Magyar Szemle, 1888-1889 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1888-12-02 / 1. szám

A Magyar Szemle szerkesztősége az előfizetőknek készségesen szolgál fölvilágosítással minden ügyben és megbízásaikat örömest, gyorsan és díjtalanul teljesíti. A Magyar Szemle előfizetési ára: Egész évre 60 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt. 30 kr. A Magyar Szemle karácsonyi száma rendkívül gazdag tartalmú lesz és emléksorokat fog közölni egyházi jeles fér­fiaktól és híres íróktól. Kérjük a katholikus közönséget, támo­gassa a Magyar Szemlét! Legczélszerűbb posta-utalványon előfizetni negyedévre 1 frt. 50 krral, félévre 3 írttal. A negyedévet újévtől számítjuk, az addig megjelenő számokat minden előfizetőnk ingyen kapja meg. Mutatványszámokat szívesen kül­dünk ingyen és bérmentve minden­kinek. Az előfizetési pénz utalványa egy­szerűen a „ Magyar Szemlének Budapest zöldfa-utcza 31.“ czímzendő. Minden igaz katholikusnak érde­kében áll, hogy a Magyar Szemlére előfizessen és a lapot a katholikus egyházi és világi közönség közt ter­­jeszsze. Hittel és bizalommal teszszük le a Magyar Szemle sorsát a katholikus klérus és a katholikus családok kezeibe. Mert meg­győződésünk, hogy a katholikus sajtóban a katholikus szépirodalom terén a Magyar Szemle rég érzett nagy hiányt van hivatva betölteni. II „Magyar Szemle" szerkesztősége és kiadóhivatala. UJ HAJNAL. M­indenfelöl félreismerhetetlen je­lenségek mutatják, hogy a szabad­elvű elméletek mákonya elvesztette vonzóerejét és az elkábítottak is mind­egyre inkább ocsúdni kezdenek csa­­lékony álmaikból. Pedig a mámor ugyancsak erőt vett rajtuk. Még csak nem is régen sokan hitték, hogy a szabadelvűség győzelme új korszakot fog teremteni, mely majd boldogítja az emberiséget, hogy a fennálló intézmények lerom­bolásával minden igaztalanságnak vége lesz, hogy az előjogok eltörlése után a bőség szaruja fog megnyílni egyaránt mindenki számára, hogy vallásra szükség többé nem lesz, szó­val, hogy leszáll a földre a demo­­kráczia Eldorádója, melyet egy nagy német bölcsész kicsépelve a szabad­elvű tanok mérhetetlen halmazának minden magját — egy mondattal jel­lemez: „Ohne Mühe fressen, saufen, sich propagiren . . Nos hát a szabadelvű próféták­nak nem kellett az elméletnél ma­­radniok, az idő adott nekik bő alkal­mat, hogy eszméiket a gyakorlatban is megvalósítsák. A legtöbb államban ők kerültek felszínre. Érvényesítették befolyásukat a kormányzat minden ágában. Átalakították nemzetük sajá­tos intézményeit, egész jogrendszerét közös eliablon szerint. Megtámadták a születés arisztokrácziáját. Hangoz­tatták a jelszót, hogy az egyház út­jában áll az államnak és megindítot­­ ták azt a hajszát, melyet ők „kultur-­­ harcznak“ neveztek, de kívülök ugyan senki sem fogja megmondhatni, hogy mily alapon, legkevésbbé a történe­lem. És hogy a jövő nemzedékek­­ számára is biztosítsák rendszerük uralmát, eltörölték a felekezeti isko­lákat , hadd veszszen ki még csírája is a vallásos tisztaságnak, a tekin­tély tiszteletének, az egyház áldásos befolyásának. Szóval minden téren megpróbálkozva, minden téren meg­mutatták, hogy mire képesek, mit bírnak elérni. De épen az eredmények, melye­ket létrehoztak, támadnak ellenük és fordítják el tőlük az emberiséget. A születés arisztokrácziája helyett, mely