Magyar Szó, 1984. március (41. évfolyam, 74-89. szám)

1984-03-16 / 74. szám

XII. évf.1 74. (13217.) szám 1984. március 16., péntek Ara 12 dinár Mika Spiljak Grazban A JSZSZK Elnökségének elnöke befejezte ausztriai látogatását Mika Sp­iljak, a JSZSZK Elnök­ségének elnöke és felesége, vala­mint a jugoszláv küldöttség tagjai az ilyenkor szokásos tiszteletadás után vonaton Bécsből Grazba utaz­tak. A különvonalton vele utazott vendéglátója, dr. Rudolf Kirch­schläger és felesége is. Ausztriai látogatásának utolsó napján Spiljak Grazban tartózko­dott, a pályaudvaron dr. József K­reiner, a stájeri tartományi kor­mány elnöke és­­más magas rangú tisztségviselők üdvözölték. A vendégek ellátogattak a fegy­vermúzeumba és megtekintették Európa egyik legnagyobb közép­­európai fegyvergyűjteményét. Ez­után Spiljak hosszabb megbeszé­lést folytatott Kreinerrel a kor­mány elnökségében, majd díszebéd következett. A tartományi kor­mány­elnök kiemelte a jó jugo­szláv—osztrák együttműködést. El­mondta, nagyon büszke, hogy Mika Spiljakot ugyanabban a testyiség­­ben fogadhatja, ahol édesapja 1967-ben Tito elnököt fogadta. Az eltérő társadalmi berendezés elle­nére együttműködésünk és kap­csolataink egyre jobbak, tette hoz­zá. Ezután egy régi rézmetszetet ajándékozott Mika Spilja­knak. A JSZSZK elnöke kiemelte, hogy a két ország kapcsola­tai jók, meg­elégedését fejezte ki, hogy látoga­tása éppen Grazban fejeződik be, abban a városban, amely nagyon közel van a jugoszláv határhoz. Távozása előtt Mika Spiljak el­látogatott a Wagner Büro AA gép­gyárba, amely jugoszláv munka­­szervezeteikkel is együttműködik. (Tanjug) Bagdad! cáfolat Izraeli fegyver Iránnak — állítja a Stern Mahmud Jasin iraki iparügyi miniszter tegnap cáfolta a híre­ket, hogy a szíriai határ közelé­ben levő Afaasbat ipari­­komple­xum harcgázofkat termel. A nyugatnémet Stern írása sze­rint Izrael naponta szállít Irán­nak fegyvert és a sah idejéből visszamaradt amerikai fegyverek­hez alkatrészeket. Szadda­m Husszein iraki elnök üzenetet intézett a legmagasabb szovjet vezetőséghez. Reményét fejezte ki, hogy a két ország ba­rátsága és együttműködése min­den téren sikeresen továbbfejlő­dik. (Tanjug, AFP, INA) A KÖZEL-KELETI KÉRDÉS Lausanne-ban előrehaladás, Bejrútban béke összeült a libanoni tűzszüneti bizottság Bizonyos előrehaladás jelei mutatkoznak a lausanne-i nemze­ti megbékélési értekezleten, s ez tükröződött az általános liba­noni, főleg a bejrúti helyzetben. Eltekintve a szemben álló milí­ciák orvlövészeinek időnkénti tüzelésétől, az olykor becsapódó gránátok robbanásától, az utóbbi időben a Bejrút két városne­gyedét elválasztó zöldvonal mentén tiszteletben tartják a fegy­vernyugvást. Csaknem kéthónapos szünet után ülést tartott a fegyverszüneti bi­zottság is, amely a hadsereg, a jobboldali falangisták, a drúzok és a síiták képviselőiből áll. Szer­da késő este a francia csapatok parancsnokságának székhelyén ül­tek tárgyalóasztalhoz. A libanoni lapok tegnapi érte­sülése szerint a bizottság rendsze­resen megbeszélést tart, hogy a fegyverszünet megszilárduljon és tartóssá váljon. Megvitatják a szemben álló milíciáknak a zöld­vonalról való visszavonásának le­hetőségét