Magyar Szó, 1969. december (26. évfolyam, 330-360. szám)

1969-12-01 / 330. szám

/\ n Ya ‘ ' I / W4 ! i I ^ÁilíÁRSlÓ sxiit&a ® ШШГШчШ ШМГшшФ д Crvena Zvezda növelte előnyét ® A ŽeSezničar I A ASmmma a МАиАлА »Ж А «аг ЛкЕВА. ...............................................................................•«••«Mn I д н ív ГI ИЈН0 ЕА 8 D I Is «1 пна Г5 н л аВ 7; EflOlHiRsf» и ^ чмЊг a U j а Е% ■ ааааваааапаааа*еаааааавва*аа»ааааааааааааваааааавааааа««*>>*11аа1> ааеааааааасаааг вааааааааааааааеаАлааааааааааааапаиа^Ааа I V&UI ћ М ЂЈ D I В V<3 В В I IwIbBV A I I ® ■ W V IfcW It ser ЛДв V H ll ::::::::::: XXVI. évf. 330. (8084.) szám Hétfő, 1969. december 1. Donnniíl * '; :UAi ц a Uniunftinfi Isilsn Beograd formája felfele ivei w a vojvoaina kika­­ pott, de megtartotta helyét A Vardar kataszt- -------------------------------------4 ''^;--------------------------------------------------------rófáia Az önigazgatás kiállta a próbát Tito beszéde a BHTMA dísztagjává avatása alkalmából A Bosznia-hercegovinai Tudományos és Művészeti Akadémia tegnap dísztagjá­vá avatta Tito elnököt. Az ünnepség a szerajevói Đuro Đaković Munkásegye­tem zsúfolásig megtelt nagy­termében volt. Az akadémia díszülésén többek között meg­jelent Milentije Popovic, a Szövetségi Szkupstina elnöke, Veljko Mijatoviic, a Szocialista Szövetség Szövetségi Választ­mányának elnöke, Cvijetin Mijatovic és Nijaz Dizdare­­vić, a JKSZ Elnöksége Vég­rehajtó Irodájának tagjai, Rodoljub Colakovic, Duro Pucar és Rato Duganjic, a Szövetség Tanácsának tagjai, Velibor Gligoric, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke, és sok más ismert közéleti személyiség. Tito elnököt dr. Branislav Đurđev, a Bosznia-hercego­vinai Tudományos és Művé­szeti Akadémia elnöke kö­szöntötte. Beszéde után át­adta Titónak a dísztaggá való kinevezéséről szóló okmányt. Válaszában Tito elnök a kö­vetkezőket mondta: Elvtársnők és elvtársak! Szívből köszönöm a nagy elismerést, amelyben Bosz­nia-Hercegovina Tudomá­nyos és Művészeti Akadé­miája részesített, azzal, hogy megválasztott tiszteletbeli tagjává. Számomra rendkívül nagy jelentőségű megtiszteltetés, mert újabb kori, éspedig Bosznai-Hercegovina terüle­tén létesült tudományos in­tézmény részesített benne. E köztársaság népének viharos és szenvedéssel teli történel­me van. Évszázadokon át Minden egyes alkalommal nyomatékosan hangsúlyoz­zuk, hogy a szocializmusban az embernek — a termelő és alkotó embernek — kell az első helyen állnia, tekin­tet nélkül nemzetiségére. A szocializmus egyben a sze­mélyiség szociális és nemzeti felszabadulásának történel­mi folyamata is, s azt fogja eredményezni, hogy az em­ber valóban ura lesz életé­nek és munkájának, hogy ezáltal sokrétűen fejleszthes­se alkotóerejét Minthogy a szocializmus­ban az embernek kell elfog­lalnia a központi helyet ez­úttal a munkásönigazgatás egyes kérdéseiről szeretnék szólni. A történelem — főképp az újatok kori történelem — fo­lyamán igen sok elképzelés volt az ember felszabadításá­ról, a humanizmusról, az em­beri boldogságról. A valódi humanizmus lényegére és konkrét megvalósításának le­hetőségeire azonban csak Marx világított rá. Történel­mi érdeme mindenekelőtt az, hogy a társadalom fejlődésé­nek törvényeit felfedve rá­mutatott arra, hogy a valódi humanizmus megvalósításá­nak lehetősége a munka fel­szabadításában van, s ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a folyamat történelmi szubjektuma a munkásosz­tály. Ezért is vélte azt, hogy a munkásosztály forradalmi nem adattak meg neki a fel­tételek normális fejlődésére. Csak a jugoszláv szocialista közösségben nyílt lehetőség létrehozni ezt a magas rangú tudományos intézményt, amelynek oly nagy feladatai vannak a tudomány és a kultúra fejlesztésében és ter­jesztésében. Különösen ki­magasló szerep hárul rá a Bosznia-Hercegovinában la­kó szerbek, horvátok és mu­zulmánok valamint a szocia­lista Jugoszlávia minden né­pe és nemzetisége legértéke­sebb vívmányának, a testvé­riségnek és egységnek ter­jesztésében és erősítésében. Közösségünk létrehozásának kezdete óta szüntelenül azt hangsúlyozzuk, hogy sem vallási sem nemzeti különb­ségek nem támaszthatnak akadályt a dolgozók egysége és a szocializmust építő közös erőfeszítése szempontjából. Ezért a nemzeti vagy vallási türelmetlenség bármilyen formájú szítását vagy a so­vinizmus élesztgetését ma is erélyesen, csírájában el kell fojtani. Bosznia-Hercegovina dol­gozói nagy sikereket értek el a gazdaságban az egész­ségügyben, a közoktatásban, a tudományban és kultúrá­ban, különösen pedig az ön­igazgatáson alapuló szocia­lista társadalmi viszonyok fejlesztésében. Sikereiknek mindnyájan szívből örülünk, mert a szocializmus építése a társadalmi és a munkásön­igazgatás állandó erősítésével egyetemben minden népünk és nemzetiségünk közös ér­deke és célja, tevékenysége az egyetlen lehetőség arra, hogy a mun­kásosztály önmaga felszaba­dításával egyben minden embert is felszabadítson az osztály nélküli kommunista közösség felé vezető úton. Marxnak e gondolata volt és marad legfőbb eszmei ve­zérfonalunk. Munkásmozgalmunkat, s az élén álló Jugoszláv Kommu­nista Pártot mélységes hu­manizmus hatotta át mind a háború előtt, mind a forra­dalomban, mind az ország­építésben. E humanizmus megnyilvánult mind kitűzött céljainkban, mind harcunk­nak és az új társadalom meg­teremtésének módszereiben. Minthogy legnagyobb gon­dunk az ember, már a felsza­badító harcban olyan határo­zatokat hoztunk és olyan módszereket alkalmaztunk, amelyek a klasszikus kato­nai doktrínák szempontjából teljesen elfogadhatatlanok. A legvéresebb offenzívák ide­jén is a sebesültek megmen­téséért való harcot részesí­tettük előnyben. A felszabadított ember új helyzetének elképzelésével döntöttük meg a régi társa­dalmi rendet és építettük ki az új szocialista társadalmi berendezést. Szocialista or­szágépítésünk egyik fő jel­lemvonása éppen az volt, hogy mentesek voltunk a dogmatiizmustól, s nem en­gedtük meg, hogy az elénk tornyosuló akadályok meg­zavarják jövőbe vetett te­kintetünket, megingassák a munkásosztály alkotó erejé­be vetett bizalmunkat. A legnehezebb körülmé­nyek között — amikor a ránk maradt fejletlenség és szegény anya­g­i bázis mellett még gazdasági zárlat is ne­hezedett ránk, és független­ségünk veszélyben forgott — új társadalmi viszonyokat kezdtünk építeni, olyasmit, amire akkor még nem volt példa a világ társadalmi rendszereiben. Törvényt hoz­tunk arról, hogy a vállalato­kat átadjuk igazgatásra a dolgozóknak. Sokan nem hittek, sokan kételkedtek e rendszer lét­­jogosultságában. Külföldön azt beszélték, sőt még ma is azt állítják, hogy ez egy bu­kásra ítélt kísérlet. Részünk­re azonban persze nem kí­sérlet