Magyar Szó, 1946. augusztus (3. évfolyam, 180-206. szám)

1946-08-01 / 180. szám

Ar» 2 dinár fWLAx. a pM&nmnmM — mmmmM n wewnwr» A VAJDASÁGI NÉPFRONT NAPILAPJA III. évfolyam, Xovixxad. csütörtök, 1946. augusztus 1. ISO. szám PORT AP"* \ PLXCEK ■ WvÖW-: Tito marsai beszéde Lika népének nagy ünnepén !­e engedjetek gyűlöletet szítani a népek között 1.0 Hatalmas tömeg Ünnepelte Tito marsalt lik­ai alján Tito marsa! Korenicán, az egybe­­gyűlt parasztság előtt, a népmoz­­galom évfordulója alkalmából ren­dezett nagy ünnepségen, beszédet mondott A tömeg leírhatatlan lel­kesedéssel fogadta, amiről már Lan­guardia, az UNRRA világszerveze­tének vezérigazgatója, aki Tito marsai vendégeként részt vett az ün­nepségen, elragadtatással nyilatko­zott. Tito marsai beszédében ezeket mondta: Büszkén ünnepelünk — Néptársak és néptársnők! En­gedjétek meg, hogy szentség­es ün­nepetek, a népfelkelés napja alkal­mából a legszívélyesebben üdvözöl­jelek benneteket és szerencsekivá­­nataimat fejezzem ki. Öt év előtt, amikor országunkat eltaposta a megszálló csizmája, Lika népe is méltónak bizonyult elődeihez és megmutatta, hogy számára is első­rendű fontosságúba szabadság, sze­reti hazáját és kész «»ért a hazá­ért mindenét feláldozni, az életét is. Öt év telt el azóta, hogy az egész fegyvertelen, fizeskezű nép felkelt és országszerte megmozdult, öt év telt el a fenséges harcok kezdete óta és ezekben a harcokban Lika népe méltó helyet foglalt el, mert Lika fiai szívós harcosoknak, a népi szabadság hős harcosainak bizonyul­­tak­ minden ütközetben és nemcsak saját szűkebb hazájukban, hanem bárhova vezették őket. Lika fiai velünk jöttek az ország más részei­be is, más népeink fiaival együtt. Megjárták Boszniát, Crnagorát és a többi vidékeket, később Beográd alatt küzdöttek és Jugoszlávia töb­bi népeinek harcosaival egy­­tt, a Vörös Hadsereggel vállvetve, fel­szabadították Beográdot. — Büszkén ünnepeljük meg a népfelkelésnek ezt a nagy napját és megvan az okunk arra, hogy büsz­kék legyünk. Büszkék vagyunk ezekre a romokra, a megüszkösö­dött falakra, gyermekeink, fivéreink és atyáink sírjaira, akik­ valameny­­nyien életüket adták azért, amink van. Büszkén emlékezünk meg ar­ról a napról, amikor a fegyverte­len nép harcba indult, hogy puszta kézzel kicsavarja a fegyvert az el­lenség kezéből és ezzel a fegyver­rel harcoljon tovább ellene. Büsz­kén gondolunk erre a napra. Akad­nak azonban olyanok is, akik nem szívesen emlékeznek. Vannak, akik szívesen elf­elejtenék az óriási áldo­­zatokat, amelyeket népünk adott, akik türelmetlenül várják­, hogy mi­előbb fű nejje be a sírokat és göd­röket, ahová hóhéraink, az tisztá­sok, a csetnikek és a megszállók dobták fiaink és leányaink holttes­tét. Ez a nagy ünnep az a nap, me­lyen népünk örök hálával emléke­zik meg azokról, akik életüket ad­ták az új Jugoszláv Szövetségi Nép­­köztársaságért. ■ Megszoktuk, hogy megbirkózzunk a nehézségekkel A nép megteremtette saját programját . Bármennyire is büszkék va­gyunk óriási áldozatainkra, az el­lenállásra, amelyet kifejtettünk, ugyanolyan büszkék vagyunk arra is, hogy most, a békében, nem várva idegen segítségre, minden erőnkkel munkához láttunk, építünk és kiépítjük azt, ami romokban he­ver, újjáteremtjü­k úgt, amit a meg­szálló megsemmisíted és újat, job­bat és többet alkotunk, mint amink volt, mert megteremtjük az új Ju­goszláviát, amelyre örökké vágyód­tak népeink. Nem a régi Jugoszlá­viát, a csendőri, nuskátusok Jugo­szláviáját, hanem az új Jugoszlá­viát, a népuralom országát azt a