Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)
1970-03-26 / 83. szám
Újvidék, 1970. március 26. - IV. évfolyam, 114. szám KOMMUNISTA A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG LAPJA Szakavatatlanok a szakemberek munkahelyén Hogyan változtassuk meg a szakösszetételt — A tervkészítés és az egyetem reformja kedvező pillanat a politikai akcióra — A dolgozók tudják értékelni a munkát, de nem az oklevéllel mérik — Hiányzik a konkrét politikai elemzés és a határozat a Kommunista Szövetség szervezeteiben és a munkaközösségekben Ahogy haladunk a reformmal, úgy válik egyre világosabbá a felismerés, hogy a termelésben, a kutatásban, a gyártásfejlesztésben és az eladásban hozzáértőbb emberekre van szükségünk. A foglalkoztatottak jelenlegi szakképzettsége Szerbiában Cseppet sem kielégítő. Igen sok dolgozó — önhibáján kívül — valójában más munkahelyét foglalja el, azaz olyan munkát végez, amelyre nincs képesítése. Ezért került az utóbbi időben a legtöbbet tárgyalt politikai kérdések közé a szakkáder és a szakemberek elhelyezése, s mostanában igen gyakran foglalkozik ezzel a köztársaságban a Kommunista Szövetség központi bizottsága, az Ifjúsági Szervezet, a szakszervezet, a gazdasági kamara, a szkupstina, az egyetemek és a nagyobb munkaszervezetek pártszervezetei. Erről a kérdésről nyilatkozott lapunknak Miloš Sindjić, a Kommunista Szövetség Központi Bizottsága titkársági tagja, Dusán Bogdanov, a köztársasági szakszervezeti tanács elnöke, Dusán Ckrebic, a Gazdasági Kamara elnöke, Miroslav Markovic, az Ifjúsági Szövetség központi bizottságának elnöke, Todor Mirkovic a zimonyi Geomašina gépészmérnöke és Dragoslav Trmošković, a belgrádi egyetemista szövetség bizottsági tagja. Miroslav Markovic: Előnyben kell részesíteni a képzetteket Rendkívül jelentős, hogy társadalmunk közvitát kezdett az önigazgatás feltételei közötti káderpolitikáról. Szerbia Ifjúsági Szövetségének köztársasági választmánya napirendre tűzte a káderpolitika és a radikálisabb káderfelújítás problémáit, mert kezdettől fogva minél közvetlenebbül részt kíván venni a jelenlegi helyzet megváltoztatására irányuló társadalmi akcióban. Azokban a vállalatokban, amelyekben uralkodóvá vált a reform szelleme, az önigazgatási mechanizmus sikeresen megalapozta a korszerű káderpolitikát. A többi kollektívában a kádereken látszik meg legjobban a gazdasági és a társadalmi lemaradás. Hogyan lehet ezen javítani? Mindenképpen rendszeresíteni kell azt a gyakorlatot, hogy a képzettek között állandóan éles versengés folyjon, amelynek során kiválnak a legalkalmasabbak és a legképzettebbek. Enélkül nem fejlődhetnek a termelőerők. Véleményem szerint egységesítenünk kell az erre irányuló társadalmi akciót. Ma még mindenki a saját helyzete alapján beszél ezekről a problémákról. Csupán a napokban kezdődött meg a közvetlenebb társadalmi megbeszélés, egyelőre szerény keretek között folyik és minőségileg sem túl jelentős még ahhoz, hogy eredményes társadalmi akcióhoz szolgáljon platformként. A politikai akció legfőbb gyengesége jelenleg az, hogy a társadalmi megbeszélésekbe viszonylag kis mértékben kapcsoljuk be a munkaszervezetek önigazgatási testületeit, a gazdaság és az oktatás terén egyaránt. Másrészt az oktatás radikálisabb dezetatizálása nélkül rendkívül korlátolt annak a lehetősége, hogy olyan korszerű káderpolitikát alapozzunk meg, amely a fiatal nemzedéknek és általában társadalmunknak a tudásért folyó nagy harcából meríti erejét. Az oktatás önigazgatási, azaz reformszellemű átalakítása nélkül reális alap nélkül maradnak azok az elgondolások, hogy tekintet nélkül a szakképzettségintézkedése, a megfelelő embert a megfelelő helyre. Azóta 18 okleveles szakembert s több magas szakképzettségű