Magyar Szó, 1984. április (41. évfolyam, 105-119. szám)

1984-04-16 / 105. szám

XII. évf., 105. (13248.) szám 1984. április 16., héső Ára 10 dinár Eredményes előkészítetek Belgrádban véget ért a mediterrán országok haladó pártjai és mozgalmai értekezletének előkészítő tanácskozása A belgrádi Száva Kongresszusi Központban tegnap befejező­dött a mediterrán országok haladó pártjai és mozgalmai értekez­letének kétnapos előkészítő tanácskozása, amelyen megállapod­tak, hogy az­ értekezletet az idén július 7-étől 9-éig tartják meg Belgrádban. Stanimir Lazarevic, a JDNSZSZ küldöttségének ve­zetője ismertette a hazai és külföldi újságírókkal, hogy Ifi me­diterrán ország 3­ 1 haladó mozgalmának és pártjának képviselőit hívják meg az értekezletre. A belgrádi előkészítő tanácsko­záson megállapodtak az értekez­let munkájával kapcsolatos kérdé­sekben, elfogadták, hogy jelszava legyen a Békét, biztonságot, együtt­működést, társadalmi haladást! Stammig Lazarevic hangsúlyoz­ta, hogy az előkészítő tanácskozás munkájában részt vettek a térség szocialista pártjainak, a haladó arab mozgalmaknak, kommunista pártoknak, felszabadítási mozgal­maknak, valamint a Mediterrán Szocialista Haladó Szervezet ál­landó titkárságának képviselői. Ez­zel biztosították hatékonyságát, mert különböző irányvételt, külpo­litikai állásfoglalásokat és elkép­zeléseket képviseltek. Az értekezleten való részvétel feltétele, hogy a képviselők el­ismert mozgalmak és pártok nevé­ben jelenjenek meg, tekintet nél­kül arra, hogy hatalmon van­nak-e. Lazarevic hozzátette, hogy mindenki egyenrangú lesz. Az előkészületek folyamán hang­súlyozták, hogy a haladó pártok és mozgalmak jelentős tényezői a mediterráneum békéjének és biz­tonságának szavatolásában. Sze­retnék, ha Belgrádban minél ma­gasabb szinten képviseltetnék ma­gukat. Jó lenne, ha előkészítenék okmányaikat a napirenden sze­replő kérdésekről. A 33 részvevő jegyzéke még nem végleges, szá­muk a komuultációk folyamán nö­velhető is. Az előkészítő tanácskozáson a kö­vetkező pártok képviselői vettek részt: az algériai Nemzeti Felsza­badulási Front, a Ciprusi Kommu­nista Párt, a Ciprusi Szocialista Edék Párt, az Egyiptomi Nemzeti Tömörülés Haladó Pártja, a Spa­nyol KP, a Spanyol Szocialista Munkáspárt, a Francia KP, a Francia Szocialista Párt, a Gö­rög KP, a Görög KP (belső), a Pánhellén Szocialista­­Mozgalom (PASOK), az Olasz KP, az Olasz Szocialista Párt, a Libanoni Népi Szociális Párt, a Líbiai össznépi Kongresszuspárt, a Máltai Labu­­rista Párt, a marokkói Haladás és­ Dr. Dusán Dragosavac, a JK­SZ KB Elnökségének tagja tegnap találkozott Donisz Hrisz­­tofidisszel, a Ciprusi Akel Párt politikai bizottságának tagjával, aki a mediterrán országok ha­ladó pártjai és mozgalmai érte­kezletének előkészítő tanácsko­zóján vett részt Belgrádban. Egyebei­ között a két párt kapcsolatairól folytattak véle­ménycserét. (Tanjug) Szocializmus Pártja, a marokkói Nemzeti Erők Szocialista Szövet­képe,­ a Szíriai Baath Párt, a Tu­néziai Szocialista Desztur Párt, a JKSZ, a JDNSZSZ, a Palesztin Felszabadítási Szervezet, a Poli­­sario­ és a Mediterrán Szocialista Haladó Szervezet állandó titkársá­ga. Borislav Milosevic, aki az elő­készítő tanácskozáson a JKSZ küldöttségét vezette, arról tájé­koztatta az újságírókat, hogy a júliusi belgrádi értekezlet kon­cepcióját egyhangúlag elfogadták, és a rr­editerránum rendkívül sú­lyos és bonyolult helyzete, meg­­erősítette a részvevők véleményét, hogy a térség minden haladó ere­jének össze kell fognia a problé­mák megoldásáért. Milosevic nyilatkozata szerint az előkészítő tanácskozás részve­vői megállapították, hogy az ér­tekezletnek hozzá kell járulnia annak az elképzelésnek a népsze­rűsítéséhez, hogy a Földközi-ten­ger térsége a béke, a bi­­tonsá­g és az együttműködés övezete legyen. Egyetértettek abban, hogy az értekezletnek meg kell alapoznia a haladó mozgalmak és pártok egységét a térség független és sza­bad övezetté való nyilvánításáért, a társadalmi átalakulásokért, a megértés és jószomszédi kapcsola­tok fejlesztéséért, a sokoldalú és egyen­rangú együttműködéséért folytatott harcban. Az ilyen együttműködéshez megvannak a lehetőségek, mert a térségben fejlődő országok érint­keznek Eu­rópa fejlett iparú or­szágaival és megnyilvánulnak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és az új gazdasági világrendért folytatott harc­­időszerű problé­mái.