Magyar Szó, 1948. október (5. évfolyam, 235-261. szám)

1948-10-01 / 235. szám

o Valowsr Sf.8 Kardely Edvard beszéde az Egyesült Nemzetek közgyűlésén (Folytatás ért első oldalról) töl, kegytől függne és ezért urai­nak engedelmes szolgája lenne. Tel­jesen világos előttem, hogy ez a bizottság ilyen célkitűzésekkel nem az Egyesült Nemzetek Alapokmá­­nyának szellemében működött és ezért csak azt segítette elő, hogy a koreai nép és az egész világ de­mokratikus közvéleménye előtt kompromittálták az Egyesült Nem­­zetek Szervezetét azzal, hogy e szervezet a maga bizottsága útján a koreai nép függetlenségét elfojtó erőket támogatja. A szovjet kormány a napokban egy gyakorlati lépést tett a koreai kérdés megoldása felé azzal, hogy elhatározta a szovjet csapatok ki­­vonásá­­ Koreából. Célszerű volna, ha ez a közgyűlés ugyanezt taná­­csolná az amerikai kormánynak — ez az ajánlás valóban többet haszn­o­­loa a békének, mint az Egyesült Nemzetek említett külön bizottsá­­gai, amelyek nagyobbára annyira kompromittálódtak, hogy a nép min­den­itt bizalmatlansággal, sőt ellen­­sésyesen fogadja őket. Hasonló a­ helyzet a nemzetközi szerződések és kötelezettségek tel­jesítésében is. — Trieszt szabadté­­rü­letet veszem példának Az olasz békeszerződés 1947 szeptember 15. én, tehát több mint egy év előtt életbe lépett. A Biztonsági Tanács 1948 január 16.iki határozatával azt a kötelezettséget vállalta, hogy őrzi a trieszti szabadterület füg­­getlen,­égét és sértetlenségét és mielőbb kinevezi a kormányzót. Is­­meretes azonban, hogy a trieszti­­szabadtéridőt még mindig a kato­­nai megszállás ideiglenes kormányp­zr­ta alatt él­ és a három nagyhata­lom hibájából a kormányzót mind­eddig nem nevezték ki. Mindenféle üzérkedés folyt, hogy megakadá­lyozzák az olasz békeszerződésnek a trieszti szabadterü­letre vonatko­zó rendelk­ezései életbeléptetését és elutasították az Ukrán Szovjetköz­­társaság határozatát, amellyel fi­gyelmeztették a Biztonsági Taná­csot, hogy szükséges és kötelessége a trieszti kormányzó mielőbbi ki­nevezése. A 4. Biztonsági Tanács többsége teljes támogatást nyújt nemcsak az olasz békeszerződés rendelkezései­nek megszegéséhez, hanem az USA és Anglia politikájához is, amely arra irányul, hogy a békeszerződést revízió alá vessék. A jugoszláv kor­mány panaszt emelt a Biztonsági Tanácsnál és rámutatott arra, hogy­­ az USA és Anglia trieszti szervei­­ olyan politikát hajtanak végre, a­­mely a gyakorlatban a trieszti sza­­badterü­letn­ek Olaszországhoz való csatolása. A Biztonsági Tanács több­sége azonban semmit sem tett­, hogy biztosítsa a békeszerződés végrehajtását, a többség a valóság­ban lábbal tiporta azt az ünnepé­lyesen vállalt kötelességet, hogy megőrzi Trieszt szabadtéridét füg­getlenségét és sértetlenségét. Vájjon nem világos-e, hogy ezek az eljárások elősegítik a nemzet­­közi viszonyok kiéleződését is? Egyes államok képviselői sokat beszéltek itt az emberi jogokról, m­int a mai idők egyik központi kér­déséről. Kétségtelen, hogy ez nagy és fontos kérdés, de ha az emberi jogokról itt adott ilyen nyilatkoza­tok gyakorlati célját tekintjük, ak­kor meg kell állapítanunk, hogy e­­gészen más a céljuk és nem az, hogy e jogokat az egész, világon szilárdabbá tegyék Éppen ezért nagy kárt okoznak a nemzetközi együttműködés általános ügyének. A kérdést ugyanis úgy teszik fel, hogy rosszhiszeműen a Szovjet Szö­vetség és a népi demokrácia orszá­gai ellen