Magyar Szó, 1990. december (47. évfolyam, 329-358. szám)

1990-12-01 / 329. szám

Ha az visszaül S­ajátos gazdasági háború fo­lyik az országban egyfelől egyes köztársaságok, más­felől a szövetségi és köztársasági szervek között. A Szerb Köztár­saság a kötelező letét bevezetésé­vel legalább átmenetileg megne­hezíti, sőt lehetetlenné teszi na­gyon sok szlovéniai és horvátor­szági áru értékesítését vidékün­kön. Szlovénia és Szerbia ezen­kívül számos alapvető behozatali élelmiszerre védővámot és külön­féle, az árut drágító illetéket ve­tett ki. Vizsgálódásunk tárgya ez alka­lommal az említett intézkedések­nek a mezőgazdaságra gyakorolt hatása. Tudvalevőleg a szerb kor­mány a behozatali lefölözéseket éppen a mezőgazdaság védelmé­nek szándékával indokolta. A le­tétek bevezetésével azonban ép­penséggel ártott mezőgazdaságá­nak. A szlovéniai és horvátorszá­gi mezőgazdasági gépeket és mű­trágyát részben talán helyettesí­teni lehet az idevaló termékek­kel. A nyugati országrészekből érkező peszticideket azonban az egyébként honi viszonylatban rit­kaságszámba menő szakosítás és munkamegosztás miatt nem lehet pótolni, a szervezett importot pe­dig a szövetségi törvények és előírások gátolják. Arról pedig most nem is beszélnénk, hogy az egészséges versengés megszűnésé­vel szinte biztosra vehető a köz­társaságban gyártott gépek, alkat­részek és a vegyszerek megdrá­gítása, sőt a minőség romlása is. Remélni lehet viszont, hogy első­sorban a parasztok megtalálják a módját, miként szerezzék be a szomszédos köztársaságokból vagy országokból a hiánycikknek szá­mító árut. Ez esetben azonban köztársaságunk elesik a letétek­ből remélt bevételtől. Az olcsó behozatali élelmiszerre tervezett lefölözések, ha ésszerű határok között mozognak, látszó­lag Szlovéniában és nálunk is a mezőgazdaság védelmét szolgál­ják. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a Markovic-kormány, illetve az illetékes kormányszervek nem­egyszer elhamarkodták az impor­tot és ezzel kárt okoztak a mező­­gazdaságnak. A fogyasztók persze örültek neki. Tudni kell azonban azt is, hogy mezőgazdasági piac nélkül a hazai termelés védelme a visszájára sülhet el, és mint ahogy a példák is bizonyítják, az eleső élelmiszer a feldolgozók, az importőrök és a forgalmazók hasznát növeli. M­ost azonban az intézkedés egy másik vetületére mu­tatnánk rá. Nevezetesen, hogy az SZVT az országos áru­tartalékokból és importból olcsó élelmiszert bocsát piacra. Har­mincezer tonna húsról, továbbá húsáruról, ezer tonna vajról és ugyanannyi margarinról, húsz­ezer tonna étolajról és tizenötezer tonna cukorról, továbbá tojásról és lisztről van szó. Ha hozzánk vagy Szlovéniába eljut, az emlí­tett élelmiszerből a lefölözések miatt nem lesz olcsóbb a hazai termelők jelenlegi igen magas árainál. Feltételezhető azonban, hogy más köztársaságokban kap­nak az alkalmon, és bevásárolnak az olcsó élelmiszerből. Nálunk pedig, mivel az országban a leg­nagyobb árufölöslegekkel rendel­kezünk, raktáron marad a drága hús, liszt, étolaj stb. A termelők és feldolgozók nem tudják pénz­zé tenni árujukat, a kormányzat pedig elveszíti a lefölözésekből már előre elkönyvelt bevételét, amit egyebek között a köztársa­ság mezőgazdasági termelésének fellendítésére szánt. A