Magyar Rendőr, 1940 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-01 / 1. szám

VII. ÉVFOLYAM BUDAPEST, 1940 JANUÁR 1 1. SZÁM MAGYAR RENDŐR A MAGYAR KIRÁLYI RENDŐRSÉG SZAK LAPJA A szerkesztőbizottság elnöke: DR. SZEMERJAY-KOVÁCS DÉNES miniszteri tanácsos Szerkesztőbizottsági tagok: Vitéz BENEDEK GÉZA m. kir. rendőrfőfelügyelő, HAJÓS LÁSZLÓ m. kir. rendőrfőfelügyelő DR. KRISZTINKOVICH ANTAL m. kir. rendőrfőtanácsos, NAGY VALÉR m. kir. rendőrtanácsos, DR. RIBICZEY GYULA m. kir. rendőrtanácsos, DR. SZATHMÁRY RÓBERT m. kir. detektívfőfelügyelő, SZENTGÁLI GUSZTÁV m. kir. detektív Megjelenik 1-én és 15-én. — Előfizetés egy évre 20 P — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy-út 23, III. em —Tel.: 124—148 1Af б/шЫшЛЛ - Uf (etadcdoA Az óesztendőtői mindig nagyon szívesen vettünk bú­csút. Újév küszöbén a derűlátás rózsaszínű ködében rendszerint boldogabb, szerencsésebb „víg esztendőt“4 vártunk és ez a várakozásunk csak akkor engedett opti­mizmusából, amikor már meggyőződést szereztünk ar­ról, bogy az új év sem különb a többinél. Ma talán még ez a derűlátás is hiányzik. Egy pillan­tás a körülöttünk háborgó tengerre, ösztönszerű sej­telme a tenger mélyén dolgozó titokzatos erőknek, ha nem is aggodalomra, de a helyzethez illő komoly­ságra int. Arra a méltósággal teljes komolyságra, amely- lyel nemzetünk hányatott sorsának minden fordulatát kiséri a hazaszerető magyar lélek. Hiszünk abban, hogy az isteni Gondviselés jelölte ki Árpád népének életútját és magasabbrendű hivatását itt, a Kárpátok medencéjében. Hiszünk tehát abban is, hogy a nemzet élete örök és hogy ezt a sok küldetéssel terhes életutat és hivatást mindaddig folytatnunk kell, amig csak emberiség él a földön. Az öröklét szempontjából pedig nincs döntő jelentősége egy-egy elröppenő évnek. Nem a változó esztendőkön múlik a nemzetek sorsa. És ha Sajó, Mohács, Világos, Trianon végzeteit évszá­mok jelzik is történelmünkben, az „élet mesterének“ nagy tanulságai bebizonyították, hogy valamennyi vég­zetszerű eseménynek mélyebben rejlő okai, messzire nyúló előzményei voltak, nem egyszer saját bűneink és mulasztásaink, melyeken már csak a „dörgő fellegekben elsujtott villámok4" csapása után tudtunk okulni. Az évek nem alkotnak, nem teremtenek, azok csupán egyszerű határkövek, amelyekkel az emberek, a társa­dalmak és a nemzetek életének útját mérjük. Meg-meg állunk ezeknél a határköveknél, mint a vándor az or­szágúton, de nem látunk bennük fétist, bálványkövet, hanem figyelmeztető jelet, hogy okosan, céltudatosan készüljünk fel a további útra. Általános emberi tulajdonság az, hogy az újesztendő küszöbén számot vetünk magunkkal, elkészítjük az el­múlt esztendő mérlegét és új programot csinálunk az elkövetkező évre. így cselekszi ezt az államférfi, a poli­tikus, a vállalkozó, akik egy új élet igehirdetőiként szoktak ilyenkor megnyilatkozni, de így cselekszik az egyes ember is, aki új életelvekkel, új akarásokkal indul a bizonytalan útszakasz felé. Lelkiismeretes komolysággal állunk tehát mi is az új esztendő küszöbén. Nem aggaszt a körülöttünk há­borgó tenger, nem vagyunk és nem is leszünk kishitűek, de a ránk köszöntő 1940. év első napján azokra az új feladatokra gondolunk, amelyeket a magyar sors már a közel jövőben róhat ránk és amelyek még az eddiginél is nagyobb erőfeszítést követelhetnek a magyar királyi rendőrségtől. Egyetlen érzésben összeforrott testületünk minden tagjának, a legnagyobb tói a legkisebbig minden embe­rének szemébe nézve, büszkén állíthatjuk, hogy a szel­lemében épséges és kikezdhetetlen rendőrtestület lelki­leg fel van készülve a leghatalmasabb erőpróbára is. Erkölcsi értéke ma már olyan nemzeti kinccsé vált, amellyel a felelős tényezők mindenkor számolhatnak. Ebben a tekintetben nincs is hiány, ha erőt és feladatot kell összemérnünk. Ha azonban a lelki, szellemi és erkölcsi erőforráso­kon túl a további feltételeket is mérlegeljük, azt kell látnunk, hogy itt már kevésbé van meg az egyensúly a fizikai lehetőségek és az egyre fokozódó követelmé­nyek között. Az elmúlt évben többször hivatkoztunk már erre és őszintén megírtuk, hogy nem lehet és nem szabad állandósítani azt a helyzetet, amely a váratlan események és kivételes viszonyok közepette egyes egye­dül csak azért nem borulhatott fel, mert a magyar rend­őrség hazafias kötelességtudása és erkölcsi ereje, patta­násig menő feszültségében, ezúttal valósággal csodákat művelt. Bármit hoz is az 1940. év, egy bizonyos: az esemé­nyek elsősorban a rendfenntartó szervek feladatait sok­szorozzák meg. És ezeknek a sikeres megoldásán fordul­hat magyar sorsunk, ettől függhet belső és külső hon­védelmünk minden életbevágó érdeke. Az újesztendei számvetésnél tehát hazafias komoly­sággal állítjuk előtérbe a magyar közbiztonsági szolgá­latnak mindazokat az igényeit, amelyek még kielégí­tésre várnak: emberben, anyagban, felszerelésben és minden nélkülözhetetlen fizikai szükségletben. Végzet­szerű események okai, távoli előzményei nemcsak bű­nök, hanem mulasztások is lehetnek, viszont az okos, előrelátó gondoskodás a jobb jövő feltétele. Mi pedig egy boldogabb újesztendő kívánásán felül az örök cél felé tekintünk és a biztosabb, boldogabb magyar jövő­ért akarunk teljes erőkifejtésünkkel harcolni.

Next

/
Thumbnails
Contents