Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)

1970-03-26 / 83. szám

Újvidék, 1970. március 26. - IV. évfolyam, 114. szám KOMMUNISTA A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG LAPJA Szak­avatatlan­ok a szakemberek munkahelyén Hogyan változtassuk meg a szakösszetételt — A tervkészítés és az egyetem reformja kedvező pillanat a politikai akcióra — A dolgozók tudják értékelni a munkát, de nem az oklevéllel mérik — Hiányzik a konkrét politikai elemzés és a határozat a Kommunista Szövetség szervezeteiben és a munkaközösségekben Ahogy haladunk a reform­mal, úgy válik egyre vilá­gosabbá a felismerés, hogy a termelésben, a kutatásban, a gyártásfejlesztésben és az eladásban hozzáértőbb em­berekre van szükségünk. A foglalkoztatottak jelenlegi szakképzettsége Szerbiában Cseppet sem kielégítő. Igen sok dolgozó — önhibáján kí­vül — valójában más mun­kahelyét foglalja el, azaz olyan munkát végez, amely­re nincs képesítése. Ezért került az utóbbi idő­ben a legtöbbet tárgyalt po­litikai kérdések közé a szak­káder és a szakemberek el­helyezése, s mostanában igen gyakran foglalkozik ezzel a köztársaságban a Kommu­nista Szövetség központi bi­zottsága, az Ifjúsági Szerve­zet, a szakszervezet, a gaz­dasági kamara, a szkupsti­­na, az egyetemek és a na­gyobb munkaszervezetek pártszervezetei. Erről a kérdésről nyilatko­zott lapunknak Miloš Sindjić, a Kommunista Szövetség Központi Bizottsága titkár­sági tagja, Dusán Bogdanov, a köztársasági szakszervezeti tanács elnöke, Dusán Ckre­­bic, a Gazdasági Kamara el­nöke, Miroslav Markovic, az Ifjúsági Szövetség központi bizottságának elnöke, Todor Mirkovic a zimonyi Geomaši­­na gépészmérnöke és Dragos­­lav Trmošković, a belgrádi egyetemista szövetség bizott­sági tagja. Miroslav Markovic: Előnyben kell részesíteni a képzetteket Rendkívül jelentős, hogy társadalmunk közvitát kez­dett az önigazgatás feltételei közötti káderpolitikáról. Szerbia Ifjúsági Szövetségé­nek köztársasági választmá­nya napirendre tűzte a ká­derpolitika és a radikálisabb káderfelújítás problémáit, mert kezdettől fogva minél közvetlenebbül részt kíván venni a jelenlegi helyzet megváltoztatására irányuló társadalmi akcióban. Azokban a vállalatokban, amelyekben uralkodóvá vált a reform szelleme, az ön­­igazgatási mechanizmus si­keresen megalapozta a kor­szerű káderpolitikát. A töb­bi kollektívában a kádere­ken látszik meg legjobban a gazdasági és a társadalmi le­maradás. Hogyan lehet ezen javíta­ni? Mindenképpen rendszere­síteni kell azt a gyakorla­tot, hogy a képzettek között állandóan éles versengés folyjon, amelynek során ki­válnak a legalkalmasabbak és a legképzettebbek. Enél­­kül nem fejlődhetnek a ter­melőerők. Véleményem sze­rint egységesítenünk kell az erre irányuló társadalmi ak­ciót. Ma még mindenki a sa­ját helyzete alapján beszél ezekről a problémákról. Csu­pán a napokban kezdődött meg a közvetlenebb társa­dalmi megbeszélés, egyelőre szerény keretek között folyik és minőségileg sem túl je­lentős még ahhoz, hogy eredményes társadalmi­­ ak­cióhoz szolgáljon platform­ként. A politikai akció leg­főbb gyengesége jelenleg az, hogy a társadalmi megbeszé­lésekbe viszonylag kis mér­tékben kapcsoljuk be a munkaszervezetek önigazga­tási testületeit, a gazdaság és az oktatás terén egy­aránt. Másrészt az oktatás radi­kálisabb dezetatizálása nél­kül rendkívül korlátolt an­nak a lehetősége, hogy olyan korszerű káderpolitikát ala­pozzunk meg, amely a fia­tal nemzedéknek és általá­ban társadalmunknak a tu­dásért folyó nagy harcából meríti erejét. Az oktatás ön­­igazgatási, azaz reformszelle­mű átalakítása nélkül reális alap nélkül maradnak azok az elgondolások, hogy tekin­tet nélkül a szakképzettség­intézkedése, a megfelelő em­bert a megfelelő helyre. Az­óta 18 okleveles szakembert s több magas szakképzettsé­gű