is. Fontos téma a február 16-án le­zárt bejrúti repülőtér és kikötő megnyitása, ám ez nem lesz köny­­nyű feladat, mert a légikikötő fe­lé vezető utak a síiták és a drú­zok, a kikötő környéke pedig a keresztény erők ellenőrzése alatt áll. E fegyveres csoportosulások kölcsönösen engedményeket köve­telnek, továbbá, hogy szavatolják az utasok és az áruszállítás biz­tonságát. Libanonnak a világgal való egyedüli kapcsolatának fel­újítása tehát csak a jövő héten várható, ha a lausanne-i értekez­let eredményes munkát végez. Az ellenzék hallani sem akar a föderalizációról Ismertették nézetüket az ellentétek lényegéről A nemzeti megbékélési értekez­let tegnapi negyedik napján nem ért el lényegbevágó előrehaladást, noha a kilenc politikus megbeszé­lése kedvezően hat a libanoni helyzetre. A részvevők kifejtették nézetüket a vallási, etnikai, poli­tikai csoportosulások torzsalkodá­sának lényegéről. E csoportosulá­sok csaknem egy évtizede polgár­­háborúban állnak. Szerdán beter­jesztette javaslatát az ellenzék, a kormánypárt és az úgynevezett függetlenek, akik lényegében a kormányzó táborhoz tartoznak. Ismertették, szerintük mit kell módosítani Libanon jövőbeni ál­lami struktúrájában és politikai megszervezésében. A meghívott megfigyelők, Szíria külügyminisz­terének és Szaúd-Arábia állammi­niszterének tevékeny közvetítésé­vel élénk véleménycserét folytat­tak. A szemben álló felek kiinduló­pontjai látszólag összebékíthetetle­­nek, s ellentétes irányba halad­nak. A keresztény kisebbség, amely eddig jelentős előnyjogok­kal rendelkezett, a vereség után hátat fordított az unitarizmusnak és síkraszáll a föderalizmusért. A lakosság többségét képviselő muzulmán ellenzék hallani sem a­kar semmiféle vallási föderaliz­musról, s ebben annak kísérletét látja, hogy a Nyugat gazdasági, politikai, katonai támogatását él­vező kisebbség megőrizze az elé­vült rendszert. Valid Dzsumblatt a drúzo­k és Nabih Béri, az Amal síita szerve­zet vezetője követeli, hogy a val­lást válasszák el az álamügyektől, ahogyan azt már megtette az álla­mok többsége a polgári forradalom győzelme után. A muzulmán ellenzék úgy véli,­­hogy a vallási megosztottságon kí­vül a testvérgyilkos háború, Liba­non elpusztításának másik oka a magánmilíciáik létezése. Javasolják az egységes hadsereg megteremté­sét. Valid Dzsumblatt, a drúzok és az értekezlet elé terjesztette azt a követelését is, hogy helyezzék ha­tályon kívül az összes törvényes rendeletet, amelyet Gemayel elnök hozott meg, mert személyisége tel­jesen elfogadhatatlan az ellenzék számára. Szerintük a jövőbeni ál­lamfőt kisebb hatalommal kell fel­ruházni, megbízatását négy évre kell korlátozni. Követelik a megle­vő alsóházon kívül a szenátus meg­alakítását is. , Dzsumblatt továbbra is követeli Amin Gemayel lemondását, noha ezt szemmel láthatóan ellenzi a rendkívül tevékeny „békítő”, Khaddam szíriai külügyminis­zter. Dzsumblatt szerint felelősségre kell vonni azokat, a­kire vérfürdőt ren­deztek a Bejrút déli és nyugati külvárosaiban folyt legutóbbi üt­közetekben. Az ellenzék vezetői ezenkívül szorgalmazzák, hogy ejtsék meg az általános választásokat, és válasz­szák meg a­z új elnököt. Szerintük a