Magyar Szó, 1990. augusztus (47. évfolyam, 224-239. szám)

1990-08-16 / 224. szám

XLVII. évf.r 224. (15522.) szám Fizetések V­égre felszöktek a fizetések! — kiáltjuk, mert az utób­bi években leginkább az árak szoktak felszökni, a szemé­lyi jövedelem legfeljebb csak szökdécsel. A kormány s a pénz­ügyi szakértők azonban nemigen örülnek ennek, a személyi jöve­delem ugyanis olyan mértéktele­nül megnövekedett, hogy már­­már alapjaiban rengeti meg a stabilizációs programot. A Jugo­szláv Nemzeti Bank kormányzó­­helyettese szerint a júniusban ki­fizetett személyi jövedelem össze­ge 23 milliárd dinárra rúgott, jú­liusban pedig feltehetőleg ennél is nagyobbra. Hogy ez mit jelent, mennyivel növekedtek a fizetések ágazaton­ként, tartományonként, köztársa­ságonként, ezt még nem tudják a Nemzeti Bank vezetői, de joggal tartanak attól, hogy nemcsak névleges, hanem reális növekedés­ről is szó van, amire már régen nem volt példa. Ebből pedig ar­ra lehet következtetni, hogy a gazdaságpolitikával nem sikerült ellenőrzés alá venni a személyi jövedelem alakulását, úgyhogy ez félelmetes gerjesztőjévé vált a lappangó inflációs folyamatoknak, az árak alakulásának és az álta­lános fogyasztás fokozódásának. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A másik viszont, hogy a dolgozók társadalmát a létfenn­tartási költségek 1,8 százalékos júliusi emelkedése igen súlyosan érintette, s az a kényszerű ön­megtartóztatás, amelyre az év el­ső felében kényszerültünk, alapo­san kimerített bennünket. Nem­rég derült ki, hogy a vajdasági átlagos személyi jövedelem pél­dául 16 százalékkal lemarad a gazdaság országos átlaga mögött, amire még sosem volt példa. Kérdés tehát, miből tevődik össze, miből áll a stabilizációt fenyege­tő fizetésemelkedés. Attól kell ugyanis tartani, hogy nem a ter­melőmunkások, nem a gazdaság, hanem mások nyúltak fenékig a kasszába. Habár csak a hónap vé­gén fogják nyilvánosságra hozni, hogyan is alakult nálunk a fize­tés, tudomásunkra jutott, hogy a gazdaság júniusi átlaga (különbö­zetek és többletek elszámolásával) 3810 dinár volt, azaz 35,6 száza­lékkal nagyobb, mint tavaly de­cemberben. Ez példátlan emelés­nek számít, lehet, hogy országos csúcs is, de ha nem is, ез az egyik legnagyobb emelkedés az országban. Mi ez azonban ahhoz képest, amit a gazdaságon kívüli szerve­zetek, intézmények kifizettek! A tartományi kormány és a Társa­dalmi Könyvviteli Szolgálat pél­dául 65—65 százalékkal emelte a fizetést. Mitrovicán sztrájkolni akarnak a banktisztviselők, mert nem kaptak többletet, amit éve­ken át megszoktak. A Társadalmi Könyvviteli Szolgálat portása 5000 dinárt keres. A vajdasági pénzügyi titkár fizetése 14 000 di­nár. T­itkárok, portások, bankosok — hol vagytok, melósok, gazdasági szakemberek? Vajon a gazdaságot kell-e bírálni ilyen állapotok közepette, vagy azokat, akik a gazdaság jövedel­mét élvezik? Ki veszélyezteti hát a stabilizációt, ki rengeti meg alapjaiban a programot, amire annyian esküszünk? Nyilván is­mét azok, akik a legtávolabb áll­nak a munkapadtól. FOLYVÁS József