Magyar Szó, 1950. június (7. évfolyam, 129-153. szám)

1950-06-01 / 129. szám

BALIL A FASIZMUSRA — SZABADSÁG A NÉPNEK! VÉL ÉVFOLYAM, 129 (1688) SZÁM 11 NÖVISZÁD, CSÜTÖRTÖK, 1950. JÚNIUS 1. 11 ARA 2 DINÁR Nekünk incs ups utunk, mint a szocialdmikre vezeti ut —* mond­otta TH& marsai­l*rokumiy&&nsn Utó marsal, Alekszamiar Ran­kovics, miniszterelnökhelyettes, Pe­tar Szi­mkolics szerb miniszter­­elnök, Veljko Mrcsunovics szövet­ségi miniszter és Szlobodán Pene- Percs szerbiai miniszter kíséretében meglátogatta Prokuplje városát, ahol a nép nagy lelkesedéssel és éljenzéssel fogadta. Prokuplje lakossága és Toplice város képviselői nevében Szteva Jovánovics városi pártvezetőségi titkár üdvözölte Tito marsalt. Utá­na egy kis pionirlány virágcsokrot nyújtott át Prokuplje pionírjai ne­vében, Olga Gyorgyevics pedig a toplicei asszonyok nevében köszön­tötte Tito marsait. Az összegyűlt nép lelkes ünnep­lésére válaszolva Tito marsait be­széde közben több ízben félbesza­kította a mintegy 30 ezer főnyi uj­jongó tömeg. A szocialista Jugo­szláviát, a Pártot és Tito elvtár­sat ünnepelték. Tito marsal a kö­vetkező szavakkal fordult Prokup­lje lakosaihoz és Toplice népéhez:­­Elvtársak és elvtársnők, szívé­lyesen köszönöm saját nevemben és ittlévő elvtársaim nevében ezt a nagyszerű fogadtatást. Meg kell mondanom, hogy valóban megle­pett az, hogy ilyen szép számban eljöttetek ide, hogy velünk talál­kozzatok. Én ebben valami mást látok, nemcsak egy közönséges fo­gadtatást. Azt látom, hogy a top­licei környék népe a felkelés ide­jéből eredő hagyományaihoz hűsé­gesen megőrizte harciasságát ezek­ben a legnehezebb háború utáni időkben is, hű maradt a Párt irány­vonalához, hazánk szocialista épí­tésének irányvonalához. Nem akarok nektek a múltról, a mi népfelszabadító háborúnkról beszélni, mert azóta már több év múlt el. De mivel ma először va­gyok itt a felszabadulás óta, ki­használom ezt az alkalmat és e vidék népének óriási áldozataira, és erőfeszítéseire emlékezve megkö­szönöm nektek harciasságotokat és áldozatkészségeteket, melyet a há­ború folyamán, az ország fölsza­badításáért vívott harcban, az új szocialista Jugoszlávia megterem­téséért vívott küzdelemben tanúsí­tottatok (felkiáltások: »Éljen az új Jugoszláviák). Én tudtam, mit cse­lekedett a toplicai vidék népe egé­szen kezdettől fogva, 1941 óta Ha­bár nagy terület választott el ben­nünket, gondolatban mégis veletek voltunk. Habár távol voltunk tő­letek, Nyugat-Boszniában és más vidékeken, mégis tudtuk, hogy ti itt nem tántorodtatok meg a Nyu­­gat-Szerbiában elszenvedett vere­ségünk és boszniai visszavonulá­sunk után sem. Továbbra is ma­­­­gasan hordoztátok itt a felkelők lobogóját a hazánk felszabadításá­ért folytatott harcban, melyet a megszállók, a német és bolgár fa­siszták ellen vívtunk. Ismerem az­­ első világháború idejéből a ti múl­tatokat, amikor apáitok és nagy­apáitok szabadsághagyományaihoz híven nagy áldozatokat hoztatok a haza szabadságáért. Ezért meggyő­­­­ződésem, hogy ti, akik híven őriz­ték az ősi hagyományokat mindig szilárdak lesztek még ezekben a talán jóval nehezebb napokban is, • ha majd bekövetkeznek, abban a szándékban, hogy többi népünkkel együttesen megóvjátok felszabadí­tó harcunk nagy vívmányait, hogy megóvjátok szép hazánkat, az új szocialista Jugoszláviát (felkiáltá­sok- »Éljen a szocialista Jugoszlá­via!«, »Titok Párt!