Magyar Szó, 1946. augusztus (3. évfolyam, 180-206. szám)
1946-08-01 / 180. szám
Ar» 2 dinár fWLAx. a pM&nmnmM — mmmmM n wewnwr» A VAJDASÁGI NÉPFRONT NAPILAPJA III. évfolyam, Xovixxad. csütörtök, 1946. augusztus 1. ISO. szám PORT AP"* \ PLXCEK ■ WvÖW-: Tito marsai beszéde Lika népének nagy ünnepén !e engedjetek gyűlöletet szítani a népek között 1.0 Hatalmas tömeg Ünnepelte Tito marsalt likai alján Tito marsa! Korenicán, az egybegyűlt parasztság előtt, a népmozgalom évfordulója alkalmából rendezett nagy ünnepségen, beszédet mondott A tömeg leírhatatlan lelkesedéssel fogadta, amiről már Languardia, az UNRRA világszervezetének vezérigazgatója, aki Tito marsai vendégeként részt vett az ünnepségen, elragadtatással nyilatkozott. Tito marsai beszédében ezeket mondta: Büszkén ünnepelünk — Néptársak és néptársnők! Engedjétek meg, hogy szentséges ünnepetek, a népfelkelés napja alkalmából a legszívélyesebben üdvözöljelek benneteket és szerencsekivánataimat fejezzem ki. Öt év előtt, amikor országunkat eltaposta a megszálló csizmája, Lika népe is méltónak bizonyult elődeihez és megmutatta, hogy számára is elsőrendű fontosságúba szabadság, szereti hazáját és kész «»ért a hazáért mindenét feláldozni, az életét is. Öt év telt el azóta, hogy az egész fegyvertelen, fizeskezű nép felkelt és országszerte megmozdult, öt év telt el a fenséges harcok kezdete óta és ezekben a harcokban Lika népe méltó helyet foglalt el, mert Lika fiai szívós harcosoknak, a népi szabadság hős harcosainak bizonyultak minden ütközetben és nemcsak saját szűkebb hazájukban, hanem bárhova vezették őket. Lika fiai velünk jöttek az ország más részeibe is, más népeink fiaival együtt. Megjárták Boszniát, Crnagorát és a többi vidékeket, később Beográd alatt küzdöttek és Jugoszlávia többi népeinek harcosaival egytt, a Vörös Hadsereggel vállvetve, felszabadították Beográdot. — Büszkén ünnepeljük meg a népfelkelésnek ezt a nagy napját és megvan az okunk arra, hogy büszkék legyünk. Büszkék vagyunk ezekre a romokra, a megüszkösödött falakra, gyermekeink, fivéreink és atyáink sírjaira, akik valamenynyien életüket adták azért, amink van. Büszkén emlékezünk meg arról a napról, amikor a fegyvertelen nép harcba indult, hogy puszta kézzel kicsavarja a fegyvert az ellenség kezéből és ezzel a fegyverrel harcoljon tovább ellene. Büszkén gondolunk erre a napra. Akadnak azonban olyanok is, akik nem szívesen emlékeznek. Vannak, akik szívesen elfelejtenék az óriási áldozatokat, amelyeket népünk adott, akik türelmetlenül várják, hogy mielőbb fű nejje be a sírokat és gödröket, ahová hóhéraink, az tisztások, a csetnikek és a megszállók dobták fiaink és leányaink holttestét. Ez a nagy ünnep az a nap, melyen népünk örök hálával emlékezik meg azokról, akik életüket adták az új Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságért. ■ Megszoktuk, hogy megbirkózzunk a nehézségekkel A nép megteremtette saját programját . Bármennyire is büszkék vagyunk óriási áldozatainkra, az ellenállásra, amelyet kifejtettünk, ugyanolyan büszkék vagyunk arra is, hogy most, a békében, nem várva idegen segítségre, minden erőnkkel munkához láttunk, építünk és kiépítjük azt, ami romokban hever, újjáteremtjük úgt, amit a megszálló megsemmisíted és újat, jobbat és többet alkotunk, mint amink volt, mert megteremtjük az új Jugoszláviát, amelyre örökké vágyódtak népeink. Nem a régi Jugoszláviát, a csendőri, nuskátusok Jugoszláviáját, hanem az új Jugoszláviát, a népuralom országát