Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)

1970-09-16 / 255. szám

8. oldal MAGYAR SZÓ A nyugdíj kiegészítésről Vajdaságban a biztosítottak tartományi közössége havi 400 dináros összegben álla­pította meg a minimális nyugdíjat. A nyugdíjasok 40 százaléka ennél kisebb össze­get kap, tehát nyugdíjkiegé­szítésben részesül. A minimális nyugdíj azon­ban már megállapításakor, márciusban sem volt reális. Mit sérelmeznek az öregségi nyugdíjasok Ha az ember betölti 60. il­letve 55. életévét, és emellett megvan a kellő munkakora is, elmegy öregségi nyugdíj­ba. Hogy erre jogot szerez­zen, nincs szüksége orvosi bizonylatra még akkor sem, ha már beteges, vagy emiatt éppen magatehetetlen, ha másra szorul. Ápolási pótlékra természe­tesen nincs joga. Emiatt elégedetlenkednek az öregségi nyugdíjasok. De nincs ápolási pótlékra joga minden rokkantnyugdí­jasnak sem. Sokan panasz­kodnak amiatt például, hogy habár nehezen mozgó rok­kantak, az illetékesek mégis elutasították őket, amikor ápolási pótlékért folyamod­tak. Ugyanakkor sok, náluk­­nál egészségesebb nyugdíjas élvezi ezt a pótlékot. Az 1965. évi rokkantnyug­díjazási alaptörvény 81. sza­kasza úgy írja elő, hogy ápo­lási pótlékra csak annak az első osztályú rokkantsági nyugdíjasnak van joga, aki­nek az egészségi állapota meg­követeli az állandó ápolást, illetve ha tehetetlensége mi­att másnak a segítségére szo­rul. Ápolási pótlék jog tekinte­tében a meghozandó nyug­díjtörvény kiegészítő előírá­sában egyenlő elbánás alá kell venni az öregségi nyug­díjasokat a rokkantsági nyug­díjasokkal, és egységesen rendezni, pontosan meghatá­rozni azokat a kritériumo­kat, amelyek alapján a rá­szoruló nyugdíjas (akár rok­kant, akár öregségi nyugdí­jas) az ápolási pótlékra jo­gosult. T. E. J. hát még most, amikor sta­tisztikai adatok bizonyítják, hogy a létfenntartási költ­ségek 14 százalékkal növe­kedtek, és hogy még mindig növekedő irányzatot mutat­nak. Ezáltal a nyugdíj kiegészí­tésre szorulók kilátástalan helyzetbe kerülnek. Ők meg sem érzik majd a létfenn­tartási költségek fedezésére szolgáló alig 5 százalékos nyugdíjemelést, mivel ezt az 5 százalékot csak nyugdíjuk­ra kapják, ezenfelül pedig a nyugdíjemelés miatt csök­ken a nyugdíjkiegészítés ösz­­szege is, tehát így is csak 400 dinár nyugdíjat fognak kap­ni, sőt azok, akik családi nyugdíjat élveznek és azok az idős emberek, akik 30, il­letve 25 éves munkakorral mentek nyugdíjba, még en­nél is kevesebbet. Szigorú a kerttulajdono­sokra vonatkozó vagyoni cenzus is. Ez ugyanis család­tagonként csak évi 40 diná­ros jövedelmet engedélyez, vagy egyéb forrásokból szár­mazó évi 750 dinárt család­tagonként. Ezek szerint a nyugdíjas elveszti a nyugdíj­­kiegészítésre való jogosultsá­gát, ha családjában valaki állásba lép. Pedig tudjuk, milyen nehéz egy embernek évi 750 dinárra rúgó pénz­összegből megélni. Azt is tudjuk, hogy a háztáji ker­­tecske, ami különben bele­számít a vagyoni cenzusba, nem hoz sok jövedelmet, ab­ból bizony kevesen piacoz­­hatnak. Az ott termő zöldség és főzelékféle csak a család szükségleteit fedezi, de meg­fosztja gazdáját a nyugdíjki­egészítéstől. A kertet semmiképpen nem lehet egy kalap alá venni a jövedelmet hozó szántókkal, gyümölcsösökkel. Mindezekből kitűnik, hogy a minimális nyugdíjra és a nyugdíj kiegészítésre vonat­kozó előírásokat okvetlenül felül kell vizsgálni. P. F. 215. KISKERESZTREJTVÉNY Vízszintes sorok: 1. Lakos, 6. Lyuk, népiesen, 7. Kecske­hang, 8. Urbán László, 9. Arc, szerbhorvátul, 10. A JKSZ elnöke, 11. Előidéző, 13. Katedrális, 14. Bot, 16. Fo­lyó, spanyolul, 17. Igekötő, 18. Tolvajnyelv, 20. Állóvíz, 21. Zötyögtet, 23. Gőz (ékezetfö­lösleg), 24. Kiejtett mással­hangzó, 26. Nyakravaló (ára), 