Magyar Rendőr, 1938 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-01 / 1. szám
MAGYAR RENDŐR ————— KRÓNIKA RENDŐRT TEMETTEK egy dunántúli faluban, a szülőföldjén. Hősi halott rendőrt, aki becsülettel állta meg a helyét az élet nagy harcterén mindaddig, amíg csak kötelessége a legnagyobb áldozatot nem kívánta tőle és fiatal életét nem kellett odaadni a szolgálatért. Erről a temetésről „Egy elmaradt koszorú‘‘ cím alatt a következőket írja a vidéki helyi lap, Dunántúlnak nyolcvanegyesztendős komoly sajtóorgánuma: ...„Tegnap délután ólmos téli ég alatt kísérték utolsó útjára a fiatal próbarendőrt, akit kötelességteljesítés közben itt, az utcán ért utol a végzete, a száguldó halálautó. Itt állt az éjszakában és vigyázott. Az alvó városra. És a temetőben ezer láb dobbant a fekete koporsó nyomában, koszorúk fontak virágdíszt a sírhalomra, amelyről csak egyetlen koszorú hiányzott: a városé. Azé a városé, amelyért hősi halált halt a fiatal rendőr. A díszpompás temetésen nem volt ott a város képviseletében senki, hogy lerójja a kegyelet adóját, még csak egy koszorút sem, hogy megtisztelje a néma, halottat. Pedig ez az elmaradt koszorú bizony megillette volna ...“ Köszönettel ismerjük el a helyi lapnak igazán emelkedett hangú és kegyeletes, rendőrbarát sorait. Az elmaradt koszorú talán a véletlenen múlt (vagy sajnálatos kivétel volt ez az eset?), de bizonyára pótolta annak virágait azoknak a százaknak és ezreknek a részvéte, akiknek biztonságáért a fiatal rendőr az életét adta.* HAJNALI RAZZIA volt az idegenekre —■ Párisban is. A rendőrfőnök személyes vezetésével rendőrtisztek, detektívek, motoros- és gyalogrendőrök tekintélyes csapata, zárta körül fél 6 órakor Vaucresson elővárost. Házankint, minden lakásba benyitottak, minden embert igazoltattak, sőt az erre felhasznált kérdőívekkel még adatokat is gyűjtöttek. Az eredményről, sajnos, nem számolnak be részletesen a párisi lapok, annyit azonban a pikantériára éhes francia közönség kedvéért megírtak, hogy razzia közben egy szerelmes menyecskét is sikerült őrizetbe vennie a rendőrségnek.. A „liberté“ hazájában nagyon természetesnek találta mindenki ezt az idegen-ellenőrző razziát. Ott nem zúgolódtak, nem bírálgattak, hanem helyesléssel fogadták a rendőrségnek erélyes eljárását. Különösen azért, mert tudják, hogy a legújabb tömeggyilkos, a külhonos Weidmann, éppen az idegenellenőrzés lanyhasága miatt rejtőzködhetett hónapokon át Páris környékén. Ott tehát szabad? Ott nem sérti az „emberi jogokat“ a hajnali razzia? Vagy pedig: Si duo faciunt idem, non est idem? Ha ketten csinálják ugyanazt, —• az már valóban nem ugyanaz? * ÚJ BŰNCSELEKMÉNYT találtak fel a mi keleti szomszédunkban. Az állambiztonság elleni vétségeknek egy újabb válfaját, amely szerint az állam létét veszélyezteti az, aki házának külső falára zöld csíkot fest. Mert hát, mivel a tetőcserép piros színű, a ház fala pedig fehér, a reáfestett zöld színnel kész a magyar nemzeti irredenta tüntetés. Az új bűncselekmény első elkövetője egy magyar menyecske volt, aki a karácsonyi ünnepek előtt rendbe akarván hozni a háza táját, megkockáztatta háza falán a zöld sávot. Félóra múlva már csendőrök kísérték az ügyészségre, amely rövidesen bíróság elé is állította a vakmerő asszonyságot. A bíró azonban ezúttal salamoni bölcsességű ítéletet hozott: felmentette a vádlottat azzal a megokolással, hogy háza régi épület, tetején a cserepek már megbámultak, tehát pirosnak nem tekinthetők. Miért is hiányzik az egyik tényálladéki alkotó elem. * FELLEBBEZÉSEK keretében sok mindent elpanaszolnak az ügyes-bajos felek. Ki szokták önteni a bánatukat. Nemrég olvastunk egy hosszú fellebbezést, amelyben nem kevesebbet kért az alföldi magyar a belügyminisztertől, mint azt, hogy a főtéren álló őrszemes rendőrt sürgősen válttassa le, mert az őt minduntalan feljelentgeti, valahányszor őrizetlenül hagyja a kocsiját. Még nem is dönthetett a harmadfokú rendőri bíróság afelől, hogy az őrszemet meghagyja-e a főtéren, vagy sem, máris itt a másik érdekes fellebbezés, amelybe ezúttal egy élelmes kereskedő vitte bele a maga teljes szubjektivitását. Kerékpárkilhágásért büntették meg első fokon az igazságát kereső fűszerest, aki most ezekkel a, sorokkal vezeti be jogorvoslatát: „Méltóságos Főkapitány Úr! Kérem, engedje meg, hogy elsősorban örömteli szívvel üdvözölhessem legfelsőbb helyről jött kinevezése alkalmából, Isten áldását kérve Méltóságodra!‘‘ Ez az, amit úgy hívnak, hogy: „captatio benevolentiae“. Hiszen, ha nálunk az igazságot a felek udvariassága szerint mérnék, bizonyos, hogy a figyelmes kereskedő felmentő ítélettel zárhatná le a kerékpárügyét. De a magyar büntetőjog mai állása szerint nincs kizárva, hogy a főkapitány is kénytelen lesz megbüntetni az „örömteli szívű“ kereskedőt. —k.—a. Korschek Miklós (Kispest) felvétele A viszketőpor tüntetők ellen Az utóbbi hónapban a sanfranciscói rendőrséget rendkívül igénybe vette a sok tüntetés és sztrájkolók felvonulásai, melyek gyakran forradalmi jelleget öltöttek. Nagy felkészültsége dacára sem sikerült a rendőrségnek a rendet és nyugalmat fenntartani. Amikor a rendőrbotok, nem értek el eredményt, könnyfakasztó bombákat használtak, de ez az erélyes eszköz sem volt mindig hatásos. A rendőrség beleavatkozása legtöbbször csak fokozta a zűrzavart. Most egy új eszközt próbáltak ki, mely első alkalmazásakor mindjárt igen eredményes volt. Kézigránáthoz hasonló bombákat használtak, melyek hatásuk tekintetében sokkal kevésbé veszélyesek, mert nem okoznak kárt, mégis nagyon hasznosaknak bizonyultak. T. i. viszketést előidéző port szórtak szét. Amikor nemrégiben újból tüntetés volt, melynek résztvevői nem akartak engedelmeskedni a rendőrség parancsainak, sőt ellenállásra készülődtek, a rendőrök új bombáikhoz nyúltak. A hatás meglepő volt. Néhány pillanat múlva az utcának furcsa képe lett. Itt is, ott is férfiak feküdtek, akik erősen vakarództak. A rendőrségnek könnyű dolga volt elfogni a lázadókat és aki még képes volt, amilyen gyorsan csak tudott, elszaladt. A „Monata Polica Bulleno“ eszperantónyelvű rendőri értesítőből fordította: Dr. Tóth Vince rendőrkapitány.