drága ha­zai termékek exportjának támo­gatására pedig nincs pénz. SOMOGYI Zoltán ­A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY­ NAPILAPJA Ára 7­dinár Újvidék, 1990. december 1., szombat XLVII. évf., 329. (15627.) szám ­ BT határidőt szabott Iraknak az utca megbuktatta a kormányt Január 15-éig ki kell vonulnia Kuvaitb­ól — A hatá­rozatra tizenkét ország rászavazott, Kuba és Jemen el­lenezte, Kína tartózkodott — Bagdad elutasította Lemondott Lukanov miniszterelnök — Súlyos válság Bulgáriában (Szerkesztőségi hírösszefoglaló) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa el­fogadta a határozatot, amelyben engedélyezi „minden rendelkezésre álló eszköz” foganatosítását Irak ellen, amennyiben ez az ország a jövő év január 15-éig nem vonja .SHK Shatcher­nél John Major Nagy- Britannia új kormányfője a 2. oldal ki csapatait a megszállt Kuvait területéről. A­ határozatra szavaza­­tott 12 ország, Kuba és Jemen el­lenezte, Kína pedig tartózkodott. A BT határozata az ENSZ Alap­okmányára hivatkozik, amelynek értelmében feladata és kötelessé­ge fenntartani és megvédeni a vi­lágbékét és biztonságot. Emiatt új­ra felszólította Irakot, hogy te­gyen eleget a BT eddigi határoza­tainak. A jóindulat kifejezésekép­pen lehetőséget hagytak számára, hogy január 15-éig vonuljanak ki Kuvaitból. A BT sorrendben 678. határoza­tára világszerte­­ reagáltak, termé­szetesen határozottan és homlok­­egyenest ellentétesen , a szemben álló felek. Perez de Cuelar ENSZ­ főtitkár például óriási jelentőségű­nek minősítette a határozat meg­(Folytatása a 3. oldalon) A hatalmon levő bolgár szocia­lista kormány — annak ellenére, hogy a júniusban megtartott több­pártrendszerű választásokon szava­zattöbbséget kapott a parlamentben — megbukott az utca népének he­ves tiltakozása miatt. A kommu­nista rendszernek ez a kései meg­buktatása azt mutatja, hogy a de­mokrácia törvényszerűségei nem mindenütt azonosak. „Nem hagyok fel a politikai kar­rieremmel, csupán azért mondtam le, hogy megakadályozzam az or­szágban a káosz és a törvénytelen­ség eluralkodását” — mondta And­rej Lukanov, Bulgária eddigi, 53 éves kormányfője. Andrej Lukanov több hónapig tartó próbálkozásai, amelyek arra irányultak, hogy a politikai nehéz­ségek ellenére hatékonyabbá és (Folytatása a 3. oldalon) (Reuter telefoto) Körülbelül 1500 egyetemista és sztrájkoló munkás tüntetett szerdán Szófiában, Andrej Lukanov szocialista kormányfő lemondását köve­telve Szerényen, rendezvények nélkü A köztársaság napjának megünneplése az országban A fővárosban a köztársaság napját szerényen, rendezvények nélkül ünnepelték meg. Az ünne­pet csupán az utcákon lengő ju­goszláv és szerbiai zászlók és a sok sétáló ember jelezte. Horvátországban a köztársaság napját a köztársasági kormány javaslatára sokan munkával ün­nepelték meg. Zágrábban az ál­lami intézmények és üzletek nyit­va tartottak, a vállalatokban folyt a termelés, az iskolákban pedig a határozatot az igazgatókra bízták. A várost kevésbé díszítették fel, mint a korábbi években, de egyes épületeken lengett a horvát és a jugoszláv zászló. A horvát napilapok tegnap rendesen meg­jelentek, nem adtak ki ünnepi számot. Elmaradt a szokásos ün­nep előtti tolongás az autóbusz- és vasútállomásokon. Az Isztriai-félszigeten