Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)

1970-03-26 / 83. szám

10. oldal Luxuskocsis eladósodott kereskedők, pedagógusok Tartományi szinten kell rendezni a középiskolák helyzetét • Mitrovicai vélemények a közoktatás pénzeléséről A közoktatás és a nevelés pénzeléséről, valamint az is­kolafenntartó közösségekről szóló tartományi törvényter­vezet közvitája során teg­nap a városi népkönyvtár ol­vasótermében a mitrovicaiak is kifejtették véleményüket. A vitát Ljubomir SIMUN­­DJA, a községi szkupstina alelnöke vezette, a tanintéz­mények, a gazdasági válla­latok, társadalmi szolgálatok és az iskolafenntartó közös­ség képviselőinek részvéte­lével. Edo Ljubibraticnak, a Tar­tományi Iskolafenntartó Kö­zösség titkárának a beveze­tője után több mint tíz mit­­rovicai és Mitrovica környé­ki képviselő kért szót. Leg­többet az oktatás árával s annak megállapításával fog­lalkoztak a felszólalók, majd pedig az oktatás egységes fel­tételeinek a szavatolásával, a középiskolák helyzetének és az iskolapolitika tartomá­nyi szintű rendezésével. Többen rámutattak, hogy akárcsak a gazdasági válla­latok együttműködésében, a közoktatás területén is bát­rabban túl kell lépni a köz­ségi határokat, sőt olykor a tartomány határait is. Ilyen értelemben elsősorban az általános iskoláztatás egysé­gességének fontosságáról be­széltek (egységes célkitűzés, egységes pénzelés, egységes megvalósítási feltétel), s ar­ról, hogy a középiskoláknak a társadalom igényeinek megfelelő, ésszerű hálózatát csakis­­tartományi szinten és széles körű összefogással le­het kiépíteni. A mitrovicaiak például sa­ját községük területén kép­telenek a középfokú oktatás valamennyi kérdésével meg­birkózni. Pedig Mitrovicán máris több mint kétmilliárd dinárt fordítanak az okta­tásra. — Ha a helyzeten, az oktatás színvonalán, az is­kolák felszereltségén javíta­ni akarunk — mondta az egyik felszólaló —, akkor vagy tartományi póteszkö­zökre van szükségünk, vagy pedig jobban meg kell adóz­tatni a kereskedelmet. Mert Mitrovicán mindinkább sze­met szúr, hogy a kereske­dők egyre-másra luxuskocsi­kat vásárolnak, a pedagógu­sok meg szűkösen, szerényen élnek, eladósodnak. De más területeken is aránytalanság mutatkozik. Nem ritka ugyan­is az olyan gazdasági válla­lat, ahol a gépíróknak és a takarítóknak nagyobb jöve­delmük van, mint a neve­lőknek. A nyilvános vitán sok szó esett az önigazgatói alapon nyugvó társadalmi megbe­szélésről, a szolidaritásról és a más községekhez tartozó gyerekek iskoláztatásáról. Itt azonban merőben eltértek a vélemények. Főképp abban, hogy a kisebb községek te­rületéről származó diákok is­koláztatásakor a nagyobb községek dotálják-e a fej­letlenebb községeket, vagy pedig fordítva, a kisebb köz­­ségek adják a nagyobb köz­ségeknek a szakembereket. Az összejövetelen az a vé­lemény is elhangzott, hogy az általános iskolák eseté­ben, akárcsak a Jugoszláv Néphadseregben, okvetlenül egységes szintre kell emel­ni az oktatást. Mások vi­szont, mint például Edo Lju­­bibratié is, azon a nézeten voltak, hogyha az oktatási feltételek országos szintű ni­­vellálására nincs is mód, leg­alább egy-egy község vagy több község területén kell ezt megtenni. Póteszközeivel sokat segíthet ebben a Tar-­­tományi Iskolafenntartó Kö­zösség is, bár nyilvánvaló, hogy nem lehet