dolgozót vettünk fel. Al­kalmaztunk húsz gyakorno­kot is a különféle szakmák­ra. Habár csak mostanában javult pénzügyi helyzetünk, viszonylag nagy összeget for­dítunk iskoláztatásra, s a végzettek már munkába is álltak, így csak­nem teljesen megvalósítottuk azt, amit a munkahelyek felértékelésével előirányoztunk, s a terme­lésben, illetve a munkaszer­vezésben résztvevők közül már csupán 5—8 százaléknak nincs kellő képzettsége. A szakemberek és a szak­munkások természetesen nem jöttek volna el hozzánk — tudva, hogy kényszerigazga­dás döntő tényezője a tudás, a hozzáértés és a munkához való viszony. Elsősorban az emberektől, a termelés rész­vevőitől, a tudományos ku­tatómunkától, az oktatástól és az önigazgatástól függ, hogy milyen gyorsan és ho­gyan fogunk haladni. Mindannyian egyetértünk abban, hogy nem kielégítő a szakösszetétel. Jelentős do­log, hogy ezen képzett és iskolázott fiatalok felvételé­vel szándékozunk változtatni. Úgy vélem azonban, hogy ezt szervezettebben kell vé­geznünk, s egyidejűleg az is­kolát végzettek alkalmazásá­val gyorsabban kell tovább­képeznünk a már dolgozókat is. Semmiképp sem szabad azonban csak úgy intézkedni, hogy a nem eléggé képzette­ket egyszerűen elmozdítjuk munkahelyükről, mert ily mó­don valójában csak tartósí­tanánk az alacsony tudásszin­tet, amely — a fiatal szak­emberek egyre nagyobb szá­mú alkalmazása ellenére — fékezőerőként hat A foglalkoztatottak mai szakképzettségi aránya örök­lött baj, ezért nem okolha­tók maguk a dolgozók, s ezért nagy gonddal kell ke­zelnünk a kérdést, ami per­sze nem jelenti azt, hogy nem kell küzdeni az egyen­­lősdi élen, azaz politikánk és reformcéljaink eltorzítása ellen. A Kommunista Szö­vetség, a szakszervezet, az Ifjúsági Szövetség és a töb­bi szervezet egyik legfonto­sabb eszmei és politikai fel­adata, hogy küzdjön a mun­ka reális értékelési mércéi­nek kialakításáért. Azt a legnehezebb elérni, hogy a munkát, ne pedig az okle­velet fizessük meg, amely valójában csak belépőjegy a gyárba. A fiatal szakember, ugyanúgy, mint a többi, tu­dását és a kollektíva ered­ményéhez való hozzájárulá­sát állandó munkával kell hogy igazolja, folytonosan tökéletesítenie kell tudását. A dolgozók nagyon jól tud­ják értékelni, hogy ki meny­nyit és hogyan dolgozik. Nincs tudomásunk olyan esetről, hogy ellenezték vol­na annak a szakembernek javasolt nagy jutalmat, aki kétségtelenül hozzájárult a sikerekhez.­ Ellenkezőleg, ők maguk javasolják az ilye­neket megjutalmazásra. El kell még mondanom, hogy a fiatalok az iskolában még minimális tudást sem szereznek az önigazgatásról. Gyakran halljuk, hogy az önigazgatás önmagában vé­ve iskola. Ez igaz, de eh­hez az iskolához kell vala­mi előzetes tudás is, akkor kevesebb lesz a nézetelté­rés. Miloš Sindjić: Hogyan kapcsoljuk össze az elméletet a gyakorlattal Abból kiindulva, hogy a tudás és az önigazgatás a távlatunk, s ebben döntő szerepe van a dolgozó em­bernek, aki anyagi és tár­sadalmi értéket termel, a Kommunista Szövetség — a foglalkoztatási és általában a (Folytatása a 2. oldalon) Az elmúlt nyolc évben történt három nagy bosznia­­hercegovinai bányaszeren­csétlenségben 230 bányász vesztette életét. Ez túlságo­san nagy ár azért a tüzelő­ért, amely a többi energia­­forrással való versengésben egyre inkább elveszíti a piacot. A legutóbbi, brezai szerencsétlenség ismét idő­szerűvé tesz néhány olyan kérdést, amely a szén vál­ságba jutásának idején és a kakanji katasztrófa idején merült fel. A Bosznia-hercegovinai Kommunista Szövetség köz­ponti bizottsága abban az időben annak a véleményé­nek adott kifejezést, hogy a szénbányák felújításával és korszerűsítésével párhuza­mosan fokozatosan meg kell szüntetni a tárnákban való bányászást, amely drága és rendkívül veszélyes, és ahol csak lehet, a felszíni fejtésre kell