A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA Újvidék, 1990. augusztus 16., csütörtök Ára 5 dinámiu­ KIADÁS Bush nem hisz a diplomáciai megoldásban Az amerikai elnök a szigorú gazdasági blokádot tartja hatásosnak Irakkal szemben . Husszein jordániai király az USA-ban (Szerkesztőségi hírösszefoglaló) George Bush, amerikai elnök nem hisz a jelenlegi Öböl-válság diplomáciai úton történő megol­dásában, ám úgy véli, hogy az egész probléma feloldásához min­denképpen hozzájárulhatnak az Irakkal szemben bevezetett gaz­dasági szankciók. Külföldi hírügy­nökségek jelentése szerint az USA elnöke ezt az álláspontját tegnap­­ a Fehér Házban megtartott sajtó-­­tájékoztatóján ismertette. Az el­nök azt is elmondta, hogy az Egye­sült Államok saját „törvényes jo­gai” keretében cselekedett, amikor az Irak-ellenes tengeri blokád mellett döntött. Noha nev a WHO a válságból kivezető utat, Bush úgy fogalmazott, hogy az ügyet termé­szetesen úgy lehetne rendezni, ha sikerül megvalósítani a kilátásba helyezett gazdasági szankciókat. Az amerikai elnök ismételten rámutatott arra, hogy az iraki csa­patoknak el kell hagyniuk Kuvai­­tot. Hangsúlyozta azonban, hogy semmit sem tud mondani azzal­­kapcsolatban, vajon Husszeint jordániai király hoz-e neki vala­milyen üzenetet az iraki elnöktől. Bush nem zárta ki annak lehető­ségét, hogy a jordániai uralkodó, aki útban van Washingtonban kedden Bagdadban tárgyalt, még­is újabb ötleteket ismertet majd vele a küszöbönálló tárgyaláso­kon. Bush és Husszein ma talál­koznak a Maine szövetségi állam­ban levő Kennenbunkport nyara­lóhelyen. Husszein király a kora reggeli órákban érkezett meg az Egyesült Államokba , s vendéglátójával, Bush elnökkel az Öbölben kiala­kult helyzetről cserélnek majd vé­leményt. A jordániai uralkodói út­(Folytatása a 3. oldalon) Hazaérkezett Irakból a második csoport A JAT k­ülöngépével tegnap dél­ben Ammánból Belgrád­ba érkezett az ideiglenesen Irakban dolgozó jugoszlávok második csoportja, akik az Öbölben uralkodó háborús veszély miatt tértek vissza hazánk­ba. A surčini repülőtérre összesen 119 jugoszláv munkás és család­tagjai érkeztek. A jugoszlávok első csoportja, akik Bagdadból autó­busszal utaztak Ammanba, onnan pedig a JAT gépével Belgrádba, kedden délelőtt érkezett meg. (Tan­­jug) tóválasztási Mi lesz a megismételt pályázat sorsa? — 7. oldal A HÓNAP VÉGÉIG Nem drágul meg a benzin Van elég tartalék — állítja a kereskedelmi titkár­helyettes A kőolajszármazékok nem drá­gulnak meg a hónap végéig. A piac ellátása várhatóan zavartalan lesz, mivel az ország kőolaj-fino­mítói elegendő tartalékokkal ren­delkeznek, a Szövetségi Árutarta­lékok pedig bizonyos mennyiségű többlettel is rendelkezik, jelentet­te k­i tegnap dr. Branko Maričić szövetségi kereskedelmi titkárhe­­lyettes. A kőolajgazdaság 34,1 százalékos árkiigazítást kér, amit akkor ál­lapított meg, amikor a kőolaj bar­relje 29 dollárba került. Abban az esetben, ha a világban érezhetően megdrágul a kőolaj, az SZVT jó­váhagyja az áremelést, közölte Ma­k­csé. A szövetségi kormány értékelé­se szerint az