«). Nem hallottam arról, hogy a s­toplicai környék népe ingadozott volna a hírhedt határozat után s ezért köszönetet mondok elvtársaik és elvtársnők. Az a nép, amely a felszabadító harcban olyan önfel­­áldozóan és olyan nagy áldozatok árán az utolsó leheletig kitartott, nem hiszem, hogy cserbenhagyná a harcot ás az általa hozott áldoza­tokat. Ti, akik ebben a harcban részt v­ettetek és akik szemtanúi vol­tatok nemcsak itt saját nagyszerű erőfeszítéseiteknek, hanem egész ha­zánk erőfeszítéseinek, s akik szem­tanúi vagytok szocialista építésünk nagy háború utáni eseményeinek, egyben a legjobban tanúskodtak az országunk és vezetői elleni hal­latlan valótlanságok és rágalmak képtel­ehségéről. (Helyeslés). Elvtársak és elvtársnők, amikor 1941-ben felvettük a harcot a Szov­jet Szövetség oldalán a fasiszta megszállók ellen, akkor nem te­kintve arra, hogy milyen áldoza­tokat kell hoznunk és, hogy többen életünket adjuk-e a harcban, meg­értettük, hogy kötelességünk, hogy elsősorban magunk harcoljunk fel­­szabadulásunkért. És harcoltunk. A nagy felszabadító háborúban a négy esztendő folyamán bebizonyí­tottuk az egész világ előtt, hogy hazánk népei nem ingyen kapták meg szabadságukat, hanem új Ju­goszláviánk legjobb fiai és leányai százezreinek véres áldozatával fi­zettek érte. Ma pedig vannak olyan emberek, akik mindezek után a té­nyek után, mindaz után, amit vér­áztatta földünk elszenvedett a há­ború folyamán, szemérmetlenül azt a sértést vágják szemünkbe, hogy mi nem harcoltunk, hanem hogy a német fasiszta megszállók szö­vetségesei voltunk, akikkel, pedig élethalál harcot, vívtunk s igyekez­tünk azt lépten-nyomon megsem­misíteni. Ezek és az ilyen embe­rek, akik ilyen sértéseket vágnak népeink szemébe, nem érdemük meg többé, hogy szövetségeseink­nek nevezzük őket, hanem, hogy legalább is azt mondjuk, hogy nem barátai hazánknak és népeinknek . Mindez elvtársak és elvtársnők meglehetősen ismeretes előttetek. Erről hallottatok és olvastatok és ezért ma nem akarok róla beszélni. Csupán egyet kívánok szivetekre kötni. Nem szabad félnetek semmiféle fenye­getéstől, bármely oldalról is jön. Miért? Azért, mert mi ma erőseb­bek vagyunk, mint bármikor is voltunk történelmünkben, mert­ ma Jugoszlávia minden népe, tekintet nélkül nemzetiségére, sziklaszilár­­dan tömörül egy egységes egészbe és egységes gondolattal harcol a jobb jövő megteremtéséért és vé­delmezi szép hazáját, szocialista or­szágát, mindenkivel szemben, aki megkísérelné, hogy kezet emeljen rá­­lelkes helyeslés! Nem szabad félnetek a fenyegetésektől, elsősor­ban azért, mert erőnk népeink egy­ség­ében és testvériségében rejlik. Erőnk pedig abban rejlik, h""*’ hazánk polgára! tisztában van r * azzal hogy a helyes utón haladunk, a szocializmus utján haladunk, hogy az uj szocialista társadalmat építjük, amely nemcsak hazánk né­peinek szebb és boldogabb életét teremti meg, hanem ugyanakkor példát nyújt, minden leigázott és szerencsétlen népnek, hogyan és mennyire fejlesztheti ki egy nép a maga alkotó erőit, amikor saját maga igazgatja sorsát. Elvtársak és elvtársnők! Most, áttérek azokra a feladatokra, ame­lyek ma állnak előttünk. Tudjátok, hogy mi a háborúból úgyszólván csupaszon kerültünk ki, hogy ha­zánkat Szlovéniától egész Mace­dóniáig és Crnagórától egész Vaj­daságig feldúlták és romokban he­vert. Ami egy államot állammá, tesz. — az úthálózat, gyáripar, és minden egyéb. — az úgyszólván­­ teljesen megsemmisült és mi sem­miből kezdtük, hogy saját verej­tékünkkel és saját kezünkkel fel­építsük