áttérni. A kakanji ka­tasztrófa és néhány későbbi elemzés rámutatott az úgy­nevezett metánaknák veszé­lyességére. Ezekben az ak­nákban a biztonsági intéz­kedések olyan drágák, hogy szinte teljesen lehetetlenné teszik a gazdaságos és a ver­senyképes termelést. A korszerűbb és az embe­ri élet szempontjából bizton­ságosabb bányászásra való áttéréssel azonban munka­erő-fölösleg jelentkezik. A szénnek más tüzelőanyagok­kal való felváltása megkö­veteli a bányászkollektívák­tól, hogy alkalmazkodjanak a fejlődés hozta változások­hoz. Mindez nagy politikai problémákat okoz, s ezért mindenki örömmel fogadta és támogatta azokat a ja­vaslatokat, hogy a meden­cékben más gyárakat kelle­ne építeni, amelyek szenet vagy esetleg más üzemanya­got használnak fel a terme­lésben. Javasolták a bányák­nak, hogy a szélesebb társa­dalmi-politikai közösségek segítségével eszközeik egy részét a fenti célokra for­dítsák. A krekai medencében az említett javaslatok már megvalósultak. Megkezdték a felszíni fejtést, s a napok­ban üzembe lép a ragasztó­gyár és a cipőgyár, ame­lyeknek építését — mint is­meretes — a bánya pénzelte. Biztató, hogy a nemrégi sze­rencsétlenség következmé­nyeinek elhárítása után a brezai bányában is ilyen tervek kidolgozására készül­nek. Az a tény, hogy a brezai barnaszénbánya tárnájá­ban, amely a szakértők vé­leménye szerint korszerűen fel volt szerelve és bizton­ságosnak számított, mégis metángázrobbanás történt, arra enged következtetni, hogy nem elég csupán lehe­tővé tenni, hogy a bányá­szok ismét visszatérhessenek a tárnába, hogy a termelés folytatódjon, és hogy a sze­rencsétlenül jártak család­tagjai megfelelő anyagi kár­pótlást kapjanak, örömmel kell fogadni azt a határo­zatot, hogy a visokói Vitex Textilgyár üzemrészleget kí­ván létesíteni Brezán. Jog­gal várunk még néhány eh­hez hasonló kezdeményezést. Az ilyen, jól meggondolt és hosszabb időszakra szóló intézkedések, még ha bizo­nyos lemondásokkal és ál­dozatokkal járnak is, a leg­jobb módja annak, hogy a bányák és a bányászok al­kalmazkodjanak az élet új követelményeihez. Az önigazgatók kongresszusa Elismerési az úttéstknek Húsz esztendővel ezelőtt a Kommunista Szövetség el­méleti gondola­tának és a munkásosztály spontán gya­korlatának ötvözetében meg­született a munkásönigazga­­tás eszméje. 1949 decembe­­rében a kormány és a szak­szervezet képviselőinek ta­lálkozóján úgy döntöttek, hogy Boris Kmrič és Djuro Salaj aláírják az önigazga­tás történelmének első do­kumentumát, amelynek cí­me: „Utasítás az állami gaz­dasági vállalatok munkásta­nácsainak megalakításáról és munkájáról”. Ezután kivá­lasztottak 215 nagy jugoszláv munkaközösséget, amelyek­ben később kísérleti munkás­­tanácsok alakultak. Már 1949. december 29-én a Prvoborac nevű solini ce­mentgyár munkásai megvá­lasztották Jugoszlávia első munkástanácsát. Ezt köve­tően más vállalatokban is munkástanácsok létesültek. Az elgondolás hamarosan nagy visszhangra talált, s így 1990 júniusában, amikor a Szkupstina meghozta a mun­­kásönigazgatásról szóló tör­ténelmi jelentőségű törvényt, hazánkban már 520 munkás­tanács működött. Most vannak folyamatban az előkészületek a jugoszláv önigazgatók novemberben sorra kerülő második kong­resszuséra. A Kongresszusra számos beszámoló és tanul­mány készül, amelyek elem­zik a megtett utat és rámu­tatnak az önigazgatás táv­lataira. Nem szabadna azon­ban megfeledkeznünk arról, hogy az önigazgatás úttörőit — az első jugoszláv önigaz­gatókat, akik új utakat tör­tek — az őket megillető tár­sadalmi elismerésben része­sítsük. Valamikor a rohammunka és a munka­versenyek idején a munkaközösségek vándor­zászlókat, elismerő oklevele­ket és pénzjutalmakat kap­tak termelési sikereikért. A rohammunkások, az ésszerű­­sítők és a legjobb munkások külön társadalmi elismerés­ben részesültek. Nem