Magyar Szó, 1971. december (28. évfolyam, 346-359. szám)

1971-12-18 / 346. szám

­ Céh Erélyesen a nacionalista megmozdulások ellen ülést tartott a Kommunista Szövetség tartományi bizottsága Mire összpontosítsák figyelmüket és erejüket Vajdaság kommunistái a XXI. párt­­elnökség ülése után, hogy hiánytalanul megvalósíthassák az ott hozott határozatot — ennek a kérdésnek szentelte tegnapi, sorrendben 36. ülését a KSZ tartományi bi­zottsága. Mivel sorsdöntő kérdésekben kellett álláspontot foglalni, amely mélyreható kö­vetkezményekkel jár majd mind társadalmi, mind politikai életünkre, az ülésre meg­hívták a társadalmi-politikai szervezetek tartományi vezetőit, a KSZ szövetségi és köz­­társasági fórumainak vajdasági tagjait, a tartományi képviselőház, valamint a kormány tagjait. Miloš Radojčin titkár meg­állapította, hogy a tartomá­nyi bizottság több ízben fog­lalkozott­ a nemzetiségi viszo­nyok alakulásával, és meg­szabta a fejlődés útját. Ezzel szoros összefüggésben van po­ fa: Tito beszédet mond az országos szakszerve­zeti elnökség ülésén Ma összeül Belgrádban a Jugoszláv Szakszervezeti Szö­vetség Tanácsának elnöksé­ge, hogy megvitassa a szak­­szervezeteknek az országos pártelnökség XXI. ülésével kapcsolatos feladatait. Érte­sülések szerint az ülésen felszólal Josip Broz Tito, a JKSZ elnöke is. A szakszervezetek felada­tairól Dusan Petrovic, a ta­nács elnöke mond vitaindító beszámolót. Az ülésre meghívták hu­szonnyolc nagy munkaszer­vezet képviselőit, valamint a köztársasági és tartományi székvárosok szakszervezeti tanácsának elnökeit is, fizikai életünk társadalmasí­tása és az önigazgatás kitel­jesítése is, tekintettel a mun­kásosztály jelenlegi társadal­mi-gazdasági helyzetére. A titkár különös hangsúlyt adott a kommunisták eszmei­­politikai továbbképzésének és ezzel kapcsolatban az ok­tató és nevelő káderek poli­tikai magatartásának. Fog­lalkozott továbbá a társadal­mi ellenőrzés fontosságával, az ügyészség, a bíróság, vala­mint a többi ellenőrzéssel megbízott állami szervek sze­repével és a tájékoztatási esz­közök feladatával. A nemze­tiségi kérdésen állandóan munkálkodtunk . A pártelnökség XXI. ülése újra hangsúlyozta a né­peink és nemzetiségeink egy­ségén és egyenjogúságán ala­puló nemzetiségi viszonyok továbbfejlesztésének idősze­rűségét. Ugyanakkor kiemel­te a Jugoszláv Kommunista Szövetség osztályjellegét, for­radalmi szerepét a nemzeti­ségi viszonyok fejlesztése te­rén és arra való elhivatott­ságát, hogy elhárítsa a nem­zeti vonalon jelentkező esz­mei tévelygéseket — mon­dotta bevezetőjében Miloš Ra­dojevi. A nemzetiségi viszonyok rendezésére vonatkozó tarto­mányi pártdokumentum há­rom irányvonalat szabott meg a kommunisták tevé­kenységének, és ez ma is ér­vényes. Elsősorban az önigazgatású szocialista termelési viszo­nyok fejlődése folyamán tar­tományunkban minden nem­zet és nemzetiség számára le­hetővé kell tenni, hogy egyen­rangúan és folyamatosan be­kapcsolódhasson a társadal­mi termelésbe, és befektetett munkája arányában részesül­jön a jövedelemből. Másod­szor, társadalmi-politikai rendszerünk tökéletesítésével összhangban folyamatosan erősíteni kell a társult mun­ka önálló szervezeteit, a pol­gárok érdekközösségeit, gon­dosan ügyelve arra, hogy ezekben számuknak megfele­lően képviselve legyen min­den nemzet és nemzetiség. És végül: erélyesen fel kell szá­molni minden nacionalista megmozdulást, akár tarto­mányi, akár községi jellegű. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad semmiféle nacionalista megnyilvánulást lebecsülni, különösen nem ab­ban a környezetben, ahol több nemzetiségű lakosság él. Foghíjas törvények — engedékeny bírák A továbbiakban Radojčin elvtárs a párt és az állami szervek viszonyát taglalva megjegyezte, hogy noha a KSZ-nek nincs közvetlen politikai hatalma, mégis ér­dekelt abban és felelős azért, hogy az állami szervek hat­hatósak legyenek, és eleget tegyenek feladataiknak. Megengedhetetlen, hogy az­­ állami szervek intézkedései­­­­nek élét bárki is látszólagos ! demokráciára hivatkozva el-! ! tompítsa, mert ez elősegíti ■ az osztályellenség felülkere­­kedését. Világosan meg kell­­ fogalmazni eszmei-politikai­­ elképzeléseinket az állami I szervek viszonyában, és nyíl­tan fel kell vetni az éberség és a felelősség kérdését. Ugyanis mint általában a krízis napjaiban szokott, ná­lunk is az eddiginél erősebb formában felütötte fejét a gazdasági bűnözés. Tudunk megvesztegetésekről, leke­nyerezésről, védtelen em­berek kihasználásáról. Mind­ez a jelenlegi súlyos gazda­sági körülmények és megol­datlan társadalmi gondok közepette rossz vért szül az emberekben, és ellenállást vált ki. Bajdoéii elvtárs szerint, ez a társadalmi el­lenőrzés hiányának a­ követ­kezménye, mert az ezzel megbízottak nem veszik elég komolyan a visszaéléseket. Sem az ügyészség, sem a bí­róság nem eléggé hathatós ebből a szempontból. Ha fel­tesszük a kérdést, hogy miért van ez így, arra hivatkoznak, hogy törvényeink foghíja­ (Folytatása az 5. oldalon) (Folytatása az 5. oldalon) Kormányelnökünk három napot töltött Magyarorszá­gon, és az újságoknak adott nyilatkozata szerint rendkí­vül nyílt és hasznos megbe­széléseket folytatott a ma­gyar funkcionáriusokkal. Lá­togatása kifejezetten munka­­jellegű volt. Belgrádban és Budapesten pénteken este közös közleményt adtak ki a látogatásról. Bijedic elnökkel együtt Magyarországon járt Géza Tikvicki, a Szövetségi Vég­­­­rehajtó Tanács tagja, Bra­­­­nislav Ikomé, a Szerb Vég­­■­rehajtó Tanács alelnöke, Jakša Petrić, szövetségi kül­ügyi titkárhelyettes, Jan Jer­nej, a szövetségi külkereske­delmi titkár helyettese, Bran­ko Mikašinović, Bijedic el­nök külpolitikai tanácsadója­­­ A topčideri vasútállomá­son Bijedic elnököt Džavid Nimani, a Szövetségi Végre­hajtó Tanács alelnöke, Mi­­lenko Bojanic, a Szerb Vég­rehajtó Tanács elnöke, Mir­ko Tepavac szövetségi kül­ügyi titkár, dr. Anton Vra­­tuša, a Szövetségi Végrehaj­tó Tanács alelnöke, Nagy Ferenc, a vajdasági végre­ Ülésezik a KSZ tartományi bizottsága Hétfőn összeül a JKSZ Elnöksége Hétfőn, december 20-án összeül Belgrádban a JKSZ Elnöksége, hogy tárgyaljon a maga és szervei szervezeti felépítéséről, továbbá megál­lapítsa a január 25-ére és 26-ára összehívott II. választ­mányi ülés előkészületeinek programját és kijelölje a vá­lasztmányi ülés napirendjét. Szó lesz továbbá azoknak a KSZ-tagoknak szervezési módjáról is, akik a köztársa­ságok és tartományok képvi­selőiként a szövetségi szer­vekben dolgoznak. A napirendre tűzött kérdé­sek megvitatása összefügg az Elnökség XXII. ülésén elfo­gadott határozatok végrehaj­tásával. Pótszelvény at 6. oldalon -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Magyar Sió ■■■ввак1ммаашмаашавава«намаммааававо11ава«аваа1ааааавам11ам^1маааом|)аов«!