Magyar Sajtó, 1941 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1941-01-15 / 1. szám

BUDAPEST, 1941 JANUÁR 15 III. ÉVFOLYAM MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1­5-ÉN. A­Z ORSZÁGOS MAGYAR SZE­­KESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 43.11 SAJTÓKAMARA TAGJAI TAGDÍJ FEJÉBEN KAPJÁK. HÁZIKÖZPONTUNK TELEFONSZÁMA: *428-558 NEM KAMARAI TAGOKNAK AZ ELŐFIZETÉSI DÍJ EGY HÓNAPRA I.­PENGŐ. POSTATA­K­A­RÉ­KPÉ­NZTÁ­R­I CSEKKSZÁMLÁNK SZÁMA: 11.230 A NYUGDÍJINTÉZETÉRT ÍRTA: GÁSPÁR JENŐ Ebben az esztendőben lesz hatvan­éves a Magyar Hírlapírók Orszá­gos Nyugdíj­intézete. Ezt az intéz­ményt a magyar újságírók terem­tették meg, hogy öreg napjaikra vagy rokkantságuk esetén ne áll­janak teljesen elhagyatva, minden támasz nélkül. Az Intézet sorsa köz­ismert. A világháborút követő ösz­­szeomlás elsodorta a hadikölcsönbe fektetett összegeket, az egyes ala­pítványok devalválódtak, úgyhogy 1927-ben teljesen újjá kellett szer­vezni az Intézetet. Természetesen ez az újjászervezés megfelelő ma­tematikai számítások alapján tör­tént s közismert tény, hogy eze­ken az alapokon a negyvenéves szolgálattal nyugalomba vonuló új­ságírónak mindössze kétszáz pengő nyugdíja van. Az Országos Ma­gyar Sajtókamara megalakulása után megtörtént ugyan az Intézet újabb megerősítése, amely lehe­tővé teszi a fiatalabb tagoknak a jobb nyugdíjjuttatás lehetőségét, de az öregebb és régibb tagok még mind ist csak kétszáz pengő jára­dékot remélhetnek negyvenéves szolgálatok után. H Ha ezt az össze­get összehasonlítjuk a köztisztvise­lői pályán élvezhető nyugdíjakkal, vagy akár a külföldi, hasoncélú új­ságí­róintézmény­ek nyugdíjaival, meg kell állapítani, hogy ez az ösz­­szeg keserűen kevés. Az Országos Magyar Sajtókamara a fennállása óta elmúlt egy és fél esztendő alatt egész sereg szociális kérdést oldott meg közmegelége­désre. Amit a Kamara elnöke pro­gramotként adott, az újságírói név és hivatás erkölcsi védelmétől kezdve egészen a minimális fizeté­sek megállamlásáig és a többi szo­ciális vívmányig, mind valóra vált. Megvalósulta­k sokkal nehezebb el­gondolások is az újságíró egység megteremtésétől egész a székház megvásárlásáig. Az 1941-ik esz­tendő programmja a Nyugdíjinté­zet teljes megalapozása, illetve tel­jes talpraállítása. Az Intézet vezető­sége minden elismerést és dícsé­­retet megérdemel, hogy nehéz kö­rülmények között nem engedte el­sikkadni a hatvanéves múlt erköl­csi tőkéjét s igyekezett megmen­teni az anyagi tőkéből is azt, ami megmaradt. Most rajtunk, újság­írókon múlik, hogy a jubiláns esz­tendő ünnepi hónapjait és napjait olyan propagandára használjuk fel, amely messze eljövendő eszten­dőkre olyan tőkét gyűjt, amely le­hetővé teszi a magyar újságíró nyu­gd­í­jminimu­m­án­a­k feleme­l­és­ét olyan nívóra, amelyet a magyar újságíró képzettsége, munkája és magyar hűsége megérdemel. Ké­rünk mindenkit, akinek egészséges és megvalósítható ötlete és gondo­lata van, a szép és valóban szent cél érdekében tudassa az illetéke­sekkel s a maga közéleti, társa­dalmi vagy baráti környezetében a propaganda minden eszközév­el has­son oda, hogy a Nyugdíjintézetet v­églegesen meg­alapozhassuk. Meg vagyunk győződve arról, hogy minden magyar újságíró ezen a téren erőkifejtésének teljességét adja. De elsősorban a magyar ál­lamnak, a törvényhozásnak és a törvényhatóságoknak kell megérte­­niök azt, mit jelent az a magyar sajtó, amelynek nem kell retteg­nie sem a jelenéért, sem jövőjéért. Mi a magunk részéről ebben az esz­tendőben minden alkalmat m­eg fogunk ragadni arra, hogy kongas­suk az ünnepi harangokat. De ezek az ünnepi harangok nem elégsze­nek meg azzal, hogy a hatvanéves évforduló örömhangjait hallassák, hanem kérő szóval akarnak fordulni a magy­ar királyi kormányhoz, a törvény­hozás mindkét házához, Bu­dapest székesfőváros és az ország valamennyi törvényhatóságához, hogy íme itt van az ünnepi eszten­dőben az az alkalom, hogy adakoz­zanak és az elöregedett vagy meg­rokkant újságírók segítségére sies­senek. Mi most nem hivatkozunk arra, hogy más testületek nyugdíj­alapjai mennyire jobban vannak dotálva állami vagy törvényható­sági pénzekkel. Ez helyes, kapja meg mindenki a neki járó illő tá­mogatást. De ugy­anakkor annak az igazságnak hangoztatásával, hogy a magyar sajtó erkölcsi és anyagi in­tegritása van olyan tényező a ma­gyar közéletben, mint akármilyen más, tiszteletreméltó testület Ha­sonló célkitűzése, hinni akarjuk, hogy az ünnepi esztendőben pótol­­tatik sok régi mulasztás és az ille­tékesek megértik jogosan kérő sza­vunkat. Ebben a pillanatban nem akarjuk hangoztatni, hogy a ma­gyar sajtó­ kezében milyen fontos, nemzeti érdekek vannak s hogy a magyar sajtó az Országos Magyar Sajtókamara felügyeletével milyen komolyan, elszántan és mily­en ke­mény felkészültséggel áll hivatásá­nak posztján. A magyar sajtó mun­kásai egyetlenegy nagy s­zel­lemi hadsereget képeznek s ma bár­­mennyire is az anyagelvűség ko-

Next