dolgozót vettünk fel. Alkalmaztunk húsz gyakornokot is a különféle szakmákra. Habár csak mostanában javult pénzügyi helyzetünk, viszonylag nagy összeget fordítunk iskoláztatásra, s a végzettek már munkába is álltak, így csaknem teljesen megvalósítottuk azt, amit a munkahelyek felértékelésével előirányoztunk, s a termelésben, illetve a munkaszervezésben résztvevők közül már csupán 5—8 százaléknak nincs kellő képzettsége. A szakemberek és a szakmunkások természetesen nem jöttek volna el hozzánk — tudva, hogy kényszerigazgadás döntő tényezője a tudás, a hozzáértés és a munkához való viszony. Elsősorban az emberektől, a termelés részvevőitől, a tudományos kutatómunkától, az oktatástól és az önigazgatástól függ, hogy milyen gyorsan és hogyan fogunk haladni. Mindannyian egyetértünk abban, hogy nem kielégítő a szakösszetétel. Jelentős dolog, hogy ezen képzett és iskolázott fiatalok felvételével szándékozunk változtatni. Úgy vélem azonban, hogy ezt szervezettebben kell végeznünk, s egyidejűleg az iskolát végzettek alkalmazásával gyorsabban kell továbbképeznünk a már dolgozókat is. Semmiképp sem szabad azonban csak úgy intézkedni, hogy a nem eléggé képzetteket egyszerűen elmozdítjuk munkahelyükről, mert ily módon valójában csak tartósítanánk az alacsony tudásszintet, amely — a fiatal szakemberek egyre nagyobb számú alkalmazása ellenére — fékezőerőként hat A foglalkoztatottak mai szakképzettségi aránya öröklött baj, ezért nem okolhatók maguk a dolgozók, s ezért nagy gonddal kell kezelnünk a kérdést, ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell küzdeni az egyenlősdi élen, azaz politikánk és reformcéljaink eltorzítása ellen. A Kommunista Szövetség, a szakszervezet, az Ifjúsági Szövetség és a többi szervezet egyik legfontosabb eszmei és politikai feladata, hogy küzdjön a munka reális értékelési mércéinek kialakításáért. Azt a legnehezebb elérni, hogy a munkát, ne pedig az oklevelet fizessük meg, amely valójában csak belépőjegy a gyárba. A fiatal szakember, ugyanúgy, mint a többi, tudását és a kollektíva eredményéhez való hozzájárulását állandó munkával kell hogy igazolja, folytonosan tökéletesítenie kell tudását. A dolgozók nagyon jól tudják értékelni, hogy ki menynyit és hogyan dolgozik. Nincs tudomásunk olyan esetről, hogy ellenezték volna annak a szakembernek javasolt nagy jutalmat, aki kétségtelenül hozzájárult a sikerekhez. Ellenkezőleg, ők maguk javasolják az ilyeneket megjutalmazásra. El kell még mondanom, hogy a fiatalok az iskolában még minimális tudást sem szereznek az önigazgatásról. Gyakran halljuk, hogy az önigazgatás önmagában véve iskola. Ez igaz, de ehhez az iskolához kell valami előzetes tudás is, akkor kevesebb lesz a nézeteltérés. Miloš Sindjić: Hogyan kapcsoljuk össze az elméletet a gyakorlattal Abból kiindulva, hogy a tudás és az önigazgatás a távlatunk, s ebben döntő szerepe van a dolgozó embernek, aki anyagi és társadalmi értéket termel, a Kommunista Szövetség — a foglalkoztatási és általában a (Folytatása a 2. oldalon) Az elmúlt nyolc évben történt három nagy boszniahercegovinai bányaszerencsétlenségben 230 bányász vesztette életét. Ez túlságosan nagy ár azért a tüzelőért, amely a többi energiaforrással való versengésben egyre inkább elveszíti a piacot. A legutóbbi, brezai szerencsétlenség ismét időszerűvé tesz néhány olyan kérdést, amely a szén válságba jutásának idején és a kakanji katasztrófa idején merült fel. A Bosznia-hercegovinai Kommunista Szövetség központi bizottsága abban az időben annak a véleményének adott kifejezést, hogy a szénbányák felújításával és korszerűsítésével párhuzamosan fokozatosan meg kell szüntetni a tárnákban való bányászást, amely drága és rendkívül veszélyes, és ahol csak