Magyar Sakkvilág, 1944 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1944-01-01 / 1. szám
A. S. Selesnieff ,100 Endspiele, 1943. Világos lépés döntetlent tart. Megfejtés a mellékelt szövegben ! Favágó úr mellétapint Favágó úr egy idő óta nem hallatott magáról, különösképen óvakodott attól, hogy régi ellenfeleit izgassa. Ennek dacára ma ismét együtt látjuk Rézmetsző úrral, mert a macska nem hagyja abba az egerészést. Ma csend volt mindaddig, mig a baloldali álláshoz nem jutottak. (Favágó úr sötét) Most azonban nem birt már a szájával. Mikor h3—h2-öt tépte, arckifejezése a győzőt mutatta. »Most voltakép feladhatná !' — Flogyhogy ? »Egyetlen futóval csak nem akarja a két szabadgyalogost feltartani?!' — Világos tétovázva lépi 1. Fh7-g8-at. »Vagy úgy? A paraszttal meg akar mattolni! Ezt a vágyálmot szétrombolom! 1... Hd6 : f7f ! »Bravó!' — helyesel Rézmetsző úr. »Ön átlátta tervemet. Hf5 2. e7f, He7 : 3. fe : 1, Ke7 : 4. Kg7 után én is vezért kaptam volna.' 2. e6 : f7, — ennél az állásnál Favágó úr kissé kelletén túl sütkérezett. »Soha sem voltam abban a kellemes helyzetben, hogy egyszerre két dámám legyen még hozzá ott, ahol akarom.' 2... b2-b1V 3. hó-h7. »Flova siet ezzel? Vagy úgy ! Önpattot akar ? De hiszen egy vezérrel többem van a kelleténél, az egyiket áldozhatom' 3..., Vb1 : h7+ 4, Fg8 : h7, h2-h1V. »Köszönöm szépen, szólt Rézmetsző és felemelkedett, de Favágó visszatartotta »Ördögbe is! patt a futószalagon. Természetesen mellétapintottam: a másik parhoz kellett volna előbb felavatnom és áldoznom, akkor nem lenne lekötés. Bocsánat, csak elgreffoltam magam!" Rézmetsző máskor elvből nem ad vissza lépést, de most nem bánja, ha megpuhítják. A parasztokat tehát visszarakják hó, h2 és h2 mezőkre. 2..., h2-h1V .Ez az igazi királyné", hangsúlyozza Favágó, »balra hajts, jobbra előzz!' 3. h6-h7, Vhl : h7t 4. Fg8 : h7, b2-h1V. 5. Fh7 : hl után azonban Favágó úr hagyja el elsőnek a táblát. DR. E. VOELLMY (»Basler Nachrichten'): illetménykötelink visszhangja »Végjátékirodalom'; ismertető a Schweizerische Schachzeitungban: A Magyar Sakkvilág (szerkesztő Tóth L. Kecskemét) igen érdemes kiadványsorozata a 13. kötettel: A. S. Selesnieff 100 végjátéka, értékesen gazdagodott. A végjátékoknak majdnem minden kedvelője előnyösen ismeri ezt a szerzőt 35 végjátéktanulmányából (1919). Az előttünk fekvő és háború dacára igen csinos könyvecskében A. Selesnieff fáradhatatlan alkotó tevékenységének és leleményének gyümölcseit tárja elénk. A szerző ért hozzá, hogy intelligens, gazdaságos végjátékvezetés, erős logika követelményeit túlpezsgő, hamisítatlan orosz fantáziával egyesítse, miáltal nagyszámú, alakban és tartalomban egyaránt elbűvölő mestermunkája sikerült. A 100 végjátékból álló gyűjtemény nemcsak a műértőt örvendezteti: mondanivalója van a gyakorlati játékos számára is; szerző szeretné megvalósítani régi álmát: a végjátékok tankönyvét. Ezt írja: »Ellentétben Bergerrel, az a célom, hogy művészi tanulmányok segítségével eleven képet adjam azoknak az eszméknek és finomságoknak, melyek a sakkjátszma végső fázisában felmerülhetnek. Mint gyakorlati mestert leginkább olyan végjátékok vonzottak, melyek a gyakorlati játékban a legvalószínűbbek, nevezetesen gyalogosok és könnyű tisztek kölcsönös küzdelme, amikor is a bástyákat az utóbbiak közé számítom. Egy ilyen beosztású tankönyv befejezése természetesen felülmúlja az egyes ember erőit és az összes végjátékszerzők együttműködését tételezi fel. Mégis azt hiszem, hogy az előttünk fekvő munka ennek a feladatnak megvalósítását bizonyos tekintetben megkönnyíti." Tényleg, ilyen könyv szerkesztése kecsegtető ! Bár a szemre játszmaszerű tanulmányok összehordása és Selesnieff kedvelt anyagának felhasználása nehezen eredményezne tankönyvet, de igen használható "receptkönyvet" nyújtana, mely Selesnieff szellemében érzékeltetné, hogy a végjátékban nemcsak számítani, hanem kitalálni és gondolkodni is kell és lehet. Löwenfisch nagymester tanulságos előszavával bevezetett könyvecskét minden sakkbarátnak ajánljuk. Kérjük az előfizetések mielőbbi szíves megújítását! A Magyar Sakkvilág évi előfizetési díja 24 pengő. 9