motorkerékpárok vagy akár több személy befogadására alkalmas kocsik. Az itt felsorolt járművek tulajdono­sai csak a pihenő napokon, szórako­zásképpen használják járműveiket s a biztonságos vezetéshez szükséges gya­korlatot elsajátítani nem tudják, mert a közbeeső hétköznapokon hivatásuk gyakorlásával vannak elfoglalva. Nem ritka látvány az, hogy apró, kétüléses kocsikban hárman szoron­ganak egymás mellett úgy, hogy a ve­zető alig tudja a kormánykereket ke­zelni s hozzá még a beszélgetés is ví­gan folyik, ami a vezető ügyeimet még jobban elvonja. A szóló motorkerékpár vezetője mö­gött, esetlen pózban, csaknem mindig ott ül, a rendszerint női kísérő és az oldalkocsis motorkerékpárok négy-öt emberrel és gyerekkel vannak meg­tömve. Az ily módon megszállt járművek sokat veszítenek stabilitásukból, a bal­esetek súlyosságát pedig csak fokozza a túlzsúfoltság, mert az utasok egy­mástól mozogni sem tudnak. Sajátságos, hogy a géperejű jármű­vek, ünnepnapi balesetei nem a váro­sok belső területén fordulnak elő, ha­nem a nyílt országutakon. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a városok­ban, a munkaszüneti napokon kisebb a forgalom, de még ott vannak a köz­lekedést ellenőrző rendőrök és egyéb biztonsági intézkedések, míg az or­szágúton csekélyebbek a korlátozó be­rendezések s ott a vezető szabadabban is fitogtathatja vendégei előtt, nem lé­tező vezetői tudományát. A széles és legtöbbször egyenes or­szágutakon történnek a legsúlyosabb kimenetelű balesetek, mert a vezetők az utat látszatra szabadnak vélik s nem gondolnak a váratlanul előbuk­kanó más járművekre és gyalogosokra. Budapesten is a legszélesebb és leg­­egyenesebb útvonalakon fordul elő a legtöbb, súlyos baleset. Ilyenek a Gsel­­lért-rakpart, Soroksári-, Maglódi-, Ke­repesi- és Váci-utak. A másik kategóriába azok a gya­korlott vezetők tartoznak, akiknek sze­me előtt csak a rekord, a bravúrhaj­szolás lebeg, akik érthetetlen okoknál fogva, száguldó iramban nyelik a tá­volságot s akiket csak ia hiúság és könnyelműség késztet, esztelen vetél­kedésre. Ezek a vezetők nem törődnek a maguk testi épségével, de a másoké­val sem. A harmadik kategória nem tiszteli a hatósági tilalmakat és az előírt rend­szabályokat. A vakító reflektorral való rohanás, a tilos előzés, keresztezésbe való be­hajtás, a nagy sebességgel való szágul­dás, mindennapos náluk mindaddig, míg a katasztrófa be nem következik. Az itt felsoroltak nem tekintik az autót komoly közlekedési eszköznek, h­anem csak szórakozásra szolgáló já­tékszernek. Az éjszaka és a hajnal, könnyel­műségre késztető mámora is egyike azon okoknak, amelyek az autókatasz­trófák előidézőiként szerepelnek. A legnehezebben fegyelmezhetők és szoríthatók a közlekedési szabályok betartására a kerékpárosok. Helyeseb­ben azoknak csak egy része, mert nemcsak a munkába menők és onnan jövők,­­ tehát a kenyeret keresők, ko­moly emberek használják ezt a jármű­vet, hanem gyerekek és serdülő kor­ban levő, meggondolatlan inasok és ki­futók. Ezek az utóbbiak különösen vesze­delmesek, mert az úttesten, ide-oda ka­nyarognak, a menetirányt nem tartják be s váratlanul jelennek meg a gyalo­gosok vagy más járművek előtt. A kerékpárral balesetet