­­Az értekezlet alapvető célja, a részvevők véleménye szerint, hogy megállapodjanak a békeövezetté való nyilvánításra irányuló intéz­kedésekben. Milosevic hangsúlyoz­ta, hogy ez hosszadalmas folya­mat lesz, de megvalósítható. A tanácskozáson rámutattak an­nak szükségére, hogy fokozzák a szolidaritást azokkal a népekkel, amelyeket külső intervenció és agresszió veszélye fenyeget, hogy békés megoldást kell keresni a meglevő válsággócokra, meg kell állítani a fegyverkezési versenyt, amely a tömbök ko­nfrontálódása mellett egyre jobban terheli a tér­ség viszonyait, és hogy meg kell akadályozni, hogy a gazdasági válság terhét a kevésbé fejlett országok és a munkásosztály vi­sel­je. A sznjtóértekezlete­n az előkészítő tanácskozás vendéglátói hangsú­lyozták, hogy a részvevők nem akarják intézményesíteni a­ moz­galmat, hogy annak kialakult központja legyen, hanem tanács­kozások útján fogják megállapí­­tani a továbbiakban, meg kell-e hívni Törökország haladó pártjait és mozgalmait, Libanont és Egyip­tomot. Izrael tekintetében elhangzott, hogy egyes pártjainak meghívását felülvizsgálták, de ilyen viszonyok között az a vélemény alakult ki, hogy ennek semmi alapja, mert Iz­rael folytatja az­ agressziót a térség keleti részében. (Tanjug) Spijak üdvözlete a dán királynőnek Dánija nemzeti ünnepe alkalmá­ból Mika Spiljak, a JSZSZK El­nökségének elnöke az államelnök­­e de nevében­ gratulált­­II. Margit királynőnek. A baráti dán népnek további haladást kívánt. (Tanjug) ЕГ"" ** fl " B " ■■ 1 i ff Ш »ш m r Fejlődő együttműködés A jugoszláv—iraki gazdasági és műszaki együttműködési bizottság 6. ülésszakáról Jugoszlávia és Irak gazdasági és műszaki együttműködési vegyes bizottságának 9. ülésszakán, amely most van folyamatban Bagdad­ban, tegnap plenáris ülést tartot­tak. A Zvone Drágán, a Szövet­ségi Végrehajtó Tanács alelnöke és Hasszán Ali kereskedelmi mi­niszter vezette küldöttségek véle­ménycserét folytattak a kétoldalú politikai és gazdasági együttmű­ködésiről­ és fejlesztésének lehe­tőségeiről. Megállapították, hogy a rendkí­vüli körülmények ellenére is fo­lyamatos az együttműködés. Az ülésszak keretében a napokban több al­bizottsági ülést tartanak. Külön figyelmet szentelnek a gazdasági együttműködésnek, mert 1993-ban Irak volt hazánk legje­lentősebb partnere a fejlődő or­szágok közül. Jugoszláv munka­szervezetek jelentős vállalkozá­sokban vesznek részt, az árucsere­­forg­alo­m pedig tavaly 820 millió dollár értékű volt. Zvone Dragan, az SZVT alelnö­ke külön megbeszélést folytatott Abdull Vahab Mahmuddal, a víz­­szabályozásügyi miniszterrel több jelentős gazdasági létesítmény épí­téséről, amelyeket szintén jugo­szláv vállalatok kiviteleznek. A ve­­­­gyes bizottság munkájában és a tárgyalásokban részt vesz Dževad­­ Mujeainović nagykövet is. _ (Tanjug) I Zvone Drágán és Ramadan tárgyalásai Zvone Drágán, az SZVT alelnöke, a jugoszláv—ira­ki gazdasági és műszaki együttműködési vegyes bi­zottság társelnöke tegnap tárgyalásokat folytatott Ta­­ha Jasin Ramadannal, az iraki kormány alelnökével. Megvitatták a kétoldalú együttműködés nyílt kérdé­seit. Zvone Drágán jugoszláv munkaszervezetek képvise­lőit is fogadta a nap folya­mán. (Tanjug) Mai számunkból: ф Elítélték a spanyol összeesküvőket ф Javul a mitrovicai autóbusz-szerencsétlenség sérültjeinek állapota Jelentésünk a 3. oldalon • A reggeli ködképződés után napos, meleg idő várható Időjárásjelentésünk a 8. oldalon Hírünk a 2. oldalon Egymillió tonna kukorica exportra Merész kiviteli tervek Vajdaságban • Biztató év eleji kezdés Nagymértékben, mintegy 34 szá­zalékkal növelte exportját Vajda­ság az elmúlt évben a konverti­bilis valutájú országokba. Ez a növekedés az idei év első három hónapjában még