azt a Jugoszláviát, amelyben a nép kezében van a hatalom, a testvériség és egység Jugoszláviáját Ezekben az óriási erőfeszítésekben, amelyeket az ország újjáépítésére fordítunk, nem mondhatjuk, hogy könnyű a helyzetünk. Ellenkezőleg, nagyon nehéz. Mi azonban, néptársak és néptársnők, megszoktuk, hogy megküzdjünk a nehézségekkel. Nem volt alkalmunk megszokni a könnyűs életet annál inkább ismerjük a küzdelmes és szenvedésekkel teli életet. Mi tudjuk ezt és megszoktuk. De ugyanígy tudjuk, hogyha azelőtt dolgozhattunk másokért ma könnyebben nagyobb akarattal és erővel öntudatosan dolgozhatunk önmagunkért Éppen ezért, nemünk derűlátóan tekint a jövő elé és nem fél a romoktól. Büszkén tekint azokra és azzal a meggyőződéssel hogy ugyanolyan kitartással amilyennel « megszállók “ a népárulók ellen harcolt felépít* **i házait uj falvait, uj városait amelyek szebbek lesznek, mint voltak. — Ez a harc borzalmas erőpróba volt népeink számára. Soha a történelem során népeink nem estek st ilyen súlyos megpróbáltatásokon, mint ebben a háborúban. Soha egyetlen háború nem követelt anynyi áldozatot népeinktől, mint ez a háború. De ez hozott is valamit népeinknek, amit eddig egyetlen háború sem hozott Ebben a háborúban valamennyi népünk egységessé vált mint egyetlen szilárd szikla Ebben a háborúban született meg népeink megbonthatatlan testvérisége és egysége, amilyen soha azelőtt néki volt. Ez a mi nagy vívmányunk. SOHA TÖBBÉ NEM TÉRHET VISSZA A SÖTÉT MÚLT — Amikor láttuk, hogy az ország régi vezetői alkalmatlanok és nem harcolnak országuk megmentésére, mi indultunk a harcba és első naptól kezdve szilárd elhatározásunk volt, hogy kiüldözzük a megszállót országunkból sőt egyidejűleg kiüldözzük azokat is, akik országunkat ebbe a katasztrófába vezették. Eltökélt szándékunk volt megdönteni azok hatalmát, akik felelősek ezért a katasztrófáért, melybe népünket döntötték és amelyben négy ilyen nehéz és fekete esztendőt kellett eltöltenünk. Amikor a nép látta, hogy magára van hagyatva, elhatározta, hogy önmagát szabadítja fel, kezébe veszi az ország kormányzását, a maga kezében tartja a hatalmat és soha többé nem engedi meg, hogy bárki jöjjön, aki kizsákmányolja és elnyomja és aki újból olyan helyzetbe juttathatja az országot, amilyenben a múltban volt Soha többé nem térhet ez vissza. Figyelmeztetlek azonban benneteket: kivívtuk a győzelmet a harctéren, megkezdtük országunk sikeres újjáépítését, sok mindent megtettünk és elértünk, alkalmassá tettük utainkat és vasutainkat, az egész közlekedésünket, az elmúlt egy év időszaka alatt annyi mindent tettünk, hogy kivívtuk az egész világ elragadtatását. Néptársak és néptársnők. Mindennek ellenére még nagy nehézségekkel kell megküzdenünk. Nehézségeink vannak azért is, mert még mindig akadnak emberek, akik akadályozni kívánják haladásunkat, lehetetlenné akarják tenni az ország kiépítését, vissza akarják forgatni a történelem kerekét. Ezek különböző reakciósok, különböző típusok, akik a múltban is a nép tönkretételén fáradoztak. Az ilyen népi ellenségek . A crnagorai népfelkelés napján cinnyei beszédemben mondottam, hogy vannak emberek, akik úgy láti .ják, nincs többé szükségünk az egységre és azt hiszik, hogy miután véget értek a harcok a harcmezein, eljött az a békés idő, amelyben újból a régi szellemben pontszélha- ttunk, a pártok ismét széthúzó, önös politikát folytathatnak és, mint a régi Jugoszláviában, mindenki más oldalra húzhat, egyik ezt, másik azt a programot követve. Tíz program, de egy sem a nép javára. Nem, néptársaim és néptársnőim! A nép megteremtette a saját programját és ezt egységes Népfrontunkon keresztül következetesen végrehajtja . 