Magyar Szemle, 1888-1889 (1. évfolyam, 1-54. szám)
1888-12-02 / 1. szám
A Magyar Szemle szerkesztősége az előfizetőknek készségesen szolgál fölvilágosítással minden ügyben és megbízásaikat örömest, gyorsan és díjtalanul teljesíti. A Magyar Szemle előfizetési ára: Egész évre 60 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt. 30 kr. A Magyar Szemle karácsonyi száma rendkívül gazdag tartalmú lesz és emléksorokat fog közölni egyházi jeles férfiaktól és híres íróktól. Kérjük a katholikus közönséget, támogassa a Magyar Szemlét! Legczélszerűbb posta-utalványon előfizetni negyedévre 1 frt. 50 krral, félévre 3 írttal. A negyedévet újévtől számítjuk, az addig megjelenő számokat minden előfizetőnk ingyen kapja meg. Mutatványszámokat szívesen küldünk ingyen és bérmentve mindenkinek. Az előfizetési pénz utalványa egyszerűen a „ Magyar Szemlének Budapest zöldfa-utcza 31.“ czímzendő. Minden igaz katholikusnak érdekében áll, hogy a Magyar Szemlére előfizessen és a lapot a katholikus egyházi és világi közönség közt terjeszsze. Hittel és bizalommal teszszük le a Magyar Szemle sorsát a katholikus klérus és a katholikus családok kezeibe. Mert meggyőződésünk, hogy a katholikus sajtóban a katholikus szépirodalom terén a Magyar Szemle rég érzett nagy hiányt van hivatva betölteni. II „Magyar Szemle" szerkesztősége és kiadóhivatala. UJ HAJNAL. Mindenfelöl félreismerhetetlen jelenségek mutatják, hogy a szabadelvű elméletek mákonya elvesztette vonzóerejét és az elkábítottak is mindegyre inkább ocsúdni kezdenek csalékony álmaikból. Pedig a mámor ugyancsak erőt vett rajtuk. Még csak nem is régen sokan hitték, hogy a szabadelvűség győzelme új korszakot fog teremteni, mely majd boldogítja az emberiséget, hogy a fennálló intézmények lerombolásával minden igaztalanságnak vége lesz, hogy az előjogok eltörlése után a bőség szaruja fog megnyílni egyaránt mindenki számára, hogy vallásra szükség többé nem lesz, szóval, hogy leszáll a földre a demokráczia Eldorádója, melyet egy nagy német bölcsész kicsépelve a szabadelvű tanok mérhetetlen halmazának minden magját — egy mondattal jellemez: „Ohne Mühe fressen, saufen, sich propagiren . . Nos hát a szabadelvű prófétáknak nem kellett az elméletnél maradniok, az idő adott nekik bő alkalmat, hogy eszméiket a gyakorlatban is megvalósítsák. A legtöbb államban ők kerültek felszínre. Érvényesítették befolyásukat a kormányzat minden ágában. Átalakították nemzetük sajátos intézményeit, egész jogrendszerét közös eliablon szerint. Megtámadták a születés arisztokrácziáját. Hangoztatták a jelszót, hogy az egyház útjában áll az államnak és megindítot ták azt a hajszát, melyet ők „kultur- harcznak“ neveztek, de kívülök ugyan senki sem fogja megmondhatni, hogy mily alapon, legkevésbbé a történelem. És hogy a jövő nemzedékek számára is biztosítsák rendszerük uralmát, eltörölték a felekezeti iskolákat , hadd veszszen ki még csírája is a vallásos tisztaságnak, a tekintély tiszteletének, az egyház áldásos befolyásának. Szóval minden téren megpróbálkozva, minden téren megmutatták, hogy mire képesek, mit bírnak elérni. De épen az eredmények, melyeket létrehoztak, támadnak ellenük és fordítják el tőlük az emberiséget. A születés arisztokrácziája helyett, mely mindenkor alkalmazta a „noblesse oblige“ elvét, a pénzes zacskó minősíthetetlen embereinek uralmát hozták be, mely Carlyle szerint legaljasabb minden létező uralom közt. Zsarnoki hatalmát sokkal keményebben érezteti a szegényebbekkel, mint a középkor hűbéres urai. Az osztályok, melyeket a demokráczia létrehozott, sokkal számosabbak, mint a középkor kasztjai, a tőke nagysága és a pénzszerzési mód minősége szerint csoportosulnak és alakulnak át egymással örökké harczoló érdekszövetkezetekké. A szellemi tényezőket csupán vagyonszerzési eszközöknek, a művészeteket, magasabb hivatásukat barbár cinizmussal eltagadva, csupán fényűzési szereknek tekintik. A vallás kifogyhatatlan vigasza helyett pedig előállottak az ész, a „felvilágosultság“ gyarló felfuvalkodottságával. Az emberiség zömének nyomora épen ezért sohasem volt kínosabb, mint a liberalizmus járma alatt, mert azok, kik demokratikus ^í^rmok segélyével jutottak a h^rmompolitára, a tömeget nem tudják különben vigasztalni, mint Coriolanus a plebejusokat, kiknek, mikor éhségről panaszkodtak, azt javasolta, hogy akaszszák fel magukat. És a hitében megingatott emberek nagy része csakugyan az öngyilkosságban keres menekülést a világból, melyet a hamis próféták elviselhetetlen gyötrelmek honává tettek. De az üdvös visszahatás már bekövetkezett. Európának csaknem minden államában megdőlt vagy legalább megingott a liberalizmus. Bismarck éleslátása is felismerte e fordulatot és sietett múltjával szakítva, gőgjét megalázva az egyház fejét kiengesztelni és a konzervatív pártot uralomra hozni. Mint kisvárosok a divatokkal, melyek mindig bizonyos időközökben követik a fővárosok divatjait, hogy gyakran csupán akkor honosulnak meg, mikor a nagyvilág már nevetségeseknek találja őket: úgy vagyunk mi magyarok a szabadelvüséggel. Nálunk még fújják a liberális szólamok szappanbuborékait és még a helyes meggyőződésüek közt is vannak, kik opportunusnak tartják nem vallani be, hogyan vélekednek e szólamok felöl. Sokan még mindig azt hiszik, hogy a szabadelvűséget mutatni vagy szimulálni kell, e kényszerszabály követése nélkül a magyar országházban szerepelni nem lehet. Mert a liberálisok értik, hogyan kell a jó katholikusokat ultramontánoknak, klerikálisoknak, a konzervatívokat reakczionáriusoknak híresztelni. És nálunk még mindig termékeny talajra találnak a liberalizmusnak immár európaszerte kigyomlált elméletei. Ezért tekinthetik nálunk még mindig az emelkedés eszközének a másutt már lomtárba került írók frázisainak visszakérődzését. Timoleon példája mutatja, hogy nem siker nélkül. És Timoleon példája vonz. Hogy mennyire, azt mutatja egy napilap, mely úgynevezett demokratikus liberális garabonczás köpönyeg szárnyain lebegve féktelen mérgű hajszát kezdett Magyarország első főura, egyi házfejedelme, herczegprímása ellen, nevetségesen elferdített hírekkel fellármázta még a külföldi sajtót is és elhitetni akarta a világgal, hogy Magyarországon most kezdődik a „kulturharcz“, mikor már máshol mindenütt megszűnt. De szerencsére már nálunk is ébredezni kezd a józanság, a nemesebb érzés, az erkölcsi tényezők visszahatása. Magyarország újonnan kinevezett közoktatásügyi minisztere legelső kötelességének tekin- MAGYAR SZEMLE budapest 1. SZ.