választásokat hat héten belül meg­­kell tartani. A keresztény jobboldal a kantonális berendezésért Miután néhány nappal ezelőtt si­került a keresztény nemzeti taná­csot rákényszeríteni, hogy nyilvá­nos nyilatkozatában ítélje el Szíria libanoni hegemóniáját. Fadi Frem, az úgynevezett libanoni erők ke­resztény fegyveres osztag pa­rancsnoka tegnap olyan lépéssel fenyegetőzött, amely tovább bonyo­líthatja a helyzetet, sőt, veszélybe sodorhatja az esetleges lausanne-i megállapodást. Az Al Amalnak, a falangisták sajtószervének adott nyilatkoza­tában Fedi Frem azt állította, hogy a falangisták eleve elveszített po­(Folytatása a 3. oldalon) Mai számunkból: • Házi őrizetből ismét börtönbe Antonov-ügy (3. oldal) • Tovább bonyolódik a kukoricaügy Zomborban Újabb vélemények a felv­ásárlásról (6. oldal) • Kissé vagy mérsékelten felhős idő, mérsékelt kossava Időjárásjelentésünk a 9. oldalon Konkrét programok a termelés növelésére A Tartományi Képviselőház tanácsai megvitatták a Nemzetközi Valuta Alappal folytatott tárgyalásokról szóló jelentést Tegnap ülést tartott a Tartományi Képviselőház mindhárom tanácsa. A Tartományi Képviselőház Társult Munka Tanácsa, a Községek Tanácsa és a Társadalmi-politikai Tanács együttes ülésen hallgatta meg a jugoszláv küldöttségnek a Nemzetközi Valuta Alappal folytatott tárgyalások eredményéről szóló jelen­tését, s kimerítő vita után elfogadta. A Tartományi Képviselőház kül­döttei úgy vélik, hogy a Nemzet­közi Valuta Alappal kötött meg­állapodás érvényesítésével kelet­kező összetett gazdasági helyzet­ben, az idei gazdaságpolitikai határozatok hatékony érvényesí­tése végett idejében ki kell dol­gozni és meghozni minden szük­séges intézkedést a föderáció szintjén. A gazdaságpolitikai in­tézkedéseknek mindenképpen sza­vatolnia kell a társult munka­szervezetek számára az egyen­rangúságot az egységes jugoszláv piacon. A küldöttek leszögezték továbbá, hogy a külföldi hitelek diktálta függőség alól való fokozottabb felszabadulás érdekében a Szövet­ségi Végrehajtó Tanácsnak — a hosszú távú stabilizációs prog­ramba foglalt feladatok szellemé­ben — a lehető legrövidebb időn belül ki kell dolgoznia és eljut­tatnia a JSZSZK Képviselőházá­nak, valamint a köztársasági és tartományi képviselőházakhoz az önerőre támaszkodás közvetlen és részletes programját. A Tartományi Képviselőház utasította a Tartományi Végre­hajtó Tanácsot és az illetékes szerveket, hogy a Tartományi Gazdasági Kamarával közösen mérje fel a vajdasági gazdaság helyzetét az Alappal kötött meg­állapodás és a szövetségi szinten hozott intézkedések tükrében. Elsősorban olyan intézkedéseket kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik, hogy a következő időszak­ban csökkenjen gazdaságunknak a külföldi hitelektől való függősége. A küldöttek úgy vélik továbbá, hogy a társultmunka­szervezetek­­ben készítsék el a termelés, első­sorban a kivitelre való termelés növelésének a programját. Hatá­rozottabban kell a termelékenység növelésén, a társadalmi eszközök hatékonyabb kihasználásán, a vállalt terhekből eredő feladatok érvényesítésén fáradozni. Ez ter­mészetesen nemcsak a társult munkára, hanem a községi kép­viselő-testületekre és szerveikre