27. Amerikai Egyesült Államok, 29. Majdnem más, 30. Ilyen takarmány a széna. Függőleges sorok: 1. Ilyen társadalom is van, 2. Olaj, angolul, 3. Lék szélei, 4. Csa­ló, 5. Kárpótlás, 9. Lagúnát elzáró keskeny földsáv, 12. Az EAK fővárosa, 15. Szarv, szerbhorvátul, 19. Mesterem­ber, 22. Elektromos energiá­ja, 25. A legerősebb kártya­lap, 28. Egymást követő be­tűk. A TEMERINI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET PÁLYÁZATI BIZOTTSÁGA PÁLYÁZAT útján vezető munkahelyre fölvesz: 1. szövetkezeti főagronómust, 2. a kereskedelmi osztályra vezetőt, 3. a Kiás gazdálkodási egységbe vezetőt, 4. az Ilandža gazdálkodási egységbe vezetőt, 5. a Bački Jarak gazdálkodási egységbe veze­tőt, 6. a kooperációs osztályra vezetőt, 7. a sertéstenyésztő farmra és takarmányke­verő részlegbe vezetőt. FÖLTÉTELEK: 1. mezőgazdasági egyetem 5 évi szakgyakorlat­tal, 2. közgazdasági egyetem (kereskedelmi szako­sítás), 3 évi szakgyakorlattal vezető beosz­tásban, vagy kereskedelmi főiskola 5 évi szakgyakorlattal vezető beosztásban; — a 3., 4., 5., 6. és 7. pont alatt föltüntetett munkahelyeken mezőgazdasági egyetem 5 évi szakgyakorlattal, jelentkezhetnek mezőgazdasági üzemi mérnökök is, 8 évi szakgyakorlattal, vagy pedig mezőgazda­­sági technikusok 10 évi szakgyakorlat­tal; — a 6. pont alatt megjelölt munkahelyen kötelező a magyar nyelvismeret. A Fizetés illetményszabályzat szerint: Lakás nem jár. Az oklevéllel és pályaképpel ellátott kérvényeket a következő címre kell beküldeni: Zemljoradnička zadruga, Temerin, Konkursnoj komisiji. A pályázat a megjelenéstől számított 15 napig ér­vényes. 1 955/1. Ők négyen mindennap kiülnek ide a temerini Jávor Bútorüzlet kirakatába. Né­zelődnek, olvasgatnak, majd eldiskurálnak egy kicsit a napi eseményekről. Egyikő­jük kocsmáros volt valamikor, a másik kovács, a harmadik cipész, a negyedik pin­cér, ma pedig mindannyian nyugdíjasok. — Mi vagyunk Temerin kivetettjei — mondogatja sokszor Tamás Ferenc bácsi, a többiek, Varga István, Klinár József és Pethő Béla pedig rábólogatnak. Azt fáj­lalják, hogy még senkinek sem jutott eszébe, hogy kite­gyen a központba egy „nyug­díjas padot”, hogy ne kelljen nekik délutánjaikat itt a kirakatkeretben eltölteni. — Majd én összetákolok egyet — ígéri Feri bácsi —, de abba belevésem ám, hogy ezt a padot Tamás nyugdíjas állította fel. NÉMETH Mátyás felvétele KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédok­nak és szaktársaknak, akik felejthetetlen drága jó fér­­jem, édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédapánk Szokolai Ferenc bognár temetésén részt vettek, ko­szorú- és virágadományaik­kal soha el nem múló fáj­dalmunkon enyhíteni igye­keztek. Topolya, 1970. IX. 16. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak és szomszé­doknak, akik felejthetetlen drága jó férjem, édesapánk és nagyapánk Gellér István nyugdíjas temetésén részt vettek, ko­szorú- és virágadományaik­kal soha el nem múló fáj­dalmunkon enyhíteni igye­keztek. Újvidék, 1970. IX. 16. A gyászoló család A ljubljanai metallec szabadkai ügyviteli képviselete szeptember hó folyamán nagyra becsült vásárlói számára ф ORIOLIK ф ELNEVEZÉSSEL BÜTOR-ÄRUMINTAVÄSÄRT szervez a Felegijeva utca 3. szám alatt levő üzle­tében (a gimnázium mellett). Az oriovaci ORIOLIK gyár rendkívül jó minőségű bútorait állítja ki, amelyek garnitúraként és darabszámra is vásá­rolhatók, részletfizetésre, devizáért és készpénzért. Az árumintavásár tartama alatt a vásárlók 8 szá­zalékos árengedményben részesülnek. e ф Frissítse fel otthonát új bútorral, ф Vásároljon új irodabútort. METALKA, LJUBLJANA, POSLOVNA JE­­ DINICA ZA VOJVODINU, SUBOTICA. 890-1. ^ ^ ENNíyt AZ. • & «• I : I 2 I u. r? Ii2 í© Szerda, 1970. szept. 16.

Next