mindenkor alkalmazta a „nob­lesse oblige“ elvét, a pénzes zacskó minősíthetetlen embereinek uralmát hozták be, mely Carlyle szerint leg­aljasabb minden létező uralom közt. Zsarnoki hatalmát sokkal keményeb­ben érezteti a szegényebbekkel, mint a középkor hűbéres urai. Az osztályok, melyeket a demo­­kráczia létrehozott, sokkal számosab­bak, mint a középkor kasztjai, a tőke nagysága és a pénzszerzési mód mi­nősége szerint csoportosulnak és ala­kulnak át egymással örökké harczoló érdekszövetkezetekké. A szellemi té­nyezőket csupán vagyonszerzési esz­közöknek, a művészeteket, magasabb hivatásukat barbár c­inizmussal el­tagadva, csupán fényűzési szereknek tekintik. A vallás kifogyhatatlan vi­gasza helyett pedig előállottak az ész, a „felvilágo­sults­ág“ gyarló fel­­fu­valkodottságával. Az emberiség zömének nyomora épen ezért sohasem volt kínosabb, mint a liberalizmus járma alatt, mert azok, kik demokratikus ^í^rmok segélyével jutottak a h^rmom­pol­itára, a tömeget nem tudják külön­ben vigasztalni, mint Coriolanus a plebejusokat, kiknek, mikor éhségről panaszkodtak, azt javasolta, hogy akaszszák fel magukat. És a hitében megingatott embe­rek nagy része csakugyan az öngyil­kosságban keres menekülést a világ­ból, melyet a hamis próféták elvisel­hetetlen gyötrelmek honává tettek. De az üdvös visszahatás már bekövetkezett. Európának csaknem minden államában megdőlt vagy leg­alább megingott a liberalizmus. Bis­marck éleslátása is felismerte e for­dulatot és sietett múltjával szakítva, gőgjét megalázva az egyház fejét kiengesztelni és a konzervatív pár­tot uralomra hozni. Mint kisvárosok a divatokkal, me­lyek mindig bizonyos időközökben követik a fővárosok divatjait, hogy gyakran csupán akkor honosulnak meg, mikor a nagyvilág már nevet­ségeseknek találja őket: úgy vagyunk mi magyarok a szabadelvüséggel. Nálunk még fújják a liberális szóla­mok szappanbuborékait és még a helyes meggyőződésüek közt is van­nak, kik opportunusnak tartják nem vallani be, hogyan vélekednek e szó­lamok felöl. Sokan még mindig azt hiszik, hogy a szabadelvűséget mu­tatni vagy szimulálni kell, e kény­szerszabály követése nélkül a magyar országházban szerepelni nem lehet. Mert a liberálisok értik, hogyan kell a jó katholikusokat ultramontánok­­nak, klerikálisoknak, a konzervatívo­kat reakczionáriusoknak híresztelni. És nálunk még mindig termékeny talajra találnak a liberalizmusnak immár európaszerte kigyomlált el­méletei. Ezért tekinthetik nálunk még mindig az emelkedés eszközének a másutt már lomtárba került írók frázisainak visszakérődzését. Timo­­leon példája mutatja, hogy nem si­ker nélkül. És Timoleon példája vonz. Hogy mennyire, azt mutatja egy napi­lap, mely úgynevezett demokratikus liberális garabonczás köpönyeg szár­nyain lebegve féktelen mérgű hajszát kezdett Magyarország első főura, egyi házfejedelme, herczegprímása ellen, nevetségesen elferdített hírekkel fel­lármázta még a külföldi sajtót is és elhitetni akarta a világgal, hogy Magyarországon most kezdődik a „kulturharcz“, mikor már máshol mindenütt megszűnt. De szerencsére már nálunk is ébredezni kezd a józanság, a neme­sebb érzés, az erkölcsi tényezők visszahatása. Magyarország újon­nan kinevezett közoktatásügyi mi­nisztere legelső kötelességének tekin- MAGYAR SZEMLE budapest 1. SZ.

Next