is vonatkozik. A Tartományi Képviselőház megállapította, hogy a gazdaság­­politikai intézkedések csak akkor lesznek eredményesek, ha ezzel egyidőben széles körű társadalmi akció is indul a megfelelő feltéte­lek megteremtésére, nemcsak a társultmunka-szervezetek, hanem (Folytatása a 4. oldalon) Spiljak válasza Gandhi asszony üzenetére Danika Bilanovic, a JSZSZK indiai nagykövete szerdán Nara­­ssimiha Rao indiai külügyminisz­ternek átnyújtotta Mika Spiljak­nak, a JSZSZK Elnöksége e­l­ö­­kének válaszát, Indira Gandhi miniszterelnök nemrégiben elkül­dött üzenetére, amely foglalko­zott a nemzetközi kapcsolatok és az el nem kötelezett országok mozgalma tevékenységének né­hány időszerű kérdésével. (Tanjug) Munkát a munkásoknak Az Országos Szakszervezeti T­anács a termelés és a kivitel időszerű kérdéseiről A termelési és kiviteli tervek teljesítése érdekében fokozni kell a feladatok és rendes kötelessé­gek teljesítéséből eredő felelőssé­get, különösen a vezető munkakört betöltő és a termelés megszervezé­sével foglalkozó dolgozóik eseté­ben. Erélyesen meg kell határoz­ni a­­tétlenség és a társadalmi esz­közökhöz való felelőtlen viszonyu­lás büntetésének mércéit, és olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek elősegítik a termelési költségek csökkentését, a termelés és szol­gáltatások minőségének javítását. A fentiek állnak többek között azon feladatok sorában, amelyeket tegnap az Országos Szakszervezeti Tanács határozott meg a szakszer­vezetnek a termelés és a kivitel növelésében való szerepéről tár­gyalva. Bogoljub NEDELJKOVIC, az Országos Szakszervezeti Tanács elnökségi tagja vitaindítójában hangsúlyozta, hogy a dolgozók leg­nagyobb része kész jobban dolgoz­ni és megvalósítani a hosszú távú gazdasági stabilizációs programot. Ezt naponta bizonyítják jobb munkaeredményekkel, az ünnep­napokon és vasárnap, valamint a több műszakban végzett munká­val. Ugyanakkor azonban a mun­kások rendkívül elégedetlenek, ha nincs nyersanyag és újratermelési anyag, és figyelmeztetnek arra a legnagyobb problémára, hogy nin­csenek meg a feltételek a többter­­melés és a nagyobb termelékenység, valamint a nagyobb kivitel általi nagyobb jövedelem és személyi jövedelem szerzésre. A s­unkások munkát akarnak, hogy ilyen ala­po­n oldják meg az anyagi és szo­ciális helyzetükből eredő problé­máikat. A termelés problémáiról szólva első helyen említette a nyersanya­gok és újratermelési anyagok, a pótalkatrészek és az energia hiá­nyát. Súlyos gond, hogy megsza­kadnak az újratermelési láncok és jövedelmi viszonyok, erősödnek a részérdekek és hogy nem oldották meg idejében a rendszerbeli kérdé­sek egy részét sem, amelyek a szi­lárd gazdálkodást biztosítanák. Kü­lön gond az a tény is, hogy a nyersanyagok és újratermelési anyagok termelői, valamint a kész­termékek gyártói között nem ala­kultak ki megfelelő viszonyok, és emiatt nem érvényesül az elv, hogy a kivitelben elsősorban kész­termékek szerepeljenek. Ezekből a problémákból erednek a szakszervezet elsődleges felada­tai is. Az újratermelési egység­­láncok megteremtésében a szak­szervezetnek fontos összekapcsoló szerepet kell játszania. Fel kell (Folytatása a 4. oldalon)

Next