hazánkat a romokból, ame­lyekbe döntöttek bennünket sokan azok közül is, akik ma a Szovjet Szövetség leírna—.Hb barjár :n"1- ■ tettetik magukat. Akkor barátaink voltak és most nem barátaink, de a nekem meggyőződésem, hogy nem * ■ csak nekünk nem barátaink, de­­ nem barátai a Szovjet Szövetség népeinek sem (úgy van — hosz­­szantartó helyeslés). A háború utáni években nehéz harcot kezdtünk, munkacsatát kezdtünk hazánk újjáépítéséért, hozzáláttunk az ötéves Terv meg­valósításához. Miért nem tekintet­tünk el az Ötéves Tervtől, hogy csak azt foltozgassuk meg, ami rom­badőlt? Azért, mert ez a nagysze­rű harc amint előbb mondottam nemcsak azért folyt, hogy kiűzzük a megszállókat, hanem azért is, hogy valami jobbat teremtsünk, mint amivel elődeink rendelkeztek, még ha ezért, néhány évig tűrnünk kell is. Csupán annak újjáépítésé­vel és visszaállításával, amivel a régi Jugoszlávia rendelkezett és amit ránk hagyott, nem teremthet­tük volna meg népeink jobb életét. Népeink újra a belföldi és külföldi tőkések kizsákmányolásának tár­gyává váltak volna, és kínlódtak volna, kincseink pedig külföldre kerültek volna. Városaink kicsik és elmaradottak voltak, utaink gyengék maradtak volna. Egyszó­val az egész ország olyan volna, mint a régi Jugoszlávia idején Ti pedig tudtátok, milyen volt a régi Jugoszlávia. Amikor hozzáláttunk az ötéves terv megvalósításához, tudatában voltunk annak, mit jelent a harc, melyet elvállaltunk. Nem mentünk valami bizonytalanságba és tudd-'­­mi vár ránk, tudtuk, hogy nagy nehézségeink lesznek abban, hogy a nagy munkacsatában megvaló­sítsuk a tervben kitűzött feladato­kat. De mi ezt azért tettük hogy ha majd megvalósítsuk az Ötéves­­ Tervet, teljesíthessük népeinknek a boldogabb és jobb élet kiépítésé­be irányuló törekvéseit És ma az Öté­ves Terv három és fél évének megvalósulása után, már látjuk a­­ dolgozóink által közösen elért nagy­szerű eredményeket Mindenütt látjuk ezeket, szerte az egész or­szágban. Nincs egyetlen vidékünk sem, ahol ne lennének út épüle­­tek, gyárak, iskolák, vasútvonalak, utak stb.­ Amit mi három és fél év alatt felépítettünk, azt a régi Ju­goszlávia, amilyen az volt soha nem építhette volna fel Miért? Azért, mert nem lett volna neki miből építkeznie, mert a tőkések kezéhez, volt­ a hatalom, mert az a to-Met, amít a dolgozók teremtet-Ti’ t­őké^,‘nV ^ a kül- f ’ tőkések zsebébe vándorolt Ma. azonban, a mi dolgozóink ál­tal teremtett többletet ismét ujabb és újabb gyárak, utak, vasutak, la­kóépületek és más építmények lé­­■ etetésére fordítjuk. . Nehézségeink onnan erednek, elvtársak és elv­társnők, hogy nap mint nap'evre ujabb belső források után kell ku­­ta­nunk és találnunk. Nekünk sen­ki sem ad semmit in «■yen. Ne higy­­jétek azt, hogy a Szovjet Szövet­­^^^ BZGTf t&'T*­j(5.oft m&g 1 gy bCflTtCH két, mert két kézzel adócatott ne­künk, mi pedig talán hálátlanok­nak mutatkoztunk. Semmit sem kaptunk tőlük ellenérték nélküli segítség fejében. Mivel pedig nem kaphattunk ssre ilyen sec­tséget, ter­m­eszet­esen nem akartunk ennek az úgynevezett­ idősebbik testvér­" nek a kizsákmányolási tárgyá"-á válni. Vajjon van-e különbség a kapitalista, vagy az idősebbik test­vér kizsákmányolása között a ki­zsákmányolt számára? Nincs se­mil­yen kölönbség. A kizsákmá­nlt egyformán szenved, tekintet nélkü­­l arra, ki vesz el tőle valamit- Mi­­ ezt nem engedhettük meg elvtár- * sek. emögött más dolgok is rejle­nek, de ezekről ma nem akarok beszélni. Ezt is, amit mondtam — csak azért eril'hH"« m'^rt. ez kan cm’otban áll «z-Jd-a’ a nag^z-m" «rö'eszítéseket már nehezkm­k Öt éves Terv teljesítése közben k?