csupán tőle­ várni a megoldást. Visszakanyarodva a kö- s­zépiskolák helyzetére és há­lózatára, különösképp pedig az azonos arculatú középisz­­kolák társulására, az a meg­állapítás is elhangzott Mit­­­­rovicán, hogy a tartományi szkupstina bátrabban kezde­ményezhetné az integrációs folyamatokat. Sz. I. Az­­ÉÍKULOSI Hifi A Művelődési Tanács bizottsági ülése napi ülésén az internátusok helyzetéről, valamint a kö­­­­zépiskolák első osztályába és­­ az egyetemre való beiratko­zásról tárgyaltak. Megállapították, hogy 1965-ben 33, tavaly pedig mindössze 24 internátus volt a tartományban. A diákott­honok számának csökkené­sét azzal magyarázzák, hogy az autóbuszforgalom növe­kedésével párhuzamosan megcsappant az érdeklődés az internátusok iránt. De ez valószínűleg csak az egyik ok, a másik nyilván az, hogy az internátusokban az ellá­tás évről évre drágább. A kiadások legnagyobb részét a diákok által befizetett összegből fedezik, mert az­­ iskolafenntartó közösségek csupán a nevelőket és a sze­mélyzetet fizetik. A középiskolás diákok 34 százaléka naponta utazik, s ez tanulási és nevelési szem­pontból egyaránt hátrányo­san hat, a községek mégsem érdeklődnek eléggé az in­ternátusok iránt. A rende­zetlen anyagi helyzet nem­csak a diákotthonok számá­nak csökkenésére hatott, hanem a meglevők munká­ját is megnehezíti, mert nem felelnek meg minden esetben rendeltetésüknek, a modernizálásukra pedig nincs pénz. Ezért a vitázók a meglevő internátusok anyagi helyzetének javítá­sát tartják a legfontosabb feladatnak. Úgy vélik, hogy az iskolahálózat ésszerűsí­tése kereteiben az iskola­­fenntartó közösségek támo­gatásával kellene rendezni az internátusok zilált anyagi helyzetét. A középiskolákba és az egyetemre való beiratkozás­ról vitázva megállapítot­ták, hogy a pályaválasztás még mindig véletlenszerű, s összhangot kell keresni az egyéni kívánalmak és a gaz­daság szükséglete között. Több gondot kell fordítani a szakmunkásképző iskolák­ra, a problémáit nem a he­lyi érdekek, hanem a ter­melési elvek alapján kell megoldani. Nagyobb fi­gyelmet kell szentelni a nemzetiségi iskoláknak is, mert az általános iskolai végzettségűeknek nem ele­gendő hányada folytatja ta­nulmányait. Ezért bővíteni kell a nemzetiségi iskola­­hálózatot, különösen a szak­iskolák támogatása fontos feladat. A Tartományi Képviselő­ház Közoktatási-Művelődési Tanácsa Közoktatási és Test­­nevelési Bizottságának teg­ Megalakult Pancsován a ШУЕ tizedik fiókszervezete A múlt héten megalakult Pancsován a JMNYE tizedik fiókszervezete. A kezdemé­nyező bizottság nevében Kun Szabó Júlia bevezetőjében feltérképezte az anyanyelvi műveltség helyzetét és a te­endőket. Külön hangsúlyoz­ta, hogy a fiókszervezetnek ezen a vidéken többet kell majd foglalkoznia az ifjúság­gal, a fiatalok anyanyelvi művelésével. A vendéglátó pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagytermében mintegy negyvenen jelentek meg Pancso­váról, Sándor­­egyházáról (Ivanovóról), Voj­­lovicáról és néhány érdeklő­dő Alibunárról meg Kovin­­ból. A részvevők összetétele döntötte el tehát, hogy a pan­csovai fiókszervezet nem lesz csupán helyi jellegű, hanem ide tartozik majd a kovíni és az alibunári község is. A közgyűlés részvevőinek ja­vaslatára a vezetőség össze­tétele is bővült székelykevei, alibunári