Magyar Szó, 1970. január (27. évfolyam, 1-29. szám)

1970-01-14 / 12. szám

W' Trockista szervezetet lepleztek le Csehszlovákiában A csehszlovák belügymi­nisztérium jelentést adott ki, amely szerint egy államel­lenes szervezetet lepleztek le, amely féjtezte a konszoli­dációs folyamatokat, és po­litikai válságot szított az or­szágban. A belügyminiszté­rium vizsgálatot rendelt el. A közlemény megálla­pítja, hogy a szervezet tag­jai röpiratokat adtak ki, amelyekben a kormány megdöntésére, a csehszlovák párt- és közélet vezetőinek megbuktatására szólították fel a népet. Alapszervezete­ket akartak létesíteni az egész ország területén, ame­lyek a trockizmus elvei sze­rint működtek volna. A bel­ügyminisztérium közleménye szerint a szervezet tagjai kapcsolatot tartottak fenn a külfölddel. Külföldről támo­gatták és irányították őket. A hatóságok rengeteg röp­­iratot, kézi nyomdát és más sokszorosító eszközöket fog­laltak le. A belügyminisztérium be­jelentette, hogy a vizsgálat megindult, és hogy a közel­jövőben részleteket is nyil­vánosságra hoznak az állam­ellenes szervezetről. 2. oldal Új mozgalom Kínában Az osztályellenség szabotálja Mao Cetung irányvonalát — írja a Renmin Ribao Pekingiből jelenti a Tanjug.­­ Kínában a gazdasági élet fellendítése érdekében „Termelj többet, gyorsabban és gazdaságosabban!” jel­szóval újabb mozgalmat indítottak. Az újságokban szá­mos cikk jelent meg a mozgalommal kapcsolatban, amelyben többek között megállapítják, hogy a gazdasági életben is osztályharc folyik, a szocialista erők vív­ják harcukat az osztályellenség ellen. A Renmin Ribao arról ír, hogy „egyes elvtársak” nyil­vánvalóan nem értik meg teljes mértékben a gazdasá­gi élet terén folyó osztály­harcot. Az újság szerint az osztályellenség többfélekép­pen tevékenykedik. Egyes üzemekben például szemér­metlenül tékozolják az álla­mi vagyont, de nem azért, hogy meggazdagodjanak, ha­nem hogy aláássák a szocia­lista gazdaságot. Az oszt­­k­­ellenség szabotálja Mao Ce­tung irányvonalát, amelynek célja a gazdasági termelés fellendítése háború vagy természeti csapások alkal­mára. A kínai újság az osztály­harc fokozására szólítja fel olvasóit, és hangoztatja, hogy a küzdelem megtisztítja a gazdasági életet és a gazda­sági rendszert. Arra figyel­meztet, hogy a harc nem­csak gazdasági, hanem első­sorban politikai jellegű, cél­ja megdönteni azt a burzsoá felfogást, hogy a pénz min­denható. Az újság szerint ezt a harcot mindenütt a helyi körülményekhez kell idomí­tani, hogy a legnagyobb mértékben hozzájárulhasson a tömegek forradalmi moz­gósításához. Eltemették Beljajev űrhajóst Moszkvában kedden elte­mették Ravel Beljajev űrha­jóst, aki szombaton halt meg 44 éves korában — jeleníti a TASZSZ. A moszkvaiak ez­rei búcsúztatták a Szovjet­unió hőse címet viselő űr­hajóst, aki 14­67. márciusá­ban a Voszhod—2 parancs­noka volt. Ebből az űrhajó­ból lépett ki Leonov űrhajós elsőként az űrbe, hogy vi­lágűrt sétát tegyen. Nem változik a rubel árfolyama Moszkvából jelenti a Tan­jug. -Leonyid Zamjatin, a szov­jet kormány képviselője, kedden erélyesen cáfolta azokat a nyugatia híresztelé­seket, hogy a Szovjetunióban megváltoztatják a rubel ár­folyamát. Egyes hírügynökségek már tavaly, az év végén azt je­lentették, hogy a Szovjet­unió leértékeli pénzét, de csak a belföldi és a KGST-n belüli forgalomban. Akkori­ban a Moszkovszkaja Prav­da című újság cáfolta meg a hírt. Az utóbbi időben azonban ismét olyan infor­mációk láttak napvilágot hogy a szovjet rubelt 50 szá­zalékkal devalválják. TÁVIRATI JESENTFIEW DELHI. — Ne Vin tábor­nok, a burmai forradalmi tanács elnöke január 15-én Indiába látogat. (Reuter) STOCKHOLM. — A svéd költségvetést idén 45,5 mil­liárd koronára tervezték, ami 8,3 százalékkal több