irányul. Ezeknek az or­szágoknak belső helyzetét helyte­lenül és hamisan mutatják be és ennek az a célja, hogy a világ köz­véleményének figyelmét a nemzet­közi viszonyok mai fő kérdéseiről­­ a mellékkérdésekre tereljék és téve­sen mutassák be a nemzetközi vi­­szonyokban fennálló ellentétek o­­kait, elősegítsék a tömegek mozgó­sítását olyan politika támogatásáé­ra, amely a Szovjet Szövetség és a népi demokrácia országai ellen irá­nyul. A kérdésnek ilyen módon,való felvetése semmiesetre sem segíti e­­lő a béke és a nemzetközi együtt­működés megszilárdítását. Ha az emberi jogok kérdésének lényegéről van szó, akkor a szocia­­­lista országok mindenképpen nagy előnnyel rendelkeznek a tőkés or­szágokkal szemben, erről azonban valószínűleg később beszélünk még. Itt csak azt kívánom hangoztatni, hogy az ellentét a szavak és tettek között, ami e tekintetben a többség vezető államai részéről általában, az UNO munkájában pedig különö­sen megmutatkozik, annyira nyil­vánvaló, hogy az itt leadott legün­­nepélyesebb kijelentésekkel sem le­het eltakarni. Csak néhány tényt említek a gyarmatok mai nemzeti kérdéseiből. Vegyük a gondnokság kérdését. A többség ebben a szervezetben jó­váhagyta a szerződéseket, amelyek szerint a gondnok országok a gond­noksági területeket úgy kormányoz­zák, mint saját területeik szerves ré­­­szét. Megadták nekik a lehetőséget,­­ hogy ezeket a területeket katonai­­ támaszpontjaik felállítására használ­­­ják fel. Más szóval ahelyett, hogy olyan rendszert teremtettek volna, amely elősegíti, hogy a gondnokság alatt álló területek minél­ gyorsab­ban független országgá váljanak, ahogyan ezt az Alapokmány előirá­nyozza, ezeken a területeken kö­zönséges gyarmati uralmat létesíte­­­­nek. Ha pedig ez a helyzet a gond, a­nokság alatt álló területeken, tele­l­jesen világos, hogy a többi gyar­­matokon, az úgynevezett önkor­­­­mányzat nélküli területeken sem­­ más a helyzet. Nem csoda tehát,­­ hogy a felkelések terjednek az e­­­­gész gyarmati világban. Ezeket a­­ népeket olyan helyzetbe hozták,­­ hogy a felszabadulásuk felé vezető­­ utón minden lépést vérrel kell meg­váltaniok. Mégis úgy tüntetik fel a­­ gyarmati rendszert, mint valami jó­­l­ték­ony intézményt. [ Ezzel kapcsolatban meg kel em­líteni Palesztina kérdését. Ha vég­­rehajtották volna az Egyesült Nem­zetek 1947 november 29-ijei, Palesz­tina felosztásáról szóló határozatát, ezzel nagyon sok emberéletet ta­karíthattak volna meg ebben az országban. Rövidesen kitűnt azonban, hogy az U­IA és a Biztonsági Tanács több­ségü­ nem szándékozik komolyan valóra váltani ezt a határozatot és tétlenül tűri, hogy olyan politikát hajtsanak végre, amely zűrzavar támasztására irányul Palesztinában és erőszakra Izrael állam ellen. A második rendkívüli közgyűlé­sen a többség nyíltan a palesztinai kérdésben hozott korábbi határoza­tok felülvizsgálását támogatta, így azután elhúzódott a kérdés rende­zése és Palesztinában szítják az el­lenségeskedést és ontják a vért. U­­gyanígy felsorolhatnék számtalan más kérdést is, amelyek sorsa töb­­bé-kevésbé ugyanaz volt és ame­lyekről egyáltalán nem mondható, hogy az UNO Alapokmányának de­mokratikus elvei szellemében oldot­ták meg őket. Ugyancsak összeegyeztethetetlen az Alapokmány elveivel a többség politikája a nemzetközi gazdasági együttműködés terén. A háborúban elpusztított orszá­gok népei joggal elvárhatták, hogy az UNO-nak, különösen pedig e­­gyes szerveinek, élükön