1941-ben embereink nem kérdezték egymást, melyik politikai párthoz tartoznak. Nem, csupán azt kérdezték, akarsz-e harcolni a megszállók és a hazai árulók ellen, vagy sem. És az egyik oldalon sorakoztak mindazok, akik szeretik hazájukat, a másik oldalon pedig azok, akik a megszállókkal haladtak, azokpedig, akik a jobb napokra vártak, behúzódtak az egérlukakba. Ma kijöttek a napsütésre, újból meg akarják nyitni boltjaikat, hogy kárt okozzanak és megzavar- 1járc a nép számára a kiépített és 1 egységet Ne gondoljátok, hogy kis számú ellenségeink között nincs meg az egység. De még mennyire egységesek. Tárgyalásokat folytatnak egymás között, hogy egyesüljenek és megteremtsék a reakciós tömböt. Ezek hadseregnélküli tábornokok, a Jovánovica Dragoljubok, Sutejek, Jancsikovicsok, Grolok és a hozzájuk hasonlóak, akik megkísérlik minden erejükkel az egység megbontását és azt hogy a népet megnyerjék a maguk számára. Bemesélik a népnek, hogy még mindig nincs minden úgy, ahogyan lenni kellene, dehát ezt mi mindanynyian jól tudjuk. Bemesélnek a népnek sok minden mást is. És akad- nak olyanok is, mint például valami .Jovánovics Dragoljub, aki a megszállás alatt még a harcok folytak, Beográdban ült és ma azt mondja, hogy mi vagynak felelősek azért hogy nem kaptunk meg mindent, amit akartunk és ha ők volnának hatalmon, mindent megkapjól jegyezzék meg maguknak, hogy népeinknek túlságosan sokba került, amit megszereztünk, semhogy békésen szemlélhetnénk olyan emberek akadékoskodásait és zavartkeltéseit, akik népeink fenséges harca során a megszállók oldalán állottak, vagy az egérlukból lesték, hogyan fejlődik holnapunk. Egyes helyeken, amerre utamon jártam, már beszéltem a testvériségről és egységről és a Népfrontunkról. Számtalanszor hallhattátok, hogy mindenkor alapvető tétel számutkra népeink egysége, Jugoszlávia minden népének, minden nemzetiségének egysége, de egyben minden nép belső egysége is. Ez az egység biztosítéka a győzelmünknek és ezt az egységet akarják megingatni különböző zavart keltők, akik néha behúzódnak sorainkba, köreinkbe, hogy belülről bomlasszák egységünket. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjék. Ne engedjétek, hogy megzavarják és megingassák sorainkat tünk volna. Kérdezlek benneteket, mi történt 1920-ban, amikor az első világháború véget ért. Ki volt akkor hatalmon? Ok! És mit tettek, mit kaptak? Semmit. Elveszítették és átadták saját országuk egy részét, amelyet nekünk kellett vérünk árán felszabadítanunk ebben a háborúban. Népünk túlságosan sokat szenvedett, túl sok áldozatot hozott, hogy higgyen azoknak, akik a legkisebb mértékben sem járultak hozzá a nagy felszabadító harcok sikeréhez, az iá' Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság megteremtéséhez és minden népünk egységesítéséhez. Míg a háború előtt Jugoszlávia a nemzeti széthúzások és viszálykodások országa volt, amíg Horvátország, Szerbia és Szlovénia reakciósai uszítottak, ma Jugoszlávia egységes. Minden népünk egyesült egyetlen erős állami közösségben és összetart, mint egy ember. Emellett mindenki ura a maga föderális egységének. Egyrészt tehát fennáll minden nép teljes egyenjogúsága, másrészt valamennyi nép megbonthatatlan egysége. íme, ez a biztosítéka annak, hogy megbirkózunk az elénk tornyosuló