a tavalyinál. Svédország az idén 26 százalékkal növeli a fejlődőfélben levő országok­nak nyújtott támogatást. (Tanjug) DELHI. — Indaira Gandhi indiai miniszterelnök elfo­gadta Hasszán El Raikr meg­hívását, hogy látogasson Irakba. (PTI) LUSAKA. — Zambia, Tan­zánia, Gabon és Elefánt­csontpart felszólította a la­­gosi kormányt, hogy kímélje meg a biafrai milliók éle­tét. (AFP) TRIPOLI. — Jemen és Szomália elhatározta, hogy na­gyköveti szinten diplomá­ciai kapcsolatot létesít Líbi­ával. (AFP) SZÓFIA. — Joseph Luns holland külügyminiszter Ivan Basev meghívására január 18-ától 22-éig hivatalos láto­gatást tesz Bulgáriában. (Tanjug) KAIRO. — Az egyiptomi kormány szóvivője bejelen­tette, hogy azok a szovjet mérnökök, akik részt vettek az új asszuáni gát építésé­ben, újabb öt gátat építenek a Nílus folyón. (МША) Január végén összeül a CSKP Központi Bizottsága Gazdasági kérdések a napirenden Prágából jelenti az AFP. Január 28-ára összehívták a Csehszlovák KP Központi Bizottságát. Az ülésen első­sorban gazdasági kérdések­ről tárgyalnak, de megvitat­ják a párttagsági igazolvá­nyok becserélésének kérdé­sét is. Az igazolványcseré­­ről Gustav Husák főtitkár is beszélt, a szeptember 25-i központi bizottsági plénu­mán. A tervek szerint a Köz­ponti Bizottság két vagy három napig ülésezik. é (1) Brazília ottawai nagykövetségének egyik tagja magánbeszélgetésben elmondta Per­­sonnak, hogy kormánya Kanadában 12 De- Haviland-Caribou típusú repülőgépet vá­sárolt. A gépeket Torontóban napalmbom­bákkal látták el. Hírek szerint hadjáratot indítottak az indiánok ellen és — mint ahogy a nagykövetség tisztviselője mond­ta — „a napalmot tartották a legalkalma­sabbnak az indiánok elleni hadjáratban”. Svédországban nagy volt a felháborodás, a tüntetések során követték egymást. A tiltakozás világ­visszhangra talált. Stock­holmban az elmúlt hónapokban heves tün­tetéseket rendeztek a diákok, az emberi jogok svéd bizottsága táviratban köve­telte a brazil kormánytól, hogy egy nem­zetközi szerv vizsgálja ki, mennyire helyt­állóak az indiánok tömegmészárlásáról ke­ringő hírek. Göttingenben 2200 tudós gyűlt össze a Német Szövetségi Köztársaságból, Svájcból és Ausztriából, hogy megvitassa az esetet. Követelték, hogy a brazil kormány szava­tolja az indiánoknak az emberi jogokat és büntesse meg a tetteseket. A Nemzet­közi Vöröskereszt vezetősége közölte, hogy az indián-kérdést alaposan megvitatja a brazil kormánnyal. Brazília bonni nagykövetsége cáfolta a svéd újságírók állításait és igyekezett ele­jét venni a tiltakozási hullám terjedésé­nek. A követség közleményt adott ki, amely szerint a brazil kormány már két évvel ezelőtt eljárást indított a bűnösök ellen. Valójában azonban egyetlen indián­gyilkost sem állítottak még bíróság elé. A közleménynek csak az a része igaz, hogy a brazil kormány 1968 márciusában nyomozást rendelt el „egyes személyek” ellen, akik abba a gyanúba keveredtek, hogy részt vettek több ezer indián lemé­szárlásában. A helyzet tragikuma: azon hatóságok tisztviselőit vádolták az indiánok meggyilkolásával, amelyeknek feladata védelmezni az indiánokat, nevezetesen az indiánvédelmi szolgálat tagjait. A brazil belügyminisztérium terjedelmes vádiratban ismertette a szolgálat tagjai­nak bűntetteit. Azzal vádolta őket, hogy rovarirtó vegyszerekkel és más mérgező anyagokkal egész törzseket pusztítottak el. A tettesek azzal védekeztek, hogy rovarirtó szereket fecskendeztek ugyan az őserdő fölött, de eszük ágában sem volt embe­reket ölni. Kiderült azonban, hogy az in­diánvédő szolgálat funkcionáriusai a ki­irtott törzsek földjét magánvállalatoknak adták el, és a bevételt egymás között osz­tották el. Luíz Vinhas Neves volt repülő­őrnagy, a szolgálat vezetője 300 000 dollárt vágott