в0дв »••e»se. BBaiaaaa aeeaeaa hajtó tanács elnöke és má­sok üdvözölték. A fogadáson megjelent Bobvos György, a belgrádi magyar nagykövet­ség ügyvivője. A Tanjug budapesti je­lentése szerint Džemal Bije­­dic, a magyar fővárosból va­ló elutazása előtt részt vett azon a fogadáson, amelyet dr. Žiga Vodušek, hazánk magyarországi nagykövete rendezett tiszteletére. A fo­gadáson megjelent Fock Je­nő, Aczél György, Vályi Pé­ter, Bíró József, Csanádi György, Faluvégi Lajos, Lá­zár György, Bencsik István és mások. (A jugoszláv—magyar kö­zös közleményt a 2. oldalon hozzuk.) Džemal Bijedic haza­érkezett Budapestről Džemal Bijedic, a Jugoszláv Szövetségi Végrehaj­tó Tanács elnöke feleségével és munkatársaival együtt pénteken reggel visszaérkezett Belgrádba hivatalos magyarországi látogatásáról. Megérkezésekor kijelen­tette, hogy azzal a meggyőződéssel tér vissza látoga­tásáról, hogy a megbeszélések, amelyeket Fock Jenő­vel, a magyar kormány elnökével és más magyar ve­zető személyiségekkel folytatott, hozzájárulnak a két ország együttműködésének további erősítéséhez min­den téren, elsősorban a gazdaság terén. lÜsiaÜ XXVIII. évf., 346. (8819.) sz. b|S||||| Szombat, 1971. dec. 18. SSSÜf j aaaaaaataaaaa>anaaaBaBBiaaaaaaaalaa4,tlBaill,,*,>,>,Maaaaaa>iiaaaaaBaaaa>aBaacaeaaai» BauaaaaaaaaiiiioaBaaaaaaBiMMiaaaBMaBaaBaaaaaaaaaaaMMaSMiiiaaaaaSlaaaaaaa»-»»* ARA 80 PARA Tito levele a szerb kivándoroltak maticájához Josip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, levélben köszöntötte a fennállásának 20. évfordu­lóját ünneplő szerb kivándo­roltak maticáját. — Megragadom az alkal­mat — áll egyebek közt le­velében —, hogy szívélyes üdvözletemet küldjem, önök­nek, egyben pedig önök ál­tal az összes hazaszerető ki­vándoroltnak. Kívánom, hogy a jövőben még szoro­sabb kapcsolatokat tartsa­nak fenn anyaországukkal. Különösen örülök annak, hogy szervezetük — s hi­szem, hogy más köztársasá­gok ugyanilyen szervezete is — nemcsak egy nemzetiség kivándoroltjaival törődik munkájában. A kivándorol­tak maricáinak a legszoro­sabban együtt kell működ­niük,­­ és támogatniuk egy­mást, s mindent meg kell tenniük azért, hogy fejlesz­­szék a testvériséget és egy­séget kivándoroltjaink kö­zött. Tito köszönete a november 29-i jókívánságokért Josip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, a fegyveres erők fő­­parancsnoka, rengeteg üd­vözlő táviratot kapott a köz­társaság napja alkalmából. Mivel nincs módjában mind­­egyikért külön köszönetet mondani, ezért a Tanjug út­ján köszöni az üdvözleteket és jókívánságokat. Az újvidéki »TEHNOGVOŽĐAR« Kereskedelmi Vállalat TEHNOMETAL ELNEVEZÉSSEL ÚJ ÜZLETET NYITOTT Újvidéken, a Temerini utca 12. szám alatt. Az üzlet november elsejétől várja vásárlóit. Az újonnan megnyílt üzletben műszaki áru, ház­tartási villamossági berendezések és vízvezeték­kellékek szerezhetők be. 1072-1. ^||!!|||||||||||!|||||||!1!||||||||||ш||||||||||||ш||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||шш1ш11т!111111шт1111ш11ш111111шп1тNo!тл111т111111шшш1111ш i újdonság! DEVIZABETÉT ESETÉN: 1 10 százalékos kamatot is fizet a takarék- és devizabetétekre az újvidéki­­ tátra szól° betétre 5,5 százalék devizában és 2 százalék dinárban. M • 13—24 hónapra lekötött betétre 7,5 százalék devizában és 1,5 százal­é­k­K JUGOBANKA # 24 hónapnál hosszabb időre lekötött betétre 7,5 százalék devizában.­­ Minden régi és új takarékbetétes, továbbá minden olyan személy, és 2,5 százalék dinárban, aki a Jugobankánál devizafolyószámlával rendelkezik, pénzére \ / /»Г NAGYOBB KAMATOT KAP. --------t»" Kirendeltségek: Szabadkán, Zomborban, Sremska Mitrovicán, Ver­­g­­­­­­bászon, Csurogon és Futakon. DINÁRBETÉT ESETÉN: Megbízottak a Társadalmi Könyvviteli Szolgálatban: Zrenjaninban, Ц Q ’p ^ЧЛ Törökbecsén, Szécsányban, Rumán, Siden, Kulán, Topolyán, Ka- ц Ш џ Látra szóló betétre 7,5 százalék nizsán, Kikindán, Palánkén, Apatinban, Hódságon és más helyeken, s | § 13—24 hónapra lekötött be­téte 9,0 százalék 1287-1. Ц ф 24 hónapnál hosszabb időre lekötött betétre 10,­1 százalék ||И1ИИШИ11111111ИВ1ММ1М1Ш111НПМ1П111 ^

Next