az ün­nep alkalmából megkoszorúzták az elesett hősök emlékműveit és díszüléseket tartottak. A napila­pok hasábjain hirdetés formájá­ban a Demokratikus Változások Pártja — amelynek elnöke Ivica Račan — köszöntötte a polgáro­kat a köztársaság napja alkalmá­ból. A legnagyobb karlovaci, vakraž­­dini és vukovari vállalatok nem működtek. Az eszéki és rijekai községben azonban a vállalatok nagy része nem tartott szünetna­­pot, de megengedték a dolgozók­nak, hogy kimaradjanak munka­helyükről, ha a köztársaság nap­jára befizettek valamilyen uta­zásra. Szlovéniában a köztársaság nap­ja alkalmából nem tartottak ren­dezvényeket. Az utcákat a jugo­szláv és szlovén zászlókkal díszi­(Folytatása a 4. oldalon) Tünemény ! Eleinte úgy tűnt, hogy a tudo­mányom egy má­sik doktorának, Franjo Tudman-­­ nak is túlságosan fejébe szállt a di­csőség. S aztán úgy is maradt. E. L. S nagykövet kérjen bocsánatot Budapest szerint ro­mániai diplomata megsértette Antallt és Gönczöt — 2. oldal Volt fizetés, de nem elég Függőben a sztrájk az adai Potisjében Kedden reggel 8 órától hivata­losan is sztrájkba léptek az adai Potisje holding dolgozói. Köve­telésük: az októberi személyi jö­vedelmek teljes értékű kifizetése, s a korábbi levonások megtérítése. A dolgozók három hónapon át 15 százalékkal kisebb fizetést kap­tak — a kivitelt serkentő intéz­kedéseket megszüntető határozat következményeként, hogy végül is egy újabb határozat értelmében az adott időre vonatkozóan mégis­csak jogosuljanak erre az összeg­re. Az étkezdében összegyűlt több száz munkás egyértelmű és egyön­tetű volt: mindaddig nem ve­szik fel a munkát, amíg nem tel­jesítik követelésüket. A viharos munkásgyűlésen azonban a sztrájkot közvetlenül ki­váltó oknál lényegesen többről is szó volt. Nevezetesen, hogy a (Folytatás a 4. oldalon) Az erkölcsi támogatás nem elég Az év végéig valószínűleg megalakul a Tartományi Ifjúsági Tanács . Sajtótájékoztató az ifjúsági szer­vezetben Közvetlenül a köztársaság napi ünnepek előtt megalakult az ifjú­sági tanács közgyűlése, amel­yet az ifjúsági érdek-, illetve párton kí­vüli szervezetek alkotnak. Az er­dőtelepítők, az üdültetők, a felde­­rítőszövetség, a Népi Technika, a gyermekbarátok szervezete, a Gyermekszövetség, a zenekedvelő ifjúság, az ifjú kutatók és felta­lálók egyesülete képviselőinek elő kell készíteni az év végéig az if­júsági tanács választási értekezle­tét, valamint a leendő tanács programcéljait, statútumát, pénz­ellátásának módját a szükséges alapdokumentumokkal együtt, je­lentette ki az előkészítő közgyű­lés szervezőbizottságának nevében Margusics Károly az ünnepek alatt megtartott sajtótájékoztatón. A képviselőház legutóbbi ülésén jóváhagyta a Tartományi Ifjúsági Választmány átszervezését. Abban is támogatták a fiatalokat, hogy pártonkívüli érdekszervezetként működjenek. Egyúttal felhatal­mazták a Tartományi Végrehajtó (Folytatása a 4. oldalon) Karácsonyi tárgysorsjáték • Karácsonyi tárgysorsjáték Utazások a RIC-cel A második forduló második pótszelvénye és a címszelvény az 5. oldalon Túlnyomórészt felhős idő, havazás, havaseső. Időjárás-jelentésünk a 10. oldalon. C 71 Az újvidéki­­VARADIN ajánlata: Látogassa meg a szeptember 7-én □ * Karlócán megnyílt-----| DUNAV halászcsárdát !

Next