tagokkal. Ágoston Mihály, a JMNYE vezetőségi tagja előadás for­májában beszélt az egyesü­let feladatairól, munkaköré­ről. A tevékenységet példák­kal körvonalazta, előadás­módjával nagy vitalehetősé­­get adott. A felszólalók a fiókszervezet munkájáról szólva más, közvetve ide tartozó témákat is megemlí­tettek. Vágner László a kul­turális életről, Nagy Sivó Zoltán pedig a nemzetiségi nyelvhasználatról beszélt. Németh Márton tanügyi munkás véleménye szerint a JMNYE nagy segítséget nyújthat a magyar tagozato­kon előadó tanároknak. Kerčov Mária javaslatára megalakult a pedagógiai, beszédművészeti, terminoló­giai és könyvterjesztő bizott­ság. Végül a közgyűlésen meg­választották a vezetőséget. Elnök: dr. Örs László, alel­­nök Miždale Juliska, titkár Kerčov Mária, pénztáros Korsós Mária. P. R. MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1970. márc. 26. A nyelvművelésről (8) 12. Jelentőség, távlati érték Mindezek után nem a nyelvművelés mi­benlétét kívánom jellemezni, hanem je­lentőségét. Azzal kezdtem fejtegetésem, hogy a nyelvművelés tartalmát nem elvontan kell meghatároznunk, hanem közvetlen érvé­nyesülésünk szempontjából, a feladat je­lentősége mégis sokkal messzebb megy, mint az egyéni érdek. Túlmegy a mán is, a nemzetiségi érdekeken is. Ha jól csinál­juk, akkor országos érdeket szolgál. S ép­pen ezért teljes mértékben nem válthatjuk aprópénzre ezt a jelentőséget. A pillanatnyi célok között a ranglistán nyilvánvalóan nem a nyelvművelés ügye áll. A kenyér, a minden polgár kenyere tagadhatatlanul fontosabb cél. Még a lakás is. A béke, a rétegek és népek békéje, a nemzetek és nemzetiségek létjoga szintén. De a kenyér és a béke megteremtését nem hátráltatja a nyelvművelés (ha úgy csináljuk), mert velük összhangban áll, sőt kizárólag értük van. Ezért nem lehet és nem is kell, hogy legyen a nyelvművelésnek „hátsó bejá­­ratt”-a még ábrándjainkban sem, ahol ki nem mondott célokat akarunk „beenged­ni'’. Anyanyelvi kultúránkat olyan szintre kell emelnünk, hogy kiegyenlítődjön a ma­gyarországival — noha sokkal nehezebb nyelvi körülmények között élünk. Valódi érdekeink megkövetelik ezt, még ha je­lenleg nem is tudjuk, hogy jutunk el odáig. Jugoszlávia valamennyi népének haladó érdekeit kell szem előtt tartanunk, hogy megokolhassuk a magyar nyelvmű­velés igényeit és érdekeit. (Leszűkítéssel „haladó” érdekekről szóltam, mert vannak vagy lehetnek másfajta érdekek is, és azoktól nyelvművelő munkánkban el kel­lene határolnunk magunkat elvben is, gyakorlatban is.) 13. A Bánság önállóan kezdeményezzen! Végre előadásomban is eljutottam ide Zrenjaninba, a Bánság központjába. S ép­pen erről a központról akarok szólni. Zrenjaninban ugyanis külön feladata le­het egyesületünknek, hogy olyan nyelv­művelő központot alakítson ki az elkövet­kező négy-öt év alatt, amely képes lesz átfogni, fölkarolni az egész Bánság ma­gyar lakta részeit. Ez a hatalmas terület azonban csak önerejéből s főleg önirányí­tással érheti el azt, hogy a Vajdaság kul­turális életében megszűnjön „mostohagye­rek” lenni. Jogos lehet a bánságiak panasza, de a helyzet megváltoztatására nem elég a mél­tatlankodás, a félénk siránkozás. Az itte­nieknek kell kezdeményezniük is, csele­kedniük is. Itt nemcsak nehezebb viszo­nyok alakultak ki, hanem másfajták is: onnan a Bácskából