kell ok­vetlenül visszatérnünk erre a gyakorlatra, tény azonban, hogy az erkölcsi elismerés — akár munkaközösségek, akár egyének kapják — társadal­mi szempontból manapság is nagy jelentőségű. Az önigazgatók kongresz­­szusának előkészületeivel párhuzamosan tehát fonto­lóra kellene vennünk, milyen elismerésben részesítsük azo­kat a munkaközösségeket és egyéneket, amelyeknek és akiknek nagy érdemeik van­nak a munkásönigazgatás fejlesztésében. Annál is in­kább, mert az önigazgatás egykori úttörői ma már or­szágszerte, sőt az országha­tárokon túl is elismert nagy­üzemek, azok az emberek pe­dig, akik legszebb éveiket az Új utak feltárásában töltöt­ték el, ma már a nyugdíj felé közelednek vagy pedig nyug­díjban vannak. Az adatok azt mutatják, hogy 276 307 munkahelyet fog­lalnak el azok, akiknek a munkahely-felértékelés szerint nincs erre megfelelő képesítésük, azaz a foglalkoztatottak 37 százalékának nincs kellő iskolai végzettsége­­re, és arra, hogy ki milyen táj alatt vagyunk —, ha egy­­munkahelyen dolgozik, ál- úttal nem változtattunk val­­landóan tovább kell magát na az elosztáson a szakem­­képezm­em­berek javára. Ennek köszön-A tudás felfrissítésére akad hető, hogy gyorsan és bizto­­néhány munkaszervezetben san haladtunk előre. Ta­­d­icséretes példa, de ez csu­­valy már 1010 dinárra emel­­ván e kollektívák egyéni kéz­­kedett a személyi jövedel­­deményezésének eredménye, mek átlaga, s gyarapodtak nem vált még szükségszerű az alapok is. A kényszer -­gyakorlatitá az egész társada- igazgatás már a múlté, s lomban nem szívesen emlékezünk Véleményem szerint okvet- rá, azaz arra ami megelőz­őül változtatni kell a te-­te. Megválasztottuk az en­­hetséges emberek, az újítók igazgatási szerveket s el­v- és az alkotók iránti állás-­­adja a vallat­oteves­ej­­ponton a termelésben, a ku-­tesztési tervet A terme es­tatásban és a kultúrában is. nevelese mellett tovább ja- A mostani, jórészt ösztönö-­­*Г* a kadeross^totelt, sen kialakult körülmények újabb szakembereket vé­nem serkentik a fiatal nem- ^unk fe!, s.egyre jobb fel­­zedék és a többiek szellemi tételeket biztosítunk szó- és alkotóképességét­­mukra. Hogy kollektívánkban a legnehezebb pillanatokban Todor Mirkovic, mennyire tudatossá vált a Drága tanulság szakemberek megbecsülése, legjobban mutatja a kény-A szakemberek iránti vi­­szérigazgatás megszűnése utá szonyt a Geomaániában leg­­n' igazgatovalasztas. A kine­­jobban a vállalat 1966-1968 vezett igazgató — oklevelei között átélt válságával érző­ közgazdász az utolso­na­­keltethetjük. Súlyos helyzet­ nem tart pályázni. Er­­be kerültünk akkor, mégpe­­ne gyorsan összegyűlt a kéi­dig jobbára azért, mert ke­­lektiva, s küldöttségét ше­­vés jó szakemberünk volt, vesztett hozzá, hogy maradás akiik a reform feltételei kö­­ra bírj®. Meg is választot­­t ott kivezethettek volna ben- t a* igazgatónak, nünket a kátyúból. Kerestük Drágán fizettünk ezért a a kiutat, de csak időt és jó­ tanulságért, de azért is ér­­vedelmet veszítettünk. A vál­­tókeljük most annyira, saját kényszerigazgatás alá is került. Dušan Bogdanov: Korábban még vezetőd be- Oklevél mint osztásban is voltak nálunk „belépőjegy” a gyárba megfelelő képzettség nélküli emberek, s csa­k a reform ide Szemmel látható, hogy a jén győződtünk meg arról, reformnak köszönhetőleg hogy így nem mehet tovább, mindinkább belátjuk: a gaz­ A kinevezett igazgató első­­dasági és­ a társadalmi fejtő­ KOMMENTÁR’ Breza után — új utakon A foglalkoztatottak szakképzettsége Szerbiában fj rt ' 4· fi N Z tSs “ t ■SIS "3” X a) A­z Iskolai végzettség fi 14­­ g ísS1® ■“»if ~tSS C'Se Egyetem 53 861 26 933 Főiskola 30 634 20 974 Középfokú végzettség 132 826 59 302 Magas szakképzettség 140 580 56 098 Szakképzettek 390 971 113 500 ÖSSZESEN 748 872 276 307 Világ proletárjai, egyesüljetek!

Next