lehet, a felszíni fejtésre kell áttérni. A kakanji katasztrófa és néhány későbbi elemzés rámutatott az úgynevezett metánaknák veszélyességére. Ezekben az aknákban a biztonsági intézkedések olyan drágák, hogy szinte teljesen lehetetlenné teszik a gazdaságos és a versenyképes termelést. A korszerűbb és az emberi élet szempontjából biztonságosabb bányászásra való áttéréssel azonban munkaerő-fölösleg jelentkezik. A szénnek más tüzelőanyagokkal való felváltása megköveteli a bányászkollektíváktól, hogy alkalmazkodjanak a fejlődés hozta változásokhoz. Mindez nagy politikai problémákat okoz, s ezért mindenki örömmel fogadta és támogatta azokat a javaslatokat, hogy a medencékben más gyárakat kellene építeni, amelyek szenet vagy esetleg más üzemanyagot használnak fel a termelésben. Javasolták a bányáknak, hogy a szélesebb társadalmi-politikai közösségek segítségével eszközeik egy részét a fenti célokra fordítsák. A krekai medencében az említett javaslatok már megvalósultak. Megkezdték a felszíni fejtést, s a napokban üzembe lép a ragasztógyár és a cipőgyár, amelyeknek építését — mint ismeretes — a bánya pénzelte. Biztató, hogy a nemrégi szerencsétlenség következményeinek elhárítása után a brezai bányában is ilyen tervek kidolgozására készülnek. Az a tény, hogy a brezai barnaszénbánya tárnájában, amely a szakértők véleménye szerint korszerűen fel volt szerelve és biztonságosnak számított, mégis metángázrobbanás történt, arra enged következtetni, hogy nem elég csupán lehetővé tenni, hogy a bányászok ismét visszatérhessenek a tárnába, hogy a termelés folytatódjon, és hogy a szerencsétlenül jártak családtagjai megfelelő anyagi kárpótlást kapjanak, örömmel kell fogadni azt a határozatot, hogy a visokói Vitex Textilgyár üzemrészleget kíván létesíteni Brezán. Joggal várunk még néhány ehhez hasonló kezdeményezést. Az ilyen, jól meggondolt és hosszabb időszakra szóló intézkedések, még ha bizonyos lemondásokkal és áldozatokkal járnak is, a legjobb módja annak, hogy a bányák és a bányászok alkalmazkodjanak az élet új követelményeihez. Az önigazgatók kongresszusa Elismerési az úttéstknek Húsz esztendővel ezelőtt a Kommunista Szövetség elméleti gondolatának és a munkásosztály spontán gyakorlatának ötvözetében megszületett a munkásönigazgatás eszméje. 1949 decemberében a kormány és a szakszervezet képviselőinek találkozóján úgy döntöttek, hogy Boris Kmrič és Djuro Salaj aláírják az önigazgatás történelmének első dokumentumát, amelynek címe: „Utasítás az állami gazdasági vállalatok munkástanácsainak megalakításáról és munkájáról”. Ezután kiválasztottak 215 nagy jugoszláv munkaközösséget, amelyekben később kísérleti munkástanácsok alakultak. Már 1949. december 29-én a Prvoborac nevű solini cementgyár munkásai megválasztották Jugoszlávia első munkástanácsát. Ezt követően más vállalatokban is munkástanácsok létesültek. Az elgondolás hamarosan nagy visszhangra talált, s így 1990 júniusában, amikor a Szkupstina meghozta a munkásönigazgatásról szóló történelmi jelentőségű törvényt, hazánkban már 520 munkástanács működött. Most vannak folyamatban az előkészületek a jugoszláv önigazgatók novemberben sorra kerülő második kongresszuséra. A Kongresszusra számos beszámoló és tanulmány készül, amelyek elemzik a megtett utat és rámutatnak az önigazgatás távlataira. Nem szabadna azonban megfeledkeznünk arról, hogy az önigazgatás úttörőit — az első jugoszláv önigazgatókat, akik új utakat törtek — az őket megillető társadalmi elismerésben részesítsük. Valamikor a rohammunka és a munkaversenyek idején a munkaközösségek vándorzászlókat, elismerő okleveleket és pénzjutalmakat kaptak termelési sikereikért. A rohammunkások, az ésszerűsítők és a legjobb munkások külön társadalmi