tehát nem is lehetne föllendülést importálni vagy távirányítás­sal megoldást javasolni. Tapasztalatcseré­re és a bánságiak merészebb összefogá­sára van szükség. Szép példák igazolták eddig, hogy ideát ez lehetséges lenne. Természetes kötelességünknek tartom, hogy művelődési tevékenységünkben vég­re átkeljünk a Tiszán, de erre nem érde­mes és nem is szabad várni. Miként a drávaszögi nyelvművelés nem születhetett meg a bácskai segítségből az elmúlt hat év alatt, a bánságit is a helybeliek hozták létre Kikindán és esetleg másutt. (A nyelvművelés ugyanis a fiókszervezet meg­alakítása után kezdődött, tehát csak „ha­zai nyersanyag”-ból.) Azt hiszem, nem az a kérdés, helyes-e, hogy így van, hanem az, hogy így van-e. Ha igen, hogyha társadalmi tény ez az ál­lapot, akkor egyelőre valóban illúzió len­ne továbbra is Újvidékről várni a meg­oldást, és célszerűtlen lenne Újvidéket mint a vajdasági, sőt a jugoszláviai ma­gyar kultúra hivatott székhelyét okolni a mellőzöttségért, a lemaradásért. Ha­­tízsze­resen jogos is ez a szemrehányás. 14. A vajdaság-koncepció ideát Egy nagyszerű cél szolgálatába állítani a nyelvművelést ma a Vajdaság minden területen időszerű, de különösen a Bán­ságban, ahol a több nyelvű közélet létre­hozása éppen az etnikai keveredés foly­tán több évszázados álom megvalósulását jelentené. Ehhez azonban még sok mun­kára és még több őszinteségre, bátorság­ra, következetességre, céltudatosságra lesz szükség. A több nyelvű Vajdaság létrehozásának ügye az eddigi jelentős eredmények el­lenére is tartományunk minden részén még a kezdet kezdetén áll. A több nyelvű teljes és általános közoktatás ma még csak célkitűzés, vagy az sem, noha rész­leges megvalósulása már több mint száz­éves. A több nyelvű közigazgatás pedig, mondhatnánk, „sajtó alatt van”, de a megjelenéstől, ki tudja, milyen messze áll. A közgazdászok és jogászok egy része már évek óta úttörő lelkesedéssel fárado­zik azon, hogy a jugoszláviai magyarság számára megteremtse a nyelvi előfeltéte­leket, de más részük még ott tart, hogy gúnyt űz ebből a törekvésből, vagy te­­hertöbbletre gondol csupán — összetéveszt­ve a célt az eszközzel, a közösség érde­keit a hivatalnoki kényelemmel. Óriási feladathalmazt jelent ez a kon­cepció, de a Bánság e tekintetben nem maradt le különösképpen. Még mindenütt hosszú utat kell megtennünk addig, hogy ezt mondhassuk: a többnyelvűség meg­teremtésével biztos alapot adtunk a vaj­dasági népek Valódi egyenjogúságához. ÁGOSTON Mihály Tervszerűtlen képzés Beszélgetés Gere Terézzel, a Zentai Közművelődési Tanács elnökével A Zentai Községi Szkupstina legutóbbi ülésén Gere Teréz, a Közművelődési Tanács elnöke szóvá tette, hogy a Községi Szkupstina tűzze napirendre a középiskolák helyzetét, mérje fel távlatát. Javasla­tát egyhangúlag elfogadták. A fentiekkel kapcsolatan tegnap elbeszélgettünk Gere Teréz elvtársnővel. A követ­kezőket mondta: — Sajnos sem szövetségi, sem pedig köztársasági, szin­ten nincs kialakult egységes tanügyi politikánk. Pedig legfőbb ideje lenne megha­tározni, hogy milyen szak­emberekre van szüksége tár­sadalmunknak, továbbá mi­lyen műveltségű emberekre, akár az általános, akár a szakképesítést tekintve. En­nek hiánya miatt másodfokú iskolahálózatunk csak a pil­lanatnyi követelményeknek tesz eleget. Ezek a pillanat­nyi