a Gazdasá­gi Tanáccsal, egész tevékenysége e téren mindinkább arra irányult, hogy megszüntesse a megkülönböz­tetést az országok újjáépítésére nyújtott gazdasági segítség kiutalá­sában és általában a gazdasági vi­szonyokban. Joggal elvárhatták, hogy ezek a viszonyok az országok termelő erőinek fejlesztése felé ha­ladnak, különösen az országok ipa­­rosítása felé, mert hiszen enélkü­l nem lehetséges sem a függetlenség, sem a népek egyenjogúsága, továb­bá a­bba az irányba, hogy ez e­­gyenjogúság alapján — egyszóval az Alapokmány szellemében — erő­södjék a kereskedelmi és egyéb gazdasági kapcsolat az államok kö­zött. Joggal elvárhatták végül azt is, hogy az újjáépítésükre irányuló se­gítséget ne kössék függetlenségüket csorbító feltételekhez. Az amerikai delegáció éppen el­lenkező befolyására azonban, mint ismeretes, a közgyűlés és az UNO egyéb szerveinek többsége ebben a kérdésben egészen más útra tért. Az UNO gazdasági szerveit a gya­korlatban megbénították és az E­­gyesült Nemzetek keretein kívül megkezdték a tevékenységet az eu­rópai »segély« úgynevezett ameri­kai tervének, azaz a Marshal! terv­nek a végrehajtására Döntő fontos­ságú ebben, hogy Európa úgyneve­zett amerikai »segélyezését« olyan feltételekhez kötik, amelyek hom­lokegyenest ellenkeznek az UNO Alapokmányának elveivel és össze­egyeztethetetlenek a népek függet­­fenségével. A JSzNK azok közé az országok közé tartozik ame­lyek nem akarták vállalni­ eze­ket a feltételeket, mert tudták, hogy­ ezek a feltételek fékezik gazdasági fejlődését és veszélyeztetnék, szocia­lsta építésének tervét és egész füg­getlenségét. Berm­ úr beszédében azt mondta, hogy a keleteurópai államoknak »el­rendelték«, hogy ne csatlakozzanak a Marshall- tervhez. Ami Jugoszlá­viát illeti, a kormány nevében ki kell jelentenem, hogy a jugoszláv kormánynak ezt senki sem »ren­delte« el, hanem a kormány maga határozott így, mert mély meggyő­ződése volt és maradt, hogy az úgy­nevezett Marshall-terv feltételei el­fogadhatatlanok egy olyan függet­len ország számára, amely irányt vett termelő lehetőségeinek általá­nos fejlesztésére. Nyilvánvaló, hogy ezeket a feltételeket szándékosan így állapították meg, hogy elfogad­hatatlanok legyenek a Szovjet Szö­vetség és a népi demokrácia orszá­gai számára. Végeredményben, ha nem így történt volna, akkor ért­hetetlen lenne, hogy ennek a terv­nek a kezdeményezői miért nem az Egyesült Nemzetek keretén belül vetették fel ezt a kérdést. Ma már beszélhetünk ennek a tervnek az eredményeiről is. Az eredmények azt igazolják, hogy he­lyes volt a véleményünk a Mar­­shall-terv gazdasági szerepét illető­leg. Ez a terv azonban egyidejűleg igen súlyos politikai következmé­nyekkel járt Európában és az egész világon. Nyugatn­émetországot kezd­ték átalakítani az USA ipari és ka­tonai támaszpontjává. Feltámadnak a német revíziós és imperialista irányzatok. A Marshall-tervben résztvevő országok kénytelenek el­fogadni olyan feltételeket, amelyek ezeket az országokat közvetlenül bekapcsolják az amerikai katonai stratégiai tervekbe. Megteremtik az amerikai ellenőrzést az úgynevezett »stratégiai nyersanyagok« felett. Erőltetik a katonai tömböket és megteremtik a katonai támaszpon­tok hálózatát. Egészen nyilvánvaló, hogy ennek a helyzetnek el kellett mérgesítenie a viszonyt a népek között. Egyben pedig éppen ezzel súlyos csapást mértek az Egyesült Nemzetek sze­repére és tekintélyére. Felmerül a