fokozódott. Ez 5 százalékkal nagyobb a tavalyi megfelelő időszakénál. Ugyanak­kor az import csak 6 százalékkal növekedett. Ezek az eredmények bátorítóak, bár nem szabad, hogy túlzott reményekre jogosítsanak, mivel elsősorban a jelentős mér­tékben megnövelt mezőgazdasági kivitelnek tulajdoníthatók. Ebben a hónapban az export már mér­séklődött, és most az a kérdés, mit kell tenni a növekedési ütem megtartásáért. Vajdaság idei évi gazdaságfejlesztési határozatai a kivitel 16, a konvertibilis valutájú országokba irányuló kivitel ,20 százalékos fokozását irányozzák elő. A vajdaságiak joggal számíta­nak az élelmiszer-gazdaság na­gyobb részvételére az exportban. Vajon a megoldást egymillió ton­na kukorica vagy más termék ki­vitele adja-e, az már más kérdés, bár eldöntésére nem szabad sokáig várni. A kiviteli engedélyeket tudniillik idejében be kell szerez­ni csakúgy, mint a kukorica meg­vásárlásához szükséges pénzt. Az egymillió tonna kukorica exportja reálisnak tűnik, mivel ezen a tavaszon 750 000 hektárt vetnek be ezzel a növénnyel, töb­bet mint eddig bármikor. Az utóbbi évek átlaghozamát számít­va csupán a nagyobb vetésterü­letről nyert terméstöbblet eléri az egymillió tonnát, tehát az ex­portálandó mennyiséget. Eközben a hazai piac ellátottsága is jó maradna, elegendő takarmány jut­na­ a hizlalóknak. Éppen a kivitel fokozása és­ a külföldi adósságok törlesztése miatt kapott a vajdasági tervek­ben oly kiemelt helyet a nagyobb kukoricatermesztés. A tartomány­ban természetesen nem hanyagol­ják el a búza, a cukor, az étolaj és más termékek exportját sem. Az­ idén pedig a fokozódó hús­termelés miatt Vajdaság jelentős mértékben növelni szeretné a hús és a hústermékek kivitelét is. (Tanjug) Sürgős segély Salvadornak Reagan elnök megkerülte a kongresszust Ronald Reagan amerikai elnök úgy döntött, hogy a kongresszus jóváhagyása nélkül megküldi Sal­vadornak a 32 millió dollár érté­kű „sürgős segélyt”, mert Közép- Amerika térsége az USA létérde­keit képviseli, és nem lehet, nem tudomást venni a kapuja előtt le­játszódó válságról. Váratlan lépésével megmutatta, hogy nem tér el közép amerikai politikájától, továbbra is nyomást gyakorol a felkelőkre és minden eszközzel a „kommunista veszély” elhárítására törekszik, mert nem akar „új Kubákat és Nicaraguá­kat”. Érveit rádióbeszédben, so­rolja fel. (Tanjug) Dél-Szerbiában az ifjúsági staféta Az ifjúsági stafétát, a­mely a fiatalok üzenetét viszi, hogy kö­vetni fogják Tito elvtárs útját és forradalmi munkásságát, teg­nap a legszívélyesebben üdvözöl­ték számos dél-szerbiai cl­mmu­­nában. Tegnap reggel a nisí­­had­seregotthonból folytatta útját,­­az első stafétavivő Bori­an Krstić, a Dositek­ -Obradovic Általános Isko­­la tanulója volt.. Tegnap délelőtt nyolc óra tájban a stafétát a D­ai- Siből a dél-moravai körzetbe vit­ték. A leskovac­i Nevon a vegyipa­ri üzemben a Stanimir Zeljkovic oktatásügyi központban és a Kos­ta Stam­enkovic néphősről elneve­zett kaszárnyában alkalmi ünnep­séget tartottak tiszteletére. A vegyiipari üzemben megtartott ün­nepségéről a­z egybegyűltek, a les­­kova­ci polgárok, a fia­talok és pio­nírok, valamint a hadsereg tag­jai nevében üdvözlő táviratot küldtek a JSZSZK Elnökségének és a JKSZ KB Elnökségének. Az ifjúságii staféta később áthaladt Lebane, Medvedi, Boj­nik és a dél­­moravati körzet más helységein, majd ismét a niši körzetben foly­tatta útját. (Tanjug) Vetés dandárján Napsütéses, az elmúlt napokhoz képest meleg idő követte a múl heti kiadós csapadékhullást. A vajdasági szántóföldek a vasárnap ellenére is benépesültek, a termelők igyekeznek behozni a ta­vasz késése okozta lemaradást. Ahol csak a talaj állapota megengedte, tegnap vetettek. Tartományunkban ezen a tavaszon mintegy 1,1 millió hektáron kerül a földbe a vetőmag. A cukorrépa vetése már befejeződött, a nap­raforgóé és a szójáé javában folyik, a kukoricáé pedig megkezdődött. A zöldségféle vetésterülete meghaladja a 70 000 hektárt. Akik eddig nem végezték el, azok siet­nek a burgonya ültetésével is. ZLAZUKIĆS Anna felvétele)

Next