Magyar Szó, 1961. március (18. évfolyam, 49-75. szám)

1961-03-01 / 49. szám

HAL­AI, A FASIZMUSRA — SZABADSÁG A NÉPNEK) ШМ Kiló ф 0 0­0 XVIII. évf. 49. (4962.) szám '•'•‘•'•'•'•’t't'ti • ••••••• * Szerda, 1961. március 1. ÍRA гв,—­DINAR Ghana népe lelkesen logađta Tito elnököt Sok közös vonás fűz össze bennünket — mondotta üdvözlő beszédében elnökünk Témából jelenti a Tanjug különtudósítója Joszip Broz Tito elnök feleségével és kíséretének tagjaival együtt tegnap négy­napos látogatásra Ghánába érkezett. Elnökünk és kísérete Téma ghanai kikötőben, Accrától húsz kilométerre szállt partra. A kikötőben Nkrumah köztársasági elnök és munkatársai üdvözölték a jugoszláv vendégeket. A Galeb hajó a jugoszláv rombolók kíséretében jugo­szláv idő szerint 1­2:30 órakor érkezett a kikötő elé. Amikor a kikötőbe hajózott, a Galeb 21 diszlövést adott le, hogy üdvözölje a baráti Ghána né­pét. A ghanai partvédő üte­gek diszlövéssel válaszoltak és üdvözölték Joszip Broz Tito elnököt. Jugoszláv idő szerint 12:50 órakor (ghánai idő szerint 11:50 órakor) a Galeb lehor­gonyzott a témas kikötőben. Elnökünk hajójára elsőnek Zvonko Perisics jugoszláv nagykövet, valamint elnö­künk ghánai kíséretének tag­jai szálltak föl: Aka Adei külügyminiszter, Krobo Edu­­sej közlekedésügyi miniszter és Adamafio, a népi megegye­zés pártjának főtitkára. Tito elnök a Galeb fedélze­tén üdvözölte a ghanai veze­tőket, majd helyi időszámítás szerint 12:10 órakor partra szállt. A parton Kwame Nkrumah ghanai köztársasági elnök szí­vélyesen üdvözölte vendégét. A két elnök találkozója rend­kívül szívélyes és baráti volt. Ez a két elnök második ta­lálkozója. Először az ENSZ- közgyűlés tavalyi ülésszakán találkoztak, amikor Ghána és Jugoszlávia több más el nem kötelezett országgal együtt in­tenzív tevékenységet fejtett ki a nemzetközi kérdések megoldása érdekében. Ezután Nkrumah elnök üd­vözölte Jovanka Brozt, majd Tito elnök bemutatta kísére­tének tagjait: Lazar Koli­­sevszkit, a macedón népi szob­rány­ elnökét, Velyko Micsu­­novics külügyi államtitkár­helyettest és Leo Matesz fő­titkárt. Elnökünket üdvözöl­te Korsah, a ghanai legfelső bíróság elnöke, Bocij mező­­gazdasági miniszter, Asiedu, a parlament elnöke és több más ghanai vezető. A két ország himnuszának meghallgatása után két gha­nai és két jugoszláv gyermek virágcsokrot adott át Tito el­nöknek és feleségének. Nkrumah köztársasági el­nök üdvözölte elnökünk kísé­retének többi tagját is: Zden­­ko Stambuk protokollfőnököt, Milos Sumonya és Milán Zse­zsely vezérezredest, dr. Iszi­­dor Papp és dr. Radivoje Be­­rovics professzorokat, Dobri­­ca Csoszics írót és Nikola Mi­licsevicset, a külügyi állam­­titkárság osztályfőnökét. A ghánai vezetők és polgá­rok lelkes ünneplése közepet­te Tito és Nkrumah elnök a diszemelvényre ment, ahol el­nökünknek bemutatkoztak a kormány és a népi megegye­zés pártja központi vezetősé­gének tagjai és a diplomáciai testület képviselői. A diszemelvényen Nkru­mah elnök a következő üd­vözlő beszédet mondotta: „Elnök úr! Nagy öröm szá­momra, hogy Ghana kormá­nya és népe nevében üdvözöl­hetem önt és kíséretének tag­jait első ghanai látogatásuk alkalmából. Külön örülünk, hogy elkísérte felesége is, és meggyőződésünk, hogy a ghanai asszonyok szívélyes vendéglátásban részesítik. Re­­­méljük, hogy meg lesz eléged­­­ve itt-tartózkodásával.­­ Országaink kapcsolatai min­dig a legszívélyesebbek vol­tak, mert közös céljaink­­ vannak. Meggyőződésem,­­ hogy ez a látogatás hozzájá­rul kapcsolataink elmélyíté­séhez és ez hasznos lesz Ghá­nának és Jugoszláviának is.­­ Ghána most kezdte meg szé­leskörű gazdasági, ipari és I (Folytatása a 8. oldalon) Tito elnök és felesége a Galeb fedélzetén, útban Ghana felé Célszerű szocialista gazdálkodás és felszabadított munka a szabad közösségben Elfogadták az új gazdasági intézkedéseket Mijalko Fodorovics alelnök expozéja Megkezdődött a Szövetségi Képviselőház első idei ülése Tegnap délelőtt fél tízkor megkezdődött a Szövetségi Képviselőház első idei ülé­se. A Szövetségi Tanács és a Termelők Tanácsa külön ülé­sének napirendjén a követ­kező törvényjavaslatok meg­vitatása szerepel: a gazdasági szervezetek eszközeiről szóló törvény mó­dosítása; a gazdasági szer­vezetek jövedelmi járuléká­ról szóló törvény; a gazda­sági szervezetek jövedelmi járulékának arányáról szóló rendelet; a