Jugoszláviát, amelyben a nép ke­zében van a hatalom, a testvériség és egység Jugoszláviáját Ezekben az óriási erőfeszíté­sekben, amelyeket az ország újjá­építésére fordítunk, nem mondhat­juk, hogy könnyű a helyzetünk. El­lenkezőleg, nagyon nehéz. Mi azon­ban, néptársak és néptársnők, meg­szoktuk, hogy megküzdjünk a ne­hézségekkel. Nem volt alkalmunk megszokni a könnyűs életet annál inkább ismerjük a küzdelmes és szenvedésekkel teli életet. Mi tud­juk ezt és megszoktuk. De ugyan­­így tudjuk, hogyha azelőtt dolgoz­­hattunk másokért ma könnyebben nagyobb akarattal és erővel öntu­datosan dolgozhatunk önmagun­kért Éppen ezért, nemünk derű­látóan tekint a jövő elé és nem fél a romok­tól. Büszkén tekint azokra és azzal a meggyőződéssel hogy ugyanolyan kitartással amilyennel « megszállók “ a népárulók ellen harcolt felépít* **i házait uj fal­vait, uj városait amelyek szebbek lesznek, mint voltak. — Ez a harc borzalmas erőpróba volt népeink számára. Soha a tör­ténelem során népeink nem estek st ilyen súlyos megpróbáltatáso­kon, mint ebben a háborúban. Soha egyetlen háború nem követelt any­­nyi áldozatot népeinktől, mint ez a háború. De ez hozott is valamit né­peinknek, amit eddig egyetlen há­ború sem hozott Ebben a háború­ban valamennyi népünk egységessé vált mint egyetlen szilárd szikla Ebben a háborúban született meg népeink megbonthatatlan testvéri­sége és egysége, amilyen soha az­előtt néki volt. Ez a mi nagy vív­mányunk. SOHA TÖBBÉ NEM TÉRHET VISSZA A SÖTÉT MÚLT — Amikor láttuk, hogy az or­szág régi vezetői alkalmatlanok és nem harcolnak országuk megmen­tésére, mi indultunk a harcba és első naptól kezdve szilárd elhatáro­zásunk volt, hogy kiüldözzü­k a megszállót országunkból sőt egy­idejűleg kiüldözzük azokat is, akik országunkat ebbe a katasztrófába vezették. Eltökélt szándékunk volt megdönteni azok hatalmát, akik fe­lelősek ezért a katasztrófáért, mely­be népünket döntötték és amelyben négy ilyen nehéz és fekete eszten­dőt kellett eltöltenünk. Amikor a nép látta, hogy magára van ha­gyatva, elhatározta, hogy önmagát szabadítja fel, kezébe veszi az or­szág kormányzását, a maga kezé­ben tartja a hatalmat és soha töb­bé nem engedi meg, hogy bárki jöjjön, aki kizsákmányolja és el­nyomja és aki újból olyan helyzet­be juttathatja az országot, amilyen­ben a múltban volt Soha többé nem térhet ez vissza.­­ Figyelmeztetlek azonban ben­neteket: kivívtuk a győzelmet a harctéren, megkezdtük országunk sikeres újjáépítését, sok mindent megtettünk és elértünk, alkalmassá tettük utainkat és vasutainkat, az egész közlekedésünket, az elmúlt egy év időszaka alatt annyi min­dent tettünk, hogy kivívtuk az egész világ elragadtatását. Néptár­sak és néptársnők­. Mindennek elle­nére még nagy nehézségekkel kell megküzdenünk. Nehézségeink van­nak azért is, mert még mindig akadnak emberek, akik akadályozni kívánják­ haladásunkat­, lehetetlenné­­ akarják tenni az ország kiépítését, vissza akarják forgatni a történe­lem kerekét. Ezek különböző reak­ciósok, különböző típusok, akik a múltban is a nép tönkretételén fá­­­­radoztak. Az ilyen népi ellenségek . A crnagorai népfelkelés napján­­ cin­nyei beszédemben mondottam, hogy vannak emberek, akik úgy lát­­i .ják, nincs többé szükségünk az egy­ségre és azt hiszik, hogy miután véget értek a harcok a harcmezein, eljött az a békés idő, amelyben új­ból a régi szellemben pon­tszélha- t­tunk, a pártok ismét széthúzó, önös politikát folytathatnak és, mint a régi Jugoszláviában, mindenki más oldalra húzhat, egyik ezt, másik azt a programot követve. Tíz program,­­ de egy sem a nép javára. Nem, nép­­társaim és néptársnőim! A nép meg­­­teremtette a saját programját és ezt egységes Népfrontunkon keresz­­t­­ül következetesen végrehajtja . 