volt, hanem bátor el­határozás, hogy rendkívül súlyos körülményeink ellené­re is a való életben alkalmaz­zuk Marx, Engels és Lenin eszméjét a munkásosztály történelmi feladatáról, hely­zetéről és jogairól. Átfűtött bennünket a dolgozókba ve­tett hitünk és a meggyőződé­sünk, hogy csak annak a tár­sadalmi rendnek van jövője, amely a munka és az ember teljes felszabadulását ered­ményezi. A világ iparilag fejlett ré­sze, főképp az utóbbi két év­tizedben nagy anyagi fejlő­désen ment át, s ennek alap­ján lényegesen emelkedett a dolgozók életszínvonala. De ott a dolgozók még mindig nem ura munkájának, sze­mélyisége még mindig nem érvényesülhet teljes egészé­ben. A dolgozó természetesen nem pusztán anyagi életszín­vonalának javítására törek­szik, s nem elégedhet meg pusztán ezzel. Nem akar erejének puszta értékesítője lenni, hanem tényleges fel­szabadulására törekszik. De mivel a jelenlegi rendszerek erre nem adnak módot, sem távlatot nem nyitnak előt­te, a társadalmi viszonyok ezekben a rendszerekben mélységes válságba jutottak. A dolgozók igazi felszaba­dulása előtt a munkásön­igazgatás nyit távlatot. A legnehezebb időszakon túl vagyunk Elvtársaim! Amikor tizenkilenc évvel ezelőtt azt fontolgattuk, hogyan biztosítsuk, hogy az ember, a dolgozó legyen a termelés és az elosztás szubjektuma, megszűnjön a kizsákmányolás tárgyává lenni és öntudatos termelővé lépjen elő, valamint csak­ugyan maga rendelkezzen munkájának gyümölcsével, arra a megáll­apításra jutot­tunk, hogy е,те csak egy mód van: a munkásönigaz­gatás. Persze azt is tudtuk, hogy ez az út nem lesz könnyű, hanem nagyon ne­héz, és igen sok időbe telik, amíg a dolgozók csakugyan úrrá lesznek a igazgatás bo­nyolult technikáján, és a szó szoros értelmében önigazga­tókká­ válnak. Ma már megállapíthatjuk, hogy a legnehezebb idő­szakon túl vagyunk, és a szocialista öntudat hatotta át a dolgozók, a közvetlen ter­melők túlnyomó többségét. Azzal, hogy közreműködtek az önigazgatási szervekben, milliók és milliók nyertek képesítést arra, hogy irá­nyítsák a termelést és köz­reműködjenek az összes tár­sadalmi ügyekben, önigaz­gatásunk a sok-sok nehéz­ség ellenére is kiállta a pró­bát. Nem állítom, hogy a dolgozók egy részében nincs fogyatékosság vagy hite, és hogy a munkáskörnyezetek­ben teljes csatát nyert a szocialista öntudat. De ez nem lényeges, mert a dolgo­zók túlnyomó többsége még­is az önigazgatásban látja legnagyobb vívmányát. Még­sem téveszthetjük szem elől azokat a nehézségeket, ame­lyek gátolják az önigazgatás gyorsabb és normálisabb fej­lődését. Még mindig vannak ugyanis, akik megkísérlik ócsárolni és háttérbe szorí­tani az önigazgatást. Erről nem szabad megfeledkez­nünk, hanem idejekorán és erélyesen szembe kell szegül­nünk minden ilyen jelenség­gel. Most, amikor már szemmel látható, hogy milyen hatal­mas eredményeket hozott a munkásönigazgatás, amikor az önigazgatás szükségessé­gét nemcseik a munkásosz­tály ismerte fel, hanem sok ország, főképp szocialista fejlődésre törekvő ország vezetői is, nálunk mégis vannak, akik szeretnék fel­számolni a munkásönigazga­­tást. Kik ezek és mit akarnak valójában? Elsősorban bürokraták és technokraták, akik ismét bérmunkássá akarják alakí­tani a termelőket, hogy sor­sukról kisebb csoportok döntsenek. Ilyenképpen mind nagyobb rés támadna a ter­melők és az értelmiségiek (Folytatása az 5. oldalon) Szarajevó, november 30. Bosznia-Hercegovina fő­városának polgárai számá­ra valóban szép volt a köz­társaság napja. Az ünnep régigején — kétnapos hiva­talos látogatásra — külön­­vonattal megérkezett Tito köztársasági elnö­k, délelőtt 11 óraikor megnyitották a Skenderija nevű pompás kulturális, üzleti és sport­központot, este pedig meg­tartották Veljko Butajáé Ne­retvai csata című filmjének ősbemutatóját. A bemutató este néhány perccel hat óra után kezdő­dött. Tito e­lnök, felesége és még sok társadalmi-politikai személyiség és diplomata, jó néhány neves színész és mintegy 2500 vendég jelen­létében. A pengetés közben, majd a film végén felcsat­tanó taps azt bizonyította, hogy ez az erőteljes hábo­rús film — amelynek a rendező szerint háborúell­e­­nes üzenete van — teljes si­kert aratott. Csaknem három és fél órán át robbannak a bom­bák, dörögnek az ágyúk és kattognak a gépfegyverek, nagy ütemben váltja egy­mást könny és szerelem, szenvedés és remény. És megrázóan tanúskodik ez a film a jugoszláv nép felsza­badító háborújáról, a leg­nagyobb megpróbáltatások idején tanúsított nagy-nagy emberségéről , hiszen éppen a neretvani csatában több mint 20 OOO partizán har­colt, négyezer betegért és sebesültért, és a csata so­rán többen estek el vagy sebesül­tek meg, mint amennyi beteg és sebesült a hadművelet kezdetén volt. A bemutatót szebbé tet­te, hogy a szereplők többsé­ge is megjelent, a többi kö­zött Orson Welles, Sylva Koscina, Yul Brynner, Szergej Bondarcsuk, Hardy Krüger, Miljena Dnavić, Spe­­la Rozin, Ljubiša Samar­­džić és Bata Živojinović. Az előadás után Tito el­nök az újonnan megnyílt Ifjúsági Otthonban találko­zott Veljko Bulajić rende­zővel, a hazai és külföldi színészekkel, és több órás beszélgetést folytatott velük. A sajtónak adott nyilat­kozatában Tito elnök a többi között kijelentette: " A neretvai csata, ame­lyet ez a film bemutat, a legnagyobb haditettek egyi­ke volt a négyéves felszaba­dító hátorútban. Ez­ért is gondoltuk, hogy okvetlenül meg kell örökíteni. Hiszen az emberek felejtenek, so­rban pedig egyszerűen nem tudják elképzelni, hogyan tudtunk Hitler balkáni fel­legvárában szabad területe­ket teremteni, s hogyan tudtunk egyenrangúan har­­calni az összehas­onlíth­ata­t­­lanul jobban felszerelt és számbelileg is fölényben levő ellenséggel. — Úgy gondolom, hogy a Neretvai csata nagy film, s hogy ez egész világinak szemléltetően be fogja mu­tatni népfelszabadító hábo­rúnk lényegét. Egyszóval, nagyon meg vagyok eléged­ve ezzel a filmmel. Gratu­lálok a készítőinek, s min­denekelőtt a színészeiknek, akik beleélték magukat e nagy csata drámai pillana­taiba, s elég híven vissza­adták a történteket. A beszélgetés során a fo­tóriporterek díszes fény­képalbummal ajándékozták mag Titót, Veljlko Butájáé pedig átadta neki a neretvai csatára vonatkozó doku­mentumok gyűjteményét. PILCZ Nándor Legnagyobb gondunk az ember Nagy film a Neretvai csata Tito köztársasági elnök jelenlétében megtartot­ták Balajlé legújabb művének ősbemutatóját . Színpompás ünnepség Szarajevóban a köztársa­ság napján kiküldött munkatársunk telefonjelentése Szombaton, november 29-én este a szarajevói Steenderijában megtartották a Ne­retvai csata című film ősbemutatóját. A film végén Tito elnök és felesége nagy tetszését fejezte ki (Bora Vojnovic felvétele)

Next