közgazdasági a­­lapokért járó kamat megál­lapításáról szóló törvény; a közgazdasági alapokért járó kamatlábról szóló rendelet; a beruházási járulékokról szóló törvény; a dolgozók személyi jövedelme után fi­zetendő költségvetési járulé­kokról szóló törvény módo­sítása; a lakásépítési járu­lékról szóló törvény; a bá­­nya-kiaknázási járulékról szóló törvény; azoknak a gazdasági szervezeteknek a meghatározásáról, amelyek bánya-kiaknázási járulékot kötelesek fizetni és e járu­lék kulcsának megállapítá­sáról; gazdasági szervezetek támogatására szolgáló köz­­társasági és községi tarta­lékalapok létesítéséről és fel­használásukról szóló törvény; határozat azoknak a régebbi­­ amortizációs eszközöknek a­­ felhasználásáról, amelyeket­­ a jelenleg érvényes előírá­­­­sok szerint nem használhato­t­tak; a munkaviszonyról szó­ló törvény módosítása; a ju­goszláv vasutak utas- és áruszállítási díjszabásának megváltoztatásáról szóló hatá­rozat; az egészségügyi szol­gálat átszervezéséről szóló általános törvény módosítá­sa; a társadalombiztosító já­rulék kulcsáról szóló rende­let módosítása; a bank­ka­matok és késedelmi kamatok magasságáról; az idei évi szövetségi társadalmi terv módosításáról szóló rende­let; a gazdasági szervezetek­­ rendkívüli jövedelmi járulé­káról szóló törvény; a ban­kokról szóló törvény; a bank­hitelről és más bankműve­letekről szóló törvény; a bankok kötelező tartalékalap­jait meghatározó rendelet; a munkástanácsok mandátu­mának meghosszabbításáról szóló törvény; a nyugdíjtör­vény módosítása; a szövet­ségi tanügyi alap idei jöve­delméről szóló rendelet; az idei évi szövetségi költség­­vetés módosítása; a Szövet­­­­ségi Végrehajtó Tanács ren­deleteinek megerősítése; a­­ jövedelmi adóról szóló rende­­­let módosításának megerősí­tése; a kitüntetésekről szó­­l­­ó törvény módosítása; a ha­­dirokkantakról szóló tör­­vény módosítása; a kötelező katonai szolgálaton lévő csa­ládfenntartók családtagjai­nak támogatásáról szóló tör­vény módosítása; az ösztön­­dí­jazást szabályozó törvény módosítása; a Szövetségi Ta­nács művelődési bizottságá­nak a testneveléssel kapcso­latos határozatai, a Szövet­kezeti Főszövetség statútu­mának megerősítése és a mentelmi bizottság jelentése. Ezenkívül betöltik néhány képviselőházi bizottságban a megüresedett helyeket és az­­ ülés végén válaszolnak a kép­­­viselők kérdéseire. A napirend megállapítása után dr. Mladen Ivekovics és Pasko Romac házelnökök­­ felolvasták Petar Sztambo- I­licsnak, a Szövetségi Képvi- I­selőház elnökének levelét,­­ amellyel 10 óra 15 percre­­ összehívta mindkét tanács együttes ülését.­­ Az együttes ülésen Mijal­ko Todorovics a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke , expozét mondott a jövede­lemelosztásra és új gazdasági intézkedésekre vonatkozó elő­írásokról. Az együttes ülésen a kö­vetkező napirendet állapí­tották meg: — Mijalko Todorovics, a Szövetségi Végrehajtó Ta­­­­nács alelnökének expozéja­­ az új gazdasági intézkedé­sekről, és a további gaz­dasági fejlődésről. — Nikola Mincsev pénz­ügyi államtitkár expozéja a­­ bank és bankhitel rendszer­ről. j — a panasz és folyamod­ványügyi bizottság jelentésé­­­nek megvitatása. I — Az adminisztratív bi­zottság jelentésének megvi­tatása. — és a társadalmi felügye­lő bizottság egy tagjának­­ megválasztása. Ezután Mijalko Todoro­vics, a Szövetségi Végrehaj­tó Tanács alelnöke felolvasta az új gazdasági intézkedé­sekről szóló expozét. A képviselők lelkes taps­sal helyeselték Mijalko To­dorovics fejtegetéseit. Az együttes ülés 11.35 óra­kor ért véget. Az új gaz­dasági intézkedéseket dél­után 4 órakor kezdik megvi­tatni a tanácsok külön ülé­­­­sén. A Szövetségi Képviselőház szövetségi tanácsa délután 4 óra tájban folytatta munká­ját dr. Mladen Ivekovics el­­­­nökletével. Viktor Avbelo, a gazdasági bizottság előadója elmondotta, hogy a bizott­ság az új intézkedések ter­vezetét elemezve, állandóan szem előtt tartotta rendkívü­­i­li jelentőségüket a további­­ gazdasági és általános társa­dalmi fejlődésre. A gazdasági szervezetek jö­vedelmi járulékának arán­vá­ról szóló határozat megvita­tásakor Jerko Radmilovics népképviselő javasolta, hogy a kőkitermelő vállalatoknak adjanak némi kedvezményt.­­ (Folytatása az 5. oldalon) ________________________­ Elfogadták az új gazdasági intézkedéseket A Szövetségi Tanács délutáni ülése

Next