1941-ben embereink nem kér­­­­dezték egymást, melyik politikai párthoz tartoznak. Nem, csupán azt kérdezték, akarsz-e harcolni a meg­szállók és a hazai árulók ellen, vagy sem. És az egyik oldalon so­rakoztak mindazok, akik szeretik hazájukat, a másik oldalon pedig azok, akik a megszállókkal halad­tak, azok­­pedig, akik a jobb napok­ra vártak, behúzódtak az egérlu­­kakba. Ma kijöttek a napsütésre, újból meg akarják nyitni boltjaikat, hogy kárt okozzanak és megzavar- 1­járc a nép számára a kiépített és 1 egységet Ne gondoljátok, hogy kis­­ számú ellenségeink között nincs meg az egység. De még mennyire egységesek. Tárgyalásokat folytat­nak egymás között, hogy egyesülje­nek és megteremtsék a reakciós tömböt. Ezek hadseregnélküli tábor­nokok, a Jovánovica Dragoljubok, Sutejek, Jancsikovicsok, Grolok és a hozzájuk hasonlóak, akik megkí­sérlik minden erejükkel az egység megbontását és azt hogy a népet megnyerjék a maguk számára. Be­­mesélik a népnek, hogy még min­dig nincs minden úgy, ahogyan len­ni kellene, dehát ezt mi mindany­­nyian jól tudjuk. Bemesélnek a nép­­­­nek sok minden mást is. És akad-­­ nak olyanok is, mint például va­­­­lami .Jovánovics Dragoljub, aki a megszállás alatt még a harcok foly­tak, Beográdban ült és ma azt mondja, hogy mi vagynak felelősek azért hogy nem kaptunk meg min­dent, amit akartunk és ha ők vol­nának hatalmon, mindent megkap­jól jegyezzék meg maguknak, hogy népeinknek túlságosan sokba ke­rült, amit megszereztünk, semhogy békésen szemlélhetnénk olyan em­berek akadékoskodásait és zavart­­keltéseit, akik népeink fenséges harca során a megszállók oldalán állottak, vagy az egérlukból lesték, hogyan fejlődik holnapunk. Egyes helyeken, amerre utamon jártam, már beszéltem a testvériségről és egységről és a Népfrontunkról. Számtalanszor hallhattátok, hogy mindenkor alapvető tétel számu­tkra népeink egysége, Jugoszlávia min­den népének, minden nemzetiségé­nek egysége, de egyben minden nép belső egysége is. Ez az egység biz­tosítéka a győzelmünknek és ezt az egységet akarják megingatni kü­lönböző zavart keltők, akik néha be­húzódnak sorainkba, köreinkbe, hogy belülről bomlasszák egységün­ket. Ne engedjétek, hogy ez meg­történjék. Ne engedjétek, hogy megzavarják és megingassák so­rainkat tünk volna. Kérdezlek benneteket, mi történt 1920-ban, amikor az első világháború véget ért. Ki volt ak­kor hatalmon? Ok! És mit tettek, mit kaptak? Semmit. Elveszítették és átadták saját országuk egy ré­szét, amelyet nekünk kellett vérünk árán felszabadítanunk ebben a há­borúban. Népünk túlságosan sokat szenvedett, túl sok áldozatot ho­zott, hogy higgyen azoknak, akik a legkisebb mértékben sem járultak hozzá a nagy felszabadító harcok sikeréhez, az iá' Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság megteremtésé­hez és minden népünk egységesíté­séhez. Míg a háború előtt Jugoszlá­via a nemzeti széthúzások és vi­szálykodások országa volt, amíg Horvátország, Szerbia és Szlovénia reakciósai uszítottak, ma Jugoszlá­via egységes. Minden népünk egye­sült egyetlen erős állami közösség­ben és összetart, mint egy ember. Emellett mindenki ura a maga fö­derális egységének. Egyrészt tehát fennáll minden nép teljes egyenjo­gúsága, másrészt valamennyi nép megbonthatatlan egysége. íme, ez a biztosítéka annak, hogy megbir­kózunk az