nehézségekkel. A PAPSÁGRÓL VAN SZÓ — Néptársak és néptársnők! Mi ma egész Horvátország népfelkelésének napját ünnepeljük. Lika, Koraun, Boszanszka krajina és más vidékek népeink felkelésének tűzfészkei Közöljétek legtöbben, mint látom, a háborúból tértek vissza és újból eljöttek ide a romok közé, hogy felépítsék azt, amit leromboltak. Tőletek, akik a csatamezőn jártatok, elvárom, hogy elsők legyetek a békés építésben. Bizonyítsátok be, hogy szentség előttetek az, amiért harcoltatok. És ti, névtelen hősök, férfiak és asszonyok, akik a hátországban viseltétek egy súlyos, a legsúlyosabb háború terheit, amelyet a történelem valaha ismert, továbbá ti, ifjúsági lányok és fiuk, a ti feladatotok és felhívlak benneteket, hogy ezt elvégezzétek, minden erőtöket megfeszítve dolgozzatok új Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságunk kiépítésére. — Szeretném ez alkalommal itt nálatok is elmondani, amiről egyébként már beszéltem, de amivel kapcsolatban még valamit nem hangsúlyoztam. A papságról van szó. Horvátországban, ugyanúgy, mint Szerbiában, vagy más vidékeken a nép viszályainak szitei között akadnak papok is. A pravoszláv papok között voltak, akik első naptól kezdve velünk mentek a harcba. Valóban igaz hazafiaknak bizonyultak és bebizonyították, hogy a nép papjai ők. Voltak katolikus papok is, akik velünk tartottak. Ma azonban csak egy kis részük halad a néppel és sokkal nagyobb részük a nép ellen tör. Ugyanígy a pravoszláv papság nagy része is a népakarat ellen lázad. Emberek, akik Beográdból tértek vissza, ahol Nedics palástja mellett ültek, vagy Zagrebből, ahol Pavelics köntöse mellé húzódtak és biztonságban várták, hogy befejeződjék a háború, véget érjen a nép mészárlása és utána marad, ami marad: ezek most visszatértek helyükre és ismét megkezdték a gyűlölködés szítását szerbek és horvátok között. Néptársak és néptársnők, ne engedjétek meg, hogy gyűlölködést szítsanak népeink között. Túlságosan sok véráldozatba került ez a testvériség és egység, semhogy megengedhessük ennek a néhány embernek, hogy újból megbontsa azt Ne engedjétek meg, hogy zavart keltsenek. Felejtsük el a félrevezetettek bűneit ! Mondottam már és újból ismétlem, hogy nekünk nincs kifogásunk az egyház ellen és semmi kifogásunk sincs a papok ellen. Végezzék szertartásaikat teljesítsék kötelességüket Segíteni is fogjuk őket, ha ez szükséges. Azt azonban nem engedjük meg, hogy lerombolják, amit olyan nehezen építettünk fel. Éppen ezért, ma, itt egy nagy kötelezettséget rovok reátok. Először is megkövetelem tőletek, őrizzétek az egységet, amelyet annyi véráldozat árán értünk el és valósítottunk meg. — Másodszor, minden erőtöket megfeszítve, még szívósabban, egy emberként lássunk hozzá a munkához, hogy kiépítsük lerombolt országunkat. — Végül harmadszor, néptársak és néptársnők, adjuk át a feledésnek mindazt, ami bennünket elválasztott azoktól akiket félrevezettek. Mi kezet nyújtunk a félrevezetetteknek. Kezet nyújtunk azon számtalanoír felett, amelyeket ma már benőtt a fa. Kezet nyújtunk ezen romok felett és megbocsátunk nekik, de megkívánjuk, hogy lojális polgárai legyenek az új Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságnak. öleljétek kebletekre azoknak a gyermekeit, akik népünk ellen vétettek, akik a nép ellenségeivé váltak. Ezek a mi gyermekeink. Fogadjátok őket magatok közé és legyetek apjuk és anyjuk. Segítsétek őket, hogy ők tegyék jóvá azt, amit szüleik vétettek. Ezt kívánjuk tőletek.