zsebre. Megállapították továbbá, hogy a szol­gálat minden negyedik tisztviselője visz­­szaélt helyzetével, zsarolta az indiánokat és részt vett meggyilkolásukban. A szer­vezet sok magas tisztséget betöltő tagját letartóztatták, mert tétlenül nézték, hogy a nagybirtokosok bérencei halomra ölik a védtelen indiánokat, csak hogy még na­gyobb földterületekhez jussanak. A Le Monde című francia újság egyik számában azt írta, hogy az ültetvényesek és bányatulajdonosok módszerei az egy­kori rabszolgakereskedők embertelen cse­lekedeteire emlékeztetnek. A Le Figaro szerint a tettesek kétszeres gyilkosok: meg­ölték az indiánokat és a humanizmus esz­méjét, nem beszélve arról, hogy lábbal tiporták az emberi jogokat, és tetteikkel kerékkötőivé váltak az ország fejlődésé­nek. A baj csak az, hogy — mint már any­­nyiszor — fokozatosan elcsendesedtek a fölháborodás hullámait. A brazil katonai kormány — választási hadjáratát akkori­ban A szociális humanizmusért! jelszóval folytatta — többször is hangsúlyozta, hogy szigorúan megbüntetik a tetteseket, mind­máig azonban nem érkeztek hírek arról, hogy bírósági tárgyalás kezdődött a tö­megmészárlás ügyében. Sőt, ellenkezőleg: a belügyminisztérium vádirata időközben megváltozott: néhány embert a hivatalos hatalommal való visszaélés miatt állítottak bíróság elé, holott tudták róluk, hogy gyil­kosok. A brazíliai közvélemény sem tiltakozik már olyan hevesen, mint korábban, hiszen Costa e Silva köztársasági elnököt azóta leváltották és a decemberben uralomra került katonai triumvirátus megtiltotta az újságoknak, hogy az ország békéjét zavaró problémákat boncolgassanak. A rendelke­zés még ma is érvényben van. Norman Lewis brit újságíró, a The Sun­day Times című hetilap munkatársa, a tö­megmészárlásról keringő híreket kivizsgá­landó Brazíliába utazott és ottani élmé­nyeiről a többi között ezt mondta: — Sen­ki sem tudja pontosan, hány indiánt öltek meg és mennyi maradt életben. Sok tör­zset kiirtottak, és ami a legfájóbb, az in­diánok védelmére alakult szolgálat tagjai irányították az esztelen tömegmészárlást. (Folytatjuk) Ш PUSZTULÁSRA VÁRVA I Í|g TÖMBOMÉSZ/IRLX5 a BRAZÍLIAI IRIDIANOK­ KÖZÜK A svéd emberbarát szervezetek szakemberei és az újságírók a közelmúlt­ban meglepték a világot a brazíliai őserdőkben szerzett tapasztalataikkal. A köz­vélemény megdöbbent és felháborodott: tudomást szerzett évszázadunk egyik legnagyobb bűntényéről, az indiánok tízezreinek kegyetlen legyilkolásáról. „A brazíliai őserdőkben ugyanaz történik, mint az európai országokban a második világháború alatt: ezrével pusztítják az embereket. Akkoriban hatmillió zsidó esett az embertelenség áldozatául, Brazíliában eddig talán ugyanannyi in­diánt öltek meg” — írta Torgny Anderberg tévé­riporter. Lars Persson újságíró hozzáfűzte: „Latin-Amerika egyes országaiban megindult egy folyamat, amelynek következtében — ha nem akadályozzuk meg — kipusztul az indián lakosság.” . MAGYAR SZÓ Szerda, 1970. jan. 14. Folytatódnak a szovjet—kínai tárgyalások Moszkva reméli, hogy Peking is javítani kívánja a kapcsolatokat Moszkvából jelenti a Tanjug. Kedden első ízben lentették be hivatalosan, hogy Pekingben folytatják a szovjet—kínai megbeszé­léseket a határkérdésekről és más problémákról. Va­­szilij Kuznyecov, szovjet helyettes külügyminiszter, a szovjet delegáció vezetője, már korábban elutazott a kínai fővárosba, de csak most jelentették be hivata­losan, hogy a tárgyalások megkezdődtek. Leonyid Zamjatin, a szovjet kormány szóvivője, sajtóértekezleten jelentette be a hírt. Nem közölte, hogy a megbeszélések mikor kez­dődtek. Szavai szerint még korai következtetéseket le­vonni Vaszilij Kuznyecov küldetésének kilátásairól. A szovjet kormány szó­vivője a szovjet-kínai vi­szonnyal kapcsolatban