követelmények viszont egyelőre többnyire csak az egyén vagy egy kisebb cso­port érdekeit képviselik, me­lyek nem mindig vannak összhangban a társadalmi szükségletekkel. Hogy ez így van, bizonyítja az is, hogy új tagozatok vagy meg­határozott­­szakiskolákban egy újabb ágazat megnyitá­sát rendszerint a jelentke­zők számával indokolják meg. Példának okáért meg­említeném a zentai gimná­ziumot, ahol az utóbbi há­rom évben jó néhány tago­zatot nyitottak, mégpedig azért, mert sok volt a je­lentkező. Hogy közösségünk­nek szüksége van-e az ilyen általános képzettséggel ren­delkező személyekre vagy sem, azt senki sem mérte fel. A másodfokú iskolaháló­zat meghatározásában első­sorban a gazdaságnak kel­lene útmutatóul szolgálnia. Sajnos a gazdaságnak sincs távlati terve, amely felmér­né, hogy mikor mennyi és milyen végzettségű szakem­ber kell majd.­­ Ha már köztársasági vagy szövetségi szinten a fentieket nem tudjuk meg­határozni, akkor legalább községi szinten kellene fel­mérni a középiskolák táv­latát. Községi viszonylatban minden bizonnyal erre na­gyobb lehetőség van. An­nak ugyanis semmi értel­me, hogy a középiskolai vég­zettségű fiatalok java része adott esetben munka nélkül marad, mint a zentai köz­­gazdasági iskola és a tech­nikum tavaly végzett nö­vendékei.­­ A gazdasági szerveze­­­tek véleménye szerint egy­­ betanított munkás gyakor­lati tudása sokkal gazdasa­gabb, mint egy középiskolai­­ végzettségű fiatalé. Ez amel­­­lett szól, hogy nincs megfel [ lelő összhang a termelési­­ folyamatok szükséglete és­­ az oktatás elméleti része kö­­­­zött. Másrészt hiányzik a középiskolások gyakorlati munkája is. — Felmerül a kérdés, va­jon elég gazdagok vagyunk­­­ arra, hogy olyan kádere­ket képezzünk, amilyenekre egyelőre gazdaságunknak nincs szüksége.­­ A törvény előírja, hogy egy-egy középiskolának hány tanulója, illetve hány tago­zata kell hogy legyen. Zen­­tán a közgazdasági, a szak­munkásképző iskola és a­­ gimnázium eleget tesz e kö­vetelménynek, az egészség­­ügyi középiskola és a tech­nikum azonban nem. Ez azt jelenti, hogy a tagoza- t­­ok számát növelni kellene. Kérdés azonban, hogy ez mennyire indokolt. Több diák, több tagozat több ki­adást is jelent. A pénzt va­lahonnan elő kell teremteni. A megnövekedett kiadások adott esetben az átalános is­kolai oktatás rovására men­nek.­­ A vidéki tanulók költ­ségeinek jelentős részét Zen­­ta fedezi. Az pedig nem kis pénz. Egy-egy tanuló évi tanköltsége ugyanis 2—3 ezer dinár. Ebből az érvény­ben levő előírások szerint a köztársaság, illetve az ille­tékes kommuna 1200 dinárt kell hogy megtérítsen. A különbözetet viszont Zenta polgárai fedezik. Számol­nunk kell azzal, hogy Zenta semmi esetre sem tartozik a gazdaságilag fejlett köz­ségek közé. Viszont középis­kolai hálózata a fejlett köz­ségeket is felülmúlja.­­ Azt is el kell monda­nunk, hogy a zentai közép­­iskolásoknak több mint a fele vidéki. A technikumban és az egészségügyi középis­kolában pedig csak 24 szá­zaléka zentai. Mivel a tanu­lók tanköltségeiben jelent­kező különbözetet Zentának kell fedeznie, ez egyben azt is jelenti, hogy adott eset­ben más kommunát pénze­lünk. Kérdés, hogy az adott gazdasági körülmények kö­zött Zenta ezt megengedhe­ti-e magának — fejezte be a beszélgetést Gere elvtárs­nő. KERESZTÉNYI József

Next