- • f­olytatása a harmadik oldalon) j ­ Zagrebban fiiszepélyeseiv­el emelteti­k a Párt és a Szál tizenhárom tizénel­mi­ maradványait­ ­ Zágrábban a dolgozók, munká­sok, alkalmazottak, parasztok, ta­nulók, katonák és tisztek tízezrei zarándokoltak el a Munkásotthon­nagytermébe,­­ ahol elhelyezték Jugoszlávia munkásosztálya tizen­három elesett "élharcosának kopor­sóit,­­ hogy leróják a végtisztes­séget az elesett hősöknek. Ez idő alatt a párt és szakszervezeti ve­zetők, a zágrábi gyárak és válla­latok legjobb dolgozói és a Jugo­szláv Hadsereg tisztjei álltak dísz­­őrséget a koporsók mellett. Kedden délben pontosan 12.15 órakor belépett a nagyterembe Mi­­lován Gyilasz, Jugoszlávia KP KV Politikai Bizottságának tagja, dr. Vladimír Bakancsnak, Horvátor­szág KP KV titkárának s a Hor­­vát Népköztársaság kormánya el­nökének kíséretében. Velük együtt léptek be a terembe, hogy leróják a végtisztességet a Központi Párt­­vezetőség elesett élharcosainak, Vrcko Krsztulovics és Bozsidar Masz­larics, a szövetségi kormány mi­niszterei, Gyúró Szalai, Jugoszlá­via Szakszervezeti Szövetsége köz­ponti tanácsának elnöke, a JKP KV tagja, Karlo Mrazovics, Ivan Krajacsics, Antun Biber, Zvonko Brkics, Dragutin Szaili, Dusko Brkics, Rade Zsigics, Marko Beli­­nics, Nikola Szekulics és Mile Po­­csucsa, Horvátország KP KV Po­litikai Bizottságának tagjai, továb­bá Horvátország KP Központi Ve­zetőségének tagjai s a többi köz­társaság központi pártvezetőségé­­nek­ képviselői, dr. Zlatan Szremec, a Horvát Népköztársaság Száborá­nak elnöke, Franyó Gazsi, a Hor­vát Népköztársaság kormányának alelnöke a miniszterekkel, a Ju­goszláv Hadsereg tábornokai, élü­kön Milan Kupresanin altábornag­­gyal Milijan Neoricsics és Milu­­tin Balkics, Jugoszlávia Népi Ifjú­sága Központi Vezetőségének tit­kárai, valamint a szakszervezetek, a kulturális és tömegszervezetek képviselői. Az ünnepélyes csendben Milovan Gyilasz elvtárs, a JKP KV Köz­ponti Vezetősége, dr. Vladimir Ba­kancs és Karlo Mrazovics elvtárs pedig Horvátország KP KV nevé­ben helyezett el koszorút a kopor­sókon. Koszorút helyeztek el a töb­bi népköztársaság központi párt­vezetőségének képviselői is. 12 óra 30 perckor elfoglalta he­lyét a díszőrség, amelynek tagjai Milovan Gyilasz, dr. Vladimir Ba­kancs, Jovan Veszelínov, Hija Do­sen és Mili­ian Neoricsics elvtár­sak, valamint Lidia Sentjurc elv­társnő voltak. Megjelentek a ko­porsók előtt a pionírszövetség zágrábi szervezeteinek, és a külön­böző iskoláknak a képviselői is. Idő­közben Vicko Krsztulovics, Gyúró Szalai, Karlo Mrazovics, Bozsidar Masztarics és Ivan Krajacsics, a JKP KV tagjai, valamint Vlado Janjics altábornagy vették át a diszőrséget, utánuk pedig Horvát­ország KP KV Politikai Bizottsá­gának tagjai, Horvátország KP KV­­ tagjai, a többi népköztársaság köz­­­­ponti pártvezetőségének tagjai, Ju­­­goszlávia Népi Ifjúsága Központi­­ Vezetőségének tagjai, a Jugoszláv Hadsereg tábornokai és törzstiszt­jei, a Horvát Népköztársaság kor­mányának tagjai és a horvátorszá­gi néphatóságok és tömegszer­ve­­zetek legfelsőbb képviselői váltot­­­­ták fel egymást a díszőrségben. Valamivel 16 óra után Milovan Gyilasz és Vladimír Bakancs elv­társak, Horvátország KP KV Po­litikai Bizottságának tagjaival ki­vitték a teremből Rade Koncsár és Joszip