emlé­keztetett rá, hogy a feszült­ségért a pekingi vezetőség a felelős. Szerinte szovjet részről jóindulatban nincs hiány, és remélik, hogy a másik fél is a kapcsolatok javulását óhajtja. A szóvivő az újságírók kérdésére válaszolva elmon­dotta, hogy Matroszov tá­bornok, a szovjet küldöttség tagja, betegsége miatt nem utazhatott el Pekingbe. He­lyette új tagot jelöltek a de­legációba. Tanácskozás az európai biztonsági értekezlet összehívásáról A szovjet kormány kép­viselője bejelentette, hogy tárgyalások folynak az eu­rópai biztonsági értekezlet időpontjának és helyének megállapításáról, és arról, hogy kik vegyenek részt raj­ta. A Varsói Szerződés tag­államainak javaslata szerint a konferenciát az idén, az év első felében kell megtar­tani. A tagállamok azonban rugalmas álláspontra he­lyezkedtek, és hajlandók más javaslatot is elfogadni a tárgyalások sikere érdeké­ben. Zamjatin elmondotta, hogy a Szovjetunió hajlan­dó két vagy több oldali tár­gyalásokat kezdeni az ügy­ben más kormányokkal. A szóvivő elmondotta, hogy a Szovjetunió kedve­zőnek tartja, hogy az Egye­sült Államok részt vesz az európai biztonsági értekez­let munkájában. A szovjet kormány azonban ellenzi, hogy a konferenciát az At­lanti Szövetség és a Varsói Szerződés közötti tárgyalá­sokká korlátozzák. Szovjet vélemény szerint az értekez­letnek általános európai jellegűnek kell lennie, hogy azok az országok is szerep­hez jussanak, amelyek nem tagjai a két katonai csoport­nak. Jugoszláv légi kalóz! A Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet újság az AP hírügynökség je­lentése alapján megírta, hogy a floridai Jackson­­ville-ben meghiúsították a Delta Airline légiforgal­mi vállalat DC—9 típusú utasszállító gépének elrab­lását. Mielőtt a gép Jackson­­ville-ben leszállt volna, egy utas a légikisasszony­hoz lépett, tört szegezett a torkának, és követelte, hogy a repülőgép Svájc fe­lé folytassa útját. A pilóta meggyőzte a légi kalózt, hogy előbb le kell szállniuk üzemanyag-felvétel céljá­ból. Amikor a gép nagy zökkenéssel földet ért, a légi kalóz elvesztette egyen­súlyát és a padlóra zuhant. Azonnal lefegyverezték. Kiderült, hogy jugoszláv útlevele van, Anton Fu­­njeknek hívják, 41 éves. Neve nem ismeretlen az amerikai rendőrség előtt. Májusban azzal a váddal tartóztatták le, hogy me­rényletet akart elkövetni Nixon elnök ellen. Agnew Ausztráliába érkezett Az USA alelnökét tüntetők várták Canberrában Canberrából AP, jelenti be Spiro Agnew amerikai ül­és,nök kedden reggel megér­kezett Canberrába és ezzel megkeddte ausztráliai látoga­tását. Az amerikai alelnököt vietnami zászlókat lengető tüntetők fogadták. A felvo­nulók transzparenseket vit­tek, amelyeken ez állt „Volt My Laliban?” A rendőrség öt tüntetőt, köztük egy leányt letartóz­tatott Spiro Agnew ma John Gorton ausztráliai miniszter­elnök kíséretében a parla­ment épületébe megy és be­szédet mond. Valószínű, hogy a parlament előtti tün­tetők fogadják a két állam­férfit. Az amerikai alelnök ázsiai körútja során eddig tíz or­szágban járt. Robbanás egy új-zélandi szállodában A Reuter értesülései sze­rint az új-zélandi Oakland­­ban kedden hatalmas rob­banás rázta meg az Inter­kontinental szállót, amelyben Spiro Agnew amerikai al­elnök száll majd meg a na­pokban esedékes új-zélandi látogatása során. A rendőrségnek még nem sikerült elfognia a merény­let elkövetőit. Hírek szerint Oakland­ban egy röpiirat jár kézről kézre, amelyet egy magát forradalminak nevező szervezet vezetősége írt alá. A röpirat bűntelyességgel vá­dolja az új-zélandi kormányt a vietnami háborúban elkö­vetett gaztettekért. A röpirat írói figyelmez­tetik az új-zélandi kormányt, valamint Nixont és Agnew-t, hogy az imperializmus soha­sem lel támaszra Új-Zélamd­­ban.

Next