okozó sze­mélyek kinyomozása igen nehéz, mert ha ők maguk nem sérülnek meg, köny­­nyű szerrel odébb állanak. Ide kell sorolnom még azokat is, akik még csak tanulják a kerékpáro­zást, de csekély gyakorlatuk dacára már a forgalmas közutakra merészked­nek és ott bizonytalankodnak és imbo­­lyognak a többi, erre nem számító jár­mű előtt. * A gyalogosok nagy tömegével fog­lalkozva megállapíthatjuk azt, hogy amennyiben, azok valamelyike volna oka a balesetnek, akkor azt a szabályo­kat figyelembe nem vevő türelmetle­nek, a tudatlan meggondolatlanok vagy valamely érzékszervi hibában szenve­dők okozzák. A kenyér után futkosó gyalogjáró emberekben az a szubjektív meggyő­ződés él, hogy a járművek könnyeb­ben, gyorsabban érnek célhoz, mint ők, akik gyalogolni kénytelenek, tehát a jármű köteles nekik előnyt adni. Nem ismerik el azt a sokat hangoz­tatott állítást, hogy az úttest a jár­,­műveké, a járda a gyalogosoké. Van is ebben talán valami, mert a jármű sohasem kényszerül a járda igénybe­vételére, míg a gyalogosan járók, számtalanszor kénytelenek az úttesten keresztül menni. Hangoztatják azt is, hogy a jár­művezetők tartoznak rájuk nagyobb figyelemmel lenni, mert ők nem árthat­nak a járműveknek, de a jármű nekik igen. Általában megállapíthatjuk azt, hogy a közlekedési szabályok tiszteletben tartása még nem idegződött be kellő­képpen az emberek tudatába s ha va­lamely út megtevésére indulnak el, az annak bejárásához szükséges időbe nem számítják be azt az idővesztesé­get, melyet a többszöri, tilos jelzés folytán való megállás idéz elő. A gyalogosok még egy szembeötlő hibája az, hogy előzetes körültekintés nélkül lépnek le az úttestre vagy azt csak akkor teszik meg, amikor már az úttesten vannak. A lófogatú kocsik ma, úgyszólván már csak kizárólag, teherforgalmat bo­nyolítanak le, gyorsan haladó, tehát a gyalogosokra veszedelmet jelentő, könnyű kosik csak igen kis számmal vannak, a lépésben haladó teherko­csik nem veszélyesek és balesetet csak akkor okoznak, ha magasabb korú és érzékszervi hibákban (rossz látás, hal­lás) szenvedő emberek kerülnek elé-A másik lehetőség, az úttesten ide­­oda futkosó és a kocsikra felkapasz­kodó gyerekekkel kapcsolatos. ★ A villamosközlekedéssel összefüggő balesetek javarészt, a kocsikra való fel vagy az onnan való leugrásból erednek. Miután a mozgás, eleven ere­jével a legtöbben nincsenek tisztában, e kísérletek gyakran végződnek tragi­kusan. A villamosok kötött pályája — mely a kocsik irányváltozását kizárja — a meggondolatlanokat szintén inspirálja arra, hogy a már mozgásban levő vil­lamos után fussanak s felugorjanak. A türelmetlenség és a másodperce­ket jelentő, időnyerésre való törekvés okozza azt, hogy a kocsikról való le­­ugrás, már jóval a megálló előtt meg­kezdődik és a jó sorstól függ, hogy szerencsésen végződik-e vagy sem. Sajátságos, hogy az autóbuszokról való le vagy azokra való felugrálás nem honosodott meg, aminek magya­rázata abban keresendő, hogy az autó­buszok menetsebessége nagyobb, nem közlekednek kötött pályán és a lép­csők is meglehetős magasak, a kocsi­ból való kiesések ellenben — az autó­­buszközlekedés megindulása idején — aránylag gyakoriak voltak. MAGYAR RENDŐR

Next