elismerésben részesültek. Nem kell okvetlenül visszatérnünk erre a gyakorlatra, tény azonban, hogy az erkölcsi elismerés — akár munkaközösségek, akár egyének kapják — társadalmi szempontból manapság is nagy jelentőségű. Az önigazgatók kongreszszusának előkészületeivel párhuzamosan tehát fontolóra kellene vennünk, milyen elismerésben részesítsük azokat a munkaközösségeket és egyéneket, amelyeknek és akiknek nagy érdemeik vannak a munkásönigazgatás fejlesztésében. Annál is inkább, mert az önigazgatás egykori úttörői ma már országszerte, sőt az országhatárokon túl is elismert nagyüzemek, azok az emberek pedig, akik legszebb éveiket az Új utak feltárásában töltötték el, ma már a nyugdíj felé közelednek vagy pedig nyugdíjban vannak. Az adatok azt mutatják, hogy 276 307 munkahelyet foglalnak el azok, akiknek a munkahely-felértékelés szerint nincs erre megfelelő képesítésük, azaz a foglalkoztatottak 37 százalékának nincs kellő iskolai végzettségere, és arra, hogy ki milyen táj alatt vagyunk —, ha egymunkahelyen dolgozik, ál- úttal nem változtattunk vallandóan tovább kell magát na az elosztáson a szakemképezmemberek javára. Ennek köszön-A tudás felfrissítésére akad hető, hogy gyorsan és biztonéhány munkaszervezetben san haladtunk előre. Tadicséretes példa, de ez csuvaly már 1010 dinárra emelván e kollektívák egyéni kézkedett a személyi jövedeldeményezésének eredménye, mek átlaga, s gyarapodtak nem vált még szükségszerű az alapok is. A kényszer -gyakorlatitá az egész társada- igazgatás már a múlté, s lomban nem szívesen emlékezünk Véleményem szerint okvet- rá, azaz arra ami megelőzőül változtatni kell a te-te. Megválasztottuk az enhetséges emberek, az újítók igazgatási szerveket s elv- és az alkotók iránti állás-adja a vallatotevesejponton a termelésben, a ku-tesztési tervet A terme estatásban és a kultúrában is. nevelese mellett tovább ja- A mostani, jórészt ösztönö-*Г* a kadeross^totelt, sen kialakult körülmények újabb szakembereket vénem serkentik a fiatal nem- ^unk fe!, s.egyre jobb felzedék és a többiek szellemi tételeket biztosítunk szó- és alkotóképességétmukra. Hogy kollektívánkban a legnehezebb pillanatokban Todor Mirkovic, mennyire tudatossá vált a Drága tanulság szakemberek megbecsülése, legjobban mutatja a kény-A szakemberek iránti viszérigazgatás megszűnése utá szonyt a Geomaániában legn' igazgatovalasztas. A kinejobban a vállalat 1966-1968 vezett igazgató — oklevelei között átélt válságával érző közgazdász az utolsonakeltethetjük. Súlyos helyzet nem tart pályázni. Erbe kerültünk akkor, mégpene gyorsan összegyűlt a kéidig jobbára azért, mert kelektiva, s küldöttségét шеvés jó szakemberünk volt, vesztett hozzá, hogy maradás akiik a reform feltételei köra bírj®. Meg is választott ott kivezethettek volna ben- t a* igazgatónak, nünket a kátyúból. Kerestük Drágán fizettünk ezért a a kiutat, de csak időt és jó tanulságért, de azért is érvedelmet veszítettünk. A váltókeljük most annyira, saját kényszerigazgatás alá is került. Dušan Bogdanov: Korábban még vezetőd be- Oklevél mint osztásban is voltak nálunk „belépőjegy” a gyárba megfelelő képzettség nélküli emberek, s csak a reform ide Szemmel látható, hogy a jén győződtünk meg arról, reformnak köszönhetőleg hogy így nem mehet tovább, mindinkább belátjuk: a gaz A kinevezett igazgató elsődasági és a társadalmi fejtő KOMMENTÁR’ Breza után — új utakon A foglalkoztatottak szakképzettsége Szerbiában fj rt ' 4· fi N Z tSs “ t ■SIS "3” X a) Az Iskolai végzettség fi 14 g ísS1® ■“»if ~tSS C'Se Egyetem 53 861 26 933 Főiskola 30 634 20 974 Középfokú végzettség 132 826 59 302 Magas szakképzettség 140 580 56 098 Szakképzettek 390 971 113 500 ÖSSZESEN 748 872 276 307 Világ proletárjai, egyesüljetek!