Magyar Szó, 1987. október (44. évfolyam, 270-284. szám)

1987-10-01 / 270. szám

XIIV. évf.r 270. (14491.) szám 1987. október 1., csütörtök Ára 200 dinár Forrad­almi room­ániaink állításában a kin­t Elsődleges feladat a nacionalizmus elleni harc — Operatív program a kosovói helyzet rendezésére hozott határozatokból eredő feladatokról — M­­ilovan Bogorov vitaindítója — ülést tartott a VKSZ Tartományi Bizottsága A VKSZ Tartományi Bizottsága tegnap Újvidéken megtartott ülésén operatív programot fogadott el a vajdasági kommunisták­nak a JKSZ KB 9. ülésén a kosovói helyzet rendezésére hozott határozatokból eredő feladatai teljesítéséről. Az operatív program konkrétan kijelöli a vajdasági társadalmi-politikai szervezetekben és közösségekben, társadalmi szolgálatokban, gazdasági munkaszer­vezetekben és társulásokban, tudományos intézetekben stb. dolgo­zó kommunisták elkövetkező tevékenységének irányát, amellyel közvetlenül hozzájárulnak a kosovói helyzet stabilizálásához, a szocialista önigazgatás, a testvériség,egység és együvé tartozás fejlesztéséhez a tartományban, fontosságának hangsúlyozása, mintegy utalásként arra, hogy Vaj­daságban is terjedőben van az al­bánellenes hangulat, amely rend­kívül nagy veszélyt jelent az itt élő emberekre, a­­tartomány min­den nemzetére és nemzetiségére nézve. Ennek tudatában joggal emelte ki Djordje Stojšić, a VKSZ TB Elnökségének elnöke zárósza­vában, hogy az albán szeparatis­­ták ellenforradalmi tevékenységét nem lehet kiegyenlíteni az orosz albán nemzetiség elkötelezettségé­vel és törekvéseivel, mint ahogy bármely nemzet és nemzetiség so­rából való nacionalista kijelenté­seket és cselekedeteket sem sza­bad az egész nemzet vagy nemzet A tartományi pártbizottság ülé­sén mind a vitaindítóban, mind a vitában bírálóan és önbírálóan szóltak a kosovói helyzet rendezé­sére tett eddigi erőfeszítésekről és mindazokról a negatív jelenségek­ről, amelyek Vajdaságban jelent­keztek a kosovói ellenforradalom következményeként. A konkrét és határidőkre megszabott teendőkön kívül az ülésen központi helyet kapott a nacionalizmus elleni harc­­rség elítélésének szolgálatába áll­ítani. Mindebből, következik, hogy a vajdasági kommunistákra rendkí­vül felelős feladatok várnak mind a folyamatos eszmei-politikai harc, mind pedig a Kosovóval való konkrét együttműködés terén. Mint ahogy a vitaindítóban Milovan So­­gorov, a VKSZ TB Elnökségének titkára is utalt rá, különösen fon­tos szerepük lesz a pártalapszer­­vezeteknek, amelyek közvetlenül felelősek az ülésen elfogadott ope­ratív program teljesítéséért. A VKSZ Tartományi Bizottsá­gának munkájáról szóló részletes jelentésünk a 6. és 7. oldalon. Ülésezik a tartományi pártbizottság Mától téli díjszabás Mától kezdve az áram­szolgáltatás téli díjszabása van érvényben. A korábbi évcekhez hasonlóan a „téli” áram 50 százalékkal lesz drágább a „nyárinál". Ez a dí­jszabás március 31-éig lesz érvényben, amikor ismét életbe lép a nyári díjszabás. A villanygazdaság ezenkí­vül korábban követelte, hogy az áram október 1-jétől még meg is dráguljon, de erről egyelőre semmi bizonyosat nem lehet mondani. Az áram és az ipari termékek ár­aránytalanságának kiküszö­böléséről lenne szó, a tár­sult villanyerő-gazdaság ilyen irányú követelése az illeté­kes szövetségi szervek előtt van, de sorsa egyelőre bi­zonytalan. Valószínűleg részben azért is, mert a vil­­lanyerő-gazdaság több mint 50 százalékos díjemelést kér. (Tanjug) A JÉGVERÉS KÖVETKEZMÉNYEI Gatgas is a segítségre Az SZVT-nek gazdasági, mindenekelőtt hitelpolitikai intéz­kedésekkel kell szanálnia a több mint 164 milliárd dinárra becsült jégkárt Július 25-én hatalmas vihar, jégeső zúdult Vajdaság egyes vi­dékeire, ezeknek a területeknek, feltétlenül és mielőbb segítséget kell nyújtani, nehogy tartósan visszaessen tartományunkban a me­zőgazdasági termelés üteme. A