augusztusi infláció nem haladja meg az egy százalé­kot, mert várhatóan nem drágul meg az energia. A szövetségi kor­mány továbbra is kitart azon érté­kelése mellett, amely szerint az idei évi infláció 20 százalék lesz, habár hatása később jelentkezik. (Bővebben az 5. oldalon) A keresetek emelkedése veszélyezteti a reformot A fogyasztást vissza kell állítani a korábbi szintre — A pénz- és hitelpolitika időszerű kérdéseiről — Saj­tótájékoztató a Szövetségi Végrehajtó Tanácsban Az infláció letörése végett a szövetségi kormány befagyasztotta a dinár árfolyamát, korlátozta a fogyasztást és a személyi jöve­delmeket, korlátozó pénz- és hitel­politikát határozott meg. Érvénye­sülésével a közelmúltig nem is volt gond, viszont a júniusi és jú­liusi keresetek, valamint a fo­gyasztás nagy arányú növekedése komolyan veszélyezteti a progra­mok végrehajtását és magát a re­­formot is. Éppen ezért mielőbb vissza kell állítani az egyensúlyt, vagyis a kereseteket és a fogyasz­tást a tervezett szintre, valamint szigorú pénz- és hitelpolitikát kell alkalmazni. Ezeket Mitja Gašpari, a Jugo­szláv Nemzeti Bank főkormányzó­jának helyettese mondta tegnap a Szövetségi Végrehajtó Tanácsban megtartott sajtóértekezleten. a (Folytatása az 5. oldalon) Nyugdíjnövelés Vajdaságban Az augusztusi járandóság 33 százalékkal nagyobb lesz­­ Szeptember elején kézbesítik Vajdaságban az augusztusi nyugdíjakat 33 százalékkal növe­lik, s szeptember elején fizetik ki — jelentette ki a Rokkant- és Nyugdíj­bi­ztosítási Önigazgatási Érdekközösség gazdasági-pénz­ügyi titkárhelyettese. A több mint 270 000 vajdasági nyugdíjas az augusztusi nyugdíj­jal együtt megkapja a 33 százalé­kos júniusi különbözetet is. A nyugdíjakat azért növelték, mert a vajdasági júniusi személyi jö­vedelem megnövekedett a janu­árihoz képest, a nyugdíjakat vi­szont januárban hangolták egybe legutóbb. Egyelőre nem módosítják a már kifizetett júliusi nyugdíjaikat, ha­nem majd csak egy hónap múlva, amikor már ismeretes lesz a jú­liusi személyi jövedelmek alaku­lása. A harcosoknak kifizetik a ja­nuár—áprilisi időszakra vonatko­zó különbözetet. a többi vajdasági (Folytatása az 5. oldalon) jkolm­az zsépn­ovi A zentai kórház, az egész­ségház és a közös szolgálat dolgozói is beszüntették a munkát déltől két óráig (4. oldal) Bagdadi béke jobb Teheránnak Az iraki csapatok kivonulnak az iráni területekről — 3. oldal A MAGYAR SZÓ LEGNAGYOBB TÁRGYSORSJÁTÉKA Fűtőkazán és lakás-nedvességmérő A nyolcadik forduló ötödik szelvénye a 8. oldalon. Sajtó & reform Az új sajtótör­vény kapcsán az illetékes szövetsé­gi titkár kijelen­tette: beláthatat­lan következmé­­­­nyekkel járna, de a sajtó lemaradna a társadalom reformja mö­gött. Ami bennünket illet, mi előznénk is, ha hagynák. (iSb) r Túlnyomóan napos és ígért meleg idő Időjárás-jelentésünk a 11. oldalon ÍNYENCEK FIGYELMÉBE! • EGYEDÜLÁLLÓ ALKALOM ÍZLELJE MEG AZ ÚJVIDÉKI (DUNA UTCA 25.) DALMACIJA ÉTTEREMBEN A KALMÁRHALBÓL, LANGUSZTÁBÓL ÉS TENGERI FOGASBÓL KÉSZÜLT ÉTELKÜLÖNLEGESSÉGEKET ÉS A POSTUP ÉS A POLIP BORKÜLÖNLEGESSÉGEKET.

Next