kérdés, várjon a terv szerzői tud­ták-e, hogy a terv éppen ilyen nem­zetközi politikai következményekre vezet. Aligha kételkedhetünk ab­ban, hogy tudták, más szóval ma­gukra vállalták a súlyos felelőssé­get a nemzetközi viszonyok kiéle­zéséért. Vegyük továbbá a Keleteurópá­­ból származó úgynevezett elhurcolt személyek kérdését. Az egész reak­ciós propaganda azon igyekszik, hogy ezeket a menekülteket a »vas­függöny« mögötti »elviselhetetlen« uralom áldozatainak tüntesse fel. Ez a propaganda nyilván abban bízik, hogy a világ nagy tömegei már elfelejtették, hogy itt olyan emberekről van szó, akik óriási többségükben a hitleri hadsereggel együtt menekültek el országukból éppen azért, mert együttműködtek velük, vagy kviszlingi vezetőik be­csapták őket. Erről azonban nem érdemes hosszabban beszélni. Fon­tos ma az, hogy az elhurcolt sze­mélyeket — akik természetesen ké­szek eladni magukat egy darab ke­nyérért bárkinek, aki meg akarja venni őket — egyrészt olcsó mun­kaerőnek használják fel, másrészt felhasználják őket ellenséges föld­alatti akciókra Keleteurópa orszá­gai ellen. Nehéz elképzelni, hogyan lehet egyidejűleg beszélni a békéről és a népek közötti békés együttműkö­désről, ugyanakkor pedig fasisztik bérenceket küldeni az Egyesült Nemzetek tagállamaiba azzal a cél­lal, hogy földalatti tevékenységet fejtsenek ki ezekben az országok­ban. Ismeretes a jugoszláv kor­mány álláspontja a jugoszláv el­hurcolt személyek tekintetében. Követeli, hogy hajtsák végre az Egyesült Nemzetek közgyűlésének határozatát, vagyis a békés lakos­ság és az antifasiszták lemészárlá­sában résztvevő gonosztevőket ad­ják át a jugoszláv bíróságoknak, a többi menekült tömeg számára pe­dig érvényes a közkegyelem, ame­lyet legutóbb hirdettek meg leg­főbb állami szerveink. Embertelen és a népek közötti együttműködés érdekei ellen való becsapni és vis­szatartani ezt az elveszett tömeget, amely minden lehetőségbe megka­paszkodik, csakhogy fenntarthassa magát. A jugoszláv kormány azt kívánja, hogy az­ Egyesült Nemze­tek segítsék ezeket az embereket, hogy hazatérhessenek országukba és hozzáláthassanak a békés munká­hoz. Delegátus urak! Nem azért emlí­tettem ezt az Egyesült Nemzetek munkájával kapcsolatos néhány leg­világosabb kérdést, hogy lényegük­be hatoljak, hanem, hogy rámu­tassak az Egyesült Nemzetek mun­kájában, a nemzetközi együttmű­ködésben felbukkanó nehézségek alapforrásaira. Mindez és sok más arról tanúskodik, hogy szerveze­tünk főbetegsége, hogy a többség vezető csoportja igyekszik szerve­zetünket a maga eszközévé alakíta­ni. Meg kell mondani, hogy az USA eljárása az atomerők kérdésében teljesen ezt a célt követi. Ebben a testületben már többször kimerítő bírálatot mondtak az atomerők el­lenőrzéséről szóló amerikai terv lé­nyegéről és én nem ismétlem el a már felhozott érveket. Csak azt akarom kiemelni, hogy ez a terv egyben arra is irányul, hogy alapjaiban megváltoztassa az elveket, amelyeken az Egyesült Nemzetek szervezete alapul. Isme­retes például, hogy az Egyesült Ál­lamoknak ez a terve a többi között megszünteti a nagyhatalmak egyet­értésének elvét az atomerők ellen­őrzésének kérdésében. Szemmel lát­­hatóan arra törekszenek, hogy sem­mi se állja útját az USA politikájá­nak. Nem véletlen, hogy számos amerikai és más befolyásos ember nyíltan beszél arról, hogy az Egye­sült Nemzeteket az egyaránt szuverén államok közösségéből »világállam­má« kell átalakítani, az élen »világ­­kormánnyal«, amely valamilyen nemzetközi törvényhozás alap­ján működne és amelyben biztosíta­nák az egyeduralmat az USA szá­mára. Ugyancsak vannak Ameriká­ban olyan befolyásos körök, ame­lyek nyíltan mondják más népek­nek: mondjatok le a szuverenitás­ról, fogadjátok el egyeduralmun­­­­kat és mindazt, ami ezzel kapcsola-­­ tos és megmenekültek a háborútól , és az atombombától. Egyszóval: határozzatok magatok, hogy béké­sen, vagy erőszakkal akarjátok-e alávetni magatokat az amerikai vi­láguralomnak. Természetes, hogy a lehetőségeknek ezt a két változatát nem vállalhatják azok a népek, amelyek a maguk felfogása és a haladó szocialista vívmányok alap­­­­ján szabadon akarnak fejlődni. Álláspontjának védelmében a le-­­­szerelést és az atomfegyverek ti- ! lalmát illetőleg Bevin ur Leninnek­­ egy idézetére hivatkozott annak bi-­­ zonyítására, hogy a Szovjet Szövet- ! ség veszélyezteti a tőkés országo- j kat. Ha azonban közelebbről meg-­­ vizsgáljuk ezt az idézetet, akkor­­ látható, hogy Lenin csupán azt ál- l lítja, hogy a szocialista országoknak elővigyázatosaknak kell lenniük, mert a tőkés rendszer nem tűri­­ meg, hogy mellette új haladóbb szo-­­ cialista rendszer szülessen meg és­­ minden eszközt felhasznál megfoj- j tására. A hosszantartó külföldi in-­­ tervenció, amire tegnap a fehér-­­ orosz delegá­us, rámutatott, ékes­­ bizonyítéka volt annak, hogy Lenin­­ álláspontja helyes. " A mai háborús uszító hajsza és az úgynevezett »erős kéz politiká­ja« a Szovjet Szövetséggel és a népi demokrácia országaival szemben mindenképpen azt bizonyítja, hogy a marxizm­us-leninizmus, Bevin úr állítása ellenére sem avult el. Lenin figyelmeztetése ma sem vesztette el időszerűségét. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy a szocialista orszá­goknak »programjuk« szerint há­borúztak kell a tőkés országokkal, vagy a szocialista és tőkés orszá­gok között nem lehetséges az együttműködés a nemzetközi vi­szony terén. A dolog nem azon mú­lik, hogy lehet-e, hanem azon, — mint azt egy alkalommal Sztálin szovjet miniszterelnök mondta — akarnak e, vagy nem akarnak együttműködni. A Szovjet Szövet­ség és a népi demokrácia országai bebizonyították és mindennap bi­zonyítékát adják annak a kívánsá­­guknak, hogy együttműködjenek és meggyőződésüknek, hogy ez az együttműködés lehetséges és szük­séges. Nem mondható el azonban ugyanez szervezetünk többségének vezető államairól. Tegnap például hallottuk Spaak urat, akinek érvelése — ha jól ér­tenem — arra összpontosult, hogy a Szovjet Szövetséggel nem lehet együttműködni, mert kommunista ország. Ismeretes azonban, hogy a Szovjet Szövetség ugyanez volt a háború alatt és a háború után, sőt az Egyesült Nemzetek szervezeté­nek sanfranciskói ülésén is és ak­kor senki számára nem volt aka­dály társadalmi rendszere az együtt­működést illetőleg, noha már akkor ismerték Leninnek azt az idézetét, amelyre Bevin úr hivatkozott. Ha a többség képviselői ma másképp te­szik fel a kérdést, akkor ez csak azt jelenti, hogy náluk változott meg valami, nem pedig a Szovjet Szövetség és a népi demokrácia ol­dalán, vagyis őket zavarja a nem­­zetközi együttműködésnek ez a rendszere, amely a háború alatt és közvetlenül azután alakult ki és az Egyesült Nemzetek Szervezeté­ben testesült meg. Hogy azonban ezek a népek tel­jes erővel hozzáláthassanak a békés építő munkához, éppen ezt a nem­zetközi együttműködési rendszert kell erősíteni. Ennek