elénk tornyosuló nehéz­ségekkel. A PAPSÁGRÓL VAN SZÓ — Néptársak és nép­társnők! Mi ma egész Horvátország népfelkelé­sének napját ünnepeljük. Lika, Kor­aun, Boszanszka krajina és más vi­dékek népeink felkelésének tűzfész­kei Közöljétek legtöbben, mint lá­tom, a háborúból tértek vissza és újból eljöttek ide a romok közé, hogy felépítsék azt, amit lerombol­tak. Tőletek, akik a csatamezőn jártatok, elvárom, hogy elsők le­gyetek a békés építésben. Bizonyít­sátok be, hogy szentség előttetek az, amiért harcoltatok. És ti, névte­len hősök, férfiak és asszonyok, akik a hátországban viseltétek egy súlyos, a legsúlyosabb háború ter­heit, amelyet a történelem valaha ismert, továbbá ti, ifjúsági lányok és fiuk, a ti feladatotok és felhív­lak benneteket, hogy ezt elvégez­zétek, minden erőtöket megfeszítve dolgozzatok új Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságunk kiépítésére. — Szeretném ez alkalommal itt nálatok is elmondani, amiről egyéb­ként már beszéltem, de amivel kap­csolatban még valamit nem hang­súlyoztam. A papságról van szó. Horvátországban, ugyanúgy, mint Szerbiában, vagy más vidékeken a nép viszályainak szitei között akad­nak papok is. A pravoszláv papok között voltak, akik első naptól kezdve velünk mentek a harcba. Valóban igaz­ hazafiaknak bizonyul­tak és bebizonyították, hogy a nép papjai ők. Voltak katolikus papok is, akik velünk tartottak. Ma azon­ban csak egy kis részük halad a néppel és sokkal nagyobb részük a nép ellen tör. Ugyanígy a pravo­szláv papság nagy része is a nép­akarat ellen lázad. Emberek, akik Beográdból tértek vissza, ahol Ne­­dics palástja mellett ültek, vagy Zagrebből, ahol Pavelics köntöse mellé húzódtak és biztonságban várták, hogy befejeződjék a háború, véget érjen a nép mészárlása és utána marad, ami marad: ezek most visszatértek helyükre és ismét meg­kezdték a gyűlölködés szítását szer­­bek és horvátok között. Néptársak és néptársnők, ne engedjétek meg, hogy gyűlölködést szítsanak né­peink között. Túlságosan sok vér­áldozatba került ez a testvériség és egység, semhogy megengedhessük ennek a néhány embernek, hogy újból megbontsa azt Ne engedjé­tek meg, hogy zavart keltsenek. Felejtsük el a félrevezetettek bűneit ! Mondottam már és újból is­métlem, hogy nekünk nincs kifogá­sunk az egyház ellen és semmi ki­fogásunk sincs a papok ellen. Vé­gezzék szertartásaikat teljesítsék kötelességüket Segíteni is fogjuk őket, ha ez szükséges. Azt azonban nem engedjük meg, hogy lerombol­ják, amit olyan nehezen építettünk fel. Éppen ezért, ma, itt egy nagy kötelezettséget rovok reátok. Elő­ször is megkövetelem tőletek, őriz­zétek az egységet, amelyet annyi vér­áldozat árán értünk el és való­sítottunk meg. — Másodszor, minden erőtöket megfeszítve, még szívósabban, egy emberként lássunk hozzá a munká­hoz, hogy kiépítsük lerombolt or­szágunkat. — Végül harmadszor, néptársak és néptársnők, adjuk át a feledés­nek mindazt, ami bennünket elvá­lasztott azoktól akiket félrevezet­tek. Mi kezet nyújtunk a félreveze­­tetteknek. Kezet nyújtunk azon számtalan­oír felett, amelyeket ma már benőtt a fa. Kezet nyújtunk ezen romok felett és megbocsátunk nekik, de megkívánjuk, hogy lojá­lis polgárai legyenek az új Jugo­szláv Szövetségi Népköztársaság­nak. öleljétek kebletekre azoknak a gyermekeit, akik népünk ellen vé­tettek, akik a nép ellenségeivé vál­tak. Ezek a mi gyermekeink. Fo­gadjátok őket magatok közé és le­gyetek apjuk és anyjuk. Segítsétek őket, hogy ők tegyék jóvá azt, amit szüleik vétettek. Ezt kívánjuk tőle­tek.

Next