Szocialista Szövetség Országos Vá­­lasztmájának szolidaritási egyeztető bizottsága tegnap megállapí­totta, hogy a kormánynak mielőbb gazdasági, de mindenekelőtt hitel- és pénzpolitikai intézkedéseket kell foganatosítania és más lépéseket kell tennie a jégkár szanálására, a becslések szerint a kár több mint 164 milliárd dinár, azaz Vajdaság évi társadalmi össztermékének 6,5 százaléka. A bizottság határozatait a Szo­cialista Szövetség Országos Vá­lasztmányának elnöksége is elfo­gadja, a tegnapi ülésen javasol­ták, hogy az SZVT vitassa meg, szükség van-e külön törvényre, amellyel Vajdaságot megsegíthet­jük, mivel a köztársaságközi szo­lidaritási megállapodás csak az árvizek és földrengések sújtotta, területekre vonatkozik. Megálapí­­tották, hogy az egész közösségünk­nek szolidaritást kell vállalnia Vajdasággal, mert a tartomány, de különösképpen az egyébként is nagy bajban levő mezőgazdaság önmaga nem képes a kár szanálá­sára. Ezenkívül Vajdaságot az idén más elemi csapások folytán nagy károk érték, a július 25 -ei vihar és jégeső okozta károkkal együtt összesen 232 milliárd do­lárra becsülik a kárt, ez pedig a tartomány társadalmi össztermé­kének 9,4 százaléka. Horvátország és Szlovénia egyes részeit is sújtotta a júliusi vihar, a becslések szerint a kár e köztár­saságok társadalmi összterméké­nek 4 százalékát nem éri el, úgy­hogy e vidékek nem kértek se­­gélyt a föderációtól a kár szaná­lására. (Tanjug) Mai számunkból: • A VÁRTNÁL NEHEZEBBEN Szovjet közgazdász cikke a reformról (3. oldal) • FONDORLATTAL KICSALT ALÁÍRÁSOK Mi van a péterrévei petíciók mögött (8. oldal) • ÁREMELÉS AZ ESZMÉLETLENSÉGIG Az október eleji drágulások után (9. oldal) ф REGGEL HIDEG, NAPKÖZBEN MÉRSÉ­KELTEN FELHŐS ÉS SZÁRAZ IDŐ Időjárás-jelentésünk a 11. oldalon Jelentős lépés­ a politikai rendszer fejlesztésében • A JKSZ Központi Bizottságának Elnöksége megvitatta az alkotmányfüggelékek tervezetét Az alkotmánymódosítási javaslatok tervezetében fellelhető mó­dosítási javaslatok nagy lépést jelentenek a szocialista önigazga­tás politikai rendszerének továbbfejlesztése felé. E javaslatok lé­nyege következetesen A JSZSZK Alkotmányának alapelveire és a JKSZ XIII. kongresszusán kialakított álláspontokra és­­határoza­tokra támaszkodik, mindezek a politikai rendszer továbbfejleszté­sét szolgálják — állapította meg a JKSZ KB Elnöksége keddi ülésén, a tagok Boško Krunic vezetésével megvitatták az alkot­mánymódosítási javaslatok tervezetét, amelyeket a JSZSZK Kép­viselőházának Alkotmányügyi Bizottsága is megerősített. Az Elnökség megállapította, hogy sikerrel befejeződött A JSz­SZK Alkotmánya módosítása előkészületeinek első szakasza és most minden feltételt meg kell­ teremtenünk a további sikeres munkához anélkül, hogy vissza­térnénk a már megvitatott kérdé­sekre. A leendő társadalmi viták­nak tartalmukat és átfogóságukat illetően a lehető legjobban ki kell fejezniük a demokratikus és épí­tő jellegezetességeket, a dolgozókat és minden kreatív erőt a lehető leg­­átfogóbban kell bevonni e kérdé­sek megvitatásába, azért, hogy mi­nél jobb megoldásokat készítsünk kijelölt eszmei-politikai irányvo­nalunkra támaszkodva, miért ez le­hetővé teszi a mostani helyzet és a gyakorlat gyorsabb megváltoz­tatását — olvasható az elnökség üléséről kiadott közleményben. Az elnökség hangsúlyozza, hogy a kommunistáknak a pártszerveze­teknek és -szerveknek megfelelő­­en kell tolmácsolniuk a módosí­tási javaslatok eszmei-politikai lé­nyegét, érvényesíteniük kell a be­terjesztett, színvonalasabb és jobb megoldásokat. Megállapodtak ab­ban, hogy a JKSZ Központi Bi­zottsága ülést tart, meghatározza a KB eszmei-politikai álláspontja­it az alkotmánymódosítási javaslat tervezetéről és kijelöli a kommu­nistáknak az alkotmánymódosítás­ban vállalt feladatait. Az ülésen szó volt az energia­­termelés hosszú távú fejlesztésének eszmei-politikai