eléréséhez pe­dig­­ sokkal többet kell tenni, mint amennyit tegnap Spaak úr indítvá­nyozott. A dolgozó emberek milliói­nak, akiket a háborús uszítók lár­májukkal napról napra rettegésben tartanak, látható bizonyítékát kell adni annak, hogy nem kell félniük a holnapi naptól. A világ mai körül­ményei között az egyetlen ehhez a célhoz vezető reális út — az atom­­fegyverek megtiltása, az atom­bombák megsemmisítése, az atom­erők ellenőrzése és a fegyverkezés általános csökkentése. Éppen ezért a Visinszki úr által a szovjet kor­mány nevében előterjesztett javas­­lat, hogy a tényleges fegyveres erőket egyharmaddal csökkentsék, komoly és fontos hozzájárulás a karchoz a béke és a békés nemzet­közi együttműködés megszilárdítá­sáért és ezzel egyben az Egyesült Nemzetek szervezetének megszilár­dításához is. Ennek a javaslatnak az elfogadása döntő hozzájárulás lenne ahhoz, hogy a néptömegek megszabaduljanak a háborútól való rettegéstől, a nemzetközi politiká­ból a háborús fenyegetést, mint módszert kiküszöböljék és megte­remtsék azt a légkört, amelyben az égető, nemzetközi kérdéseket való­­ban egyetértésben megoldhatják. A Jugoszláv delegáció teljesíti Jugoszlávia népeinek kívánságát, amelyek nem felejtették el a má­sodik világháború szenvedéseit és borzalmait , és teljes határozottá­­ággal támogatja ezt a javaslatot és támogat minden más javaslatot amely a béke és a népek közötti **é­kés együttműködés megszilárdításá­ra irányul.­Kardely elvtársat beszédének végén a szovjet delegáció és a szocializ­mus országainak más delegációi is tapssal köszöntötték. 1948 X ! ANGOL-AMERICA! KÖLCSÖN FRANCO-SPANYOLORSZÁG­­NAK A párisi rádióállomás híradása­­szerint tegnapelőtt külön repülőgép­pel amerikai katonai és tengerészeti szakértők bizottsága érkezett Mad­ridba. A madridi „tájékozódó láto­­gatása után­ a bizottság meglátogat­­ja a »Marshall-terv“­­ országait. A brüsszeli Drapeau Rouge című lap írja, hogy az USA és Nagy­­britannia elhatározták, hogy köl­csönt bocsátanak Spanyolország rendelkezésére azzal a feltétellel, hogy Franco hivatalosan elismeri az asztúriai herceget a spanyol trón várományosának. Ez a megoldás, — írja a lap — lehetővé teszi Spa-,­nyolország bekapcsolását a nyugati tömbbe. Ma 10 órakor nyitják­ meg Hársfádon a köztársasági mezőgazdasági kiállítást Ma délelőtt 16 órakor Noviszádon megnyitják az első köztársasá­gi, tenyész-állatvásárral egybekötött mezőgazdasági kiállítást. A kórház mögötti m­ás fél holdas térségen a Népfront,brigádok­­ segítségével elkészültek a pavillonok, s a beográdi díszítők valóban reprezentatív külsőt biztosítottak az egész kiállításnak A pavillonok­­ban igen szápen elrendezve, külön,k­ü­lön mutatják be a mezőgazdasági termelés egyes ágait. A tenyészállatok, — már az állattenyésztés nagy jelentőségénél fogva is — külön helyet kaptak. 16 állami birtok 95 földmegmunkáló szövetkezet, több mint «n6 úttörő, mezőgazdasági szövetkezeti tag elhozta munkája legjavát. A kiállítást Nedeljkovics Radiszáv, a Szerb Népköztársaság *›‹'«­­művelési minisztere nyitja meg az ünnepi megnyitón a néph­itosí­­­gok és tömegszervezetek kiküldöttei is résztvesznek. A Népfrontnak és a többi tömegszervezetnek igyekeznie kell, hogy minél több csoportos látogatást szervezzen. Az üzemek dolgo­zói, a falvak parasztin­ használják ki a féláru kedvezményes utazást. A kiállítás megtekintésével tanuljanak egymás sikereiből, egymás mun­kagyőzel­eiből

Next