Kras koporsóit és közös katafaikra helyezték a Munkás­­otthon előtt, utánuk pedig a többi 11 koporsót is kivitték a terem­ből a párt- és tömegszervezetek valamint a horvátországi népha­tóságok képviselői. Ez idő alatt a katonazene Lenin gyászindulóját játszotta. A Munkásotthon előtti téren Dragutin Szaili, Jugoszlávia Kom­munista Pártja Központi Vezető­ségének tagja és Horvátország KP KV Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet Szaili elvtárs után Milutin Bab­­ics, Jugoszlávia Népi Ifjúsága Központi Vezetőségének szervezeti titkára beszélt. A gyászmenet, mintegy 2000 ko­szorúval az élén, amelyeket a párt szervezetek és munkaközösségek küldtek az ország minden részé­ből a munkásosztály elesett élhar­cosai iránti elismerésük és hálá­juk kifejezéseképpen,­­ megin­dult a zágrábi utcákon a Mirogoj felé. Elől mentek a Jugoszláv Had­sereg törzstisztjei és ők vitték Ra­de Koncsár, Joszip Kras és Voja Kovácsevics néphősök kitünteté­seit. Végesvégig az utcákon, egé­szen a Mirogojig a zágrábi dolgo­zók sorfala között haladt a gyász­menet, s a Jugoszláv Hadsereg törzstisztjei képezték a díszőrséget a Jugoszlávia munkásosztálya ti­zenhárom élharcosának földi ma­radványait vivő ágyutalpak mel­lett. Mögöttük haladtak a pártszer­vezetek és a néphatóságok legfel­sőbb képviselői, a hozzátartozók és Zagreb sokezer dolgozója. A Mirogojban a sírnál Milován Gyilasz elvtárs mondott beszédet. A következőket mondotta: Műövén Gyilasz elvtárs beszéde Elvtársak és elvtársnők! Kikisérve ma Jugoszlávia Kom­munista Pártja, Jugoszlávia Kom­munista Ifjúsági Szövetsége és Ju­goszlávia munkás és népi mozgal­ma vezetőinek földi maradványait, mi nemcsak a kiérdemelt végtisz­tességet rójuk le, hanem egyúttal magasra emeljük harcos fogadal­mukat, és saját lelkiismeretünk és az egész világ előtt tanúsítjuk, hogy magasan és megingathatatla­nul leng az a zászló, amelyet ők vittek, amellyel ott harcoltak és dicsőségesen életüket adták. Forradalmárok földi maradvá­nyai előtt, — bármennyire fájdal­mas is az emlékezés reájuk, mint emberekre és harcosokra, — min­denekelőtt azokra a dolgokra kell gondolni, amelyekért harcoltak. Mert ez az ügy — ők maguk ezenkívül egy más és másfajta éle­tet nem is akartak, nem is ismer-­­ tek. Nemcsak hős elvtársaink földi vannak felőttünk van .••Cryutta? Kommunista Pártja hősies tör­ténelmének s a Párt harca és a lazánk munkásosztálya és népe ál­­l­tal vívott harc történetének ele­ven és halhatatlan része is. El-,­esett elvtársainknak a különböző időszakokból és különböző harcte­rekről összegyűjtött földi marad­ványai megmutatják a szüntelen és széttéphetetlen kapcsolatot a Párt és a nép egykori harcai között, s ugyanígy e harcok és azon harc között, amelyet a Párt és a nép ma folytat, semmivel sema kevesebb lelkesedéssel, áldozatkészséggel, hittel és hősiességgel Misics, Debelyák, Oreski, »Aga« és a többi elesett hős hősi haláluk­kal tettek tanúságot arról, hogy a január 6-i diktatúra sötétsége nem olthatta el azt a fáklyát, a­­melyet szerte Jugoszláviában a munkásosztálynak a, régebbi ütkö­zetekben nevelkedett, s «éneink szívébe­n, — a Kommunista Párt­ban m megedződött legjobb fiai vit­tek és gyújtottak lángra. A törté­nészek kétségtelenül a mozgalom sok hibáját ,és gyengeségét lelep­lezik ebben az időszakban, de te­­h ’kih­n, hof’v ne szöd­. ■­.'■■ék le, hofv ezeknek az elvtársiknak és sok más elvtársnak önfeláldozó (Folytatása a második o­ dktkm}

Next