Magyar Sajtó, 1993 (34. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-18 / 1. szám

2 «tartalom XXXIV. ÉVFOLYAM ■ 1­9­9 3 / 1. SZÁM Bodor Pál: Magánvélemény, rádió-tévé ügyben1 Magyar Sajtóbál2 Kovács Mária: A bal oroszlán kitart — interjú Moldova Györggyel3 Érsek Iván: A szövetség dolgai5 Bemutatjuk Juhász Juditot, a kormány szóvivőjét6 Olvasószemüveg -Seres Ernő: Stohanek, a palimadár és Ferling József: Széntiszta igazság c. könyvéről Műhely — László György válasza Bencsik Gábor írására 10 Nyílt tér 12 Szakosztályi hírek 14 Új lapok 16 MÚOSZ-hírek 18 Köszönet 19 Pályázatok 20 Állást keres — állást kínál 23 Köszönjük a Nádas Stúdió Kft.-nek a lap tervezésében való közreműködést. Február 13-án ismét bál! Mint előző lapszámunkban már jelez­tük, idén február 13-án, szombaton ren­dezzük a 111. jótékony célú Sajtóbált. Először a névváltozásról kell szólnunk. A nyugat-európai modellnek is megfe­lelően ez a rendezvény hitünk szerint olyan társadalmi és szakmai esemény lesz, amely már nem csak az újságírók bálja, résztvevőinek köre kibővül a közélet kiemelkedő személyiségeivel. Ak­i, Magyar Sajtóbálra elsősorban szerkesztőségi kollektívákat várunk, s olyan asztaltársaságokat, akik egy-egy lap vagy műsor szellemi arculatát megha­tározzák. Jelen lesznek a kormányzat és a politika képviselői, és reméljük, sokan vállalják, hogy asztalukhoz a kultúra más területéről vagy a sport világából hívjanak meg neves képviselőket. A bál programja még csak formálódik, de az már bizonyos, hogy a hangulat­ról a Romwalter Sándor vezette Conti­nental zenekar és Kovács Kati, vala­mint a házigazdák — Esztergályos Ce­cília és Antal Imre - gondoskodnak. A bál 19 órakor kezdődik a Hotel Duna InterContinental összes termé­ben, a megnyitó szavakat Bodor Pál, a MÚOSZ elnöke és Katona Tamás államtitkár mondja. A belépő 1000 forintba kerül és 1993. február 3-tól vehető át a MÚOSZ-ban (pénztári órák: 09-12), az étkezési je­gyekkel együtt, melyeknek ára 2000 Ft. Kétféle menüből lehet választani: a) Majonézes csirkesaláta kehelyben Vörösboros, gombás hátszín burgonyafánkkal Somlói galuska Kávé b) Brokkolival töltött pulykamell­tekercsek kevert salátán Sertésjava Jóasszony módra Inter­puding Kávé Részletes információ és asztalfoglalás: MÚOSZ (Horváth Jenő, tel.: 166-8065, fax: 122-1881), valamint: Europa Inter­national 1055 Bp., Stollár Béla u. 4.1. 2. Tel./Fax: 111-0840,112-9362.­ ­ MAGYAR SAJTÓ • 1993. JANUÁR 18. Főszerkesztő: Simándi Júlia • A szerkesztőség címe: 1062 Budapest, Andrássy út 101. Telefon: 142-4384, 122-1699. Fax: 142-4384. Levélcím: 1368 Budapest 5. Pf. 246. • Kiadja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest VI., Andrássy út 101. Telefon: 122-1699 • Felelős kiadó: Bencsik Gábor, a MÚOSZ főtitkára • A nyomdai munkálatokat a Struktúra Nyomda Kft. végezte. Felelős vezető: Géczi Ferencné ügyvezető igazgató . Megrendeléssel, előfizetéssel és kézbesítéssel kapcsolatos ügyek: MÚOSZ: 153-4229 vagy Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda, 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A • HU ISSN 0460-5721 Index: 25628

Next