Magyar Sajtó, 1940 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1940-01-15 / 1. szám

II. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1940 JANUÁR 15. 1. SZÁM MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1 5-ÉN. AZ ORSZÁGOS, MAGYAR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 43. II SAJTÓKAMARA TAGJAI TAGDÍJ FEJÉBEN KAPJÁK. T E L E F O N S Z A M 0 K : 124-241, 1 24;-242, 124-243, 124-244 NEM KAMARAI TAGOKNAK AZ ELŐFIZETÉSI DlJ EGY HÓNAPRA 1.-PENGŐ. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁNK SZÁMA: 11.230 KÉPZETT ÚJSÁGÍRÓK ÍRTA: PÜNKÖSTI ANDOR Újságíró nem lesz, hanem szü­letik. Ez a megállapítás sürgős ki­egészítésre szorul. Máskép soha sem tűnik el az a bélyeg, amelyet hom­lokára az unalomig idézett bis- tnarcki mondás süt. hogy az «újság­író félbemaradt ember». Bismarck különben nem «félbemaradta, ha­nem «hivatásukat (Lebensberuf) té­vesztett» embereket mondott és kijelentését kizárólag az újságírás ellenzéki megnyilvánulásaira vonat­koztatta. A nem éppen objektív megállapítás bizonyára felületesen ismerte fel azt a tényt, hogy az újságíró mellőzheti azt a bizonyos szaktudást, amely a többi élet­pályákon azoknak jellegénél fogva feltétlenül szükséges, viszont az élet minden ágazatában olyan általános ismereteket kell, hogy kapjon, ame­lyek gyors és biztos tájékozódást nyújtanak neki. Az újságíró lénye­gében idealizált olvasó, akinek fi­gyelme mindenre kiterjed, az ese­mények közötti összefüggéseket meglátja és gyors tájékozódó ké­pességével megszerzi és olvasóival közli az eseményekre vonatkozó magyarázatokat és értesüléseket és a közvélemény kialakítását széles­látókörű eszmék terjesztésével elő­segíti. Ezt a kötelességét gyorsan és jól csak akkor teljesítheti, ha idegen nyelveket is beszél, még pe­dig beszéli a nagy világnyelveket és a velünk szomszédos országok­nak nyelvét, ahol magyar kisebb­ségi csoportok vannak, mert egyet­len magyar újságíró sem adhatja fel soha azt a reményt, hogy az igazság diadalmaskodása után ezt a ny'elvtudást az ország határai közé visszakerülő kisebbségekkel való érintkezésben használhatja fel. A Kamara már létesített nyelvtanfo­lyama kettős (világ- és szomszé­dos nyelvek) konstrukcióiával azt a célt szolgálja, hogy az európai és nemzetközi súlyában folyton és ör­vendetesen erősödő Magyarország­nak neveljen újságírókat. Lángelmék minden nehézségen keresztül megépítik a maguk dia­dalmas útját. Az utánpótlás kikép­zésénél így nem a nagy specialis­ták kicsiszolása a cél, hanem hogy minél több olyan all-round újság­író legyen a pályán, akik megállják helyüket, ha őket szerkesztőjük a lapnak bármelyik posztjára rendeli. Ilyen all-round újságírók csakis úgy fejlődhetnek, ha a gyakorlati időt a lapv állalatok lelkiismeretesen és felelősségteljesen értelmezik és valóban az , újságíró-jelölt gondos kiképzésére használják fel. Tehát tekintet nélkül arra a körülményre, hogy az újságíró-jelölt a szerkesztés valamelyik pontján bevált és ké­pessége ott a lapvállalat szempont­jából esetleg belterjesen aknázható ki, a három gyakorlatos év alatt menjen át az összes rovatokon és ismerje meg az újságírói munka minden ágazatát. Az idő úgy is szelektál és mindenki az újságírás­nak azt az őrhelyét foglalja el. ahol tehetsége legértékesebben ka­matozik. De teljes értékkel csak az az újságíró bír, aki nem «el­veszett ember», ha a vezércikktől kezdve a vízállás-rovatig a lapnak bármilyen újságírói munkáját biz- zák is reá. A gyakorlati idő há­rom éve bőségesen elég, hogy az újságíró ne csak azt a felületes rutint szerezze meg, amely minden felmerülő problémáról ügyesen «ha­landzsázik», de az újságírói munka minden ágazatában kellő tájékozó­dást nyerhet, ha a lap vállalatok az újságíró-jelöltek gyakorlati kikép­zését lelkiismeretesen irányítják és ellenőrzik. Nemzetek életét nem vezetheti a nyers materializmus és egészsé­ges fejlődésük nem szenv edhet hajó­törést az éppen élő nemzedék ri­deg és cinikus egoizmusán. Ez a felismerés kötelezi az újságíró tár­sadalmat, hogy az utánpótlás meg­felelő kiképzéséről gondoskodjék. Hála Istennek, már lassanként el­tűnik a sajtó-fejlődésének az a bi-

Next

/
Thumbnails
Contents