kérdéseiről is. Hangsúlyozták, hogy a következő időszakban az energiatermelés fej­lesztésének a reális anyagi és más lehetőségekre kell támaszkodnia, valamennyi energiaforrás éssze­rűbb használatára, az energiata­karékosságra, a tudományos-tech­nológiai eredményekre, s mindezt egybe kell hangolni egész társa­dalmi-gazdasági fejlődésünkkel. Az energiatermelési hoszú távú fej­lesztési program elkészítésekor a JSZSZK Képviselőházában min­dent tenni kell azért, hogy az egyes megoldatlan kérdéseket egy­behangoljuk és így feltételeket te­remtsünk e program elkészítéséhez és valóra váltásához. Az elnökség úgy véli, hogy a saját energiafor­rások maximális hasznosításával, ésszerűsítéssel, helyettesítéssel és takarékossággal, új technológiai eljárásokkal és új anyagok alkal­mazásával hazai forrásokból ele­gendő energiamennyiség biztosít­ható, azzal, hogy gazdaságilag iga­zolt lesz egyes energiafajták be­hozatala. Mindezt figyelembe vé­ve és a XIII. pártkongresszus (Folytatása az 5. oldalon) AZ AGROKOMERC-BOTRÁNY A SZÖVETSÉGI KÉPVISELŐHÁZBAN Több mint gazdasági bűnözés Szervezett törvényszegés, amivel együtt jár a jogrend és a közösségi erkölcs lazulása — Ülést tartott a JSZSZK Képviselőh­ázának Köztársaságok és Tartományok Tanácsa A JSZSZK Képviselőházának Köztársaságok és Tartományok Ta­nácsa tegnap határozott intézkedé­seket követelt az illetékes szövet­ségi­­ szervektől a szabálytalan pénzkibocsátási folyamatok meg­szüntetésére, s egyben síkraszállt azért, hogy az Agrokomerc és egyéb kollektívák, valamint ban­kok törvénytelen ügykezelése kö­vetkezményeinek felszámolásában szavatolják a törvények követke­zetes alkalmazását. Ezzel a határo­­­zattal zárult az a vita, amelyet az a­dós­ hitelezői viszonyt nélkülöző'' váltókibocsátásról folytattak, s am­ihez az Agrokomerc és egyes más társultmunka-szervezetek fo­lyamodtak. A Szövetségi Végrehajtó Tanács­nak november 15-éig részletesen értékelnie kell a váltóügykezelésre vonatkozó jelenlegi megoldásokat, a tár -­adalmi eszközök igénybeve­vői közötti kifizetések biztosításá­ra vonatkozó előírásokat, s ennek alapján olyan módosításokat java­solnia, amelyek megakadályozzák a váltócsalást és a kölcsönös ki­fizetések terén a különféle mester­kedéseket. Ugyanakkor meg kell vizsgálni a bankrendszer és a Tár­sadalmi Könyvviteli Szolgálat mű­ködését is, s esetleg itt is javasol­ni az előírások módosítását a na­gyobb fegyelem és a kijelölt pénz­ügyi és hitelpolitika következete­sebb végrehajtása érdekében. A Köztársaságok és Tartomá­nyok Tanácsa javasolta egy közös bizottság kinevezését a Szövetségi Tanáccsal, azzal a feladattal, hogy határozatokat készítsen a pénzrend­szer­­ továbbfejlesztésére. (Folytatása az 5. oldalon) Egon Padovan Fejlős kétoldalú kapcsolatok Krunié és Arafat megbeszélése­i A PFSZ Végrehajtó Bi­zottságának elnöke befejezte jugoszláviai látogatását és elutazott hazánkból Boško Krunic, a JKSZ KB El­nökségének,elnöke tegnap tárgyalt Jasszer Arafattal, a PFSZ Végre­hajtó Bizottságának elnökével, aki a JSZSZK Elnökségének vendé­geként tartózkodott hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű meg­beszélésen ismételten hangsúlyoz­ták, hogy a JESZ és hazánk elv­­szerűen, sokoldalúan támogatja a palesztin arab népet és a PFSZ-t, mint egyedüli törvényes képviselő­jét az önrendelkezési és államala­pítási jogáért folytatott harcában. Kedvezően értékelték a JKSZ és a PFSZ kapcsolatainak alaku­lását, kifejezték készségüket, hogy tovább bővítik az együttműködést minden területen, elsősorban a kö­zös akcióban, a közel-keleti vál­ság és a palesztin kérdés békés megoldásának kutatásában. Rámutattak, hogy nagyobb mér­tékben és szélesebb körűen együtt kell működniük a Földközi-tenger térsége haladó erőinek, ennek ke­retében az olyan haladó izraeli erőkkel is, amelyek támogatják a (Folytatása a 3. oldalon)

Next